Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-02-03 / 102. szám
1998. május 2-3., szombat-vasárnap HAZAI TÜKÖR Majálisok - a választás jegyében Támogatás nehéz helyzetűeknek Garancia a szegény diákok tanulmányi hiteléhez A kormány csütörtöki ülésén rendeletet alkotott a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságainak kiegyenlítéséhez nyújtott támogatásról, döntött a forint csűszóleértékelésének mértékéről és a Postabank állami tőkeemeléséről. Az ülést követő sajtótájékoztatón Kiss Elemér, a Miniszter- elnöki Hivatal államtitkára elmondta: a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítését és lakhatási körülményeinek javítását szolgáló rendelet szerint támogatás legalább hathavi adósság - közüzemi hátralék, lakbér- vagy lakáshitel-tartozás - rendezésére nyújtható. A támogatás 55 százalékát, a hátrányos helyzetben lévő önkormányzatoknál 80 százalékát a központi költségvetés biztosítja, de csak akkor, ha a fennmaradó részt a települési önkormányzat vállalja. A rendelet értelmében a kormány és az önkormányzatok az idén összesen 4 milliárd forintot fordíthatnak erre a célra. Jövőre ez az összeg 10 milli- árdra emelkedhet. Kiss Elemér a továbbiakban beszámolt arról: az Esély a Továbbtanuláshoz Közalapítvány 250 millió forint költségvetési támogatást kap, hogy garanciát vállaljon a tehetséges, de szegény diákok tanulmányi hitelének visszafizetésére. Ez biztosítékot jelent a kereskedelmi bankoknak, a hitelnyújtáshoz. A kormány rendeletet alkotott a meg nem engedett teljesítményfokozó szerek és módszerek tilalmáról. Ez a jogszabály részletesen körülírja a sporttal foglalkozó szervezetek feladatait és felelősségét, illetve meghatározza a tiltott doppingfajták és módszerek csoportjait. A kormány döntése értelmében június 15-től 0,1 százalékponttal csökken a forint csúszóleértékelésének mértéke, ami így havonta 0,8 százalékos lesz. Arról is döntés született, hogy állami eszközökkel oldják meg a Postabank 24 milliárd forintos tőkeemelését. Mennyi a Hírker Rt. ára? Az Axel Springer német kiadóvállalat (ASV) konkrét információt kér a Magyar Postától arról, hogy az árus lapterjesztő részvénytársaságok eladási árán belül mennyi a Budapesti Hírlapterjesztő Részvénytársaság ára. Erre az adatra azért van szüksége, mert elővásárlási jogával élve meg akarja vásárolni ezt a céget, miként azt a hamburgi kiadó 1998. április 17-i levelében közölte a magyar féllel. Erre a levélre azonban a Magyar Posta nem válaszolt. Claus Larass, a német kiadó alelnöke csütörtökön levelet küldött a Posta vezérigazgatójának, Doros Bélának, amelyben emlékeztetett arra. hogy az ASV a megadott feltételek mellett, az Axel Springer Budapest Kiadói Kft. és más magyar kiadók javára lemondott elővásárlási jogáról az 1991. április 1-jén rögzített szerződésben. A Springer Kiadó már akkor azt tartotta szem előtt, hogy a lapterjesztési rendszer kiegyensúlyozott legyen, és a magyar kiadók érdekei érvényre jussanak. Ezt Doros Béla a múlt év október 14-én kelt levelében visszaigazolta. A feltételek azonban nem teljesültek, így az elővételi jog változatlanul érvényes. A német kiadó alelnöke éppen ezért levelében kérte, hogy a Posta közölje álláspontját az elővásárlási joggal kapcsolatban, valamint adjon információt arról, hogy a magyar sajtóban közölt 4,4 milliárd forintos vételárból mekkora hányadot képvisel a Budapesti Hírlapterjesztő Részvénytársaság részvény- csomagja. FEB Kétszer bontottak és építettek A szabvány szerint jártak el A hagyományos május 1-jei munkásünnepre az idén rányomták bélyegüket a másfél hét múlva esedékes parlamenti választások: a majálisok szokásos eseményei szinte mindenütt kiegészültek politikai rendezvényekkel: közéleti fórumokkal, pártgyülé- sekkel, programismertetésekkel. Budapesten, a városligeti majálison Sándor László, az MSZOSZ elnöke és Horn Gyula pártelnök, miniszterelnök válaszolt a hallgatóság kérdéseire. A szakszervezeti