Békés Megyei Hírlap, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-22-23 / 45. szám
Békéscsaba támogatásával Városházi esték pa csak egy van, bohózat Mára ő lett „a” Kun Zsuzsa. Itt volt ügyelő a Jókai színházban, valamikor 1972 és 1976 között. Ha akad a városnak krónikása, feljegyezheti: az idén indult Városházi esték — a Békéscsaba színházi életét színesíteni szándékozó „fesztiválság” — első és főrendezője Kun Zsuzsa. A lassan legendák hősévé emelkedő rendező, a nemrégiben elhunyt Sík Ferenc figyelt fel rá: 1976-tól tíz éven át asszisztense lett a Gyula Várszínházban — a fénykor évtizedében. Amikor megalakult, az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójához került Vágyott az „igazi” tévére, Budapestre ment. A Színház- és Filmművészeti Főiskola adásrendezői szakán 1984-ben végzett, Horváth Ádám tanítványaként. Emellett 1986-ig Gyula volt számára a színház. A TV2 stábja következett, 1989-től az MTV státusában dolgozik. — Úgy tudjuk, Friderikusz műsorait rendezte. — A második évtől két és fél éven át, addig, míg fel nem kellett állnia, igaz csak átmenetileg. Akkor ugyancsak egész embert igénylő feladatot kaptam főrendezői szerepkörben: beindítottam a „10 órai”-t és a „Repetá”-t. Nagyon szerettem Friderikusszal dolgozni. Hajcsár, meg maximalista, ám ugyanannyit követel másoktól, mint önmagától. Szóval abszolút profi. Rontani csak egyszer lehet nála. Talk show-it szívesebben csináltam, azt tartom igazi műfajának, a nagy show-kban kicsit átmegy bohóckodásba, s az már nem az én világom. — Közben nyilván kiéhezett a színházra. — Gálfi László 1991-ben visszahívott. Most, az Apa csak egy van bemutatójára gyakorlatilag azokkal készülünk, akikkel akkor a Bubuson dolgoztunk. Nagy siker volt, s nyilván szerepe volt abban, hogy egy fél év múlva hívtak rendezni Szegedre is. Tavaly ősszel ismét kerestek Békéscsabáról: rendezzem a Városházi estéken idén bemutatandó darabokat, s a „nyarat”. Sík tanár úrtól tanultam: azt kell elérni, hogy a hétköznapokon is ünnepeljen a fesztiválváros. Olyasmit szeretnénk elérni, ami neki is tetszene. —Sík Ferenc utolsó gyulai éveit nem mondanám diadalmenetnek. „Most megmutatjuk:itt vagyunk...” FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER — Sosem panaszkodott, de tele volt fájdalommal. Amíg dolgozott Gyulán, „országot” csinált. Nem engedte hakniszintre süllyedni a programot, bejátszatta a várost, a legjobbakból kiválasztott stáb családostól Gyulára költözött nyárra, ünnepként telt minden nap, s a szereplők nem zárkóztak el a közönség elől előadás előtt és után sem., —A tévé és a színház miként aránylik egymáshoz? — A tévében előny a színházi tudás, fordítva: csak hátrány mutatkozik. A rögzített műsort addig lehet felvenni, míg jó nem lesz. A színházban nem így van. Nehezebb, de egyben izgalmasabb. • — A vidéki színész sorsában benne van az,,alulfoglalkoztatottság”. — Ezek a színészek vágyat éreznek a bizonyításra. A kényszerű „állással” nem a tudás vész el, legfeljebb a gyakorlat. Gondolom, a Városházi estékkel bebizonyosodik: inkább játszani kell, mint „edzeni”. A tévében a kollégáimmal ennyire egyenesen és nyíltan nem tudok kommunikálni, mint itt, ahol csak őszintén megy. Ha valakinek másként, mást