Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-28-03-01 / 50. szám

1998. február 28—március 1., szombat-vasárnap 9 A pszi mesterei (28.) Arigo, a pszisebész A brazíliai Congonhas do Campó- ban egy asszony haldoklóit. A helyi pap már feladta az utolsó kenetet a méhrákban szenvedő betegnek, és úgy nézett ki a dolog, hogy az asszony percei meg vannak számlál­va. Négy gyermeket és egy teljesen kétségbeesett férjet, Jósé Arigót ké­szült itt hagyni, hogy lelkét visszaad­ja a Teremtőnek. Az addig sírdogáló férj hirtelen felállt, üveges tekintettel bement a konyhába, ahonnan egy hatalmas csontozókéssel tért vissza a beteg ágyához. Durva mozdulattal letépte felesége ruháját, majd a beteg asszony hasába vágta a kést, és köldökétől a szeméremcsontjá­ig felhasította. A rokonok megdöbbenve nézték, ahogy a férfi a szörnyű sebbe nyúlva egy hatalmas szövetcsomót tépett ki onnan. Bal kezével könnyedén végig­simította a hatalmas vágást, amely et­től az érintéstől engedelmesen bezá­rult. Némi vér és egy égővörös vonal emlékeztetett csak a lezajlott szörnyű­ségre. A különös műtét után Arigo ar­cát véres kezeibe temetve, sírva az ágy mellé roskadt. A jelenlévő rokonok közül valaki orvosért szaladt, a többi­ek pedig a beteg köré gyűltek. Az asszony nyugodt volt, fájdalomra nem panaszkodott. Az időközben megérke­zett doktor hitetlenkedve hallgatta a különös gyógyításról szóló beszámo­lót. A beavatkozásnak köszönhetően a beteg hamarosan felépült, ami már maga is csodának számított, a gyó­gyítás módjára pedig azóta sem tud­tak magyarázatot adni a szakembe­rek. így érthető, hogy a brazil farmer egy csapásra a figyelem középpontjá­ba került. Főleg azok az emberek ér­deklődtek intenzíven tevékenysége iránt, akikről az orvosaik ugyanúgy lemondtak már, mint Arigo feleségé­ről. Arigo rákos megbetegedésekre spe­cializálódott. Az igazsághoz hozzátar­tozik az is, hogy nem mindenkit ope­rált meg. Volt, akiknek csak valami­lyen gyógyszert írt fel, amit a jelenl­étében kellett bevenni. A gyógyszerek általában erős kábítószerek voltak, amit olyan töménységben kellett be­venni, ami meghaladta a halálos dózis nyolcvanszorosát is. Ám senki sem lett rosszul. Brutalitás ide, durvaság oda, soha senki nem panaszkodott a mészárosmunkára inkább hasonlító műtétre, mint komoly orvosi beavatko­zásra. Az ok roppant egyszerű. A bete­gek ugyanis meggyógyultak. Egy be­tört orr vagy felrepedt szemöldök iga­zán nem volt nagy ár a rajtuk végbe­ment csodáért. A brazil megszállott, ahogy a háta mögött nevezték, soha nem használt érzéstelenítést, mégsem panaszkodott senki fájdalomra. A seb pedig, bár­mekkora is volt az, alig vérzett, a mű­tét után pedig azonnal be is zárult. Pár nap elteltével már a helyét sem lehetett megtalálni. Arigo a Congonhas do Campó-i börtönben Arigo műtétjeinek másik érdekes­sége az volt, hogy soha nem alkalma­zott sterilizálást, feltehetőleg nem is hallott róla. Műszerei — ha egy rozs­dás kést vagy egy ócska ollót annak lehet egyáltalán nevezni — nélkülöz­ték még a legalapvetőbb higiéniai előírásokat is. Fertőzések azonban soha nem léptek fel. Munkabírására pedig jellemző volt, hogy öt év alatt több mint félmillió beteget kezelt, akiktől azonban soha nem fogadott el pénzt. Működése csúcsán azonban a brazil egészségügyi hatóság tiltott orvosi te­vékenység és sarlatánság vádjával börtönbe csukatta. A börtön parancs­noka azonban ellenszegült az előírá­soknak, engedte, hogy a csodasebész a fogdában tovább praktizáljon. Tette mindezt azért, mert ő is Arigónak kö­szönhette az életét. Előrehaladott tü­dőrákját gyógyította meg egy kenyér- szeletelő kés segítségével. A parancs­nok két bordája