vezető szóvá tette, hogy míg hazai vállalatvezetők sok helyen már európai színvonalú keresetért dolgoznak, a középirányítók pedig elérik e szint egyharmadát, addig a munkások csak egytizedét kapják. * A szabaddemokraták margitszigeti majálisán rendezett talk-show keretében Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke egyebek közt kijelentette: a mintegy 600 ezer első szavazó érdeke is azt kívánja, hogy ne kockáztassuk az elmúlt években elért eredményeket. Az ellenzék ígéreteinek megvalósításához évi 100-150 ezer forinttal kellene növelni minden család adóterhét, vagy pedig olyan állam- adósság halmozódna föl, amelyet a következő generációknak kellene kiegyenlíteniük. * A társadalmi átalakulásnak az életszínvonal tekintetében még mindig több a vesztese, mint a nyertese - állapította meg Orbán Viktor a Fidesz-MPP szolnoki majálisán, amelyen részt vett Lech Walesa, a lengyel Szolidaritás egykori vezére, volt államelnök is. A Fidesz elnöke emlékeztetett arra, hogy ’87-ben a lengyel ellenzék szétforgácsolt erőit összefogva kezébe vette országa sorsának irányítását. „Nem tudom, hogy mi, magyarok mire leszünk képesek majd 10 nap múlva, az történik-e nálunk, mint Lengyelországban”, mondta. ❖ Az MDF családvédelmi minisztériumot tervez - nyilatkozta Lezsák Sándor a Demokrata Fórum Lakiteleken rendezett majálisán. A pártelnök szólt arról: az MDF olyan országról álmodik, ahol három gyerek felnevelése, beleértve legfelsőbb szintű kitaníttatásukat is, nem jelenthet anyagi gondot egy családnak. Be kívánják vezetni a várandósági pótlékot, s elképzeléseik szerint aki nem dolgozik, az szociálpolitikai eszközök révén kapna támogatást. * Nincs igazi érdekvédelem az országban - szögezte le Hasznos Miklós, a KDNP országos alelnöke a budapesti majálison. Azokat a szakszervezeti csoportosulásokat, amelyek ezt megvalósítanák, elhallgattatják és háttérbe szorítják. Ma már nem a dolgozóké, hanem a multinacionális cégeké, az idegen befektetőké az üzemek sora. Kik állnak a kisemmizett magyar munkásosztály mellé, amikor elbocsátások vannak, s nem tartják be a privatizációs szerződéseket sem - tette föl a kérdést. * Ha a Munkáspárt bejut a parlamentbe, lesz végre olyan politikai erő az Országgyűlésben, amely képviseli az elégedetlen százezrek akaratát - hangoztatta Thürmer Gyula elnök a Munkáspárt nagygyűlésén. Kaba segíti Sarkadot A Kábái Cukor Rt. többszöri tárgyalás után úgy döntött, segít Sarkadnak abban, hogy egészséges ivóvízzel tudja ellátni az úgynevezett cukorgyári lakásokat. A beruházás összköltségének, 23 millió forintnak a felét vállalták magukra a kabaiak. Cserébe az önkormányzatnak garantálnia kell, hogy év végére elkészül a beruházás, mely 140 lakást érint, s juttat egyúttal egészséges, tiszta vízhez. Tóth Imre polgármester lapunk kérdésére elmondta: a fennmaradó 11,5 millió forintra pályázatot nyújtottak be a Vízmű Rt-hez. Erről az illetékesek — előreláthatóan — május közepén döntenek. Ehhez kapcsolódó hír, a kabaiak nem zárkóztak el attól sem, hogy anyagot adjanak a városban tervezett ipartörténeti múzeumnak, melyben a nemrégiben bezárt cukorgyár történetét tervezik — állandó kiállítás keretében — bemutatni. M. J. Békéscsabai, az Illésházi, a Jókai és a Luther utca környékén lakó olvasóink telefonáltak szerkesztőségünkbe, hogy nem értik a közelükben zajló munkákat. Elmondták: a közelmúltban két kereszteződésben is átépítést végeztek, majd a munkák elkészülte után mindent újrakezdték. A kérdéssel Bánfi Adámhoz, a békéscsabai polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodavezetőjéhez fordultunk. — Minden önkormányzati képviselő rendelkezik egy bizonyos alappal, melynek fel- használásáról önállóan dönt, a lakosság igényei szerint — kezdte. — Hankó András körzetében a mozgáskorlátozottak vetették fel, hogy számos kereszteződésben a szegélyek miatt nem tudnak tolókocsival átkelni. Az érvényben lévő szabvány ezek közül két