Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-18-19 / 244. szám
6 1997. október 18-19.. szombat-vasárnan Búcsú a Daliástól — Föl, Savannahba! Mi lesz a Ewing családdal? Minden sorozat véget ér egyszer. Nem kivétel ez alól a Dallas sem. A néző fájó szívvel ugyan, de kénytelen búcsút venni kedvenceitől, pedig már szinte családtagnak számított Jockey, Bobby, Pamela és a többi Ewing. Egyiket szerette, a másikat utálta az ember, de úgy érezte, hogy mindegyikkel személyes kapcsolata lett. Minden idők egyik legsikeresebb televíziós szappanoperája sok tekintetben úttörőnek bizonyult. Minőségi ugrást jelentett a tekintetben, hogy először alkalmaztak játékfdmes eszközöket a televízióban. Mind a kiállítását, mind a megoldását tekintve az alkotók szétfeszítették a korábban megszokott, képernyő szabta korlátokat. Ez volt az első olyan sorozat, amely a szupergazdagok álomvilágában, valódi luxuskömyezetben játszódott. Valójában ebben is rejlett a vonzereje, hiszen miközben ez a világ sokak számára egyszerűen elérhetetlen, a néző meggyőződhetett arról, hogy az anyagi jólét nem jelent feltétlen szellemi, érzelmi gazdagságot is. Minden színész álma ilyen sorozatban szerepelni. Hatalmas népszerűséget, biztos anyagiakat, ugródeszkát jelent az igazi filmkarrier felé vezető úton. Mégis, nagyon kevesen tudják valóra váltani elképzelésüket. Mert sok színész számára mindez csak aranykalitka, olyan skatulya, amelyből képtelen kitörni. Az első ilyen jelek a második-harmadik évadban szoktak jelentkezni. A Dallast is végigkísérte mindez, elég legyen csak az egyik kulcsszereplőt, a Bobbyt alakító Patrick Duffyt, Victoria Principalt (Pamela) és Charlene Tiltont (Lucy) említeni. Amerikában tévé-, illetve mozisztámak lenni két külön fogalom. Örvendjen bármilyen népszerűségnek is valaki a képernyőn, az még nem jelenti, hogy a moziba is tódul filmjére a nép. A Dallas-sztárok közül egyedül csak a Jennát játszó Priscilla Presleynek sikerült megkapaszkodnia a vásznon. A többiek képtelenek voltak túllépni az árnyékukon, legjobb esetben is csak újabb sorozatokban kaptak kisebb-nagyobb szerepet. Az ügyesebbje (Victoria Principal, Linda Gray) saját produceri társaságot alapított. Az igazi nagyágyúk azonban, mint Larry Hagman, Ken Kercheval, Steve Kanaly, jószerivel teljesen eltűntek a színről. Legföljebb csak valamilyen botrány, alkoholizmus, betegség kapcsán olvashat róluk az ember. A sors olykor nagyon keményen bánik az egykori kedvencekkel. Az alkotók is hiába hagyták nyitva a sorozat végét, az esetleges folytatáshoz az idő végleg beborult a Dallas fölött. A régi, megöregedett sztárokra már senki sem kíváncsi. A tévénézők új generációja már egészen másfajta izgalomra vágyik, a Melrose Place, az X-akták és a Vészhelyzet érdekli. Szerelem és csalódás Savannahban! Két Savannah nevű város is található az Egyesült Államokban. Mindkettő az amerikai Délen, az egyik Tennessee, a másik Georgia államban. Az előbbi egyetlen nevezetessége a város közelében található emlékpark, amelyet a polgárháború 1862. áprilisi ütközetének csataterén alakítottak ki. A másik viszont a Dél egyik legszebb városa. Az Atlanti-óceán partján, a Savannah folyó torkolatánál fekvő nagyvárosban múlt és jelen építészeti hagyománya, megannyi stílus keveredik. Olyan város, amely igyekszik megőrizni valamit a letűnt világból, az Elfújta a szél világából. A most induló, a Dallas helyébe lépő sorozat hősei is őriznek valamit ebből a világból. A ragyogó díszletek között azonban ízig-vérig mai történet pereg. Három fiatal lány, Reese, Lane és Peyton élete és