Békés Megyei Hírlap, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-30 / 176. szám

1997. július 30., szerda C •g-ár ') J------------------------------------------------------------------------------------------------------­KITEKINTÉS Kamionok mellett Velence és Brescia között Újkori erkélyjelenet Veronában A rendszerváltás környékén, megérezve a szabadságot, meg­annyi magyar igyekezett nyá­ron a korábbi román és bolgár tengerpart helyett újat felfedez­ni. Sokan vették az irányt Gö­rögország felé, de még többen Olaszországot vették célba. A ’90-es évek elején annyi ma­gyar rendszámú autó cirkált Itá­lia autópályáin, hogy otthon érezhettük magunkat. Tavaly már szembeszökő volt a vissza­esés, az idén pedig végleg csak elvétve láttunk H-felségjelzésű járművet. Pedig Olaszország nem vál­tozott. Vonzó a tengerpartja, rá­adásul míg itthon gyakran esős, borús az idő, ott továbbra is me­legen süt a nap. A Balatonunk alig akar elviselhető hőfokúra felmelegedni, innen ezer kilo­méternyire 25—27 Celsius fo­kos az Adria. Akkor miért kop­tak ki a magyar rendszámú au­tók? Míg róttam az alagutaktól szabdalt, Alpokon átvezető au­tópályát, arra a következtetésre jutottam: az elmúlt fél évtized­ben fokozatosan elszegénye­dett a magyar. A Bokros-cso­mag óta pedig különösen. Egy­re kevesebb a pénz, nem beszél­ve a forint romlásáról. Nem a líra ér kevesebbet, hanem a jó magyar fizetőeszköz értéktele­nedett el véglegesen. Ugyanis két évvel ezelőtt is, s tavaly is 1800 líra körül volt például egy liter benzin, csakhogy azt a lírát még hatvan pénzért kaptuk 1995-ben, míg ma 110 alatt nem lehet megúszni. így jöhet ki, hogy manapság egy liter olasz benzin mintegy kétszáz forin­tért kapható. Az autópályadíj az első szakaszon, azaz az oszt­rák-olasz határ és a jesolói le­ágazás között 15 500 líra, s ugyanennyit taksált korábban is. Ám a forint... S ha már az áraknál tartunk. Nem árt tudni, ha önellátók va­gyunk, nem sokban különböz­nek az éttermi árak a boltok ára­inál. Ám akad néhány meghök­kentő árcédula is. Például a ke­nyér ma már átszámolva ma­gyar forintra kilónként kitesz vagy hétszáz (!) forintot, a tej éppen a duplájába kerül, a hús­féleségek három-négyszer annyiba, mint itthon. Az üdítők, jégkrémek viszont nagyjából megegyeznek a hazai árfekvés­sel. Ugyanakkor a pizzériák 6000-9000 líráért kínálják a legváltozatosabb — például tengeri herkentyűkkel feldíszí­tett —, negyven centiméter átmérőjű óriás lepényeiket, aminek elfogyasztásához meg­lehetősen nagy „bendő” kell. Ha ehhez sört, üdítőt kívánunk, hazai vendéglői áron mérik. Egy négytagú család három-öt­ezer forintból megúszhat egy ebédet, attól függ, mennyire szomjasak. Persze vannak igen­csak előkelő helyek is, itt maga­sabb számmal szorzandó min­den. Persze nem minden a pénz, pontosabban sok mindent kár­pótolhat a látnivaló. Rövid kinntartózkodásom alatt Észak- Italáia keleti felét, a Pó alföld egy részét néztük meg. Aki ide eljut, aligha hagyja ki Velencét, a vízre épült várost, amelynek testvére a kevésbé látványos Mestre. Mestre a szárazföldi rész, amit egy kétkilométeres földnyelv köt össze Velencé­vel. A járművel érkező az autó­pálya felől közelítheti meg, szinte a torkolatig gurulhat, ahol viszont óriás méretű par­koló várja a turistákat, egy nap­ra potom 25 ezer líráért. Ám a környéken nyaralók legszíve­sebben hajóval érkeznek, a Jesolóban üdülők például Punta Sabioni felől félórás hajókázás- sal. Innen látványosabb is