helyen írja elő — nagyforgalmú utakról lévén szó —, hogy teljes szélességben kell a szegélyt megszüntetni. Az átépítések után viszont a vakok és csökkentlátók képviselő jelezték, hogy ez a megoldás számukra hátrányos. Átkelésüket veszélyezteti, hiszen nem érzik a szintkülönbséget. Ezért vonultunk ki újra. — Alaposabb előzetes vizsgálódással nem lehetett volna eredetileg ezt a megoldást választani? — Utólag már azt mondom, lehetett volna, de a szabvány előírásai szerint jártunk el, és nem merült fel, hogy ez új problémákat hozhat felszínre. Áz áthidaló építési megoldásra azért került sor, hogy mindenki biztonságosan átkelhessen. A többletköltség egyébként a 100 ezer forintot sem éri el. Ny. L. Az egyház a babamentésről. Paskai László bíboros, prímás, budapest-esztergomi érsek felkereste a budapesti Schöpf-Me- rei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központot, hogy a Magyar Katolikus Egyház támogatásáról biztosítsa az orvosokat és a szülésznőket országos babamentő programjuk megszervezésében. Becsukják a bankárt. A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön jogerős ítéletével megváltoztatta a Fővárosi Bíróság tavaly júniusban hozott felmentő ítéletét, és Kunos Pétert, az azóta megszűnt Agrobank volt vezérigazgatóját két év börtönre, Kovács Mihály egykori elnököt három év próbaidőre felfüggesztve másfél év szabadságvesztésre ítélte. A két pénzembert másfél millió, illetve kétmillió forint pénzbüntetéssel is sújtották. ASZ-vizsgálat. A kormány felkérte az Állami Számvevő- széket arra, hogy legyen az európai uniós harmonizáció pénzügyi ellenőrzési feladatainak koordinátora és az ehhez szükséges joganyag előkészítője - jelentette be Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke. A szervezet első negyedévben befejezett nyolc ellenőrzésének tapasztalatai kedvezőek voltak. Amerikai kutatók. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum irattára már a múlt év közepén megnyitotta kapuit az amerikai védelmi minisztériumnak a koreai és vietnami háborúban eltűnt katonákról szóló adatok után kutató történészei előtt - közölték szakértők a hétvégén, mintegy válaszként az amerikai szenátus ilyen értelmű kérésére. Költözött a Duna TV. A Duna Televízió és az Antenna Hungária új szolgáltatási szerződést kötött, amely az elkövetkezendő tizenkét évre biztosítja az első magyar műholdas televízió sugárzást. A megállapodás értelmében a Duna TV műsora május 1-jétől az eddiginél jobb kép- és hangminőségben a Hot Bird 4 műhold 115. transzponderéről fogható. íj pénz a 200-as. Tegnap forgalomba került az új 200 forintos papírpénz. A bankó előlapján Károly Róbert király arcképe, hátlapján pedig a diósgyőri vár látható. A bankjegy papírjában vékony biztonsági szál található, amelyen a „Magyar Nemzeti Bank” felirat olvasható. Feloldott tilalom. A Földművelésügyi Minisztérium tegnaptól feloldotta az 1998. február 26-tól az erdőkre és az erdők melletti területekre elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat. Anyák napjára. Sok évtizedes hagyomány, hogy május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük. A legszebb, legértékesebb ajándék az, amit önfeledten magunk ügyeskedünk össze papírból, fából, gyurmából, sok-sok szeretettel. fotó: feb/kallus györgy Buli az Ifjúsági Parkban. A ’60-as évek hangulata idéződött fel egy estére csütörtökön a Budai Polgárok Társasága által szervezett nosztalgiakoncerten, a volt ifiparkban. Több ezren élvezték a zenét, ropták a táncot a megkopott díszletek között. fotó: feb/diósi imre Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi müsormagazin ShowView videokódszámokkal! Az ön kedvenc tévéműsorának felvételét három másodperc alatt beprogramozhatja! A hét sztárja: Craig MacLachan Bai Ling védte Richard Gere-t Michael Jackson szíve kétfelé húz Bochkor Gábor és a léggömb Bruce Lee lánya az apja örökébe lép Kinek tartozik Tolcsvay László? Tvr-hét - a műsorújság