Békés Megyei Hírlap, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-12 / 213. szám
6 Heti gazdaság 1997. szeptember 12., péntek ___________________A Henkel Magyarország tovább növelte piaci részesedését________________________ Ki emelt regionális központ Körösladányban Az első félévben is tovább növelte piaci részesedését a Henkel Magyarország Kft., amely így — termékcsoporttól függően — 20 és 60% között mozog. A hazánkban előállított háztartási tisztítószerek, mosószerek és ragasztók meghatározó részét a környező országokba exportálják, ezek tervezett értéke 1997- ben mintegy 5 milliárd forint. Az első félév forgalmáról, a termelésről és értékesítésről kérdeztük a minap Fekete Istvánt, a Henkel Magyarország Kft. vezetőjét. A Henkel első közép-európai gyártóhelye éppen az a körösladányi Metakémia Szövetkezet volt, amelyből egy nemzetközileg is versenyképes új üzem épült ki fotó: lehoczky Péter — Békés megyében az utóbbi évek egyik legjelentó'sebb beruházása a ladányi üzem. Ez egyszeri feladat, avagy része egy folyamatnak? i — Nagyon fontosnak tartja a Henkel Magyarország az állandó beruházásokat és fejlesztéseket. A cég az elmúlt évi adózás utáni eredményének 75%-át forgatta az év első felében az összességében 1,2 milliárd forintos beruházással létrehozott körösladányi Clorox-üzembe, ahol a gyártóüzemen kívül fontos településfejlesztő és környezetvédelmi beruházások is létesültek. Hatékonyságuknak köszönhetően a cég szolnoki, körösladányi és váci üzemei a Henkel-csoport kiemelt regionális termelési központjai. A Henkel Magyarország mintegy 600 főt foglalkoztat, és mintegy 250 hazai beszállítóval és alvállalkozóval dolgozik együtt. 1997-es tervezett forgalma hozzávetőlegesen 18 milliárd forint. — Milyen eredményeket hozott az első fél év? — 1997. első hat hónapjában a Henkel-csoport forgalma a tavalyi év hasonló időszakához képest 22%-kal nőtt, elérve a 9,8 milliárd márkát. Jelenlegi üzletmenetünkben 9%-os növekedés mutatkozott, az akvizíciók, elsősorban a Loctite Corporation és a Novamax megvásárlása pedig a forgalom 13%-os növekedését, a Henkel- csoport Németországon kívüli vállalatai pedig az előző évhez képest 32 %-kal növelték eladásaikat. — Ez mekkora nyereséget eredményezett? — 1997. első felében az adózás előtti nyereség 438 millió márka volt, ez a tavalyi év hasonló időszakának 397 millió márkás nyereségéhez képest 10%-os növekedést mutat. (A részvények értékesítéséből származó hasznot ez az adat még nem tartalmazza.) A vegyipari termékek féléves forgalma 14%-kal 2373 millió márkára nőtt az 1996- os első félévhez képest. A növekedés minden területen tapasztalható volt. Mind az olajalapú alapanyagok, mind különösen a zsírsavak és zsíralkoholok termékcsoportjában, mind a kozmetikai alap-hatóanyagoknál és a természetes eredetű G-vitaminoknál lehetett nagy növekedési rátát megcélozni. Hasonlóképpen nagy forgalomnövekedést mutattak a speciális szerves vegyszerek is. A mosó- és tisztítószerek forgalma ebben az évben plusz 8%-kal 2275 millió márkára nőtt, melyből az akvizíciók 3%-ot tettek ki. A Libanonban, Izraelben és Tunéziában indult új üzlet jelentősen erősítette a vállalat piaci jelenlétét a Földközi-tenger térségében. Az alaptevékenység fejlődésdinamikája és az európai piaci részesedésünk növekedése szintén pozitív volt. — Mennyi embert foglalkoztat a cég? — 1997. június 30-án a Henkel-csoportnak 52 145 alkalmazottja