Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-28-03-01 / 50. szám
Filmforgatás Budapesten és Indiában, világpolgárok az újságíróbálon ávai haza-, Bokor idelátogatott Návai Anikó békéscsabai származású A világjáró Bokor Pál FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Návai Anikó és Bokor Pál a MÚOSZ-bál (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) vendége volt a közelmúltban. Anikóval legutóbb úgy harminc- valahány éve beszélgettem, amikor még együtt róttuk a csabai utcákat és imádtuk a kultúrát, a színjátszást. Ó volt mindig a bátrabb, a messzebb látó, számtalan a barátja, ismeró'se. Már akkor is roppant intelligens és jópofa lánynak ismerték a „rózsások”, volt osztálytársai, társasága. Bokor Pál, az MTI volt washingtoni tudósítója számunkra elérhetetlen nimbuszt, művelt világpolgárt jelentett. A két ember most egy pár és üzlettársak nem kis dolgokban. A költészet, mint valóság Sass Ervin: Remény a kék paripán című verseskötetéről — 1981-ben disszidáltam, szerintem hamarabb is tehettem volna — nevet a kedves mosolyú, laza mozgású Anikó. — New York, Los Angeles, a film, a színház, a televízió világába sikerült felküzdenem magam odakinn. Van az életemben egy igen fontos férfi, a tizenhét és fél éves fiam, amerikai állampolgár vagyok. Budapest és Los Angeles között élem az életem. — A televízióban mostanában láthatják egy új műsoromat Tiszta Hollywood címmel, amely valójában egy szórakoztató-ipari magazin. Hamarosan megjelenik egy könyvem Magyar- országon, Oscar? címmel. Tudtommal ugyanis nincs szakirodalma az Oscar- díj történetének, hát én most ennek a megalapításával próbálkozom. Tíz Oscar-kiosztáson voltam jelen, mint magyar újságíró. Túl néhány házasságon, Pali mellett úgy tűnik, megtaláltam a helyem, három nagyon komoly közös üzleti vállalkozásunk van. Az HBO-mozicsatoma hollywoodi sájtó- összekötőiként is dolgozunk. Bokor Pál közvetlen, jó humorú és ugyancsak újságíró. — Van egy sajtószolgálatunk — mondja—, PR-ügynökségként is dolgozunk, produkciós irodát működtetünk. Négy komoly játékfilmtervet dédelgetünk, remélem producerként meg is valósítunk. A rendkívül népszerű, sokoldalú Lőrinc L. László író, azaz Lawrence Leslie L. néven megjelent A keselyű gyászzenéje című könyvéből (angolból fordította Zsigmond Vilmos) a Szelíd motorosok operatőrével angol—magyar—indiai koprodukcióban kezdjük a forgatást szeptemberben Bombayben. Budapesten készülnek a belső felvételek, Indiában a külsők. Remélhetően jövő tavasszal találkozhatnak a mozinézők a filmmel. Készülünk rá, de nem tartunk sehol még, hogy Lengyel Menyhért Waterlói csatáját filmre vigyük. Még nem árultam el senkinek, hogy egy ellen- Drakulát tartogatunk a mozivászonra, Báthory Erzsébetről, a véres életűnek minősített asszonyról. Ez évekbe telhet, amíg megvalósul, bár a színhelye nem akadály, a sárvári kastély teljes felújítása az egyik feltétele. Békéscsabára Anikó miatt jöttem el, a megyében Szarvason túl még nem jutottam a vidék megismerésében. Azt már látom, hogy szebb a megyeszékhely az autóút felől, mint vonaton. A legkellemesebb „csalódás” pedig a szállodánk volt, amely egyáltalán nem a megszokott színvonalú vidéki gamizon. Bede Zsóka Tengerre, tata! (n) Jack Lemmon és Walter Matthau, az amerikai filmvígjátékok „furcsa párosa” már sok közös filmmel megörvendeztette, megnevettette a közönséget, elég, ha csak A szomszéd nője mindig zöldebb sorozatot, vagy a Haver, haver című filmet említjük. Legújabb közös vállalkozásuk, a Tengerre, tata! egy ingyenes luxushaj ókázás kalandjait meséli el a korábbi szerepektől