Békés Megyei Hírlap, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-01 / 178. szám

Heti gazdaság című mellékletünk ezen a héten technikai okok miatt kima­radt. ÍJj iskolaigazgató, (z) A muronyi képviselő-testület elsejétől, vagyis mától öt évre, két pályázó közül Mol­nár Gergelyt nevezte ki a he­lyi általános iskola igazgató­jává. Elődje, Varga Ottó ti­zenegy esztendeig állt az is­kolaélén. Pontosítás, (h) Segítség az árvízkárosultaknak című tegnapi cikkünkben közölt adatok pontatlanul jelentek meg. A helyes adatok: orszá­gos szinten eddig 109,7 tonna adományt szállítottak kül­földre, s a központi raktárban további 100 tonna adomány vár kiszállításra. Megyénk­ben egymillió forint termé­szetbeni adomány gyűlt össze, s a legnagyobb fel­ajánlók között szerepelt az Elésker Kft. is. IItán futóműi ütközött, (t) Mezőhegyes belterületén tegnap reggel egy segédmotoros figyel­men kívül hagyta az „Elsőbb­ségadás kötelező” jelzőtáblát, és járművével a kiemelt útvonalon haladó személygépkocsi utánfu­tójának ütközött. A segédmotoros súlyosan megsérült. Súlyos sérülés, (t) Vésztő belterületén egy segédmotoros kerékpárossal ütközött, egy sze­mély súlyosan megsérült. Fának ütközött, (t) Kondo­ros külterületén tegnap a déli órákban történt baleset. Kondo­ros és Gyomaendrőd között egy személygépkocsi balra kívánt ka­nyarodni, de nem vette észre, hogy a mögötte haladó jármű vezetője már megkezdte az elő­zést. Az előzésben lévőszemélyau- tó vezetője balra rántotta a kor­mányt, az autó leszaladt az útpad­kára, megcsúszott és fának ütkö­zött, a jármű vezetője könnyeb­ben megsérült, személygépkocsija alaposan összetört. Megtalálták a Mazdát, (t) Tegnap Csorvás és Kondoros kö­zött, egy tanyahelyen megtalálták azt középkék színű Mazda sze­mélygépkocsit, amit szerdára vir­radóra loptak el egy békéscsabai parkolóból. őrizetbevétel. <t) A rendőr­ség tegnap őrizetbe vett két sze­mélyt —, egyiküket gépkocsi­feltörés, a másikukat rablás miatt körözték. Tűz a búzatáblán, (t) Szeghalom határában, a mágori területen 3 ezer négyzetméteren égett búzatábla. A tüzet egy traktor kipufogója okozta. „..JÓL ÖLTÖZÖTT CSAK AKKOR LEHET VALAKI, HA EGYÉNI­SÉGÉNEK MEGFE­LELŐEN ÖLTÖZIK.” (Flaubert) MEGYEIKÖRKÉP 1997. augusztus L, péntek Gyilkosok a város szélén (Folytatás az l. oldalról) — Nem. Nagyon határozot­tan állította, hogy őjól ismeri a gombákat, évek óta szedi, tud­ja, hogy augusztusig az erdőkben nincsenek mérgező gombák, meg még sok egyebet mondott, amik sajnos mind té­ves információk voltak. A gyilkos galóca ugyanis ki­mondottan a tölgyesekben for­dul elő, és az is tévhit, hogy a megyében nincs. Az elmúlt években a gombaszakértők is találkoztak vele, de én magam is láttam például még a volt KISZ-tábor környékén is. — Milyen tanácsot tudna adni az alkalmi gombasze­dőknek? — Hogy ne szedjenek gom­bát. Aki nem ismeri, az neki se kezdjen, de semmiképpen se egyen átvizsgálatlanul meg Békés megyében is bárki ta­lálkozhat a gyilkos galócá­val: nagy bocskora, karcsú tönkje, zöld, elfordult kalapja messziről felismerhető — mondja Szudár Béláné, az ÁNTSZ élelmezés-közegész- ségügyifelügyelője FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET egy falatot sem. A gyilkos ga­lócából nagyon kis mennyiség elég a halálhoz. A lappangási ideje 8—40 óra, ez idő alatt a méreg teljesen felszívódik a szervezetben, ezután