kell játszania, azonnal tisztáznunk kell: a többi bőrére is megy a dolog, ha rosszul rögzül benne a teendő. —Jó vénája van a komédiázáshoz? — Ügyelőként, asszisztensként bőven vígjátékozhattam. A bohózat nagy csapdája, hogy — miként az Apa csak egy van története is — a helyzet félreértésén alapul. Ha sikerül a félreértést megértetni a közönséggel, már nem lehet baj. —A közönségnek milyen ,,szerepe” van egy bohózat esetében? — Fölhúzza a házra a tetőt... A közönség „halálpontosan” meghatározza a darab ritmusát. Ha'jó a közönség, a színészi kételyek is elszállnak. — Ez a vasárnapi bemutató felelősség valamennyiük vállán: ezen — is—múlhat a Városházi esték sikere. — Amikor összeálltunk, „vérszerződést” kötöttünk: akkor csináljuk, ha mindenki a maximumot akarja nyújtani. Igen, a nyár múlhat rajta, sőt, a következő évek. De ha nem így lenne, akkor is a legjobbat kellene nyújtanunk. Naponta tizenhat órákat dolgozunk, éjszakákba nyúlóan. — Úgy számolnak, hogy minden néző egy szavazat a Városházi esték jövőjére? — Igen. Most megmutatjuk: itt vagyunk, s ennél csak jobbat akarunk csinálni. Szeretnénk, ha megtudnák: nyáron fesztivál lesz Békéscsabán. Nyitott estéket tervezünk a közönségnek, színház utáni közös „kocsmázással”, ökörsütéssel, bográcsossal, beszélgetéssel. A gyerekeket pedig napközbeni happeninggel várjuk. Február 23-án, vasárnap lesz az „előbemutató”, másnap a premier. Általában a Jókai színház vasárnapi, hétfői és keddi szünnapjain játszanak. Már szervezik a vidéki, sőt más megyei előadásaikat is. A jegyek komoly hányada máris gazdára talált. A Kun Zsuzsa rendezésében megszületett fergeteges bohózat, Az apa csak egy van szereplői :Hodu József, Csizmadia Éva, Gálfi László, Felkai Eszter, Jancsik Ferenc, Kovács Edit, Paczuk Gabriella és nem utolsósorban Acs Tibor. A díszletet Konter László, a jelmezeket Valach Mária tervezte. Zene: Gulyás Levente. Tehát: Apa csak egy van — ám előadás (terv szerint) 30-35 lesz... Kiss A. János Püspökszentelés 1941-ben Gyulán 1941. február 24-én szentelték püspökké a szegények, az elesettek támogatóját, az üldözöttek védelmezőjét, Apor Vilmos gyulai plébánost. Ebben a csendes, határmenti, alföldi városban ilyen még nem volt. Apor Vilmos kifejezett kívánságára történt a püspökszentelés Gyulán. Kifejezésre juttatta ragaszkodását és szeretetét a városhoz, híveihez, a gyulaiakhoz és tágabb értelemben Békés megyéhez is. 25 évvel azelőtt mint egyszerű karin- ges, fiatal káplán, első ízben lépte át a templom küszöbét, hogy lelkes buzgalommal adja át mindazt, amit az Isten reá bízott... És most látták a felszentelt püspök áldásra emelt kezét, mely előtt valláskülönbség nélkül meghajoltak az emberek. Apor Vilmos utolsó miséjére Máriafalván, a szegények napközi otthonának egyszerű kis kápolnájában került sor, ahol hosszú sorban járultak elé hívei, hogy megerősítse és vigasztalja őket az Úrjézus szent testével — mindezt megrendülve tette, látszott rajta, hogy a válás neki is éppen úgy fáj, mint a fehér falú házikókból jött embereknek. Emlékezzünk! Napjainkban most arra készülünk és várakozunk, hogy egy ennyire gyulai ember—a város ilyen kiemelkedő polgárának boldoggá avatása reményeink szerint hamarosan megvalósul. M. T. Romantikus