Békés Megyei Hírlap, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-10-11 / 108. szám
Megszólít, rád mutat, figyelmeztet: „Ne add fel, ne légy gyáva, nefutamodj meg, ne hagyd magad!Neked van igazad!Menj tovább, akármilyen keserves is az út!Nem győzhetnek le! ” A seccofqstő Patay László kiállítása Ráckevén Minden, ami lenyűgöz, ami minőség Embert annyit még nem láttam kiállítás-megnyitón, mint legutóbb Ráckevén, ahol a csabai seccofestő Patay László eló'tt tisztelgett vagy ötszáz(!) művészetbarát. Mindjárt javítanom is kell magam, mert a 65 éves Mester csak nekünk csabai, a jaminai kistemplomba festett seccója után. Nekünk örökre idevalósi marad, mert hiszen a gyulai templomokban is otthagyta hatalmas tehetségének keze nyomát. Valójában lukanényei (nenincei — Szlovákia), mert ott nőtt fel, s igazából ráckevei, mert mióta az irigyei, az „égrefutott senkik”, tehetségtelen műítészek (a mű ítészek) évtizedekkel ezelőtt ellopták előle a levegőt, Ráckevén telepedett meg. Azóta — vagy három évtizede—onnan méri a világot. Egy Duna-parti műterem ablakából. Azóta Patay László minden reggel együtt kel a Nappal. Nálánál jobban senki nem tudja, ez alatt a három évtized alatt milyen keservesen, örömmel vagy kínnal, kínlódással kúszott a horizont fölé a meleget adó napkorong. O tudta, ő látta — és megfestette. Százszor, ezerszer, mindahányszor másként. Mert minden egyes nap másként indult neki is, benne is. Ráckevén, a Keve Galériában épp egy hete nyílt kiállításon ebből kapunk ízelítőt. Mit és hogyan látott, mit és hogyan élt meg Patay László? A tárlat hivatalosan akadémiai bemutatkozó kiállítás (mivelhogy Patay Lászlót tavaly felvették a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé) és persze születésnapi — a hatvanötödik, vagy ahogy magáról írta: félig kerek évfordulós — kiállítás is. Valójában Ráckeve, a város, a barátok tisztelgése a Mester előtt, ahol — minő paradoxon — maga a kiállítást megnyitó Balázs Árpád Erkel-díjas zeneszerző is úgy érezte, itt inkább Patay László adott, mint kapott. Megint, sokadjára. Ő, a párizsi székhelyű Tudományok, a Művészetek és az Irodalom Európai Akadémiájának tagja, aki seccóival meghódította az országot. „A magyar századvég meghatározó képírója” — ahogy méltatója Patay Lászlót megszólította — ott Ráckevén, azon a napsütéses délutánon képeivel meghódította (újfent) barátait és tisztelőit. Benn a galériában vagy három tucat festmény. A már említett ráckevei hajnalhasadásról, a tündérek habkönnyű reggeli táncáról a Duna fölött. A gyökerekről: Lukanényéről, a teremtő szülőföldről, s szüleiről. A mesterekről: Barcsayról, Szőnyiről. Bibliai témákról, a ráckevei Madonnáról, a keresztre feszített Krisztusról. Magáról, a múltban kutató, a jövőt fürkésző, a nekünk üzenő, a világgal dacoló Patay Lászlóról. S végül gondolatok, pillanatok, világok. Minden, ami egy életmű sűrítménye. Minden, ami lenyűgöz, ami minőség. Egy kiállítás látogatóinak általában van egy kedvenc képük. Engem az ide mellékelt „Kereten túl” fogott meg leginkább. Ez a kép O! A Mester. Aki megszólít, rád mutat, figyelmeztet: „Ne add fel, ne légy gyáva, ne futamodj meg, ne hagyd magad! Neked van igazad! Menj tovább, akármilyen keserves is az út! Nem győzhetnek le!” Ráckeve mindössze 50 kilométerre van Budapesttől, az MO-ástól még annyira sem. Ha „fenn” járnak Pesten, menjenek „le” Ráckevére. Könyörgök, menjenek le! Nézzék meg azt a kiállítást. Nem bánják meg, istenemre mondom, nem... Árpási Zoltán íjazottak negyven év tükrében A XXX. Alföldi Tárlat a Munkácsy Mihály Múzeumban Kettős, kerek évfordulóhoz érkezett a békéscsabai Alföldi Tárlat. Az időtartamát tekintve már negyven, de számszerűségében csupán harmincadik Alföldi Tárlat rendje némi magyarázatra szorul. Az Alföldi Tárlatok sora 1957-ben a Tiszántúli Festőművészek Vándorkiállításával indult, 1960- tól az Alföldi Képzőművészeti Kiállítással folytatódott, mígnem 1965-től — a ma is használatos — Alföldi Tárlat elnevezést nyerte el. 1977-ig évenként, 1979-től (a XXI-től) kétévente kerül megrendezésre — az országos biennálék rendszerében. A négy évtized (már) elégséges időtartam ahhoz, hogy hagyományt teremtsen egy város művészeti közéletében, társadalmi nyilvánosságában. A Munkácsy Mihály Múzeum szakmai csoportja — az ünnep méltóságának megfelelően — megszokott rendjéből kiemelve rendezte meg e soron következő, immáron HARMINCADIK jubileumi Alföldi Tárlatot. A számbavétel emlékezetével, e hagyományt alázatosan tisztelve: a mindenkori díjazott képzőművészeket hívták egybe. Ennek következményeként rendhagyó, vizuális szellemében tanulságos tárlat jött létre. A Békéstáji Művészeti Társaság kamarakiállítása kapcsolódik ehhez a megyei könyvtár emeleti kiállítótermében. A nagyteremben megjelenik előttünk a művészettörténeti félmúlt vizuális „rendje” és korszakai. Feltárulkoznak — szemléleti mozgásukban — a vizuális esztétikai áramlatok, tendenciák egyidejű — és egymást követő nemzedékek képviseletében. Itt vannak e földi létből eltávozott, de műveik élő valóságával jelen lévő alkotók. Szembesülhetünk Holló László expresszív realizmusának drámai színmélységeivel, Jakuba János visszafogott tónusú líraiságával, Koszta Rozália egyszerűsített szerkezetű, telített színekkel formákba foglalt síkszerű ábrázolásával, Németh József mélyrétegű népi mítoszaival, Gaburek Károly panteisztikus belső fényű színvilágával. Meghatározó sajátosságuk oly sok számbavehető különbség ellenére a közös eredeztetés: a nagybányai plein-air és -posztimpresszionista szemléletből levezethető „alföldi piktúra” hagyományaihoz való kapcsolódás — a népben, nemzetben gondolkodó etikai alapállás. Az Alföldi Tárlat közelebbről a békéstáji, távolabbról a kelet-magyarországi képzőművészek önszervező erejére épül(t). Ekképp, ha nem is hiteles, de átfogó Széri-Varga Géza: Széttört arc, fa, kő, 31 cm képet igyekezett nyújtani, DIMENZIONÁLVA a „helyi” törekvéseket. A jubileumi tárlat — a reprezentatív jellegén túl — hordozza önmaga érvényességét is, hiszen az alkotások nem egymáshoz mérve jók és/vagy rosszak, hanem immanens kvalitásuk alapján, no meg az alkotó korábbi műveihez viszo- nyíthatóan. így az eltelt idő „vákuumában” — Józsa János műveiben — a korabeli díjazás ellenére szinte tapint- hatóak a tartalmi és formai kiüresedés jegyei. A regionális értelemben vett „alföldiség” elvesztette érvényességét — hegemóniája a nyolcvanas évektől megtörik. Ezzel együtt nem gondolom, hogy a hagyományosabb,szemléletű, realisztikus tendenciák kifulladtak volna, miként ezt — a meglepetés erejével — Bajnok Béla kisplasztikája bizonyítja, de egyre több a problémátlan ismételgető művek sora. Ugyanakkor a művészettörténeti tanulságokat szuverén módon kezelők: Lóránt János, Váli Dezső, Kéri László, Jószai Zsolt, Stefanovics Péter..., a formai elemek szerves továbbépítésére törekvők: Schéner Mihály, Benes József, Záborszky Gábor... folyamatosan bizonyítják a megújulás lehetőségét. A békéstáji képzőművészek új nemzedékének „áradása”, frissítő törekvése TÉRT (TEREKET) követelt magának! A geometrikus új hullám képviseletében Fajó János, Oroján István, Lonovics László, Gubis Mihály, a groteszk és abszurd közelítések láttatásá- ban Tóth Ernő, Széri-Varga Géza, Fü- löp Ilona, a lírai absztrakt szemléletében Vágréti János, Lipták Pál és más (egyéb) tendenciák is beépülnek az Alföldi Tárlat egészébe. A politikai rendszerváltást követően az Alföldi Tárlat koncepcióinak egyenetlenségei nehezen feloldható ellentmondást eredményeztek. A mecenatúra elapadása, a vásárlások megszűnése — a megváltozott anyagi-technikai feltételek mellett — a rendezőszerveket is, az erőfeszítések ellenére az éppen elégséges megoldások irányába „tolta”. Azt gondolom, az Alföldi Tárlat a mai magyar kiállítási gyakorlatban — hagyományaira támaszkodva és újrafeldolgozva — ÚJ KIÁLLÍTÁSI- SZERVEZÉSI elvek kialakítását igényli, ami magába foglalná új díjak alapítását, a tudatos műtárgyvásárlást, gyűjteményfejlesztést. Megtartva — természetesen — azon alapelvet, hogy elsősorban a Békéstáji Területi Szervezet szakmai fóruma legyen, ami nem jelenthet bezárkózást saját önkörébe — csupán otthonosságot! Másodsorban, rangjának megfelelően — a művek tartalmi és formai sokarcúsága