ugyan eltört, amikor orvosa a hátába térdelt, de rákjából ki­gyógyult. Ez idő tájt figyelt fel az ekkor már híressé vált Jóséra a paranormális kuta­tások terén nemzetközi hírnévre szert tett Andrija Pucharin. Elhatározta, fel­tétlenül kivizsgálja az esetet. New Yorkból, ahol lakott, elrepült Brazíliá­ba, hogy saját szeméivel lássa a csoda­sebészt munka közben. Arról még csak nem is álmodott, hogy a saját bőrén fogja megtapasztalni Arigo különös képességét. A börtönben tett látogatásakor tör­tént, hogy a sebész elővett a zsebéből egy ócska zsebkést, és a rozsdás, csor­ba pengét beledöfte Andrija karjába, ahonnan egy csomót fordított ki. Ä tu­dós döbbenten konstatálta, hogy az egész műveletből semmit sem érzett, és a mély vágás vérzés nélkül össze­forrt. A későbbiekben elvégzett szö­vettani viszgálat igazolta, hogy a cso­mó Andrija testéből származik, tehát csalásról szó sem lehet. Több mint száz műtétet asszisztált végig és meg­állapította, hogy Arigónak minden két­séget kizáróan paranormális képessége van. Hosszas beszélgetésük közepette a sebész elmondta, hogy amikor operál, egy, a faluban 1918-ban elhunyt or­vos, dr. Adolphus Fritz szelleme szád­ja meg. A professzor már korábban is felfigyelt arra, hogy Arigo transzban operál és ilyenkor erős német akcen­tust használva beszél, illetve gyakran németül adja ki az utasításait. Ebben az állapotban Arigo következetesen dr. Fritznek szólíttatta magát, saját ne­vére egyáltalán nem hallgatott. Arigo azt is elmondta, hogy bár tud dr. Fritzről, a műtétekkel kapcsolatban semmire sem emlékezik. Andrija ezért levetített neki egy különösen véres műtétjéről készült filmfelvételt, ami­nek láttán a brazil mágus elájult. Pucharinnak felkeltette a figyelmét az is, hogy Jósé kezén mielőtt a sebet be­zárná, sárgás, sűrű váladék jelenik meg, amit minden alkalommal bele­dörzsölt a sebbe. A professzor szerint ennek az anyagnak volt köszönhető, hogy a műtét után soha nem lépett fel fertőzés. Több mint ezeroldalas jelentését el­juttatta a Brazil Egészségügyi Minisz­tériumba, ahol egy szakértői gárdát ál­lítottak fel. Az ő jelenlétükben műté­tek tucatjait végző sebész megdöbben­tette még a legelvakultabb kételkedő­ket is. A betegek azonban hiába gyógyultak meg, Arigónak továbbra is börtönben kellett maradnia, mert nem volt orvosi végzettsége. A sebész azonban ebben az időben már Brazília első számú hőse volt, és igen befolyá­sos embereket is kezelt, akik végül szárnyaik alá vették és kihozták a bör­tönből. A hatóságok zaklatásával mit sem törődve operált 1971-ig, amikor máig tisztázatlan körülmények között egy teherautó halálra gázolta. Halálával századunk egyik legnagyobb orvosi rejtélye szállt a sírba. Módszerére az­óta sem találtak magyarázatot. Végső nyughelyét azonban a mai napig friss virágok borítják. Az emberek, akiknek visszaadta az életüket, nem felejtették őt el. Összeállította: Miki Ottó [fehéren i^*^***™-"" ..................... B udapesti infotacs Nem kérem, ez nem valami futball szakkifejezés, sőt a rókázás né­pies kifejezéséhez sincs köze. Az infotacs számítógépes érintőkép­ernyős információs készülék, írásos nevén: Info-Touch. Kinézetre úgy másfél méteres lehet, s a képernyő érintésére képi és szöveges információt nyújt az érdeklődőnek, mondjuk a helyi nevezetessé­gekről, szálláslehetőségekről, vendéglőkről, programokról. Okos szerkezet, Budapesten tizenegy áll belőle a város különböző pont­ján. Tavaly összesen egymillióan — harminc százalékban külföldi­ek — „szólították meg” őket, kértek tőlük információt utazáshoz vagy programokhoz. Az adatokat a Budapesti Turisztikai Hivatal igazgatója mondta el minap egy