min­den, hiszen a hajó éppen a Szent Márk tér oldalában köt ki, s on­nan is indul vissza — félórán­ként. Aki teheti, gondolával jár­ja be a vízi utcákat, ám ez igen­csak borsos: fél-egy órára 80— 150 ezer líra. Mások gyalog ve­szik nyakukba a várost, ám elté­vedni nem lehet. Nem csak ki­csinysége és zártsága miatt, ha­nem nagyon jól elhelyezett sár­ga táblák jelzik szinte minden sarkon, hogy az az utca éppen hová visz. A látnivaló és a nyüzsgés lenyűgöző. Európai, ázsiai, af­rikai kavalkád, mindenki fotó­zik, filmezik és... és eteti a ga­lambokat. Vagy valamit szür- csöl, pizzázik, ugyanis a házak földszintjén csak boltok és mini éttermek sorjáznak. Egy biztos, egy nap nagyon szép Velencé­ben, ám több nap kell ahhoz, hogy az ember mindent felfe­dezzen. Ahhoz, hogy ne csak az emlékműveket, a Picasso-kiál- lítást, a főtéri szalonzenét él­vezze, hanem a fél-egy méter széles utcákat, az oda a magas­ba kiteregetett ruhákat, a virá­gokkal teli ablakokat megcso­dálja. No meg ahogy a kis, kö­zepes és nagy hajók közleked­nek a vízi sikátorokban és a Grand Canal-on, azaz a vízi főutcán. Ez utóbbin egy szimp­la félórás hajómenet — ami megfelel a békéscsabai 17-es busz végállomástól végállomá­sig terjedő járatával, csakhogy éppen vízen — nem éri el a . négyezer lírát (körülbelül 440 forint). Persze a Velencétől Milánó­ig vezető úton megannyi törté­nelmi város fekszik még, mint Padova, Vicenza, Verona, Brescia, Bergamo... Helyszűke miatt innen már csak ízelítőül: Verona legismertebb látvá­nyossága az a kis udvar, ahol állítólag — ugyanis eddig senki sem bizonyította hogy a hely­szín valós — Rómeó és Júlia megannyiszor találkoztak. Nos, ha valós a helyszín, ha nem, nagy zarándoklat irányul erre. Igazán nincsenek útbaiga­zító táblák a patinás belváros­ban, ám a hömpölygéssel, s némi kérdezősködéssel min­denképpen ott köt ki az ember. Az ódon kapun bejutva a falfir­kák maximumát láthatjuk, sö­tétkék alapon sok tízezernyi üzenettel. Az udvarban azon­ban rend és tömeg van. Minden­ki áhítattal bámulja a tíz-tizenöt méternyi magasságban lévő er­kélyt, aztán leszurkolja a négy­A bresciai székesegyház ezernyi lírát, hogy felküzdhesse magát az emeletre, s kiálljon egy pár másodpercre az erkély­re, lentről pedig a hozzátartozók újra csak filmeznek, fotóznak... Az udvaron álló életnagyságú „Bronz Júlia” mellei pedig igencsak kifényesedtek, ugyan­is minden „hímnemű” erre ha­ladtában megsimogatja. Tovább haladva a kétszer há­romsávos autópályán a legfel­tűnőbb, hogy a szélső sávban csak kamionok, a középsőben pe­dig személygépkocsik és kamio- nokróják az utat, egymásba érve. Ennyi kamiont, teherautót egy­ben sehol nem látni, hacsak a né­met autópályákkal nem hasonlít­juk össze. S az embernek rögtön az jut eszébe: mi mindent, s mi­lyen nagy mennyiségben termel­hetnek ebben az országban, amit folyamatosan szállítanak keletről nyugatra és fordítva. Míg itthon a határ és Veszprém közötti úton alig nyolc-tíz kamionnal talál­koztunk. Azaz ennyivel keveseb­bet termelünk. Ennyivel gyatrább az iparunk, mezőgazdaságunk... Folytatva az utat: Veronától alig ötven kilométernyire fekvő Brescia egy kicsit más. Az Al­pok utolsó nyúlványa, a Szent Magdalena-hegy uralja a város- t, a várral és csodálatos panorá­mával. Ez egyébként az itt lakó elit „Rózsadombja”. Itt is pati­nás a belső városmag, ám keve­sebb csodával. Emlékhely és ál­landóan pislákoló gyertyák őrzik az alig több mint egy évti­zede történt, tucatnyi emberál­dozatot követelő robbantást az egyik téren, ahol a megsérült oszlopot nem is hozták helyre, mementóként hagyva az utó­korra. Ennek egyik ellentéte: a Szent Magdalena-hegyen felál­lított cifra kegyeleti hely, amely bármelyik neves temetőnk leg­szebb panteonja lehetne. Igen ám, de itt a város egyik grófjá­nak kedvenc kutyáját temették el... Brescia egyik modernkori nevezetessége a fejreállított, háromszög alapú irodaház, amely csúcsával lefelé találko­zik a talajjal, majd kiszélesedve tör a magasba. Mindez nagyon egységesen vegyül a régi épüle­tekkel, templomokkal, ódon „szenátorházzal”. Jávor Péter A veronai erkély, amire mindenki szeretne kiállni egy pillanatra Margaret Mitchell háza Atlantában Atlanta, USA —• Hivatalosan is megnyitották azt a házat, melyben a fiatal amerikai újságírónő, Margaret Mitchell a harmincas években világhírű regényét, az Elfújta a szelet megírta. Bili Campbell Atlanta polgármestere és Zel Miller Georgia kormányzója vette át a ház kulcsát. A Margaret Mitchell ház megmentéséről és újjáépí­téséről szóló megható történet az utóbbi években világszerte nagy érdeklődést keltett. 1994- ben röviddel azután, hogy a házban első alkalommal ütött ki a tűz, a Daimler-Benz éppen egy kulturális projektet és egy nemzetközileg is figyelemre­méltó eseményt keresett az Atlantai Nyári Olimpiai Játé­kok apropójából. így a vállalat ezzel a több, mint 5 millió dol­láros mentőakcióval került be a köztudatba. 1996. május 12- én, 10 nappal a tervezett átadás előtt a csaknem teljesen felújí­tott épület másodszor is lángba Elfújta a szél — A Daimler-Benz felújította, átadta vorult. Éppen a tavaly nyári olimpiai játékok alatt kez­dődtek meg ismét a felújítási munkálatok. Majdnem pontosan egy év­vel később adták át a házat az eredeti Margaret Mitchell apartmannal és a legendás Remington írógéppel, a szom­szédos látogatóközponttal és egy ajándéküzlettel. Az elkö­vetkező 12 hónap alatt fog el­készülni a Pulitzer díjas írónő életéről és művéről szóló mú­zeum. „Büszkék vagyunk arra, hogy visszaadhatjuk Atlan­tának és a régiónak történel­mük egy részét,” — mondta Bemd Harling, az észak-ame­rikai Daimler-Benz PR igazga­tója. „A Margaret Mitchell ház megmentése és felújítása része azon fáradozásainknak, hogy a Daimler-Benz ebben a térség­ben értékes partner lehessen. Az USA délkeleti részén való ipari jelenlétünkkel, a Tusca- loosa-ban megnyitott Merce­des-Benz M-osztály üzemmel nemcsak munkahelyeket sze­retnénk teremteni és gazdasági növekedést elérni, hanem hoz­zá szeretnénk járulni a kulturá­lis élet színesítéséhez is” — hangoztatta Harling. Az Észak-Karolinában működő Freightliner haszon­jármű-leányvállalat több, mint 4000 dolgozójával és a jövő­beli 1500 amerikaival, akik Alabamában a Mercedes-Benz M-osztály gyártásával foglal­koznak, a Daimler-Benz fon­tos gazdasági faktorrá vált a déli államokban. A NAFTA- térségben (Kanada, USA, Me­xikó) működő 30 Daimler- Benz társaság közel 20 000 dolgozója a 14 milliárd dollá­ros forgalommal a világ kon­szern-forgalmának 20%-át szerzi meg. 1993-ban a Daimler-Benz német vállalat­ként elsőként jelent meg a New York-i tőzsdén, hogy bejuthas­son a világ legnagyobb tőkepiacára. — sz — Az 1996 májusában leégett és a Daimler-Benz által felújított Margaret Mitchell házat, a világhírű Elfújta a szél című regény szülőhelyét egyéves felújítási munkálatok után átadták Atlanta város polgárainak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom