Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-18-19 / 244. szám
A múlt üzenete 4. Az indiai repülő istenek Az Ó-indiai Rig-védákat olvasva gyakran találkozunk egy szanszkrit eredetű szóval, a vimánával. A szó jelentése egy olyan szerkezetre utal, amely fémből készült, és képes volt a levegőbe emelkedni a benne tárolt energia segítségével. Hogy nem kitaláció- ról van szó, arról olyan technikai leírások számolnak be, amelyek elgondolkodásra késztetik a tudományos világ nyitottabban gondolkodó elméit. A Rig-véda repülő szerkezetei többnyire hengeres törzzsel rendelkeztek, amelynek orra kúpos volt, szárnyuk volt és felmeredő farkuk. Ha a földön mozogtak, három keréktől származó nyomot hagytak maguk után. A szerkezetekről tudjuk, hogy fémből készültek. Rendeltetésük szerint többfélék voltak ezek az eszközök, akárcsak a mai repülőgépek. A mondabeli ikertestvérek, az Asvinok repülőszerkezete például oly módon készült, hogy bárhol le tudjon szállni, ugyanis ez a két isten a leírások szerint orvos volt. Ráadásul repülőgépük nem csak a levegőben volt képes mozogni, hanem fel tudott emelkedni a csillagok közötti istenek városába is! A védák olyan repülő szerkezetről tudósít bennünket, amelyek kétszemélyes gépek voltak, olyanokról, amelyek 8-10 embert vittek magukkal, de megemlíti, hogy Narabahanadutta király olyan repülő szerkezetet építtetett Visvakarmannal, amelyben több mint 1000 harcosnak volt helye. Visvakarman személye szintén érdekes, mert úgy tűnik, hogy a repülő szerkezetek főkonstruktőrével van dolgunk. Ki volt ez a rejtélyes isten, nem tudni. Mi volt a vimánák hajtóanyaga? A leírások ebben is eligazítanak bennünket: két rejtélyesnek látszó üzemanyagról, a madhuról és az annáról sejtjük, hogy mi lehet. A leírások szerint a madha valamilyen sűrűn folyó, aranyszínű folyadék volt, amit a föld alól hoztak fel az Istenek. Valószínűleg valamilyen olajszármazék volt. A másik, az anna egy teljesen átlátszó folyadék, amit rizsből állítottak elő, és semmi más nem lehetett, mint valamilyen alkoholszármazék. A harmadik üzemanyag higanyként jelenik meg előttünk, amely a vimánáknak a legnagyobb energiát képes adni, de mibenléte még ma is teljességgel ismeretlen. A védák könyvének azok a részei, amelyek a repüléssel foglalkoznak, olyan dolgokról tudósítanak bennünket, amelyeket csak a mai technikai civilizációnk ismeretében vagyunk képesek értelmezni. A leírások szerint, ha egy vimána a levegőbe emelkedett, „támpillérit”, kerekeit magába a törzsbe húzta vissza, a szerzők szerint azért, mert zavarta volna a repülésben. A repülés során, ha az a felhők között történt, a földön állók azt látták, hogy a szerkezet párát fúj ki magából. Ha viszont a szerkezet alacsonyan repült, akkor lehelete mennydörgő volt, és fákat csavart ki. Hogy mekkora volt a sebességük ezeknek a repülőknek, nem tudjuk pontosan, de egy fennmaradt leírás szerint az a vimána, amely a madha erejével repült, a Sri Lanka és Ajodhaja közötti távolságot, ami 2880 km, három leszállással volt képes megtenni. A leírás szerint ez a vimána napjában kétszer tette meg az utat, és egy elejtett megjegyzésből azt is tudjuk, hogy csak nappal repült. Ebből az adatból és a megtett távolságból kiszámolt sebesség körülbelül 320 km/órának felel meg! A leírások szerint a repülő szerkezetek szinte kivétel nélkül