barátsága, szerelme és csalódása, mindenáron való érvényesülni akarása adja az izgalmas, fordulatos, pazar kiállítású, új amerikai tévésorozat kerettörténetét. Ragyogó díszletek között gyönyörű fiatal lányok a kellemes időtöltést kínáló új sorozatban A Savannah minden tekintetben megfelel annak az elvárásnak, hogy a nagy sikerű Dallas helyébe lépjen. Bár csak harmincnégy epizód készült belőle — valamennyi képernyőre kerül —, nemzetközi fogadtatását, visszhangját tekintve vetekszik a legnagyobbakkal. Alighanem a magyar néző is gyorsan a szívébe fogadja a főszerepet alakító három csinos, fiatal színésznőt. Közülük a Lane szerepét alakító Robyn Lively nem teljesen ismeretlen idehaza, látni lehetett Az ifjú Indiana Jones kalandjaiban és a Twin Peaksben. Lane szerepét eredetileg Jamie Luner kapta, ám a producer végül úgy döntött, hogy Peyton bőrébe bújtatja. Luner gyerekszínészként tűnt föl, reklámfilmben, különböző tévésorozatokban szerepelt. Tulajdonképpen a Savannah nem éppen pozitív hősnője az első igazi főszerepe. A kedvező fogadtatást, az új szerződéseket látva minden lehetősége megvan, hogy a legnagyobb tévésztárok sorába emelkedjen. A trió harmadik tagja Shannon Sturges. Savannah leggazdagabb emberének lányát, Reese-t játssza. Shannon sem igazán kezdő a szakmában, több sorozatban igazolta tehetségét, sőt néhány játékfilmben is szóhoz jutott már. A sorozatot a veterán producer, Aaron Spelling hozta tető alá. A nevéhez olyan klasszikusnak számító sikerszériák fűződnek, mint a Dinasztia, a Fantázia sziget, a Beverly Hills 90 210 és az HBO-n futó Melrose Place. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy azt állítsuk, az elkövetkezendő több, mint fél évben sok néző választja majd péntek esti szórakozásul a kellemes időtöltést kínáló Savannah-t. Szilágyi G. Gábor A monarchia szilárd és marad! A brit nagykövet Diana hercegnőről és a királyi családról Diana walesi hercegnő tragikus halála után, az első sokkból némiképp kijózanodva először a végzetes baleset okait firtatták, a bulvársajtó erőszakos fotósait ítélte el a közvélemény. Majd eléggé sokat írtak arról, hogy mindaz, ami történt, alaposan megrendítheti a britek monarchiába vetett hitét. Bírálat érte a királyi családot, mondván: késlekedett a gyász jeleinek kimutatásával, s önvizsgálatra szólították fel Erzsébet királynőt és a trónörököst, megkérdőjelezve az egész monarchia jövőjét A szarvasi Európa-napon Christopher Long úrral, Nagy-Britannia és Eszak-lrország Egyesült Királysága rendkívüli és meghatalmazott nagykövetével nemcsak Magyarország uniós törekvéseiről és a csatlakozásról beszélgettünk, hanem a közelmúlt világszerte nagy megdöbbenést kiváltó eseményéről is. Néhány év bizony eltelt azóta, hogy ez a még idillinek tűnő felvétel készült az angol királyi családról feb-fotó — Nagykövet úr! Érdekelne az Ön véleménye a Buckingham- palota és a nyilvánosság vitájáról. — Ön újságíró, így udvariasnak kell lennem a média szerepének értékelésével. A média, a sajtó szerepe természetesen nagyon fontos. De akármilyen fontos, akármilyen nagy hatalom is a média, azzal tisztában kell lenni, hogy a brit királyi család olyan intézmény, amely több száz éve létezik, és én hiszem azt, hogy még létezni is fog sok száz esztendeig. Nem múlandó jelenség tehát, ami megváltoztatható egyik napról a másikra, nem zászló, amit lenget a szél, aztán földre hullhat. A monarchia Nagy-Britannia legneme: sebb hagyományaihoz szorosan hozzátartozik, akár a parlamentarizmus, a demokrácia. A monarchia erősen tartja magát, és nagyon népszerű az emberek körében. — Én újságíró vagyok, mégsem akarom túlbecsülni a média lehetőségeit. Úgy gondolom, hogy a tragikus esemény tükröt tart a sajtó munkatársai elé is, és bízom abban, hogy a személyiségi jog védelmében végre történik valami előrelépés. Ón viszont diplomata, és válaszában ennek megfelelően rendkívül udvariasan fogalmazott. — Igen, ami történt, valóban megrázta az embereket világszerte. S hadd fűzzem még hozzá mondandómhoz, hogy Diana hercegnő nagyon figyelemre méltó, egészen rendkívüli személyiség volt; nem csak a média kreál- mánya, egyáltalán nem! Gyönyörű és ingelligens nő volt, határozott egyéniség. Halála nagy tragédia, ami arra figyelmeztet mindannyiunkat, hogy ilyen borzalmas balesetnek bárki bármikor áldozatul eshet. És mégis: az élet megy tovább. Niedzielsky Katalin Thermál AUTÓSISKOLA Thermál PLUSSZ, m MERT autósiskola TÖBBET AD MÁSOKNÁL! — Hogy tankönyveket, teljes tesztlapot biztosítunk? — Hogy részletre fizetheti a tandíjat? — Hogy képzett oktatók, megbízható autók várják? Ez természetes, másutt is ezt hirdetik. De tud-e 8 napos képzési idő mellett — más — bukásmentes tanfolyamokat produkálni? Következő autós-motoros tanfolyamunk ES A PLUSSZ... + indul Békéscsabán: október 20-án 16 órakor a Lázár u. 2. szám alatti iskolában. További információk a Yellow Phone 325-769-es telefonján! Jelentkezés a meghirdetett időpontokban a helyszíneken. Nem csak tanulhat, de síelhet is a Thermál Autósiskolával! Mert őszi— téli tanfolyamaink hallgatói között 100 000 Ft értékű nyereményt, közte olaszországi síutat sor-s solunk ki. Mielőtt azonban jelentkezik, tájékozódjon! Kérdezze meg ismerőseit, ők hol tanultak? Ajánlják-e iskolánkat? + HOGY LEVIZSGÁZIK. AZ FIX. NYERHET IS. Thermál Autósiskola, ahol nem a vizsgához kell a szerencse! ki 8RMKK A Békéscsabai Regionális Munkaerőfejlesztő és-Képző Központ felvételt hirdet az alábbi munkakörre: 2 fő pénzügyi-számviteli instruktor Alkalmazási feltételek: • szakirányú felsőfokú iskolai végzettség • büntetlen előélet. A munkakör 1997. november 3-ától tölthető be. Bérezés a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján. Jelentkezési határidő: 1997. október 28. A jelentkezésnek tartalmaznia kell: • a legfontosabb személyi adatokat • a szakmai önéletrajzot • a bizonyítványok másolatát. A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük eljuttatni: Békéscsabai Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ igazgatója, t 5601 Békéscsaba, Pf. 29. L mOSlCATERM Ml FIGYELEM! Ö VUJ Az Agrimill Rt. bértárolásra felkínálja korszerű tárházait CD 5o az alábbi egységeinél: § ^ Békéscsaba, északi ipartelep- (66) 445-711. > Orosháza, tárház Uj- (68) 312-822. QQ Mezőkovácsháza, tárház ÜJ- (68) 381-433. § Sarkad, keverőüzem- (66) 375-944. Dévaványa, rizshántoló üzem II N , O)- (66) 483-058. Igény szerint közraktározási tevékenységben és az ehhez kapcsolódó előnyök biztosításában is segítségükre állunk. A tárolási feltételekről kérjük, szíveskedjenek érdeklődni a felsorolt egységeknél, illetve az Agrimill Rt. központjában (451-251). Agrimill Rt. Békéscsaba ÚJRA ITT VAN Igen, újra itt van a négyhengeres, 1000 cm3-es, katalizátoros, 5 ajtós FIAT UNO, hogy újra meghódítsa a szívünket. Bevált szerkezetével, alacsony fogyasztásával és hihetetlenül kedvező árával újra a családok kedvence lehet. Ráadásul a metálfényezést most ajándékba adjuk. Részletvásárlás esetén 5 éves futamidőre már 352 500 Ft-tól elvihető. Mozgáskorlátozottak utalványát teljes értékben beszámítjuk. AUTO-BRILL KFT., Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. Telefon/fax: (66) 450-622.