nem kevesebb bonyodalommal. A két főhőst ugyanis — bár nem a parkett ördögei — szalontáncosként szerződtetik az útra, ám az öregek inkább fiatal nőkre vadásznak... Nem véletlen, hogy a februári videopiac egyik sikerdarabja Martha Coolidge filmje. Békés megyében nem ismeretlen Sass Ervin neve, sokan lehetnek hálásak neki, akiket felfedezett, elindított a költői, írói, újságírói pályán. Nemcsak mint lírikus tartja számon a szellemi közélet, hanem mint újságírót és irodalomszervezetőt is, akinek a fáradhatatlan koordináló tevékenysége olyan nívós fórumot teremtett az elmúlt évtizedekben, mint a Köröstáj Irodalmi Társaság és az ehhez kapcsolódó irodalmi melléklet. A Köröstáj megszűnése óta új periodikák alakultak és szűntek meg, de Sass Ervin ugyanaz az ember maradt, a szellemi értékekre ráhangolt individuum. Mostanában egyre termékenyebb, hisz ’97-ben két kötete is megjelent. A Helios Kiadó gondozásában a Sziklákat görgető bogarak (amely egy képzeletbeli hajónapló részleteiből ad ízelítőt, prózaversek formájában), s a Tevan Kiadónál pedig Remény a kék paripán címmel jelentette meg új és válogatott verseit. Olyan lírikus szólal meg a hömpölygő, lendületesen áradó versekben, aki átélte világállapotok nagy fordulatait, koronatanú, krónikás és egyben kritikus szemlélője (megéneklője) is ennek az ellentmondásos kornak. Ritka szerencse, hogy akad még poéta, aki feladatának tartja a társadalmi közérzet érzékeltetését, a korhangulat pontos leírását. Mégsem nevezném korszerűtlennek, még csak nem is posztrealistának (nem pusztán valóságábrázolás az, amit csinál), inkább impresszionista költőnek érzem, aki parnasszista (klasszikus veretes) stílusban közli benyomásait. Megőrzött valami fontosat az elődök (Sinka István, Simonyi Imre) iróniájából, a képszerűséget és a személyességet is jól ötvözi. Korábbi verseihez képest előrelépés a patetikusság, a retorikai beszédmód felcserélésre poentírozó hajlamra, a szókimondás szűrtebb, elvonatkozta- tottabb, a versmondatok ívet alkotnak a művek fölött, s szerves, organikus szövegek születnek ezáltal. Leletek a hatalomvágyról, az önzésről, a szeretet megszűnéséről. Katarti- kus opusok, bölcseleti töltésű üzenetek. De nem gondoljuk azért depressziósán sötét, kozmikusán pesszimista alkatnak a versek szerzőjét, hisz ő szeretné megmenteni ideáinkat, az illúzióktól viszont (nagyon finom gesztusokkal) meg akar szabadulni. A „nosztalgiára hajlamosaknak” lehet ajánlani a kötetet, de a töprengőknek is jó alkalom ez az olvasmány arra, hogy szembenézzenek önmagukkal. „Mondják, hogy a május egyfajta csalás csupán, tréfa arról, hogy tavasz. Egy aprócska lány kis kezében szétmorzsol egy réti margarétát.” (Margaréta-kód) A vers szerkezete olyan, mint egy zeneműé, jelentésrétegeit a teremtőképesség műgondja alakítja, beszédmódját a személyiség sajátos szóhasználata, nyelvi rezonanciája. A költeménynek is megvannak a belső terei, rejtekhelyei, ahol rábuk„Szellemi értékekre ráhangolt individuum” kanhatunk új befogadói tapasztalatokra, felfedeznivaló titkokra, élményekre. „Rajzolunk ketten vonatot, Csizmás Kandúrt, Pinokkiót, nagy halat vagy kerekecske-dombocskát, itt vagyok neked, én melléd ülök, ha tévét nézünk és odahajtom a fejem, aztán elmondod a három csillag meséjét és gyönyörű szappanbuborékot fújok, hogy felrepülhessenek az égre, ahol a holdacska sétál.” (0 én és libagá) Sass Ervin opusainak szervezettsége, szervessége is jól áttekinthető kristályok összekapcsolódásaihoz hasonlít, természeti struktúrákra, billentyűk és hangok finom ritmikájára. Groteszk etűdök, lírai monológok