volt (1996. december 31- én 46 665 személy dolgozott a cégnél). Az alkalmazottak számának növekedése elsősorban a Loctite (4680 fő) és a Novamax (800 fő) bevonásának köszönhető. Az összes alkalmazott 71%-a Németországon kívül dolgozik. Az 1997-es első félév jó eredményei alapján a Henkel arra számít, hogy a fejlődés az év második felében is legalább olyan ütemben folytatódik, mint az első hat hónapban. A vállalat elvárása, hogy a nyereség a GFC eladásából befolyó összeg nélkül és az új akvizíciók költségeivel is meghaladja majd a tavalyi profitot. T. I. Munkában a paradicsombetakarító gép Csanádapáca határában fotó: SUCH tamás Termelők közös paradicsoma? (Folytatás az 5. oldalról) teszi a betakarítást. A megyében elsőként léptünk.a paradicsomtermelés integrációjába úgy, hogy reális esélyt látunk a termelés ismételt felvirágoztatásához. A tervek szerint 5—6 paradicsomfajtával, hibrid alapanyaggal kezdünk, amely mellett természetesen a kft. továbbra is folytatja munkáját, ami még 30-féle terméket jelent. A piac, illetve a felvásárlás biztosítására pedig a Csabai Konzervgyár Rt.- vel illetve a HEINZ Kecskeméti Konzervgyár Rt.-vei állapodtunk meg. — Hogyan látják az esélyeket az érintettek? — kérdeztük Kovács István és Zlehovszki András csanádapácai kistermelőktől. — Tíz éve foglalkozunk paradicsommal évente más-más eredménnyel. A kézi szedés nagyon aprólékos, amit most először váltott fel a gép. Tapasztalataink jók, mert olcsóbb és gyorsabb ezáltal a munka. Idén, próbaként egy új, Pólux fajtát vetettünk, amely rossz időjárási körülmények között is kiváló termő és jó minőségű. Mintegy 500 mázsás átlagra számítunk, de képes akár 800—900-at is teremni. Paradicsomból ilyen még nem volt. A koordinátori munkára szükség van, mert régen a szövetkezetekben az agronómus intézte a szervezést, most csak magunkra hagyatkozhatunk. Az idei szélsőséges időjárásban 12-szer permeteztünk és nem mindegy, hogy a drága vegyszerből mikor és mennyit szórunk ki. Örömünkre szolgál a kaszaperi kezdeményezés, mert bizony a parasztember egyedül nem búja el a hatalmas költségeket. A gép—amely színre válogatja a termést — sokkal szebben dolgozik, mint gondoltuk, hisz a kézi szedésben több emberi hibát lehetett találni. Végül a termeltetés és a gépi segítség mellett jó lenne elérni, hogy a konzervgyárak is toleránsabbak legyenek a felvásárlásban, mert akkor a régi termelők visszatérnének és még többen vállalkoznának a paradicsomtermelésre. H. M. Aktuális VÍZBÁZISVÉDELEM, VÍZPÓTLÁS ÉS ÖNTÖZÉSFEJLESZTÉS DÉL-BÉKÉSBEN A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Alföldi Intézetének békéscsabai csoportja által a dél-békési kistérség fejlesztésére kidolgozott tanulmányterv egyik fontos részterülete a vízbázisvédelem, illetve az öntözővíz-ellátás lehetőségeinek feltérképezése. Az anyag teijedel- me miatt heti aktualitásként elsőként a felszíni vizeket érintve a vízviszonyok javításának lehetőségeiről szólunk. A dél-békési térség 1000 négyzetkilométeres területének 85%-a a Maros, kisebb része a Tisza és a Körösök vízgyűjtő területéhez tartozik. A térség a folyókról távol, a hazai síkvidéki vízgyűjtő felső részén fekszik. A vízválasztó alig észrevehető, hozzávetőleg a Medgyesbodzás—Medgyesegyháza—Nagykamarás vonalon húzódik. A területet egykor kis élővízfolyások hálózták be. Ezek régen is gyakran kiszáradtak, ma pedig — belvízcsatornává alakított formájukban — csak belvizes időszakban szállítanak vizet. Dél-Békés felszíni vizekben szegénynek minősíthető, amelynek nem mond ellent, hogy időnként hatalmas területeket öntenek el a téü vagy kora tavaszi belvizek. Nedves években a belvízi lefolyás 50—60 mm-t tesz ki, szárazabb években viszont csak 1—5 mm-t, ami vízhasznosításra jelentéktelen mennyiség — mutat rá a tanulmány szerzője. A kistérség felszíni vízrendszere (a Maros vízgyűjtőjéhez tartozva) a Sámsoni, illetve az Elővízi rendszer. A Sámson— Apátfalva—Szárazéri főcsatorna, egyik mellékága a Királyhegyes- Szárazén főcsatorna, amely Tótkomlóstól, Battonyán át, az országhatárig húzódik. Az élővízrendszer főcsatornája a Mező- hegyesi Élővíz-csatorna, amely — ellentétben a térség többi csatornájával — nem érvonalban, hanem (Battonyánál kiágazva) mesterséges nyomvonalon halad. A terület északi részének vizeit a Hajdúér— Görbedi csatorna a Mágocsérbe vezeti, ahonnan a Kórógyéren, majd a Kurcán át jut a Tiszába. Nagykamarás keleti részéről ÉNy- i irányba induló Tukánéri csatorna a Dögös—Kákafoki csatornába köt be, mely a Szarvas—Bé- késszentandrás holtágba torkollik és jut a Hármas-Körösbe. A felsorolt csatornák hossza 300 km. A kisebbeket is számítva a térség csatomasűríísége 0,5 km/négy- zetkilométerre tehető, ami kevesebb az alföldi átlagnál. Ráadásul a csatornák állapota — pénzhiány miatt — sok kívánnivalót hagy maga után. A szerző javaslatában kiemeli, hogy a jelen vízviszonyokon — figyelembe véve a vízbő és a vízhiányos időszak ciklikus változását — 2 irányú szabályozással lehet javítani. Egyrészt gondoskodni kell az időnként felszaporodó belvizek elvezetéséről, másrészt a hiányzó víz pótlásáról. Ismerve a csatornák állapotát és a tulajdonviszonyok rendezetlenségét, a feladatokban komoly fejlesztési munkák nélkül nem lehet számottevő javulást elérni. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a vízbő időszakok fölösleges vizeit hogyan lehetne a vízhiányos időszakokra átmenteni, tározni. Ehhez azonban — néhány speciális esetet kivéve — aránytalanul nagy ráfordítások kellenének. Meg kell említenünk, hogy a hiányzó vizek a használt felszín alatti vizekből is pótolhatók, ám ezeknek rendszerint csak lokális jelentősége van. A térségben újrahasznosítható felszín alatti vizek mennyisége évi 1 millió köbméterre becsülhető. A vízpótlásra leginkább járható út az ide legközelebb eső folyók (Maros és/vagy Körösök) vizének igény- bevétele. A fejlesztésnél elsősorban — bár a vízkészlet magyar— román megosztására még nincs nemzetközi megállapodás — a Maros vízkészletére lehet alapozni. Jó megoldásnak látszik a Szárazárén keresztül Romániából jelenleg beszerzett és Mezőhegyes térségében hasznosított vízmennyiség növelése, illetve a jelenleg szolgáltatott víz egy részének máshol is történő hasznosítása. Ez a vízpótló rendszer azzal az előnnyel járna, hogy bátrabban lehetne nyúlni a bel- víztározásban és a felszín alatti vizek újrahasznosításában rejlő lehetőségekhez. Végül a tanulmány szól arról, hogy a Szárazér Tótkomlós és Battonya közötti 60 km-es szakasza a PI 1ARH-CBC program keretében a jövőben várhatóan felújításra kerül, így mintegy 1 millió köbméter víz tározására nyújt lehetőséget. Ebből a környéken 1000 hektár földet lehet(ne) öntözni, valamint kapcsolódhat a Szárazértől távolabbi területek vízellátásába, illetve bizonyos természetvédelmi vízigényeket is kielégít. Halasi Mária
