Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-21 / 17. szám

SPORT 1998. január 21., szerda Kihelyezett MKSZ elnökségi ülés ■ BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Készülődés a Bocskai-emlékversenyre Az ökölvívóknál is beindul a nagyüzem, amit jelez, hogy a jövő hét második félében re­mek mezőny találkozik a deb­receni hagyományos BocsktP emlékversenyen, amely ezút­tal is nemzetközi mezőnyt vonz. A négynapos viadalra két Békés megyei fiatal is meghívást kapott, Békésről a 60 kilogrammos Maczik Ró­bert, Békéscsabáról pedig a 81 kilóban rajtoló Zsilák György. Mint az előbbi edző­je, a három esztendeje újra Békésen tevékenykedő, Maczik Pál elmondta, a két klub közötti jó kapcsolat ered­ménye, hogy együtt utaznak a Hajdúság fővárosába. Sőt, azt is hozzátette, ismét jegyzik a békési bunyót, hiszen a leg­frissebb adatok alapján a ha­zai rangsorban a kilencedik helyen található a kisváros szakosztálya. J. P. Képünkön Maczik Róbert FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Fedélzeten a Mezőberényi FC Megkezdte a felkészülést a Mezőberényi FC NB III-as labdarúgócsapata. A herényiek Borgida János edző vezetésével hetente hat al­kalommal szabadtéren gyakorolnak. A felké­szülést húsztagú keret kezdte meg, köztük több ifjúsági korú labdarúgó. Több változás történt a télen a csapat háza táján. Steigerwald kapus az NB III listavezetőjéhez, Gyulára távozott, Be- rengyán visszatért Szekszárdra, Udvari iránt a megyei I. osztályú Doboz érdeklődik. A mezőberényiek szeretnék leigazolni a tehetsé­ges csatárt, Balázs Lászlót a Békéscsabai Előre FC-ből és Nagy Krisztiánt Gyuláról. A bajnoki rajtig több előkészületi mérkőzést terveznek a környező NB III-as és a megyei bajnokságban szereplő csapatokkal. A terv nem változott Mezőberényben, a vezetés to­vábbra is a 8—12. helyre várja az együttest a szezon végén. V. L. Tótkomlóson is elkezdték A Tótkomlósi TC NB III-as labdarúgócsapata is megkezd­te a hét végén a felkészülést a tavaszi idényre. Mint Kvasznovszki József, az együttes egyik edzője el­mondta: heti öt-hat foglalko­zást tartanak, amíg az időjárás engedi szabadtéren gyakorol­nak, de lesznek edzések te­remben is. Jelenleg tizenhét tagú keret dolgozik, köztük az ifjúsági csapat néhány tehet­séges fiatalja. A tótkomlósiak erősítést is terveznek a téli holtszezonban, pillanatnyilag négy labdarúgóval állnak tár­gyalásban. Az együttes legfőbb támo­gatója az önkormányzat, s re­mélik, hogy ebben az évben is megkapják azt a segítséget a képviselő-testülettől mint ko­rábban. A komlósiak célja a bentmaradás kiharcolása, ami nem lesz könnyű, de úgy vé­lik, ha sikerül az erősítés, ak­kor elérhető a terv. Február­ban előkészületi mérkőzése­ket játszanak a Csorvás, a Nagyszénás, a Makó csapatá­val és tervezik, hogy február végén a Gyopárosfürdőn edzőtáborozó egykori békés­csabai játékos, Karasz János gárdájával, a Balatonföldvár NB III-as együttesével is ösz- szemérik tudásukat. V. L. Gyulán lesz a harmadik és az ötödik forduló Salakmotor: újra külön utánpótlás-bajnokság A Magyar Kézilabda Szövetség január 14-ei elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a Békés Me­gyei Kézilabda Szövetség meg­hívását elfogadva 1998 júniusá­ban kihelyezett elnökségi ülést tart Békés megyében. A nyári tanácskozáson az elnökség megtárgyalja a férfi Európa- bajnokság elöntőjének tapaszta­latait, valamint