rendelkeztek valamilyen fedélzeti fegyverrel is. Ezek a fegyverek bizony meglehetősen hatékonyaknak tűnnek. Leírnak olyan fegyvereket, amelyek olyanok voltak hatásukban, mint a villámlás, és ami az útjába került azt mindent felperzselt. Talán valamilyen lézerfegyver volt? Egy másik fegyvert kimondottan a harcosok ellen vetettek be, akiken páncél volt. Ez a fegyver ugyanis csak a fémet viselő emberekre volt veszedelmes. így a katonák ha meg- neszelték valahogy, hogy ez a fegyver bevetésre kerül, eldobálták a leírások szerint a páncélzatukat, és sietve a folyóba vetették magukat. A legfélelmetesebb fegyver egy olyan eszköz volt, amely a leírások szerint az istenek minden erejét magában hordozta, és ha ezt bevetették, a nap elsötétült az égen és a föld megtelt a pusztítás démonainak ordításával. Ha valakit a pusztítás nem barlangok mélyén ért, az a halál fia volt. Elég volt látni a pusztulás démonait, és az ember megvakult, megsüke- tült, haja kihullott, bőre kifeké- lyesedett, és elpusztult. Ha valakit pedig a fegyver lehelete megperzselt, csak egy árnyék maradt belőle a kövön. Ugye milyen szemléletes leírása egy atomcsapásnak? A repülés tudománya azonban féltve őrzött titok volt a védák korában, és csak a kiválasztott kevesek rendelkeztek ezzel a tudománnyal. Kik voltak a kiválasztottak, és kik, milyen céllal választották ki őket? Egyáltalán kik voltak azok az emberek, akik ilyen fejlett technikával rendelkeztek? Erre próbálunk meg választ adni a következő héten. Miki Ottó Garuda és Visnu. Az indiai népek mitológiájában Garuda a madarak királya, Visnu hátasállata (Forrás: Mitológiai enciklopédia)p E^Bfehéren í| Pofon és tangó A front beállt. A felek beásták magukat. Farkasszemet néznek egymással, a legkisebb mozdulatra is lőnek. Nehézfegyverekkel. Kímélet nincs, a tét óriási: ki kerül ki győztesen az ütközetből. Ezek a sorok nem Boszniáról, nem a Közel-Keletről, nem valamelyik amerikai banánköztársaságról, még csak nem is egy afrikai törzsi belháborúról szólnak, hanem a Magyar Köztársaság politikusi vezérkaráról. Áll a bál odafönn rendesen. Talán csak azért, hogy magunkhoz híven ismét cigánykodva (ez itt nem etnikumozás — kéretik e zárójeles megjegyzést ombudsmanéknál figyelembe venni!) döntsünk fontos dologban, hogy jó magyar szokás szerint magyar a magyarnak torkát szorongatva a jusst a másik elől kikaparja. Különben hétfőn, amikor az Alkotmánybíróság az első fülest adta a kormánynak, még úgy gondoltam, Homéknak menniük kell. Mert ha valaki nem képes bemérni egy ekkora pofon lehetőségét, az hagyja abba. Egy nappal később aztán a NATO-szavázással kapcsolatos fideszes tangó után kiderült, a másik oldal sem különb a Deákné vásznánál. Csütörtök este pedig, amikor menetrendszerűen megérkezett a talárosok újabb fülese Homéknak, nyilvánvalóvá vált, hogy semmi sem nyilvánvaló. Azazhogy egy dolog igen: a barométer — T. J. pártelnök — rendkívül visszafogott. Nem „ette meg” reggelire — mint szokta — a kormányt, s amit követelt, Göncz felelősségrevonását, azt is úgy követelte, hogy maga sem hitt sikerében. T. J. visszafogottsága mentén eltöprengve feltűnik az elképesztő mellébeszélés, a tolerancia és a másik megértésének hiánya, hajlandóság apró engedményekre és kis egyetértésekre. Pedig a világ csak így halad előre. Tegyem hozzá, nálunk ugyan nem. Itt