jelent­keznek az első tünetek, a fo­lyamatos hányás, hasmenés, majd átmeneti javulás követ­kezik be. A második, harma­dik napon kezdődik meg a sej­tek pusztulása, máj- és vese­elégtelenség lép fel, vérzések kezdődnek, a méreg elkezdi a sejteket feloldani, szívelég­telenség lép fel, a beteg kómá­ba esik, és a legtöbb esetben meghal. Ellenszere pedig gya­korlatilag nincs. Mindez tehát nem játék, és még nekem is hosszú időbe fog telni, mire túlteszem magam az első Bé­kés megyei eseten. Antal Gyöngyi Két Bay lesz, vagy egyáltalán tudja valaki...? (Folytatás az 1. oldalról) „Továbbra is a Bay Zoltán Gim­názium és Informatikai Szak­képző Iskolához ragaszko­dunk!” Arról nincs pontos infor­mációjuk, hogy a többi bays diák milyen középiskolákba iratkozott be. A sarkadi képviselő-testület július 25-i, pénteki ülésére nem kaptak meghívást — mondta Lebenszky Attila, a 30-ai, szer­daira is az ülés napján 9.30 óra­kor, túl későn. Maga szabadsá­gon van, az alpolgármester pe­dig már Budapestre utazott. A szabad iskolaválasztás lehető­sége adott, a Bay átadásáról azonban nem dönthettek Sarka­don, mert az gyulai önkormány­zati intézmény. Ismertette azt a levelet is, melyet a sarkadi Ady gimnázium igazgatója írt városa polgármesterének. Az igazgató többek között jelzi, a Bay gim­náziumnak nincs írott pedagógi­ai programja és a mintegy 180 tanuló elhelyezésére nem lát lehetőséget. A harmadik írás a Bay gimná­zium tegnap még hivatalban lévő igazgatójáé,Márki-Zay La­josé. Az írás a sarkadi Ady End­re Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola és a gyulai Bay Zoltán Gimnázium és Infor­matikai Szakképző Iskola egye­sülését taglalja. Sarkadnak java­solt elnevezésük: Ady Endre Postaforgalmi Szakközépiskola —Bay Zoltán Gimnázium és In­formatikai Szakképző Iskola, Sarkad. A polgármester kifejtet­te, ez esetben is megjelenik az a törekvés, mint amikor Gyulán az egészségügyi szakközépiskolá­ból egyszer csak Bay gimnázi­um lett. Gyulán soha senkinek nem volt kétsége affelől, mit je­lent a Bay Zoltán név és tudják, kik vannak a tehetséggondozó alapítványban is, ám egy iskolát az eredményei minősítenek. A korábbi gyulai ülésen lekiabál­ták egyesek a Cséfán-tanulmány készítőjét, amikor az érettségi eredményeket sorolta az iskolá­ban, pedig név nélkül tette, így nem sértett személyiségi jogo­kat. A Márki-Zay-írás ama jel­zésére is felhívta a figyelmet, hogy a Bay igazgatója magának menedzser-igazgatói megbízást javasol, mellérendelt viszonyt az Ady jelenlegi igazgatójával. Arról nem sok szó esik, mi lesz a tanárokkal, a diákokkal. Vége­zetül a polgármester a lapoknak eljuttatott nyílt válaszát ismer­tette, melyet Bay Zoltánnénak címzett. Ebben leírja, két hónap­pal korábban a gyulai képviselő- testület ugyanazt a döntést hoz­ta, mint július 30-án a sarkadi. Gyulán Erkel—Bay, míg a sarkadi döntés szerint Ady— Bay jön létre. Ezek után érthetet­len a számára a Bay lépése — szögezte le. Most Gyulán létezik egy is­kola, melyet Erkel Ferenc Gim­názium és Bay Zoltán Informati­kai Szakképző Iskolának hívnak az alapító okirat szerint. Sarka­don is lérehozták az Ady End­re—Bay Zoltán Gimnázium, Postaforgalmi és Informatikai Szakképző Iskolát. Végülis, ki viselheti a Bay-nevet, és erről ki dönt: az özvegy, a jogászok, a képviselő-testületek? Ezek mind nyitott kérdések egy hónappal a tanévnyitó előtt. Szőke Margit Néprajzi tárgyakat gyaláztak meg Sarkadon — Nekem már sok kell hozzá, hogy meglepődjek, de most sike­rült — sóhajtotta tegnap reggel Szendrei Eszter, a sarkadi Márki Sándor Múzeum igazgatónője, amikor kolleégájával, Czirják Lajos közgyűjtemény-kezelővel belépett a múzeum udvari raktár- helyiségébe. Az ott tárolt néprajzi tárgyakat, bútorokat ismeretlen tettesek összeborogatták, festék­kel leöntötték, majd több ponton is (kis- és nagydologgal egyaránt) meggyalázták. Mint kiderült, a szomszédban lévő tévészerelő műhelyében ha­sonló vandál pusztítást végeztek az éjszakai vagy hajnali látogatók. Mint Szendrei Eszter elmond­ta, a rendőrök még a felfedezés órájában kijöttek és felvették az ilyenkor szokásos jegyzőköny­vet. Czirják Lajos azonban nem nyugodott bele a történtekbe. „Figyelőszolgálatba” állította magát, aminek dél körül meg is lett az eredménye. Egy újabb ak­ció után két 10 éves kisfiú mászott ki a raktárból, amikor a közgyűj­temény-kezelő fülöncsípte őket. Gy. G. és T. L., akik az 1 -es iskola tanulóinak vallották magukat, be­ismerték tettüket. Mint G. Gy. elmondta, ők csak félelmükben hagytak „jeleket” a néprajzi tár­gyakon, a vandál munkát (ablak­betörés, poroltóletépés, bútorron­gálás) nyolcadikos társuk, H. D. végezte, aki jelen pillanatban nyaralni van valahol. A múzeum dolgozói azt kérték a rendőrségtől, segítsenek elin­tézni, hogy afíúk —mintegy bün­tetésképpen — feltakarítsák a múzeum raktárát. —ria Vásárcsarnok, Orosháza Az üzlettulajdonosok kulcsot kaptak A hatvan darab asztal, a 28 üzlet, egy kocsma, több élel­miszerbolt, pékség, banki ki- rendeltség, bútorüzlet, ruháza­ti bolt, bőrdíszmű-árusító, já­tékterem. Mindez az Oroshá­zán szinte egyik hónapról a másikra felépült Könd utcai vásárcsarnoknak köszönhető. Az 1700 négyzetméter alapte­rületű, 900 négyzetméternyi galériájú épület csaknem 100 milliós beruházása a városnak. Tegnap valamennyi szakható­ság hozzájárult az épület mű­szaki átadásához, és ahhoz, hogy a megrendelő, az Oroshá­zi Piac Kft. átvegye a munkát a kivitelezőtől. A külső térbur­kolat és a járda még nem ké­szült el, de augusztus 7-ére ez is rendben lesz. Átadták a kulcsokat az üz­lettulajdonosoknak is, akik szintén augusztus 7-ére tölthe­tik fel boltjaikat. A nyitás vár­hatóan augusztus 11-én reggel lesz. Mint azt a műszaki átadá­son megtudtuk, a csarnok mel­lett két hónap múlva folytatják a csapadékvízelvezető-rend- szer és a 120 férőhelyes parko­ló építését. Augusztus 31-éig pedig az új kialakítandó piac­tér első része készül el. Cs. I. Egyik hónapról a másikra felépült a Könd utcai vásárcsar­nok FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Levetették az angyalbőrt Az Orosházi Határőr Igazgató­ságtól tegnap, július 31-én éj­félkor 122 sorkatona szerelt le. Az obsitos állományt Dankó István ezredes, rendészeti igazgatóhelyettes búcsúztatta. Az ünnepségen a sorkatonák nevében Baranyai Szilárd határőr beszélt. Orosházán 112 volt határ­őrnek összesen 926 ezer 500 Ft-ot fizettek ki leszerelési se­gélyként. A segély összege az érintettek szociális helyzetétől függően 5 ezer 500 és 17 ezer Ft között változott. Mivel a most leszerelő fia­taloknak több mint a fele mun­kanélküli, az igazgatóság lét­rehozta a munkanélküliek klubját. A klub keretében előadást tartott többek között az orosházi munkaügyi köz­pont, valamint