meghallgatják a Békés megyei szövetség mun­kájáról szóló tájékoztatót. Újság még a megyei szövet­ség életéből, hogy Balogh Antal egészségi állapotára való tekin­tettel bejelentette, hogy a továb­biakban nem tud társadalmi munkában dolgozni a szövet­ségben. Január 17—18-án or­szágos vizsgán szerepelt a Bé­kés megyei A kategóriás kézi­Szolnokon rendezték meg a kö­zelmúltban a Magyar Kyokus- hin Karate Szövetség tisztújító közgyűlését, amelyen értékel­ték az elmúlt esztendő munkáját és megfogalmazták az idei célo­kat. A tanácskozáson héttagú elnökséget választottak, a szö­vetség elnöke a következő négy évben is Furkó Kálmán lesz. Mint Balogh Lajostól, a Gyulai Kamikaze Kyokushin Klub edzőjétől megtudtuk, fennállásuk óta az elmúlt esz­tendőben a legjobb eredményt érték el az országos rangsorban. Az 1990-ben alakult több mint ötven tagot számláló fürdőváro­si klub — amely a helyi 5. sz. általános iskolában tartja edzé­labda-játékvezetők egy csoport­ja, míg a másik csoport február 14—15-én vizsgázik. M M M ® ® ® A közelmúltban Budapesten tartották meg a leány és fiú ser­dülő válogatott kiválasztóját, amelyen a megyék legjobbjai vettek részt. Békés megyéből a fiúknál az A keret tagja lett Ko­vács Sándor kapus (Békés) és Lelkes Gábor (Szarvas), míg a B keret tagja lett Domonkos Dusán, Minya Balázs, Papp Ró­bert, Szatmári László, Nagy Zoltán, Katona Norbert, Czifra Tibor (valamennyi Békés). A lányoknál a serdülő válogatott keretbe került Madar Szilvia (Békéscsabai NKC) és Mészá­ros Anikó (Füzesgyarmat). (v. 1.) seit — a rangsorolt nyolcvan egyesület között 1997-es ered­ményei alapján az előkelő ti­zenkettedik helyen végzett. A szakvezető még hozzátette: ta­valy több országos versenyre nem tudtak elutazni, így nem szaporíthatták pontjaik számát, s mindez tovább növeli sikerük értékét. Balogh Lajos irányítá­sával két kihelyezett csoportot is működtetnek Dobozon és Szeghalmon. Dobozon a helyi általános iskolában Dancsó Já­nos edző segíti a munkát, míg Szeghalmon, a Péter András Gimnáziumban Kovács Lajos edző dolgozik a foglalkozások­ra járó mintegy negyven fiatal­lal. Bronzérmes játékvezetők Gödöllőn az Agrártudományi Egyetem sportcsarnokában ren­dezték meg a hét végén tíz csa­pat részvételével a labdarúgó­játékvezetők országos teremtor­náját. A nagy érdeklődéssel kí­sért viadalon jól szerepelt a Bé­kés megyei játékvezetők válo­gatottja, amely a bronzérmet szerezte meg. A tornát a Heves megyei együttes nyerte a Bács- Kiskun megyei csapat előtt. Két fociezüst A hét végén Fehérgyarmaton rendezték meg a VII. Kölcsey Kupa gyermek teremlabdarúgó- tornát. A körmérkőzéses után­pótlás-viadalon két békéscsabai együttes lépett pályára. Az 1984-es korosztályban az Evan­gélikus gimnázium-Madách is­kola vegyes csapata szerepelt, míg az 1985-ös korosztályban az Előre-Madách gárdája in­dult. A békéscsabaiak jól szere­peltek, mindkét együttes ezüst­érmet nyert a rangos tornán. Eredmények. 