szólalnak meg, melyekben a morajló reflexiókon túl ott lüktetnek a lélek tájképei. A néhol már-már abszurdba hajló tűnődések játékokkal teli világát átszövi az emlékezés és képzelet harmóniája, a létezésben fellelhető örökös ambivalencia. „Jársz-kelsz a fénytelen fényben, tótágast sétál benned a világ, a kapaszkodók jelzői elpotyogtak, a kapaszkodók is, így aztán nem minősíthetőek, csak jársz-kelsz és megrázod magad, mintha még tudnád, az örömöt nem keresed, leértékelődött, nincs.” (Varázsolás)i A szemlélődés fontos narratív pozícióként jelenik meg a szövegekben. Hol egy bitó, hol egy koszorú alatt villan meg a történelem, mint elbeszélő esemény. Olykor a narrátor „alászáll” és segítő szándékkal elvegyül az addig figyelt dolgok között. A széles távlatokat átfogó látás lehetősége is izgatja a mesélőt. „Idebent csend odakint zűrzavar, a naptár a szemedbe vihog, idebent Marcella napja odakint sár latyak szemét.” (Keretben) A szerző jóvoltából az olvasónak is ördöge van, azt az értékeket veszejtő, hiányokkal teli, s mégis egyre megszokottabbá vált létállapotot a Remény a kék paripán című könyvet olvasva, újra elviselhetőnek érezheti. Kántor Zsolt Olyan szépen fújta, hogy különdíj lett belőle... Csabai pánsípos sikere Romániában A békéscsabai Marksteiner Béla autószerelőként ugyan nyugdíjba vonult, de legkedvesebb hobbijával nem szakított. Sőt ezentúl még több ideje jut arra, hogy szívhez szólóan vagy éppen lendületesen, talpaláva- lóként fújja pánsípjait. Hajdanán a maga szórakoztatására kezdte a hangokat kicsalogatni a nem mindennapi hangszerből. A tévében látta, hogy kis csövekből, némi szájmozgással milyen gyönyörű dallamok jönnek ki. Ez így szépen is hangzik, de a szép hangzás eléréséhez minimum hangszer is szükségeltetett. Marksteiner Béla azonban itthon hiába érdeklődött, rá kellett döbbennie: ez nem a pánsípok országaAnnyit mindenesetre megtudott, hogy Romániában szinte népi hangszernek számít ez, és kiváló zenészek fújják. Először fából, majd bambusznádból készült pánsípokra is szert tett kint, aztán Bukarestben egy szakavatott mester vezette be a hangszerkezelés rejtelmeibe. Természetesen sok-sok gyakorlás, kazetták, lemezek beszerzése, és ezekről a dallamok elsajátítása is kellett ahhoz, hogy ő is mesterré váljon. Hogy ez mennyire sikerült neki, azt számos fellépése, fesztiválokon nyert díja bizonyítja. Meglepő — de nem egyedi —, hogy külföldön és hazánk távolabbi részein sokkal jobban keresik, ismerik és elismerik, mint szűkebb pátriájában. Legutóbb Romániában, Drobeta Turnu Severinben rendeztek egy nagyszabású nemzetközi népzenei fesztivált, és a csabai pánsípos itt a közönség és a zsűri csodálatát is kivívta. így ő kapta a fesztivál különdíját, és egyben meghívták az októberi, svájci pánsípos világtalálkozóra. — A romániai fesztiválra a Gyulai Román Szövetség támogatásával jutottam ki. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a fesztiválon én képviselhettem Magyarországot, illetve a hazai románságot. Úgy érzem, nem vallottam szégyent — mondta hazaérkezése után. Erre bizonyság az is, hogy ő fújhatta el az első dalt a gálaesten. És hogy itthon milyen lesz a folytatás? A zenész elmondta: ha hívják, szíves-örömest hóna alá kapja pánsípjait, és már indul is. Persze sokkal élvezetesebb, színesebb a zenei élmény, ha más hangszer is társul a pánsíphoz. Ehhez elég például egy gitár is. Ismereteit is szívesen átadná a fiataloknak, hogy megmutassa: ennek a hangszernek varázsa van, mégha kevesen ismerik, fújják is. Nyemcsok László Marksteiner Béla pánsíppal fújja a magáét FOTÓ: lehoczky Péter