a kormánypárti csak a kormánypártit érti, az ellenzéki csak az ellenzékit. Az igazság is mindig csak a saját oldalon van. Mivelhogy a másik hülye. Miként a fronton, ahol a felek beásták magukat, farkasszemet néznek egymással, és lőnek. Nehézfegyverekkel. Árpási Zoltán Itmmiini LAING-VEZUV GÁZKÉSZÜLÉKEK- LAING-VEZUV lakásfótő és kombinált gázkazánok 10-40 kW-ig- Fogyasztói ár már 67.770 Ft + áfától- Kiváló minőség, 2+1 éves garancia- OTP részletfizetési kedvezmény- Országos üzlet- és szervizhálózat- Magyar termék Kereskedő partnereink további bevezető árengedményekkel várják, hívjon bennünket! Nagykereskedő partnereink: City-Gáz Kft., Tiszafüred, Igari u. 51. Tel.: 59/353-259 Döbrei Kft., Budapest, Fogarasi u. 5. Tel.: 1/251-2774 Farkasné Bódis Katalin, Mosonmagyaróvár, Hild tér Tel.: 30/466-700 Miskolci Vasudvar Kft., Miskolc, Vágóhíd u. 6. Tel.: 46/329-011 Nimbusz Kft., Székesfehérvár, Mártírok u. 5. Tel.: 22/328-583 Poly-mix Kft., Göd, Körösi u. 5. Tel.: 27/334-900 LAING Szivaflyö Kft. Sonkolyos István, Orosháza, Madách u. 2/a. Tel.: 68/312-726 Telefon: (53) 311 -754 □ „Az én gyertyám nemsokára leég. Nem tudhatom, mely napon alszik ki és — nem írhatok többé!” A hetvenkilenc éves Déryné sorai ezek. Méltatlan lenne a magam vagy a más szavaival kezdeni a késői emlékezést, amit 125 évvel azután vetek papírra, hogy egy szegény öregasszonyt a Nagy- leánysírkertbe kísértek azon kevés miskolciak, akik még ismerték és tisztelték... Késleltette a „halál komát”, amíg csak lehetett. Azért, mert Naplójában életének alkonyán — utóbb már félszemmel vakoskodva — csak 1842 márciusáig tárta fel regényes életét? Igen, azért is. Mert a sok kérés, unszolás után, mikor (76 évesen) végre írni kezdett, egyre inkább ráérzett, hogy mennyi mindent el tud és el akar mondani. Először csak Egerváry P. Ödön közbenjáró jóságát akarja meghálálni a memoárral (a neves dráma- és szakíró segélyakciót szervez Déryné támogatására, s ennek eredményeként részesül a nélkülöző idős asszony a Radnótfáy- alapítvány évi 120 forintos segélyében), aztán más is ösztönzi! Az újra- élése mindannak, ami megtörtént vele ebben a két gyönyörű hálás és hálátlan hazában (talán Erdélyország volt hálá- sabb), melynek rögös, kátyús, havas és poros útjain röpítette és döcögtette a komédiások ekhós szekere — Pesttől Miskolcig; Pozsonytól Kolozsvárig; Kassától Nagybecskerekig. Őt, aki a jászberényi patikárius, szeplős, sápkóros leánykájából nem egészen egy évtized alatt — miként az alkalmi költő írja — „...csillag és virág lett honunk egén! / Egyetlen színészetünk mezején.” De hát nemcsak vidéki városok fűzfapoétái rajongtak érte; Kazinczy Ferenc, Fáy András is kitüntette barátsá-. gával, arisztokraták, nemesek és gazdag polgárok társas körében volt mindig szívesen látott vendég és Vörösmarty írt róla sok más mellett — elismerő kritikákat. Nem véletlenül, mert mind emberi (női, honleányi) erényei, mind tálentuma, töretlen ereje méltóvá tették a szeretetre, dicséretre, elismerésre. Olyan tiszteletre és megbecsülésre, amilyet a pályatársak közül alig-alig élvezett valaki akkoron. Pedig csak színész volt — a legmulandóbb művészet munkása —, mikor még színházak se voltak, mikor alig fogant magyar dráma, s a magyar szó sem volt igazán honos a hazai deszkákon... Ne tagadjuk meg tőle — és magunktól se — a későbbi szakszerű méltatás néhány sorát: „A pesti, budai; székes- fehérvári, kassai, kolozsvári, dunántúli társaságok lelke, fenntartója volt, mert csodálatos zengésű tiszta szopránja, tökéletes énektudása, egyéniségének bája, mesteri színjátszóképessége, nagy drámai ereje, páratlan komikai vénája a színpad legtöbb oldalú művésznőjévé tette. így aztán műsora csaknem egy — a korabeli magyar színpad műsorával.” Kassán, az 1835/36-os szezonban — noha a színi idény csak novembertől áprilisig tartott — hatvannégy szerepet játszott. S micsoda skála! Óperai főszerepek, s drámák, komédiák nagyon különböző figurái. A Norma címszerepéhez egész színpadi életében hű maradt, de ő volt a Sevillai borbély legendás Rosinája, Porcia a Velencei kalmárban, Ophelia a Hamletben, s persze ő volt az egykori pályatárs és kikosarazott udvarló drámájának első Melindája is — mikor Kassán 1833 telén bemutatták a Bánk bánt. Nézem a szereposztást: Kántorné, Egressy, Szentpétery, Megyeri, Latabár Endre... Ma már mindannyiuknak csak szoborba foglalt, faragott alakját ismerjük, s csak néhány régi festmény vagy metszet segít bennünket abban, hogy felidézzük karakterüket. Déryné esetében még ilyen fogódzónk is alig-alig akad. Hiteles arcképe nem maradt fenn. Tudta, hogy nem szép, s nem is engedte magát lefesteni. Minden magyar társaság legszilárdabb oszlopa, a naponta felcsattanó ,köztapsok” élvezője — kezdő korában szikár, sápadt leányka •volt, érett asszonyként pedig alakját vesztett gömböc. Talán Saár Erzsébet miskolci szobra varázsolja elénk a legihletettebben. A szobor — hála Bodonyi Csaba tervezői leleményének — most végre méltó helyre került; a színház díszudvarának ékessége, s a kerek évforduló napján minden bizonnyal megkoszorúztatik. A közönség azonban talán soha nem bocsátja meg a szobrásznak, hogy alkotása ilyen kevéssé tetszetős. S ebben nagy része van Kalmár László 1951- ben készült Déryné-filmjének, melyben — az immár erőteljes művésszé érett — tündöklő szépségű Tolnay Klári formálta meg elődjét. „Tolnay Klári érettebb és erősebb, mint amilyennek magamban Dérynét elképzeltem” — írja a kritikus. Hát persze! Különösen, ha még Gyurkovics Mária énekhangjával is gazdagodik a szerep... A hazai közönség ezt a filmbéli emlékképet őrzi Dérynéről, s elutasít minden más ábrázolást. Vándorszínész volt; a kőszínházban mindig kicsit idegen — noha 1837-ben a legmagasabb gázsival szerződtette a frissen épült Pesti Magyar Színház. Végtelenül lelkiismeretes, de a színház „üzemi kötöttségeit” nehezen viseli. — Most ne a Normát vegyük —- mondta a német színházban iskolázott Erkel Ferencnek, aki zenekara élén — kiterített partitúrákkal — próbára várta a primadonnát. A karmester levélben panaszkodik Bajza direktornak... Aztán jött az 1838-as pesti árvíz — Déryné meghűl, s különben is 44 éves már. A közönség a fiatal — kitűnően képzett és remek adottságú — Schodelnénak tapsol Pesten. Déryné vidékre fut a siker után — s nem hiába! Aztán — sikerek, szerelmek után — megtér a Diósgyőrben élő férjhez. Amit tudunk róla — főleg tőle tudjuk. Kendőzés, szépítés, elhallgatás nélkül tárta elénk az életét. Nagy dolog, a legnagyobb! Csak egy titok maradt; a művészi varázserő, a szellem sugárzásának megfejthetetlen titka. A csodákat nem tudjuk megmagyarázni.:. Gyarmati Béla A legmulandóbb művészet munkása