vizuális szellemében — ne érvényesítsen kont- raszelektív minőségeket. Remélhetőleg a befogadás létkiteljesítő varázslatával minél többen ÚJJATEREMT1K a műveket, s megérzik a LÉLEK érintését! Ennél többet a múzsák megszólításánál nem kívánhatunk. Szilágyi András Oroján István:Álom, vegyes technika, vászon, 100x1 OOcm Kedves színházlátogató! Az OTP Bank Rt. Békés Megyei Igazgatósága 1993-ban Nívódíjat alapított, amely a Jókai Színház 1996/97. évadjának legkiemelkedőbb/^/// és nó'i alakítását, valamint a legjobb rendezői munkát hivatott jutalmazni. A legmaradandóbb élményt nyújtó színészi teljesítményekért járó díj odaítélése a közönség szavazatai alapján történik, melyhez ezúton kérjük az Ön szíves segítségét. Fontos számunkra az Ön véleménye, melynek megtételét ezen a szavazólapon várjuk Öntől. Emlékeztetőül a színház előcsarnokában felállítottunk egy tájékoztató táblát, mely az évad 6 előadásának szereposztását tartalmazza. Szavazatát a színház előcsarnokában elhelyezett urnába kérjük bedobni vagy a Jókai Színház címére postán szíveskedjen azt eljuttatni. Segítségét előre is köszönjük! Tisztelettel: Jókai Színház, OTP Bank Rt. Békés Megyei Igazgatósága SZAVAZÓLAP Az 1996/97-es évad legkiemelkedőbb férfi alakítása:..............................................................................................(név) ...........................................................................................................(színdarab) n ői alakítása:........................................................................................;.... (név) ............................................................................................................ (színdarab) A suttogó világszerte népszerű Nicholas Evans regényéből, A suttogóból világszerte több millió példányt adtak el, már forgatják a filmváltozatát, melynek producere, rendezője és címszereplője Robert Redford. A tragikus történet már önmagában lebilincselő: New Yorktól nem messze, egy téli reggelen, lovaglás közben a jeges vasúti töltésről egy kamion alá csúszik a tizenhárom éves Grace és barátnője, Judith, aki szörnyethal lovával együtt. Grace életben marad, de fél lábát elveszíti, lovának életét a lelkiismeretes állatorvos erőfeszítéseinek köszönheti a család. Lassan gyógyulnak mindketten, de a lelkűk örökre beteg marad. A kislány magába zárkózik, a ló vadállattá válik; mégsem lövik le, nehogy azáltal a gyermek sorsa is megpecsételődjön... Grace anyja bukkan rá egy könyvre, amely csodálatos képességekkel megáldott suttogókról szól, akik a legvadabb állatokat is meg tudják fékezni. Elviszi hozzá lányát és a lovat. Ekkor még nem sejthetik, hogy újabb tragédia következik. Á könyv fogadtatása mindenesetre azt mutatja, hogy az olvasók szívesen vesznek kézbe romantikus regényeket. Nicholas Evans könyve magyarul az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg. N. K. VHK-koncert Békéscsabán A VHK május 3-án a békéscsabai ifjúsági házban adott koncertet. Az Éden visszahódítása 1. című lemezüket mutatják be szerte az országban. Vágtázó Halottkémek. Jönnek, felhangzik a zene, zenét zenélnek, égig érő zenét, belső zenét megzendítő zenét, mely röpít vissza egy régi világba, átemel egy Más Világba. Ott zölden nőnek a fák, tiszta a csillagok fénye, a Tudat, Érzelem és Értelem szépen hármasikerként együtt terem. Az élő Univerzum ősi tudással neveli fel gyermekeit, az Embert, az Ember nyíló értelmével nyitja az Univerzum kapuit. Ott nincsen ármány, ártás, árulás, ott nem hordanak álarcot. Az ősi, szép, hathatós és hatalmas, örökös, ösztönös és ösztökélő Ösztönök hatják át a Létezést. Rész és Egész tud egymásról, eggyé csavarulnak sok darabból. így lehet, hogy ősi hitvilágunk felé is indulunk, ha a dobok ütemesen kezdenek szólni, mert a monoton egymáson dobbanó dobszó a sámánok keltette transzállapotot ébreszti életre, költögeti létre. Lét-e, amit élünk? Élet, igazi vagy csak azt hisszük? Azt hiszitek, jól van így? Gyertek, Vágtázó Halottkémek, máskor is, gyógyító zenével, emelő énekkel, korbácsoló kiáltással széthinteni a Más Világ villanó szavát! Marancsik Márta