a Presidente Kft. képviselője. A tájékozta­tók során különböző tanfo­lyamok indításáról és elhe­lyezkedési lehetőségekről volt szó. A határőrség a klubbal, illetve annak programjaival a fiataloknak a polgári életbe való visszailleszkedését kí­vánta elősegíteni :— tudtuk meg Mágocsi Gábor főhad­nagytól, az igazgatóság meg­bízott sajtóreferensétől, (gh) Ellopták, kiégett, megtalálták Kiégett személyautót találtak tegnap Szeghalom külterületén a Berettyó és a Sebes-Körös összefolyásánál — beszélték tegnap többen a sárréti városban. A részletekről Kucsera Lajos rendőr őrnagyot, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjét kérdeztük. — Az árvízfigyelő-szolgálatot teljesítő egyik személy észlelte, hogy a Berettyó és a Sebes-Körös találkozásánál, az ártérben, a bokrok takará­sában egy kiégett személyautó található — mondta az őrnagy. Az intézkedések során kiderült: egy 1600 köbcentiméteres, dízel­üzemelésű Volkswagen Golf a kiégett jármű. A motorszám-beazonosítás alapján megállapították, hogy a személyautót július 7. óta a Szolnoki Városi Rendőrkapitányság lopás miatt körözi. A nem éppen szokványos ügyben a szolnoki kapitányság lopás miatt folytat nyomozást. „ Kétszáz önkéntes véradó Békéscsabán A Biblioprint Nyomda és az Alföld Rádió már harmadik al­kalommal szervezett véradó­napot a békéscsabai vértransz­fúziós állomáson. Tavaly 166- an, tegnap 230-an jelentkeztek véradásra. Rucz Aranka, a Biblioprint ügyvezetője, a vér­adónap fő szervezője elmondta, hogy az idén 45 új véradót je­gyeztek az állomáson. — Eddig egy-egy ezerforin­tos ajándékot adtunk az ön­kéntes véradóknak — mesélte Rucz Aranka —, az idén újí­tottunk, és minden megjelen­tet meghívtunk a csabai Fiume Hotelbe augusztus 2-ára va­csorára. A vacsora kiállításá­ban nagy segítségünkre volt a csabai Lisztóczki húsbolt és a Csaba Agóra Kft. A többi szponzor által felajánlott aján­dékokat azok között osztjuk ki, akik életük során a legtöbb alkalommal adtak vért. Az es­ten a Printomat Táncsport Egyesület és a Milla Trio hu­mortársulat szórakoztatja majd a részvevőket. Ä tegnap délelőtti önkéntes véradáson beszéltünk Onódi Jánossal, a Magyar Véradók Szövetségének országos elnö­kével, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt tulajdo­nosával, aki most 76. alkalom­mal adott vért. Tőle tudtuk meg, hogy a 3027 igazolvánnyal rendelkező véradó közül 1426- an Békés megyeiek. A véradók között találtuk Kiss Tamást és Gábor Mik­lóst, a Milla Trio humortársu­lat tagjait is. Kérdésünkre, hogy miért jelentkeztek az ál­lomáson, a következő választ adták: — Úgy hallottuk, hogy minden tíz ember közül csak kilencen halnak bele az ilyes­mibe. És ha már úgyis erre jár­tunk, hát beugrottunk... Komolyra fordítva a szót, elmondták, hogy mindketten régi véradók, sőt, mindket­tőjük családjában hagyomány a véradás, és komolyan szeret­nék, ha minden műtét előtt álló „Kovács bácsi” megnyugod­na: a véren nem múlik az éle­te... Rucz Aranka végül el­mondta, egyszerhasználatos tűkkel dolgoznak, a vérvételt általános egé_szségügyi szűrés előzi meg, s a véradó vérének további útját 20 évig nyilván­tartják. A levett vért friss vér­ként vagy koncentrátum for­májában hasznosítják. M. M. A Milla Trio humortársulat tagjai, Kiss Tamás (balról) és Gábor Miklós (jobbról) már régi véradók ' fotó: kovács Erzsébet

Next

/
Oldalképek
Tartalom