1984-es kor­osztály. Békéscsaba—Nyíregy­háza 4-—k —Fehérgyarmat 4— 0, —Margitsziget FC 2—0, — Ferencváros 1—0, —Debreceni Olasz Focisuli 0—1. Végered­mény: 1. Debreceni Olasz Focisuli 15, 2. Evangélikus-Ma- dách 12, 3. Nyíregyháza 9 pont. A torna legjobb kapusának Báder Józsefet választották. A csabai együttes tagjai: Báder, Zöld, Somlyai, Lipcsei, Lauri- nyecz, Belanka, Nagyillés R., Nagyillés B., Bereczki, Várnai, Potankó, Simon-Fiala, Nagy M., Dobra, Hajas, Nagy G., Saj- ben, Mochnács. Edzők: Matus- ka Zsolt, Szokolay Sándor. Az 1985-ös korosztály. Bé­késcsaba—Nyíregyháza 4—3, —Debreceni Sportiskola 0—2, —Fehérgyarmat 2—1, —Mar­gitsziget FC 5—1, Debreceni Olasz Focisuli 0—0, Miskolci VSC 0—1. Végeredmény: 1. Debreceni Sportiskola 13, 2. Előre-Madách 10, 3. Debreceni Olasz Focisuli 9 pont. A csabai csapat tagjai: Máté, Priboly- szki, Urbán, Zsilák, Tasnádi, Vamyú, Pálinkás, Zsadány, Stír, Czira, Piatkó, Schneider, Ónodi, Oláh. Zsibrita, Dila. Edző: Bélteki János. (verasztó) Támogatók: OMI-Sport (Ottlakán Mihály), dr. Simon-Fiala János, dr. Dányi József, OTP Bank Rt. békés­csabai fiókja. Kosaras-sztrájk A spanyol kosárlabda-bajnok­ságban szereplő játékosok pén­tekig határoznak arról, hogy sztrájkba lépnek-e hazájuk szö­vetsége ellen. A sportolók tilta­kozását az váltotta ki, hogy a szövetség nem tárgyalt velük a külföldi játékosok létszámának korlátozásáról. A szövetség 2000-ig fenntartja, hogy csapa­tonként három idegenlégiós szerepelhet, a profi kosárlabda­játékosok szervezete (ABP) vi­szont minél előbb csökkenteni szeretné ezt a létszámot. TOTÓTIPPJEINK a 4. heti szelvényekhez: 1. Brescia—Parma x 2 2. Empoli—Internazionale 2 3. Juventus—Atalanta 1 4. Lazio—Bologna 1 5. AC Milan—Fiorentina 1 x 6. Piacenza—Lecce 1 7. Udinese—Vicenza 1 8. Ancona—Foggia 1 9. Castei di Sangro—Treviso 1 x 10. Chievo—Cagliari 2 x 11. Lucchese—Torino x 1 12. Padova—Genoa x 1 13. Ravenna—Verona x 1 + 1. mérkőzés: 14. Bari—Napoli x Az MMSZ salakmotoros szak­ágvezetése megtárgyalta és el­fogadta az idei országos baj­nokság menetrendjét. A Debre­cenben tartott megbeszélés után Daragó István szakág­vezetőt kérdeztük az idei lebo­nyolítási formáról. Újdonság, hogy a felnőttek hatfordulós versenysorozatával párhuza­mosan ismét kiírták az önálló utánpótlás-bajnokságot, amely­re minimum-vizsga letétele után lehet jelentkezni. A szlo­vák Jaroslav Gavenda kivételé­vel nem vált be a külföldiek meghívása — sem tudásukkal, sem megbízhatóságukkal nem járultak hozzá a bajnokság színvonalának emeléséhez. Eb­ben az évben 14 hazai vaspapu- csos marad, a fiatalabbak me­zőnyét előreláthatólag nyolcán alkotják. íme a tavalyi ob-sorrend. Bajnok: Adorján Zoltán/AZ Taam 106, 2. Magosi N./Hajdú Volán 97, 3. Tihanyi S./Simon és Wolf MC 91. 4. Bódi L./HV 83, 5. Rőth G./Rőth MSC 75, 6. Szatmári L./Borsodi Volán 61, 7. Bencze Zs./BV 56, 8. Fekete S./HV 55, 9. Nagy R./SW MC 35, 10. Lechy K./AZ Team 34, 11. Frecskó S./BV 24, 12. Ga- venda/szlovák 23, 13. Golenya J./HV 23, 14. Szegvári/HV 17, 15. Karczagi L./BV 16, 16. Ne­mes T./HV 9, 17. Hell Cs./Agromobil 8 ponttal. Az 1998. évi bajnoki prog­ram. Április 18: Debrecen. Május 30: Debrecen. Július 4: Gyula. Július 18: Miskolc. Au­gusztus 15: Gyula. Szeptem­ber (?): Miskolc. A 15 alapfutamot három helyosztó követi, ez adja a vég­ső sorrendet. A sportág kiemel­kedő eseménye lesz július 26- án az egyéni Európa-bajnoki döntő Debrecenben, amely az egyik „felső” állomás a GP- sorozatba kerüléshez. Apropó Grand Prix! A világ elitmezőnyének tagja lesz idén a szombati, budapesti országos díjkiosztó ünnepségen „Az év motorosának” választott, immár 13-szoros bajnok Adorján Zol­tán is. Még egy magyar nemzet­közi szereplője van a salakosok idei viadalainak, a már említett Daragó István bíróként több je­lentős tétviadalon ül a bírói pul­pituson, például a most kezdő­dő