Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-27-28 / 301. szám
Olyanok, mint az igaziak Mrs. Brown, a szellemek komponistája — Mami, mami! Nézd! Götz babák! — szépen öltöztetett kislány lelkesen visong a kirakat előtt és húzza nagymamája kezét Budapesten, a Váci utcában lévő Götz bababolt belseje felé. Nem nyugszik, míg belülről is meg nem néznek minden babát. Ez pedig nem kis teljesítmény, hiszen van vagy százötven különböző baba. A márka Európa összes országában ismert. (6. oldal) Mrs. Brownak még kisgyermek korában többször volt olyan víziója, amelyben egy magas, hosszú hajú fekete ruhás férfi jelent meg előtte, aki elmondta, hogy a másvilágról jött vissza, és életében Liszt Ferencnek hívták. Azért jelent meg neki, mert ő képes arra, hogy rajta keresztül rég elhunyt zeneszerzők olyan műveket diktáljanak le, amelyre már életükben nem volt idejük. (7. oldal) Egyszer fel fogok állni Addig a napig élte a hasonló korú srácok átlagos életét. Zsoltinak sok barátja volt, szerették a városban. ✓ Életmódjához hozzátartozott, hogy keményen sportoljon. Azután minden megváltozott. A kondicionáló termek világát a kórházakéval kellett felcserélnie. Ma már egyedül le tudok ülni a kocsimba. (Képünk illusztráció) — Mikor kezdte a testépítést? — Tizenöt éves koromban. Elsős szakmunkásképzős voltam a 611-ben. Először Pakucza Józsefhez jártam, legutóbb a Dózsa György útra. Soha nem versenyeztem, csak magamat akartam megvalósítani. —Nagy súlyokkal dolgozott? — Mi számít nagy súlyna, ez relatív. Fekvenyomásban soha nem voltam igazán jó. Százharminc-száznegyven kilóval szé- riáztam. A guggolást százötvennel csináltam. Véleményem szerint nem voltam erős típus. Nincs egyenes arányban az izomzat nagysága, tömege a súlyok mennyiségével. Nálam kisebb karú srácok is dolgoztak ekkora súlyokkal. — Mekkorák voltak az Ön méretei? — A mellkasom olyan' százharmincöt centi kerületű volt. A karom meg volt ötvenes. Inkább vállra, karra mentem. A súlyom egynyolcvanas magasságomhoz száztíz kilogramm fölött volt. —Nem gondolja, hogy az intenzív testépítés játszott közre betegsége kialakulásában? — Orvosaim véleménye is megoszlott erről. A gyógyszereknek, amiket egy nyugati testépítő szedhet, lehet ilyen hatásuk. De én közel sem szedtem annyit. Egy daganat nőtt a gerinccsatornámban, és egyre jobban nyomta a gerincvelőt. 1995 kora tavaszán kezdődött a problémám. A másik oka, még 1989-ben volt egy motorbalesetem, amikor három bordám eltört. Az ütés hatására valószínű egy ér elpattanhatott a gerinccsatornában. Három hétig, amíg a balesetin feküdtem, combtörésemre koncentráltak orvosaim. Én hiába mondtam, hogy szúr a mellkasom, ezzel akkor nem foglalkoztak. Gerinctájéki sürülésnél olyan infúziókúrát alkalmaznak, ami az esetleges kialakuló vérrögöt feloldja. Ilyen jellegű kezelést akkor nem kaptam. Minden beteg érdekődik a saját baja iránt. Engem orvosaim világosítottak fel erről. Valójában ma is csak találgathatjuk, mi lehetett az ok. — A fájdalom csak nem múlt a hátában. Mikor és hol operálták meg először? — Szegeden a traumatológián. Az első, és az én kudarcom miatt valószínűleg utolsó, ilyen jellegű műtétet, gerinccsatorna- feltárást végezték. A műtét bonyolultságát az operáció helye is adta, nehezen megközelíthető pont volt. A nyaki utolsó, és a háti első csigolya között volt a probléma. Ők nem ismerték fel magát a sérülést és a daganatot. Úgy akarták kezelni, mint egy szimpla gerinctörést. Amikor feltártak és meglátták, mi a probléma, akkor döbbentek rá, hogy ők ehhez a műtéthez sem szakmailag, sem technikailag nem felkészültek. — Mi történt ezután? — Összeraktak ahogy tőlük telt. A daganatot nem távolították el, csak lekaparták a gerincvelő felületéről. Utána olyan lemezt építettek be, hogy azzal fixálják a gerincet, amit ilyen műtéteknél nem is szoktak alkalmazni. Rosszul lőtték be a csavarokat, az egyiket be se csavarták rendesen. Látszik a röntgenfelvételen is. Öt nap után, ha imbolyogva is, de tudtam járni. Ám több bíztató fejlemény nem történt. Az operáció után három hónapig nem volt hangom, nyelési problémáim voltak. A daganat egy hónap múlva ismét tüneteket produkált. Nekem idehaza, Békéscsabán újra kezdődtek a már ismerős fájdalmaim. —- Ismét visszautazott Szegedre. Mit mondott az orvos, aki operálta? — Az adjunktus úr azt mondta, hogy ő ezt a műtétet már nem fogja megismételni. Sugárterápiára küldött. Hatnapnyi kezelés után ismét ágyban fekvő beteg lettem. Ugyanis a sugárdózis roncsolja az idegszövetet. Az is egyértelműen kiderült, hogy a daganat nem reagál a kezelésre. Ennek ellenére még négy hétig kaptam a dózist. Nagyon nagy fájdalmaim voltak, már haza akartam volna jönni, de meg sem hallgatta. Az adjunktus úrnak nem volt használható terápiája, de a szüléimét, akik maradéktalanul bíztak benne, könnyű volt meggyőznie. —Négy hét után végre hazahozta a mentő. — Annak ellenére, hogy a saját lábamon mentem be, nyaktól lefelé szinte teljesen béna voltam. — A szülei kétségbeesésükben a természetgyógyászatba helyezték a bizalmukat. — Én nem nevezném még annak sem. Egy Romániából átjött füvesember javasolt nekem egy teát, ami négy hét alatt rendbehozott. Őszinte legyek, én akkor már semmiben sem hittem, úgy voltam vele, ha az orvosok se tudnak segíteni rajtam, akkor már senki. Két hét után szűntek a fájdalmaim. Kerettel tudtam járni a szobában. Éreztem a lábamat, a hasamat. A gerincvelőmön semmilyen fizikai sérülés nem volt akkor még... — Mert ezután következett be az igazi tragédia... — Egy hirtelen felállásnál úgy érztem, mintha kést döftek volna a hátamba. Valójában az történt, hogy kettétört a gerincem, akár a seprűnyél. Itthon először izomszakadásra gyanakodtunk. Csak két hónappal később tudtunk elutazni Szegedre. — Harmadjára, immáron utoljára vitte be Ónt a mentő Szegedre. — Csináltak egy röntgenfelvételt, amely alapján az adjunktus azt nyilatkozta, hogy engem már egyáltalán nem érdemes megoperálni, és a szüleim is nyugodjanak bele, életem végéig százszázalékos rokkant leszek. A kikezeletlen törés miatt kialakult egy gyulladás a szervezetemben, amely így képtelen volt a táplálékfelvételre, így semmit nem bírtam megemészteni. Az adjunktus azt mondta édesanyáméknak, három, maximum hat hónapom lehet még, a gyulladás -előbb-utóbb eléri a szívizmot, de nyugodjanak bele, ezen nem lehet segíteni. A borítékot még ekkor is elfogadta. — A szülei ekkor nyakukba vették az országot. Egyetlen kórház sem fogadta magukat, mindenütt azt mondták, menjenek vissza Szegedre, hiszen ott folyik a kezelés. Hogyan akadtak a mostani kezelőorvosra, dr. Varga Péter Pál nyomára, aki országosan ismert szaktekintély? Többek között a miniszter- elnököt, Horn Gyulát is ő műtőmé autóbalesete után. — Édesapám orvos ismerőse a békéscsabai Réthy Pál Kórház baleseti osztályának főorvosa, Nemes professzor úr ajánlotta a nevét, miután édesapám megmutatta neki a leleteimet. Varga főorvos úr vállalta a műtétet. A bánásmód is más volt az osztályán. A nővéreket például érdekelte, hogy éhes vagyok-e vagy szomjas, fáj-e valamim, kérek-e újságot. A beaavatkozásra csak azután kerülhetett sor, miután felerősítettek. Varga Péter Pál főorvos úr úgy gondolkodott, hogy van remény, annak ellenére, hogy a gerincvelő károsodott, mert a rosszul felrakott szegecsek megsértették, az elszabadult lemez pedig elvágta az ideggyököket. — Kezelőorvosa milyennek találja ma az Ön állapotát? — Szerinte hosszú évek munkájával elérhetem, hogy újra járni tudjtak. Ma már egyedül le tudok ülni a kocsimba. Az ágyat ha össze- dúrtam, meg tudom igazítani. Nekem ezek nagy dolgok, volt idő, amikor mozdulni sem tudtam rajta. A szobában bárhova el tudok jutni, nem szorulok már annyi segítségre, mint korábban. A szüleim mindvégig mellettem voltak, nélkülük el sem tudom képzelni mi lett volna velem... Pánics Szabó Ferenc