sajtóbeszélgetésen. Az infotacs csak egyetlen azok közül a szolgáltatások közül, amelyeket a Buda­pestet népszerűsítő hivatal szervez. Kiadványokat gondoznak, tet­szetős eligazító táblákat telepítenek a főváros utcáira, Budapest-kár­tyát bocsátottak ki, amellyel átalányban utazhatnak, múzeumot láto­gathatnak, szórakozhatnak a turisták. Legújabban pedig meghívtak száz újságírót egy hétre a világból, hogy nézzék meg Budapestet, s persze írják meg tapasztalataikat a lapjaikban. A költségeket a hiva­tal állja a Malévvel, a szállodákkal és a vendéglőkkel közösen. A fővárosban tehát valamire rájöttek: a vendég nem jön magától. Minden turistáért, minden vendégéjszakáért, minden éttermi rende­lésért meg kell küzdeni. Ha Budapesten így van, akkor nálunk, aho­vá jóval többet kell utazni és kevesebb a látnivaló, többszörösen így van. A hivatal az idén 270 millió forintból gazdálkodik, ebből száz­milliót a fővárosi önkormányzat csúsztat a „zsebükbe”. Az idegen- forgalom tehát pénzbe kerül. Ahhoz, hogy jöjjön a külföldi vagy a magyar, előbb áldozni kell. Aratni csak vetés után lehet. Fordítva nem megy. Nagy kérdés, van-e mifelénk erő, tehetség, pénz, önkor­mányzati szándék és közös akarat megmutatni magunkat a világnak, az országnak. Félek, nincs. Egyelőre sok minden más fontosabbnak tűnik. Csak közben a világ elszalad mellettünk. Megint. Árpási Zoltán 1 gOK iiilr Ál ■■ y ________________ Szabadkígyós Község Önkormányzatának Képviselő-testülete . pályázatot hirdet a megüresedett JEGYZŐI ÁLLÁS betöltésére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: — állam- és jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főis­kolai végzettség — legalább 2 éves közigazgatási gyakorlat. A PÁLYÁZATHOZ CSATOLNI KELL: — a képesítést igazoló okiratok hiteles másolatát — részletes szakmai önéletrajzot — 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Bérezés: a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: — a BM hivatalos lapjában történő megjelenéstől számított 30 nap, azaz 1998. március hó 19. — a pályázat elbírálásának várható ideje: 1998. április hó 19. '— az állás a pályázatok elbírálása után, azonnal elfoglalható. Lakás megoldható. A pályázatot Szabadkígyós község polgármesterének címére kell benyújtani. 5712 Szabadkígyós, Kossuth tér 7. Telefon: (66) 356-166, 247-601, 06 (30) 552-072. I Ili «üi ti íltll H Megyénk első közkútkészítője: Zsigmondy Béla Zsigmondy Béla (Pest, 1848. március 7—Budapest, 1916. június 12.) gé­pészmérnök, artézikút-fúró nagybáty­ja, Zsigmondy Vilmos (1821—1886) bányamérnök — aki elsősorban artézi- kút-fúrásaival vált ismertté — mun­kásságának volt a folytatója. A múlt század hatvanas éveiben a megindult ipari fejlődés hatására több magyar fiatal igyekezett műszaki is­mereteit nyugat-európai intézetekben elsajátítani. Zsigmondy Béla a világhí­rű zürichi Mechanisch-technische Schule hallgatója lett. Itt a kötelező tantárgyakon kívül geológiai előadáso­kat is hallgatott. Gépészmérnöki oklevéllel hazatérve a Magyar Királyi Földtani Intézetnél he­lyezkedett el. A bányamérnök nagybáty­ja vállalkozását a 28 éves Zsigmondy Bélára ruházta át. A fiatal mérnök akkor kezdte el mérnöki pályafutását, amikor a legnagyobb érdeklődés indult az artézi kutak iránt. Működését az Alföldre he­lyezte át. 1880. május 28-án Hódmező­vásárhelyen átadta az Alföld közegész­ségügyi szempontból kifogástalan vizet adó első artézi kútját. Békés megyében az első kútfúrásról 1878. évi adat származik. Ekkor Bé­késcsabán Siket János tanyáján próbál­koztak kútfúrással. A 72 méteres „lyuk” azonban eredménytelen lett. (Találkoztam olyan adattal is, hogy Békésen 1880-ban egy 120 méteres