jégmotoros GP-n is. Daragó azt reméli a hazai bajnokságtól, hogy minél több vizsgázó lesz, vagyis fiatalodik a mezőny, s erre okot ad az is, hogy valame­lyest javult a főszereplők tech­nikai háttere, kivált a fiatalab­baknál. Ami a gyulai klubot illeti, Szilágyi Sándor elnök szeretné megnyerni a junior világbajnoki döntőt is megjárt debreceni Rőth Gábort, mellette az után­pótlás-bajnokságban a két szol­noki fiatalt, a Mészáros testvé­reket indítani. Természetesen gyulai fiatalok bekapcsolódását is várják. (fábián) Csabai vívóhelyezések A hét végén Székesfehérvá­ron serdülő fiú párbajtőrver­senyt rendeztek (38 induló), amelyen a Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület versenyzői is pástra léptek. A csabaiak közül Pacsika Fe­renc a döntőbe jutott és a ha­todik lett. Kellemes meglepe­tésre a mezőnynél két évvel fiatalabb Prekop Győző a ti­zedik helyen végzett, míg a várakozással ellentétben Kliment László nem jutott a legjobb tizenkettő közé. A hét végén a kadett ob-n sze­repelnek a békéscsabaiak a fővárosban. Készülnek a kígyósi kézilabdázók A férfi NB Il-es kézilabda­bajnokság Délkeleti csoport­jának őszi harmadik helye­zettje, az Újkígyós Akvaline KSE együttese megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre Ruck László edző vezetésé­vel. Mint Susán József elnök elmondta, a műtétje után lá­badozó Vörös, valamint a sé­rüléssel bajlódó Fekete nem vesz részt a munkában. A kígyósiak heti három edzést tartanak. Februárban már előkészü­leti mérkőzéseket is játsza­nak Baloghék. A Dél-Ma­gyarországi Kézilabda Szö­vetség által szervezett felké­szülési torna egyik selejtező­jének Újkígyós ad otthont február 15-én. Résztvevők a Békési FKC (NB I B), Csaba Előre KC (NB I B), az Akvaline KSE (NB II), vala­mint a Makó KC (NB I B) vagy a Tisza Volán Emergé (NB II) együttese. Az OMTK a közelmúltban megkereste az újkígyósiakat, hogy segít­senek a nehéz helyzetben lé­vő csapatukon játékosok át­adásával. A két egyesület kö­zött folynak a tárgyalások. (v. 1.) Vörös itt még csabai szí­nekben célozza meg az el­lenfél kapuját. A mögötte lévő Pocsaival együtt ma már mindketten az újkí- gyósi gárdát erősítik FOTÓ: SUCH TAMÁS Robi, a Fair play-díjas Él Zsombón egy kiváló sportember. Nagy Róberlnek hívják. Az első magyar sa­lakmotoros volt, akit a világ legkeményebb profi ligájába, Angliába hívtak. A Bradfordi Tigriseket erősítette több éven át. Tavalyelőtt azonban a brit „húsdarálóban” egy bu­kás következtében kétségessé vált az is, hogy életben ma­rad-e? Aztán fokozatosan lábra kapott, tavaly már in­dult is a hazai versenyeken. Óriási küzdelmet vívóit ön­magával. Higgadt eleganciá­val tűrte, hogy sorra elhúz­nak mellette a sokkal szeré­nyebb tudású versenyzők. Visszatérése azonban önma­gában is fantasztikus teljesít­mény. Ezt a sajátos győzel­met a sport szeretete, akarat­ereje is segítette. És az idén természetesen újra ott lesz a rajtnál! A Simon és Wolf Motoros Club vaspapucsosa példa lehet mindenki előtt. Tizenkettedikek a gyulai karatésok A ^ATESZ tagja Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441- 020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHIK" Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba. Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Kner Nyomda, Békéscsaba, Baross út 9—21. Nyomdaigazgató: Péter István. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom