Békés Megyei Hírlap, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-22-23 / 68. szám
Tenyérnyi Kötegyán a nagyvilágban Történelmi elbeszélések: Az egri nők Banner Zoltán művészettörténész Ungvári Mihály kötegyáni festőművész egyik legutóbbi kiállításán azt mondta: „Ungvári tudatos művészetszervező, elöljár, példát mutat, mit kell tenni az emberi értékek megőrzéséhez.” Vajon mit értett ez alatt a művészettörténész? Egyáltalán: érdemes-e ma alkotni? Van-e kinek? — többek között erről faggattuk a kötegyáni alkotót. (8. oldal) Az 1552. évet írták. Hazánk, amely 62 évvel azelőtt még (Mátyás király uralkodása idején) Európa egyik leghatalmasabb állama volt, három részre szakadt a magyar, német és a török közt. 1552-ben II. Szulejmán török szultán azzal az ürüggyel, hogy Zápolya János özvegye és fia számára visszaszerzi a trónt, 100 ezer emberből álló sereget küldött Magyarországra. (9. oldal) Nem halok meg égé ram „Az első kapcsolatom a békéscsabai belgyógyászattal 1940- hez fűződik. Szigorló orvos voltam és sürgős katonai behívóval kerültem Békéscsabára, ahol a 106. betegellátó állomáshoz osztottak be. Feladatunk volt az erdélyi bevonuláskor megbetegedett, lerokkant katonák felülvizsgálata, szükség esetén leszereltetése... Tizennégy évvel később, 1954 májusában, már kilencedik éve dolgoztam dr. Hetényi Géza professzor úrnál a szegedi I. belklinikán, amikor megjelent Békéscsabáról az akkori megyei főorvos, dr. Papp István és a kórházigazgató, dr. Gombos Imre. Kérték a professzoromat, engedjen el a klinikájáról, mert a csabai kórház belosztályának a vezetésével szeretnének megbízni...” — vall békéscsabai kötődéséről dr. Borbola József belgyógyász főorvos. A nyolcvan esztendős dr. Borbola Józsefet lakásán kerestem meg abból az alkalomból, hogy közel hatvan évi orvosi szolgálat után végleg nyugdíjba ment. Hivatalosan ugyan nyolcvanháromban, 66 esztendősen nyugdíjazták, de ezt követően dolgozott tovább 1996 végéig Békéscsabán, az I. fokú Orvosszakértői Bizottságnál. A Körös-parti lakást polgári ízlés jellemzi. A falakon festmények, az asztalon herendi váza, gyertyatartó. A vitrinekben kristálypoharak. A legbelső szobában—ahol Borbola József szívesen múlatja az időt — a falakat a gyerekek és az unokák fényképei díszítik. Hangulatos, kedves környezetben éli —most már igazán nyugdíjas—éveit a főorvos. Amíg fotós kollégám a munkáját végzi, megkérem Borbola főorvost, játsszunk egy sakkpartit, hiszen beszélgetésünk elején elárulta, a sakk a kedvenc időtöltése. A teniszezés és a meccsre járás mellett. —Főorvos úr! Sakk-matt—kiáltom boldogan. Örülök, pedig tudom, véletlenül nyertem azzal, hogy kihasználtam: megosztotta figyelmét a fotós munkája. Borbola József bölcs mosollyal nyugtázza örömömet. Hát így kezdődött találkozásunk. Aztán persze a lényegre tértünk. —Jól tudom, hogy elsőként indította be az ország közkórházai között itt, Békéscsabán a ma is eredményesen működő cukorbeteg-gondozást? — Igen, amikor átvettem a nyolcvan ágyas, zsúfolt belosztályt, a cukorbetegek ellátásában valóban súlyos hiányosságokat tapasztaltam. Elődöm ugyanis a legtöbb cukorbeteget valami új szerrel kezeltette, ami teljesen hatástalannak bizonyult. Emiatt a cukorbetegek állapota egyre romlott. Sokan kómába estek. Több elhanyagolt állapotú beteget hozott a mentő, közülük többet el is vesztettünk. Világossá vált előttem, hogy a cukorbetegek eredményes gyógykezelésének legfontosabb módja a megelőzés, a felvilágosítás. Miután a szegedi klinikán már az ötvenes évek eleje óta működött a gondozó, meghonosítottam e gyakorlatot Békéscsabán, s osztályomon elkezdődött a cukorbetegek gondozása. Valóban elsőként az ország közkórházai közül. A következő években Gyulán, Orosházán, Mezőhegyesen és Szarvason is létesült dia- betesgondozó. — Abban az időben mekkora volt a betegforgalom? — Sokkal kisebb, mint most. A mezőgazdaságban dolgozóknak például fizetniük kellett a kórházi kezelésért. Ezért általában messze elkerülték az intézetet. A 60-as évektől aztán megnőtt a betegforgalom, mert ingyenessé vált a kezelés számukra is. Olyannyira zsúfolt lett az osztály, hogy a legnagyobb gondot az okozta, kit küldjünk haza, hogy az új betegeket felvehessük... —Gondolom, az osztályáról az évtizedek alatt több orvos is kikerült... — Harminckilenc belgyógyász töltötte nálunk a szakvizsgához előírt gyakorlati időt. Természetesen később sokan az ország különböző területére kerültek, közülük többen osztályvezetők, kórházigazgatók lettek. A békéscsabai I., II. és III. belgyógyászati osztály vezetésével is a korábban osztályomon dolgozó szakorvosokat bízták meg. — Gyógyító munkája mellett volt te— Valóban, a legkellemesebb emlékem a két orvos fiammal közösen végzett tanulmányunk, ami az osztályomra százszámra érkező, öngyilkossági kísérletesekről szólt. Akkor 23 évre visszamenőleg kikerestük az öngyilkos betegek kórlapjait és a kórlapok adatainak feldolgozásából próbáltunk választ kapni arra, miért Magyarországon a legmagasabb az öngyilkosságok, illetve a kísérletek száma. A dolgozatunk éppen a hatvanadik születésnapomon, 1977-ben jelent meg. —Említette két fiát. Elfoglalt, zsúfolt életében hol kaptak helyet a gyerekek? Négy csemetéje közül három fiú. Gondolom voltak velük problémák. — Ne higgye! Nagyobbrészt természetesen a feleségem nevelte őket. És itt engedje megemlítenem, hogy főleg a párom — akivel 53 éve vagyunk házasok — kitartó segítségével és a nyugodt háttér biztosításával sikerült a gyerekeknek diplomát szerezniük, nekem pedig a munkámban elmélyedni. Nem sok időm maradt velük foglalkozni. Elfogultság nélkül mondhatom, rendkívül jó gyerekek voltak. Józsi fiam ugyan eleven volt, de rosszat sosem tett. Ót leginkább a rendkívüli szorgalmával lehetne jellemezni. Szívgyógyász lett belőle. Az Országos Kardiológiai Intézet főorvosa, egyetemi magántanár. Laci fiam mintagyerek volt, még csak megszidnunk sem kellett soha. Ő Békéscsabán építész. A városban sok épület tervezése fűződik a nevéhez. Gyurival sem volt problémánk. Kitűnő tanuló volt, aranygyűrűvel végzett, Békéscsabán a kórház röntgen osztályának a vezető főorvosa. Éva, a legkisebb gyermekünk a külkereskedelmi főiskolát járta ki, Budapesten dolgozik a kereskedelemben és az idegenforgalomban. ...és az unokák? — Életem értelméhez tartoznak. Nyolcán vannak. Közülük kettő már diplomás mérnök, három egyetemi hallgató (közülük kettő az orvosin), hatodik unokám érettségi előtt áll, kiváló focista. A sok családtag közül az ő neve szerepel mostanában leggyakrabban az újságokban. A hetedik és nyolcadik unokám még kiskorú. Ne higgye, hogy dicsekvésből soroltam őket, csak úgy érzem életem nem volt hiábavaló. Az érzéseimhez Horatius szavai illenek: Non omnis moriar, azaz nem halok meg egészen... Béla Vali A nyolcvan esztendős dr. Borbola József közel hatvan évi orvosi szolgálat után végleg nyugdíjba vonult FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET hát ideje az orvostanhallgatók és szakápolók oktatásával is foglalkozni. Hogyan jutott energiája még a tudományos munkákra is? —Azt még a Szegedi Orvosegyetem Élettani Intézetében kezdtem. A Hetényi professzor klinikáján töltött kilenc év alatt 29 tudományos dolgozatom jelent meg, nagyrészt külföldi szaklapokban, az Akadémia kiadásában, a Belorvosi Archívumban és az Orvosi Hetilapban. —Mi volt a fő kutatási témája? — Túlnyomórészt a gyomorfekélyekkel foglalkoztam, de olyan gyakorlati munkám is volt, amely 500 májbiopszia (az eljárás lényege: egy szúrással a májból szövetdarabot vesznek ki) eredményéről és értékeléséről számolt be. Ennek akkor nagy jelentősége volt, ugyanis az egész országban időrendben én végeztem másodikként májbiopsziás beavatkozásokat. így már ezelőtt 50 évvel sikerült a májkarci- noma-áttétet és a májtuberkulózist megállapítanom. — Úgy tudom, tudományos publikációi között olyan is található, amelyet három Borbola neve és közös munkája fémjelez.
