Békés Megyei Hírlap, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-24 / 95. szám

6 ZsarU 1997. április 24., csütörtök A SARKAD! FIATALEMBER AZ IDŐSEBB HÖLGYEKET KEDVELI Többször megerőszakolta A POKOLBÓL IS VAN VISSZAÚT? A 72 esztendős sarkadi asszony már évek óta küszködik a cukor- betegséggel, ráadásul egyedül él. Elég baj ez neki, egyáltalán nem hiányzott az életéből az elköve­téssel alaposan gyanúsított, 29 éves Sz. I., aki a közelmúltban egy éjszaka betörte a bejárati aj­tót, és az idős asszonyra vetette magát. A férfi három órát töltött a megfélemlített sarkadi nő laká­sán, és több alkalommal is közö­sülésre kényszerítette. Az ellen­állásnak persze ára volt, hiszen a férfi, hogy az asszony ne kiabál­jon, kezét szorosan a segélykérő szájára tapasztotta. Ennek követ­keztében a sértett egyik foga ki­tört. Az ügyet vizsgáló Sarkadi Rendőrkapitányság nyomozói hamar kiderítették, Sz. I.-nek nem ez volt az egyetlen esete mostanában. Pár nappal az emlí­tett történet előtt egy 40 év körüli, egyedül élő asszonyhoz tört be a hajnali órákban. Itt is azonnal rá­vetette magát az alvó nőre. Ami­kor felfogta, mi történik, megpró­bált kiabálni, de hang alig jött ki a torkán. Az erőszakoskodó fiatalem­bert egyikük sem merte feljelen­teni, mert az mindkettőjüket megfenyegette. A sértettek isme­rősöknek, rokonoknak mesélték el a velük történteket, s így közve­tett módon értesült minderről a rendőrség. Sz. I.-t tavaly nyáron helyezték feltételesen szabadláb­ra. Legutóbb hat és fél évig ült hasonló cselekményért, sőt, mint a rendőrségen megtudtuk, már korábban is büntetve volt erő­szakos közösülésért. Az elkö­vetőt nemrégen ismét előzetes le­tartóztatásba helyezték. —ria KÜLÖNÖSEN KÜLÖNLEGES Toshiba irodatechnika Van irodatechnika, és van a Toshiba Toshiba 1550 fénymásoló Kis gép, nagy segítség. 15 lap/perc sebesség. Fotómásolás. Akár kétszeres kicsinyítés, nagyítás. Profi másolás peremtől peremig, ' • A/3-as méretig. 248700 Ft.* % Toshiba 200 CDS notebook % Pentium 100 MHz-es processzor, színes display, 6xCD-ROM, 1,44 MB-os floppy, . r s, 8+8= 16 MB EDO RAM, 810 MB-os winchester. Ötcsillagos minőség. 399900 Ft.* TF 601 telefax * ^ A mindenttudó. Ehhez már papír sem kell. Az üzenet közvetlen PC-kapcsolat révén küldhető és ' fogadható. Ha mégis nyomtatni kell, azt lézerprinterként • teszi. Persze lehet scanner, másoló, és van benne y, ■' telefonregiszter, hibajavító funkció... Meg minden más, ami erre az oldalra már nem, de a forgalmasabb irodákra bizony ráfér. 189 500 forint. * ’Áraink az áfát nem tartalmazzák, fénymásoló esetében ECO Star üzemeltetési szerződéssel, fax esetén kellékanyag nélkül értendők. TOSHIBA Toshiba magyarországi képviselet. Technotrade Rt. 1147 Budapest, Öv u. 185. Tel.: 252-0455 Fax: 252-6470 Szarvas: 5540 Szabadság u. 23. Tel./fax: 66 312-197 (Folytatás az 5. oldalról) — A hatvanas évek rock- fenegyerekéből egyszerre ke­resztyén emberré szelídült. Hogy történt? — Kétségbeesésemben for­dultam a szüleim Istenéhez. Megmutattam a karomat apám­nak, és azt mondtam: az égvilá­gon mindent megpróbáltam, amit lehet és most már nincs más, mint megpróbáljam Jézus Krisztust. Ezután mentem el egy templom­ba, s meghajtottam a térdem Jé­zus előtt. Amikor megvallottam a bűneimet és elfogadtam a bűnbo­csánatot, hatalmas béke költözött a szívembe. Ennek több mint húsz esztendeje. Énekes evan­gelizátor lettem, összesen nyolc rock-, blues- és countrylemezem jelent meg. Koncerteken, isten­tiszteleteken léptem fel, ám az utóbbi négy és fél évben szinte csak börtönökben énekelek. Eu­rópa majd minden országában jártam, de amerikai és dél-afrikai börtönökben is. — Az Ön hazájában, Svédor­szágban legendásan liberálisak a börtönviszonyok. — Valóban, Svédországban az új börtönök inkább motelre emlékeztetnek. A svéd fogva- tartottaknak jobb életük van, mint az öregeknek az idősek otthoná­ban. — Sok ország börtöne nem erről híres. Annál inkább az em­bert próbáló állapotokról. Mon­dana példát erre is? — Romániai, csehországi és néhány magyar börtönben volt ilyen élményem. Láttam fogva- tartottakat, akik a büfében is bi­Rájuk jött az inger „Kisvécézők” Még nem tisztázott, hogy a lopá­si vagy a vizelési inger jött-e rá arra a négy személyre, akikre a rendőrök Telekgerendáson, a Tanya 513. szám alatt bukkan­tak. Április 19-én, a déli órákban futott be állampolgári bejelentés a rendőrségre, hogy a tanyán betörők járnak, és a kiérkező rendőrök rá ii> találtak a „négyesfogatra", Azzal gyanú­sítják őket, hogy faanyagot pa­koltak össze, és próbáltak eltu­lajdonítani 15 ezer forint érték­ben. A gyanúsítottak ezzel szemben azt állítják, hogy csak „kisvécézni” mentek a tanya te­rületére. (c) Diszkóbaleset Eltáncolt kabát Mezőkovácsházáról jelezte két fiatal a rendőrségen, hogy amíg ők a mezőhegyesi művelődési központban rendezett diszkó­ban tartózkodtak, addig ismeret­len személy onnan eltulajdoní­totta a kabátjukat. Az időjárás miatt ma még szükséges ruhada­rabok értéke mintegy 16 ezer forint. A rendőrség lopás vétsé­gének alapos gyanúja miatt indí­tott nyomozást. (1) lincsbe verve vásárolhattak. Ro­mániában jártunk olyan börtön­ben, ahol alapvető higiénés felté­telek nélkül nyolcan-tízen szo­rongtak egy-egy szűk cellában. —Hazánkban időről időre fel­lángol a vita: elegendő, vagy ke­vés az egy-egy bűncselekményért kiszabható büntetés? A börtön­ben eltöltött évek visszatartó ere­je vajmi kevés — érvelnek a szi­gorítás ellenzői. Ön hogyan véle­kedik erről? —Úgy látom, a nagyon szigo­rú börtönök a rossz emberekből még rosszabb embereket csinál­nak. Az ilyen hely csak keserű­séggel és gyűlölettel tölti el őket. El tudja képzelni, milyen egy ilyen ember, ha kikerül a börtönből?! Inkább arra kellene figyelni, hogy a szabadulok meg­kapják a megfelelő pszichiátriai és orvosi segítséget. Erre nagy szükségük van, hogy valame­lyest is vissza tudjanak illeszked­ni a világba. A börtön nevelő ere­jében nem hiszek. Ne felejtsük el, az a környezet iskola is, ahol oly­kor a legkeményebb bűnözők a tanítómesterek. — Mi a véleménye a halál- büntetésről? — Kétlem, hogy megoldás lenne a halálbüntetés visszaállítá­sa. A halálbüntetés kicsit olyan, mintha a problémát a szőnyeg alá söpörnénk. Amerikában több ál­lamban ma is létezik, ennek elle­nére a bűnözés ezekben az álla­mokban is emelkedik. — Magyarországra feleségé­vel érkezett. Mindig együtt utaz­nak? — A feleségem dolgozik, ápolónő, így meglehetősen ritkák a közös utak. Magyarország — úgy tűnik — kivétel, mert most járok itt harmadszor, s a felesé­gem mindháromszorelkísért. Azt tervezzük, egy hetet a gödöllői anyaotthonban töltünk, foglalko­zunk az ott élőkkel, és pihenünk kicsit. Csath Róza A RENDŐRSÉG NAPJA — ÖTÖDSZÖR ÉGI—FÖLDI LÁTVÁNYOSSÁGOK Arra kértük dr. Gál László rendőr dandártábornokot, Békés megye rendőrfőkapitányát, hogy ossza meg velünk a rendőrség napjával kapcsolatos gondolatait. — Az idei ünnep mennyiben másabb a korábbiaknál? — Mindegyik más, ha a külsőségekben sok is a hasonló­ság — válaszolta a tábornok. — Eleinte a békéscsabai ligetben rendeztük a programot, ám idő­közben „kinőttük” a helyszínt. A harmadik alkalom óta az Előre vezetőségétől minden évben megkaptuk a stadiont, idén is oda hívjuk az érdeklődőket. Most az eddigieknél gazdagabb lesz a kulturális műsor, melyre a prog­ram délutánján kerül sor. Ma­gunk is tanulunk minden ilyen rendezvényünkből. A rendezők csapatát Gulyás György rendőr alezredes, a főkapitány gazdasági helyettese vezeti. A rendezvény száz—százötvenezer forintba kerül, ha csak azt vesszük szám­ba, ami forintosítható. Munka­bérrel azonban nem kell számol­nunk, rendőreink nem pénzért, hanem szívből cselekednek, ami­kor részt vesznek a program meg­valósításában. — Milyen hozadéka van egy- egy ilyen napnak? — Nyilván szerepet játszanak annak a képnek a kialakításában, amely a közvélemény-kutatá­sokban is tükröződik; a lakosság egyre inkább azonosul a rend­őrség problémáival, eredményei­vel. Ilyenkor bárki közelről meg­ismerkedhet az általunk használt technikával is. Az öt alkalomból az utóbbi négyben már nem csu­pán Békéscsabán szerveztünk programot, hanem egy-egy kapi­tányság székhelyén is: volt már ilyen Gyulán, Szarvason, Oros­házán, idén Sarkad kerül sorra. Dr. Bánfi Ferenc rendőr dandár­tábornok, az ORFK közbiztonsá­gi főigazgatója — akinek vezetői karrierje éppen Sarkadról indult — segített abban, hogy május el­sején Sarkadon a rendőrség kü­lönleges szolgálata helikopteres akciót mutasson be. A főigazgató maga is eljön Sarkadra. —Van-e veszélye annak, hogy az ünneplés az évek múltával el- hivatalosodik? — Igyekszünk nem merevvé tenni a programot. Az azonos ele­meken is évenként színesítünk egy kicsit. Ez alkalommal német, holland, svájci, román vendége­ink is lesznek, holland kollégáink ugyancsak eljöttek a héten, de vasárnapra el kell utazniuk. Örömmel látjuk vendégül a stadi­onban dr. Szabó Dénest, a krimi­nológia professzorát, aki Kana­dából érkezik hozzánk a rendőrtiszti főiskola vezetőinek társaságában. —Milyen időt várnak ? — Eddig mindig ragyogóan sütött a nap, most is optimisták vagyunk. Reméljük, hogy a szép idő ismét ezreket hoz ki a stadion­ba, ahol a konyhánk által készített ezer adag babgulyás mellett áru­sok segítségét is igénybe véve az ebédelés lehetőségét is biztosít­juk majd. K.A.J. A rendezvény támogatói: Békéscsa­bai Szabadidő'Lovasklub, Bibiioprint Nyomdaipari Kft., Borsodi Sörkeres­kedelmi Kft., Donna és Dániel Női Divatáru a Fortuna Üzletházból, Eló're Futball SE, Fantázia Aerobic Csoport, a csorvási Genuin, Hetes Kft., Hrabovszky Ágnes fodrász. Kentaur Lovasegylet, a Polgári Vé­delem megyei parancsnoksága, Milla Trió Humortársulat, Omi Sport Shop, Ottó és Társa Szeghalomból, Patrick és Társa Szolgáltató Kft., a Pepsi Rt. Békéscsabai Értékesítési Központja, Unicon, Varga és Társa Bt., az Orosházi Vas- és Műanyagipa­ri Szövetkezet, Városgazdálkodási Vállalat, Sportcsarnok—Expo Team Rendezvényszervező' Kft., Zahorán Gabriella kozmetikus, a Zwack Ke­reskedelmi Kft. Gyuláról. A Garancia a következő évezredig! A nagy autók kényelme és biztonsága, az ajtókban elhelyezett oldalvédelem, a vezetőol­dali légzsák, a kanyarok biztonságát adó dőlés- stabilizátor, a rendelhető ABS és a számtalan, luxusautókra jellemző extra mellett most plusz kettő, azaz összesen 3 év garancia is jár minden 3 és 5 ajtós Citroen Saxo-hoz. És ez még nem minden! Korlátozott számban kaphatók a különleges, háromajtós Citroen Saxo Star modellek, melyekben szériafelszerelés a rádiós CD lejátszó. iáS ASSISTANCE E3 (06-20) 365-724 LEASING EC ITROEN Fedezze fel a különbséget További részletekért keresse a legközelebbi Citroen márkakereskedőt: INTER-FLOTT Kft. 5600 Békéscsaba, Baross u. 9-21. Tel: 66/327-520 SvennaLysgard Gyulán is ez emberekről, az emberségről énekelt az embereknek FOTÓ: FAZEKAS LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom