Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-25-26 / 249. szám
Mladonyiczky Béla: Szerelem Szobrai hordozzák üzenetét „Vállalnom kell, hogy kifogjak a sorson, elragadjam tőle a jelent azzal, amit teszek, amit létrehozok önmagámban és munkáimban” — vélekedett Mladonyiczky Béla küldetéséről, a szobrászatról. A tudatosan vállalt szolgálatról, amit az élethez való hűségnek nevezett. S miközben mindenkor mélységes alázattal, őszinte szeretettel nyúlt az anyag felé, hogy szépen bánva vele valóra váltsa álmait. Kegyetlen és kegyes volt hozzá egyszerre a sors, hiszen olyan túl sok időt nem engedett a munkálkodásra: hatvanéves sem volt, amikor 1995 októberében hirtelen elragadta a halál. S mégis kegyes; azért, mert kivételes éleslátással áldotta meg, olyan ritka érzékkel, amely világossá tette számára a kor parancsát, kihívását. „Korszerűnek lenni ma Európában napi parancs, életszükséglet, érték, kötelező merészség, a jövő megőrzése...” Persze a látásmódhoz tehetség társult, mesteri kezek — áldás vagy kereszt —, hogy maradandót alkothasson. A békésszentandrási születésű, békéscsabai művész tanárként, népművelőként is több generációt nevelt a művészet szeretetére, sok diákját megtanította látni, felfedezni, értékelni a szépet. Túl szigorú volt, meg makacs? Az ilyesmi általában a magas mérce és az elhivatottság következménye; az igazán nagy emberek már csak ilyenek... A szülőföld szeretetéből és a vidékhez való ragaszkodásból is leckét adott, példát mutatott. Helytállása, életműve arról is szól, hogy vidéken is lehet értéket teremteni, maradandót alkotni. Sőt, ez a kiválasztottak dolga, kötelessége. Köztéri szobrai, emlékművei, kisplasztikái, érmei, plakettjei itt vannak velünk, ma is mesélnek, hordozzák szellemiségét, a szobrász üzenetét. Ez vigasz. Rövidre, de tartalmasra szabott életút, torzó. Mert fájdalmas elképzelni, hány alkotással, bölcs szóval lehetnénk gazdagabbak, ha még ma is köztünk élne... N. K. Verasztó Antal versei: Rozó (Koszta Rozália festőművészre emlékezve) Rozó! Miattad szaporodnak a léptek már a sokadik péntek szomorkodik utánad! Juharok, gesztenyék, akácok állnak a felhőtartó jegenyék alatt. Festettél nekünk örökké nyíló virágot, jászolszagú békében fehérlő házat. Guruzsma — guruzsma öreg házban gerenda minden fala hófehér szívünk, lelkünk belefér. Egyszer... rég azt írtad nékem: Antinak, ... Rozó! írásod emberlakta vidéken maradt, meg a hírt hozó szavak is: Elhagytál minket! Míg kezünk, szívünk, búcsút intett mosolyod szemünk láttára tűnt bele, avarillatú éjszakádba. Margináliák Juvenalis latin volt, s költő, Rómában O volt az, aki nem érezte jól magát — tógában. ¥ Az antik Rómában: Míg a zsebkendőkkel lelkesen integettek, a tógák csücskébe akárhány orrot beletöröltek. * ivívni a helyet a vizuális káoszban Gyulai beszélgetés Kari Piippo finn plakátművésszel Elöljáróban le kell szögeznem, nem tudok elfogultság nélkül írni Kari Piippóról, az ismert grafikusról, hiszen több, mint tíz éve közeli barátomnak mondhatom. Nemrégiben nyílt gyulai, Dürer-termi kiállítását, melyen harmincegy nagyméretű posztert mutat be, jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik szeretik a találó, egyszerű és hatásos kulturális plakátokat, amelyekkel mellesleg a magyar utcákon már nem is találkozhatunk. Nem így Finnországban, ahol lépten-nyomon láthatóak, és nem csak tudósítják az embereket a kulturális eseményekről, hanem észrevétlen módon, de számottevően alakítják vizuális kultúrájukat. A finn grafikai világ bővében van kiváló művészeknek, különösen a négytagú Pilot csoport sikerei kiemelkedőek. Ebben nagy része van Kari Piippónak, aki 1945-ben született, és 1973-ban végzett a Helsinki Művészeti Akadémián. A világ három legjobb plakátművésze közé sorolja a szakma, valamennyi jelentős poszterkiállításon részt vesz, számos nemzetközi nagydíj nyertese. Az utóbbi években sorra aratja a legrangosabb elismeréseket: Mexikóban, az USA- ban,- Lengyelországban, Franciaországban. Mindennek magyarázata oly egyszerű, mint amennyire nyilvánvaló, miért oly átütő erejűek munkái: tiszta, messziről érzékelhető színek, abszolút leegyszerűsített, sokatmondó formák, visszafogott humor, találó tipográfia. Nem is érzékeltethetnénk jobban művészetét, mint egy gyulai festőt idézve, „ide minden rajztanárnak el kéne hozni a tanítványait, ez maga a vizuális kultúra!” Valóban, Piippo kevés színnel, finom, mozgást imitáló jelzésekkel mindent elér, Annie, kapd a puskád című musicalplakátján az eldördült fegyver füstjét is érezni, a golyó ütötte lyukak játékosan ülnek meg a betűk között. — Hogyan születnek színházi plakátjaid, melyek zöme most Gyulán látható? — Rendszeres elfoglaltságaim között van szülővárosom, Mikkeli színházának állandó plakátmegbízásá, majd húsz éve végzem. Feltétlen ott a helyem a színházi próbán, és miután megismerkedtem a darabbal, hagyom, hogy a tartalom és a dramaturgiai hatá„Törekszem az egyszerűségre...” sok vezessék a kezem a tervezésnél. Törekszem az. egyszerűségre, olyan plakátot akarok létrehozni, amely szavak nélkül megragadja a néző képzeletét. Maga a színházi poszter művészet, ugyanakkor gyakorlati célja is van, hogy eladja a darabot. Ennek ellenére nem célom, hogy erőszakkal berángassam az embereket a színházba. Néhány darabról eleve tudni is lehet, hogy egy szűk, ínyenc réteget fog vonzani, ez is izgalmas feladat, bár lehet, hogy hosz- szabb hatásidő alatt jut el a nézőig a plakát rejtett mondanivalója. — A Helsinki Művészakadémia tanáraként mit tartasz szem előtt a vizuális nevelésben? — A jó plakátnak tartalmaznia kell mindent, ami lényeges, és nem tartalmazhat semmit, ami lényegtelen. Tervezése rendkívül tudatos munka, az alkotói folyamat korántsem olyan kötetlen és intuitív, mint a szabad grafika esetében. Én azt vallom, hogy a grafikai formát a lehető legegyszerűbbre kell redukálni ahhoz, hogy átütő legyen. Ebből a megközelítésből várható a legjobb eredmény. Fennáll persze a veszélye annak, hogy túlfinomodunk: mikor Einstein felfedezte, hogy a világ az E=mc2 egyenleten alapszik, akkor nem azon törte a fejét, vajon futura vagy antikva betűtípussal lenne inkább eladható ez a képlet... Talán a mi gondolataink nem ilyen horderejűek, és van időnk a finomságokkal foglalkozni, hosszasan tanulmányozni nüansznyi hatásokat. Ám ha valakinek nincs eredeti, megkapó ötlete, a betűtípusnak semmi jelentősége nincs a továbbiakban. — Régi kapcsolat fűz Magyarországhoz, mi az, ami ide köt?-— Rendszeres résztvevője voltam 1985-től a békéscsabai grafikai művésztelepnek, majd annak megszűnte után többször is visszatértem családommal Békéscsabára és Szentendrére. Harmadik éve veszek részt Gubis Mihály barátom főnyi művésztelepén, ide Kari Huhtamo finn szobrászművészt is magammal hoztam. Hatszor jártam már Magyarországon, a táj, az emberek nagy hatással vannak munkámra, új benyomásokat kapok. Hamarosan befejezem a tanítást, eljövendő munkáimra koncentrálok. Nem könnyű műfaj az enyém, a plakátot az emberek rendszerint nem olvassák el, nem nézik meg tüzetesen, csupán megpillantják az utcán. De nyomot kell hagyjon bennük, miután lefényképezték a szemükkel. Első ránézésre és utólag is hatnia kell. Csak így tudja kivívni a helyét korunk vizuális káoszában. Kruzslitz Ilona A mikkeli színháznak készült plakát Orosházi tehetségek Óbudán Készül a Fiatal alkotóművészek lexikona A Littera Nova Kiadó megjelenteti a Fiatal alkotóművészek lexikona 1998 című kiadványt. A lexikon szerkesztő bizottságának elnöke dr. Pomogáts Béla, az írószövetség elnöke. A lexikonba való bekerülésről irodalmi, művészeti életünk jeles képviselői és ismerői döntenek, a lexikonba bekerülni csak a kiadó által elkészített és pontosan kitöltött jelentkezési űrlapok alapján lehet. Jelentkezni lehet minden művészeti ágban. Határon túli magyarok jelentkezését is várják. Alsó korhatár: 17 év, felső korhatár: 1997-ben betöltött 35. életév. A jelentkezési űrlapok a Művelődési Minisztérium (Budapest V. kér., Szalay u. 10—14.) ügyfélszolgálati irodáján díjmentesen átvehetők, s a lexikonra vonatkozó minden részletes információt is tartalmaznak. Jelentkezhetnek alkotóműhelyek, csoportok, valamint a lexikonban bemutatkozhatnak azon lapok, kiadók, irodalmi körök, társaságok, művelődési és más alkotóközösségek, amelyek keretében fiatal alkotók bontakozhatnak ki. Jelentkezési határidő: 1997. november 15. Az űrlapokat kizárólag postai úton kérik eljuttatni a kiadóba: Littera Nova, 1054 Budapest, Széchenyi u. 1. D/A. I. 5. Patinás épület, a macskaköves belső udvaron az ősz csalhatatlan jelei: lehullott falevelek, gesztenye, lágy suhogása a szélnek. A főváros III. kerületében, az Óbudai Társaskörben valami olyasmire készülnek ismerőseink, ami egyedülálló, első, de — remélik — nem lesz az utolsó. A vendégek érkezése megnyugtatja a szervezőket is: a rendezvény iránt nagy az érdeklődés, lesz hallgatóság. Merthogy a Kulturális Kapcsolatok Egyesülete, az „Esélyegyenlőség Tehetséges Fiatalokért” Alapítvány, az Orosházán végzett és Budapesten élő diákok köre azoknak a tehetségeknek biztosított bemutatkozási lehetőséget, akik zenei pályájuk elején járnak. — A mai esttel hagyományt szeretnénk teremteni — és mindenekelőtt — szeretnénk fellépési lehetőséget biztosítani azoknak az orosházi fiataloknak, akik zenei pályán tanulnak és már elismertséget vívtak ki önmaguk számára. Ugyanakkor ezzel a rendezvénnyel szeretnénk kapcsolatot kialakítani és Laluska Zoltán, egykori növendék FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER ápolni a fővárosban élő orosháziakkal, valamint a szülőváros között is — nyilatkozta lapunknak az egyesület képviseletében Gonda Géza a csütörtöki hangverseny előtt. Nagy várakozás előzte meg a pódiumra lépést a fiúk, lányok részéről is. Mindenki a legjobb formáját akarta hozni. A próba sikerült, Dinnyés István zenei szerkesztő és rendező utasításait mindenki betartotta, a közönség is megérkezett, dr. Vastagh Pál igazságügy-miniszter, országgyűlési képviselő — a rendezvény fővédnöke — pedig e szavakkal üdvözölte az Orosházi MERIAN Rt. támogatásával létrejött kezdeményezést: — Örömmel látok olyan ismerős arcokat, akikkel Orosházán is gyakran találkozom. Ez a város egykoron a legnagyobb magyar faluként vívott ki magának elismerést, majd üveggyáráról lett híres. De nem feledkezhetünk meg az iskolákról sem, ahol képzett, elhivatott pedagógusok pallérozzák a tudást, találják meg a „csiszolatlan gyémántokat”. Remélem, az az oktató-nevelő munka, amit a Liszt Ferenc Zeneiskolában tapasztalok, a jövőben is ilyen sikeres és eredményes lesz, és a mai rendezvényt még sok hasonló követi majd. Az orosházi zeneiskola egykori növendékei ezek után álltak a közönség elé: Laluska Zoltán (hegedű), Pusztai Ildikó (fuvola), Horváth Mariann (ének), Furák Péter (zongora), Simon Krisztina (ének) és Lestyán Tímea (hegedű). Ennek a napnak a krónikájához tartozik még az a rendezvény is, amit a Hunguard Float-Üveg Kft. szervezett Budapesten üzletfelei számára a Stadion Hotelban. Az est folytatásaként ugyanis az ottani fogadáson is fellépett a hat orosházi énekes és muzsikus. Csete Ilona
