Békés Megyei Hírlap, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-24 / 95. szám

Humor-vidéki Zsaru Többször megerőszakolta Egy sarkadi fiatalember arra specializálta magát, hogv idős nőket erőszakol meg. (6. oldal) Ötödjére rendezik meg Békés megyében is a rendőrség napját — idén égből jövő támogatással. (6. oldal) A rendőrség napján akár el is viccelődhetünk egy kicsit a rendőrökkel. Mások próbálkozásaiért felelősséget nem vállalunk! (7. oldal) Mini krimik Az ablakon át. (c) Április 21 -éré virradóan Békéscsabán, a Békési út 24. szám alatti közös­ségi házba hatolt be az ablakon keresztül isme­retlen tettes. Egy magnóval és egy erősítővel távozott, az anyagi kár 18 ezer forint. Horogra akadtak, (r) A szarvasi Halas Kft. tavából „gereblyézés” módszerével zsák­mányolt 19 ezer forint értékű halat néhány férfi. Arra azonban nem számítottak, hogy az utolsó pillanatban ők maguk is felakadnak a vagyonőr horgára. Az őr ugyanis észrevette őket, és érte­sítette a rendőrséget. „Ragadt” a zsírhoz, (c) Április 18-ára virradóan Békéscsabán, az egyik Dugonics ut­cai házba tört be ismeretlen tettes. Élelmiszere­ket válogatott össze magának, és többek között még egy zsírral teli bödön is „hozzáragadt”. Az okozott kár 25 ezer forint. Nem mérlegelt... (1) Nagykamaráson a Kossuth utcából érkezett feljelentés a mező­kovácsházi rendőrségre, amely szerint a telepü­lésen bérelt baromfitelepről valaki vagy vala­kik eltulajdonítottak két háromfázisú villany- motort, egy 150 kg-ig mérő lemezmérleget, egy olajégőt, két alumínium hordót és egy hő­sugárzót. A kár 240 ezer forint. Egy már lakat alatt, (r) A közelmúlt­ban adtunk hírt arról, hogy Gyomaendrődön, a Fő úti műszaki boltból félmillió forint értékű híradástechnikai cikket loptak el. A betöréssel három személyt gyanúsít a rendőrség. A gya­núsítottak egyikét április 21-én, hétfőn a Szarvasi Városi Bíróság letartóztatásba he­lyezte. Konyhakész magnó, (r) Két kilo­gramm trappista sajtot, hat kilogramm felvá­gottat, valamint egy rádiós magnót zsákmá­nyoltak ismeretlen tettesek a közelmúltban az ecsegfalvi iskola napközis konyhájáról. A betörők az ablakon keresztül jutottak be az épületbe. A kár 20 ezer forint. Elkötött Simson, (c) Békéscsabáról, az Orosházi út 43. szám alól tulajdonított el isme­retlen elkövető egy zöld színű, Simson típusú segédmotor-kerékpárt április 20-án. A jármű vázszáma: 615460, motorszáma pedig 5738819. Ki a kicsit nem becsüli... (r) Egy ismeretlen betörő feltehetően álkulccsal jutott be egy szarvasi polgár lakásába, ahonnan el­lopta a televízió távirányítóját, valamint elvitt egy lemezkazettát, amelyben a háziak régi pénzérméket tartottak. A kár 100 ezer forint. A j ó munka elismerése, (k) A rendőrség napja alkalmából tegnap ünnepi állománygyűlést tartottak a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon. Dr. Gál László dandártábornok, megyei főkapitány elismeréseket adott át. (Néhányan korábban, az országos rendezvényen részesültek kitüntetésben, jutalomban.) A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel tüntették kiSzokolai Imre törzszászlóst (Orosháza). A belügyminiszter főtanácsosi címet adományozott Dinók András alezredesnek (főkapitányság), dr. Zleovszi Mátyás alezredesnek (Gyula), illetve emléktárgyat adott Fülöp István alezredesnek (főkapitányság). Az országos rendőrfőkapitány soron kívül előléptette Nagy Tibor őrnagyot alezredessé (Békéscsaba), Tasnádi Imre századost őrnaggyá (Orosháza). Megyénkből öten vehették át a belügyminiszter dicséretét és jutalmát, egy rendőrnőt az országos főkapitány, egy rendőrt az ORFK közbiztonsági főigazgatója részesített hasonló elismerésben. A belügyminiszter 13 nyugállomá­nyú rendőrt is előléptetett. A megyei főkapitány és az ORFK személyügyi főosztályának vezetője 10 tiszthelyettest és zászlóst soron kívül előléptetett. A megyei főkapitány további 45 személyt dicséretben és jutalomban részesített ____ FOTO: KOVÁCS ERZSÉBET K ÖZÖS AKCIÓBAN A RENDŐRSÉGGEL Gyenge pont A FUVARLEVÉL ÉS A SOFŐR A belföldi közúti árufuvarozói tevékenységet ellenőrizte kedden és szerdán a megyei közlekedési felügyelet — hat megye szakembereinek a se­gítségével —, illetve a békés­csabai, a gyulai, a békési kapi­tányság, valamint a megyei főkapitányság közlekedési rendőrei. Mint tegnapi lapszá­munkban beszámoltunk róla, a főútvonalak mentén 12 csa­pat állandó helyen, míg két stáb az alsóbb rendű utakon ellenőrizte a teherautókat. Az akcióban 1949 járművet állítottak meg, közülük 383- nál (20 százalék) találtak hiá­nyosságokat. Az ellenőrzött gépkocsikból 1518 tehergép­jármű volt, melyekből 277 (18 százalék) „fennakadt a ros­tán”. 567 jármű belföldi árufu­varozó tulajdonát képezte, 70 esetében (12 százalék) fedez­tek fel hiányosságot. A 951 tehergépjármű közül — ezek nem sárga forgalmi rendszámmal rendelkeztek — tíznél lehetett megállapítani az engedély nélküli árufuvaro­zói tevékenységet, mind- annyiuknál megindult az eljá­rás a hatósági engedély visz- szavonására. A fuvarozóknál az ellen­őrök gyakran találkoztak a fu­varlevéllel, illetve a gépkocsi- vezető személyi feltételeivel kapcsolatos hiányosságot. Az akcióban részt vevő rendőrök 8 1 esetben szabtak ki helyszí­ni bírságot — 98 ezer forint összegben —, 14 szabálysér­tési feljelentés készült, és 3 jármű hatósági jelzését vonták be — tájékoztatta lapunkat Susánszki György, a megyei közlekedési felügyelet jármű­felügyeleti osztályvezetője. (e) A BÜNTETÉSVÉCREIIAJTÁSI INTÉZET ECYBEN A BŰNÖS ÉLET ISKOLÁJA IS A POKOLBÓL IS VAN VISSZAÜT? Svenna Lysgard a ’60-as évek rockfenegyerekeként botránkoz- tatta meg a világot. Ahogy akkori önmagát jellemzi: „alkoholis­ta, kábítószeres és szexmániás”. Elmegyógyintézetbe zárják, s amikor onnan kikerül, folytatja ott, ahol abbahagyta. Azután megtér, keresztyén ember lesz, evangelizátor, aki azt vallja: „Legyünk a rács bármelyik oldalán, mindannyian rabok va­gyunk”. A zene és a hit egyetemes nyelvét beszéli, amit értenek a világ valamennyi börtönében. A norvég énekes—útban a gyulai börtönbe — a közelmúltban Szarvason adott emlékezetes kon­certet. Interjúnk ekkor készült. — Svenna! Életének volt olyan időszaka, amikor egészen más törvények irányították az életét. Beszélne erről? — Mint látja, egy sört most is megiszok, s ez teljesen normá­lis. De hogyha az alkohol és a drog már gyógyszer az ember­nek, függőségbe kerül tőle — mint ahogy velem annak idején többször is megtörtént—, az szörnyű. A hippikomplexusom talán ott kezdődött, hogy csú­nya, kövér kisfiú voltam. Ren­geteget csúfoltak az osztálytár­saim. Kifelé bohócszerepet öl­töttem, de belül nagyon egyedül voltam. Megtanultam gyűlölni magam. Morális, keresztyén család vett körül, ennek ellenére az életem valahogy kifordult. Mire felnőttem, rebellis lett belőlem. Lázadtam minden el­len, ami másnak fontos volt, ami jó volt. Próbáltam magam olyan dolgokkal megtölteni, amiket otthon soha nem láttam — por­nográfia, kábítószer, alkohol—, ám azt vettem észre, egyre üre­sebb vagyok. Tizenhat éves le­hettem, amikor a szüleim nem bírták tovább nézni ezt az élet­módot, és elmegyógyintézetbe vitettek. Zárt osztályra kerül­tem, súlyos elmebetegek közé. Amikor elhagytam az intézetet, rosszabb állapotban voltam, mint valaha. Eleinte hasist szív­tam, majd jöttek a kemény dro­gok. (Folytatás a 6. oldalon) Börtönmisszió A Nemzetközi Testvéri Börtöntársaságnak a világ 75 országá­ban működik tagszervezete, s további 50 országban folyamat­ban van a megalakulása. A Magyar Testvéri Börtöntársaság ’93 szeptemberében nyert felvételt az anyaszervezetbe. Alapítója és elnöke Roszík Gábor evangélikus lelkész. Tagjai különböző felekezetekhez tartoznak, s különböző módon vesznek részt a börtönmisszió munkájában. Vannak, akik rendszeresen járnak a börtönökbe, ott istentiszteletet tartanak, csoportfoglalkozást vezetnek. Má­sok a börtönökön kívül, az elítéltek családja és gyermekei körében végzik szolgálatukat. A szervezet jó kapcsolatot tart fenn a Máltai Szeretetszolgálat Börtönmissziójával és a Ma­gyar Evangéliumi Börtönmisszióval. (r)

Next

/
Oldalképek
Tartalom