kútból 3 colos csövön percenként 18 li­ter vizet termeltek ki.) Trefort Ágoston vallás- és közokta­tásügyi miniszter, a Központi Statiszti­kai Hivatal megdöbbentő adata alapján látta, hogy Csaba községben 1000 la­kosból évenként 43 halálozás történt. A megyei gazdasági egyesület bizott­ságot jelölt ki, akik 1884-ben megálla­pították, hogy a „nagy halandóság oka” az ivóvíz rossz minősége. (A me­gye lakossága az ivóvizet a nem elég mély, így fertőzött, ásott kutakból, il­letve a Körösök vizéből szerezte be.) A nagy halálozás megakadályozását az egészséges ivóvíz biztosításával lehet­ne megoldani — állapította meg a bi­zottság. Ezért a gazdasági egyesület „a megye rossz egészségi viszonyain se­gíteni óhajtva, a talajvizet szolgáltató kútjainak helyébe a föld méhének for­rásvizét nyújtó artézi kutak létesítésé­re” irányította a figyelmet. Az artézi kutak fúrásának elősegíté­se érdekében Békés megye 1000 forint segélyt ajánlott fel azon községek ré­szére, amelyek a 2117. okt/1884. sz. határozat keltétől számított két éven belül hozzáfognak egy artézi kút létesí­téséhez. Ám az artézi kutak fúratására szóló felhívás nem mindenütt talált megfelelő visszhangra. Békéscsaba község azonban szerződést kötött Gold Jánossal, a Kossuth téren fúrandó kút­ra. A kutat Gold 1885—1888 évek kö­zött 219 méterig mélyítette, de a fúrást nem fejezte be. A fúrást Zsigmondy Béla folytatta 1888 és 1891 között. A kút 299 méter mély lett (vörösfenyő béléscsővel), 0,5 m magasan percenként 210 liter vizet adott. Közben 1888-ban Szarvason is vál­toztattak korábbi álláspontjukon, mert a Hármas-Körösön elkészült a kákafoki átvágás és ezzel „a Körös vizétől ivás tekintetében a lakosok örök időre meg- fosztatnak.” A község kiküldöttei Zsigmondy Bélával kötöttek szerző­dést, aki 1891 szeptemberére a piacté­ren, a templom közelében lévő első szarvasi artézi kutat elkészítette. Ebben az időben a kutakat többnyire egy-egy szoboralak díszítette. Általában női ala­kot szerettek a kútra állítani. Szarvason a medence „díszére” az antik világból merített „Ceres” (a földmívelés isten­nője) alakját helyezték. Békéscsabán 1893-ban újabb kutat fúrattak Zsigmondy Bélával, a mai Andrássy út—Tulipán utcák találkozá­sánál. A 324,2 méter mély kút ugyan­csak vörösfenyő béléscsővel készült, s szintén percenként 210 liter vizet adott. A kút fölé angyalt ábrázoló szo­bor került, amelyről a kutat „Angyalos kút”-nak nevezte a lakosság. Ceres istennő szobrával díszített szarvasi kút Ezek után Zsigmondy Béla Békés megye területén még több kutat készí­tett. Munkájára jellemző volt a pontos­ság és az alaposság. A kútkészítés so­rán, a kikerült furadék alapján, a me­gye geológiai viszonyait annyira meg­ismerte, hogy az általa vállalt fúrások egészséges, jó ivóvizet adtak. Zsigmondy 13 500 forint átalányért Békés megye területén bárhol — de másutt is az országban — vállalt kútfú­rást. O létesítette a legtöbb alföldi vá­ros artézi kútját. Érdeme, hogy az 500 méternél nagyobb mélységben végzett fúrásoknál fellépő nehézségeket új technikával, az általa első ízben alkal­mazott sodronykötéllel és a már hasz­nálatban volt eszközök átalakításával leküzdötte. A kútfúrási láz 1893-ban érte el tetőfokát. Aki biztosra akart menni és alapos munkát kívánt, Zsigmondy Bélához fordult. A leggon­dosabban készült kutak az ő keze alól kerültek ki, aki hazánk legkitűnőbb mélyfúró mérnöke lett, nevét külföl­dön is becsültté tette. Zsigmondy Béla életének 68. évé­ben, 1916. július 12-én hunyt el Buda­pesten. A Kerepesi úti temetőben édes­apja, Zsigmondy Pál mellé temették, családi sírboltba. Góg Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom