Békés Megyei Hírlap, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-01-02 / 255. szám
1997. november 1-2., szombat-vasárnap HAZAI TÜKÖR Ne csak búcsúztatást, vigasztalást is nyújtson / Uj harang a szeghalmi templomban Párbeszéd a polgárokkal. Nyűt napon találkozott tegnap a társadalmi szervezetek támogatását előkészítő parlamenti bizottság a civil szervezetek képviselőivel. Az egész napos tanácskozáson egyebek közt a társadalmi szervezetekről szóló törvényjavaslatról folytattak eszmecserét. fotó: feb/diósi imre Formálódó kulturális törvények Meg kell tartani a közművelődési intézmények hálózatát Az MSZP nem azért fogalmazza meg módosító javaslatait a kulturális törvények előkészítésének időszakában, mert szakszervezeti rémuralmat, vagy diktatúrát szeretne bevezetni, hanem mert biztosítani akarja a népművelők és a közművelődésben dolgozók szakmai és létbiztonságát - jelentette ki Vitányi Iván. A szocialista parlamenti frakció kulturális és sajtómunkacsoportjának tegnapi tájékoztatóján az MSZP politikusa elmondta: a közművelődési terület jövőjét hátrányosan befolyásoló elképzelések miatt határozott a közelmúltban úgy, hogy lemond az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöki posztjáról. A nézeteltérések azonban azóta rendeződtek: pártja és frakciója támogatja elképzeléseit. Az MSZP álláspontja szerint továbbra is meg kell tartani a százéves múltra visszatekintő közművelődési intézményhálózatot, ugyanakkor nyitni kell az új finanszírozási elképzelések felé is, amelyek a gazdasági és a társadalmi átalakulás velejárói. Nem szabad élesen szembeállítani a két elképzelést, keresni kell a kompromisszumot, de az elfogadandó kulturális törvényeknek biztosítaniuk kell a művelődési intézmények zavartalan tevékenységét. Lendvai Ildikó országgyűlési képviselő a jogszabály tervezetével kapcsolatban hozzátette: először próbálják törvényben rögzíteni az állampolgárok kulturális jogait. Két olyan javaslatcsomagon is dolgoznak, amely lehetővé tenné a múzeumi dolgozók szervezett továbbképzését és a közművelődési intézmények alkalmazottainak könyvvásárlás utáni adókedvezményét. Döntöttek: átnézik az önkormányzatok támogatási rendszerét Harangot szenteltek tegnap délután Szeghalmon. Az ünnepi rendezvényen többek között közreműködött Nagy László, a Tiszántúli Református Egyház- kerület főjegyzője, Szabó Endre esperes és Péter Szarka László helyi lelkész. A református templom előtti téren Nagy László esperes beszédében magasztalta az Urat, amiért elkészülhetett az új harang, és áldást kért az adakozókra. Mint mondotta: a harang temetés alkalmából ne csak búcsúztatást, hanem vigasztalást A Körös—Maros Nemzeti Park számos természetvédelmi kutatás vizsgálódási helye, illetve támogatója. Több közülük olyan szakterületekkel foglalkozik, amelyekről még kevés publikált anyag áll rendelkezésre. E kutatási eredmények megismertetésére szervezett kétnapos konferenciát a nemzeti park. A tegnapi megnyitón Tirják László, a nemzeti park igazgatója elmondta, a konferencia előadásaiból kiadványt szerkesztenek, s ily módon igyekeznek közkinccsé tenni a kutatási eredményeket. A konferenciának a szarvasi Haltenyésztési Kutatóintézet ad othont. Váradi A 47-es számú főúton október 30-án 18 óra 40 perckor egy amerikai típusú furgon elütötte a kerékpárral közlekedő L. A. debreceni lakost. A szerencsétlenül járt ember azonnal jelentette az esetet a Debreceni Rendőrkapitányságnak. — A rendőrség 18 óra 50 perckor jelezte a Bihar - keresztesi Határforgalmi Kirendeltségünknek, hogy a gázoló jármű, illetve annak vezetője valószínűleg megkísérli elhagyni az országot — mondja Kunos Gyula főhadnagy, az Orosházi Határőr Igazgatóság sajtóreferense. — Tíz perc múlva már fel is tűnt az átkelőhelyen a sérült furgon, melyet a kanadai álHosszú éveket követően ismét találkoztak Békéscsabán az Egészségbiztosító Pénztár előadótermében orvosok és gyógyszerészek, hogy tudományos tanácskozáson egyeztessék ismereteiket és személyes találkozásokkal erősítsék munkakapcsolatukat. A megye és a város társadalmi, egészségügyi vezetői köszöntötték a mintegy kétszáz résztvevőt, majd két bevezető előadás is foglalkozott az antibiotikumok felhasználásával a is nyújtson, s a béke harangja legyen minden időben. A harangszentelés után a szakemberek a harangot felvonták a toronyba. Majd a jelenlévők a templomban ünnepi istentiszteleten vettek részt. Az új harang öntését a szeghalmi képviselő-testület 1,2 millió forinttal támogatta, de a harang megvalósulása jelentős mértékben köszönhető a szeghalmi reformátusok, valamint egyházbarátok adakozásának is. (Magyari) László kutatóintézeti igazgató köszöntőjéből kiderült, intézményük tevékenységében egyre nagyobb hangsúlyt kap a halászat és a környezet közti kapcsolat vizsgálata. Nevezetesen, hogyan lehet a vízi erőforrásokat halászatra úgy hasznosítani, hogy a vizek minősége ne romoljon. A továbbiakban többek között az egyenes szárnyú rovarok körében végzett kutatási eredményekkel ismerkedett a közönség. Az előadó Nagy Barnabás a réteken, legelőkön és szikes pusztákon vizsgálta a szöcskék, tücskök és sáskák előfordulását, összesen 41 fajra bukkant. —r— lampolgárságú E. G. torontói lakos vezetett. A határőrök természetesen feltartóztatták a segítségnyújtást elmulasztó gázo- lót, s autójával együtt átadták a Debreceni Rendőrkapitányságnak. Ugyancsak az Orosházi Határőr Igazgatóságtól származik az az információnk is, hogy október 31-én hajnalban a Lökösházán belépő nemzetközi gyorsvonat padlásterében két román állampolgárt találtak az útlevélkezelők. A határsértők egyikét korábban már jogellenes itt-tartózkodás miatt kiutasították hazánkból. Most mind' kettőjüket visszaadták a román határőrizeti szerveknek. M. Gy. gyógyításban. A Fővárosi Szent László Kórház orvos-igazgatója, dr. Szalka András és a miskolci Semmelweis kórház osztályvezető főorvosa, dr. Magyar Tamás érvekkel, adatokkal támasztotta alá az antibiotikumterápia hasznosságát, túlzott, olykor felesleges alkalmazását. Megyénk mindhárom kórházából orvos és gyógyszerész előadók osztották meg ismereteiket szakember társaikkal. A rendezvényt ismét hagyományossá kívánják alakítani, (d) A jövő évi költségvetési tervezet a hosszú távú, jövőépítő célokat, így az oktatás intézmény- rendszerét, a családok helyzetét, a kutatásfejlesztést, a mezőgazdaság-fejlesztést teljesen elhanyagolja. Ez a jövőfelélő szemlélet látszik az önkormányzati költségvetésen is. Az önkormányzatok pozíciói romlanak — jelentette ki tegnap Szarvason a Magyar Demokrata Fórum Önkormányzati Kollégiumának regionális tanácskozását követően, Bába Ivánnal, az MDF országos választmányának elnökével közös sajtótájékoztatóján Demeter Ervin, az Országgyűlés MDF-képviselő- csoportjának vezetője. A tanácskozás résztvevői szóvá tették, a megyei területfejlesztési tanácsokon keresztül történő elosztási rendszer követhetetlen a számukra. Nem tudják, milyen elvek alapján, ki hogyan kapja a támogatást. Demeter Ervin elmondta, az MDF a parlamenti vitában megpróbálja módosító javaslatokkal javítani a költségvetés önkormányzati részét. Kiemelkedő probléma, hogy a kormány kötelezettséget vállalt 16 százalékos béremelésre, s csak 12 százalékig teremti meg az önkormányzatok számára a forrásokat. A maradék négy százalékra helyben kell a forrást biztosítani. A kormányjavaslat, miszerint ezt a különbözetet létszám- leépítéssel kell megoldani, nem járható út. Az MDF a fejlesztési elosztásokban a cél és címzett támogatási rendszert erősítené. Az MDF Önkormányzati Kollégiuma a tegnapi tanácskozáson úgy döntött, szakértői munkába kezd, átnézi az önkormányzatok finanszírozási rendszerét. (r) Az ÓIT a reform élcsapata. Rendkívüli és nagy horderejű eseményként értékeli az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagjainak megválasztását Hack Péter, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának elnöke. A politikus szerint az ÓIT megalakulásával a bírói hatalom intézményesen is elkülönül a végrehajtó hatalomtól, s várható, hogy a szervezet az igazságügyi reform mozgatórugója is lesz. Európai szintű határőrség. Megfelel az uniós normáknak a most hatályba lépő határőrizeti törvény, sőt bizonyos értelemben meg is előzi a tagországok jogszabályait - állapította meg Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke. A testület megnövekedett feladatai ellátására 300 millió forintos költségvetési többletforrást kap. Javaslat visszavonásra. Jó lenne, ha a kormány visszavonná az agrárgazdaságról szóló törvényjavaslatát, mert az nem oldja meg a mezőgazda- sági piac zavarait, nem szabályozza a termékpiacot - jelentette ki Raskó György, az MDNP parlamenti képviselője. Hozzátette: új alapokra kell helyezni az agrárrendtartást és a piacszabályozást, s ezt nem szolgálja az említett javaslat. Jelöltekről tárgyaltak. A jövő évi választások előkészületeiről tartottak megbeszélést pénteken a Független Kisgazdapárt országos és megyei vezetői. A kisgazdák minden választókerületben szeretnének képviselőjelöltet állítani, bár ebben végleges döntés csak a KDNP-vel való együttműködés formáinak rögzítése után várható. Új párt alakult. Az „Együtt Magyarországért” választási szövetség párttá alakult, mert vezetői szerint csak így lehet esélyük arra, hogy a jövő évi országgyűlési és önkormányzati választásokon friss erőt vigyenek az országos és a helyi politikába. Karinthy-mellszobor. Szobrot avattak pénteken a most tízéves budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium aulájában: Bocz Gyula szobrászművész készítette el a névadó gránitból készült mellszobrát. Hosszabb vonatok. A hét végén a MÁV Rt. rendkívüli utas- forgalomra számít, ezért valamennyi zsúfoltnak ígérkező vonatát a szokásosnál több kocsival közlekedteti. A zsúfoltság csökkentése érdekében a vasút szombaton a reggeli vonatok helyett inkább a délelőtti, vasárnap az esti vonatok helyett a kora délutáni járatok igény- bevételét javasolja. Közkinccsé tenni az eredményeket Cserben hagyót fogtak a határon Orvosok és gyógyszerészek a tudományért Pengeváltás, átcsoportosítás, támogatás Meddig jogosultak családi pótlékra az iskolások? — A családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló 1990. évi XXV. törvény alapján a szülőt aló éven felüli gyermek után családi pótlék akkor illeti meg, ha alsó- vagy középfokú oktatási intézményben folytat tanulmányokat — tájékoztat a megyei Egészségbiztosítási Pénztár osztályvezetője, Mikó Imre. — A családi pótlék a tanulói jogviszony tartamára, legfeljebb a gyermek 20. életévének betöltéséig jár. A kérdésre olvasói és érdeklődő ügyfelek felvetése indokolta beszélgetésünket, s az osztályvezető válaszait. — E szabály betartása érdekében a folyósító szervek a gyermek 16 éves korának betöltésekor az igénylőtől iskolalátogatási igazolást kötelesek bekérni. Az iskola igazolása tartalmazza a tanulói jogviszony kezdetét és a befejezés várható időpontját. Ezt követően — mivel a tanulói jogviszony tartama ismert — csak az utolsó évfolyam elkezdésének hónapjában kér a folyósító szerv újabb igazolást. Ha időközben bármilyen oknál fogva a gyermek tanulói jogviszonya megszűnik, a szülő ezt a tényt a családi pótlékot folyósító szervnek 8 napon belül köteles bejelenteni. — Tudnak arról a szülők, mikor miért kell felkeresniük családi pótlék ügyben önöket? — A most feldolgozott igazolások során az a tapasztalatunk, hogy a szülők a jelentési kötelezettségüknek nagyon sok esetben nem tesznek eleget. Sajnos több tanulónál előfordul, hogy a tanulmányait befejezés előtt megszakítja, de ez nem jut a folyósító szerv tudomására, így nagy összegű jogtalan családi pótlékot fizetünk ki számukra. A jogtalanul kifizetett összeget a családi pótlékot felvevők bizony a törvény szellemében kötelesek visszafizetni. Ez gondot jelent a folyósító szervnek is, de igen nehéz helyzetbe hozza azt a szülőt, akivel előfordul, hogy így több tízezer forintot utólag kénytelen visz- szafizetni. A kellemetlenségek elkerüléséért ezúton is felhívjuk a szülők figyelmét, hogy ha a gyermek tanulói jogviszonya az iskola befejezése előtt bármilyen ok miatt megszűnik, azt haladéktalanul jelentsék a folyósító szervnek. — A gyermeküket egyedül nevelőkre épp így vonatkoznak ezek a jogszabályok? — Hasonló a gond mindazoknál, akik valamilyen oknál fogva egyedülállóként részesülnek magasabb összegű családi pótlékban. Sok esetben elmulasztják bejelenteni, ha egyedülállóságuk házasságkötés, élettársi kapcsolat, egyebek miatt megszűnik. Az egyedülállóság megszűnését követő hónaptól alacsonyabb összegű családi pótlék jár. A bejelentés elmulasztása miatt ezeknek az állampolgároknak is gondoskodniuk kell az utólagos visszafizetésről. Ez esetben sem mentesít a tájékozatlanság a törvény betartása alól. Bede Zsóka Kisebb pengeváltással kezdődött tegnap délután Mezőbe- rény képviselő-testületének ülése. Cservenák Pál Miklós polgármester tájékoztatóját követően Szűcs Gábor képviselő az október 23-án átadott „Békés megyéért” kitüntetés kapcsán szóvá tette Dütsch Zsoltnak, a gimnázium egykori igazgatójának helyi elismerését. A polgár- mester a javaslatra reagálva, kicsit szégyenkezve elismerte, hogy a testületnek, mint munkáltatónak korábban nem jutott eszébe a kitüntetésre való fel- terjesztés, az elismerésről lapunkból értesült, melyre más szervezetek és személyek tettek javaslatot. A vita során elhangzott, hogy valami „ellenség- kép”-et vél felfedezni a helyi és a megyei önkormányzat között. A polgármester a vita lezárásaként keserűen jegyezte meg: „Nyilván a kábel-tv nézőinek örömére szolgált ez a kis intermezzo". A testület a november 16-i választásokra készülve a szavazatszedő bizottságok kiegészítéséről is döntött. A javasoltak között volt olyan személy is, aki a helyi kisebbségi önkormányzatnak a tagja, s ez az ügyrendi bizottság szerint összeférhetetlen. A testület ezután pénzügyi kérdésekben döntött. A helyi iparűzési adóból a tervezettnél 2 millió forinttal több folyt be, ezért ezt az össszeget a tartalék keretre átcsoportosították. A testület a helyi tenisz klubház építésére a tervezett 2,5 millió forint bekerülési összeg hiányzó részét, 300 ezer forintot támogatásként megszavazta. A városatyák egyebek között döntöttek a diákétkeztetés támogatásáról is. —sz—