mesterekre emlékeztünk 1997-ben a német romantika három nagy zenei lángelméjének művei talán a szokottnál is gyakrabban kerülnek előadásra, hiszen Franz Schubert születésének, Felix Mendelssohn-Bartholdy és Johannes Brahms halálának évfordulójáról emlékezik meg a zenei világ. így a tudatos műsorválasztás jegyében került sor a Szegedi Szimfonikus Zenekar hétfő esti Jókai színházbeli hangversenyére. Brahms Akadémiaiünnepi nyitánya, D-dúr szimfóniája, valamint Schubert 8. (Befejezetlen) szimfóniája kerültek előadásra Acél Ervin vezényletével. Akinek alkalma volt már régebben is hallgatni a szegedi együttest, most örömmel tapasztalhatta fejlődését. Hangzásában egységesebb, a korábbinál jóval szélesebb repertoárral rendelkező zenekart hallhatott ezúttal a csabai közönség. Mint megtudtuk, az elmúlt ősszel Brazíliában képviselték hazánkat a millecentenáriumi megemlékezések alkalmából, tavasszal egy portugáliai turnéra készülnek. Brahms Akadémiai-ünnepi nyitányának sodró lendületű, hangulatos előadásával indult a hangverseny. A mű a szerző legnépszerűbb alkotásai közé tartozik, sziporkázó hangszerelése és valószínűleg témáinak ismertsége miatt is — hiszen a Rákóczi-induló dallamfoszlányaitól a népszerű diáknótákon keresztül a „Gaudeamus igitur”-ig sok-sok ismert melódia csendül fel benne. A hétfő esti hangverseny számomra legemlékezetesebb élménye a Befejezetlen szimfónia ihletett előadása volt. A schuberti dallamok természetes áradása egyfelől, ennek „klasszikus” mederben tartása másfelől, az előadást végig átszövő finom melankólia, melyben egymásra talált a karmesteri szándék és a zenekari kivitelezés, tették maradandóvá az interpretációt. A szünet után felhangzó Brahms- szimfónia valószínűleg még nem tartozik a zenekar igazi repertoárdarabjai közé. Ezt különösen az első két tételben érezhettük. Hiányoltuk a vonóshangzás melegségét és izzását, emiatt a nagyívű brahmsi dallamok néhol számyaszegett madárként hatottak. A kicsit rusztikus hangvételű 3„ majd az elsöprő lendületű 4. tételben ismét magára talált az együttes. Az egész előadás folyamán kiváló teljesítményt nyújtottak a fafúvósok. Emlékezetes marad a Schubert-szimfónia első tételének oboa- és klarinétszólója, valamint a Brahms-szimfónia nyitótételének végén a kürtszóló. Farkas Pál Régiónk vizuális (fél)múltja Avagy: kiemelkedés a vidékiesség szellemgödréből Oroján István: Kék ív, vegyes technika, $0x1(0 cm, 198$ A hetvenes években jelentkező új nemzedék vizuális szellemkörét már nem a kötelező (vagy elkötelezett) tematikai uniformizáltság kényszere határozta meg. Régiónk szabadiskoláiból sok tehetséges fiatal alkotó indult el az önálló pályaépítés útján, akik (már) a képzőművészet nemzetközi áramlatait is érvényesítették művészetükben. Áz akkoriban új nyomdai eljárásokra épülő grafikai művésztelep szellemi kisugárzása hozzájárult a régió vizuális szemléletének aránymódosításához. Ezen első lépéseket teszi meg Gubis Mihály, Lonovics László és Oroján István, s így elősegítik egy, az előítéletektől mentes, kreatív vizuális szemlélet kialakulását. A csabai grafikai művésztelep (ha csak rövid időre is) országos jelentőségű vizuális és kommunikációs erőtérré válik. Ami azon túl, hogy szerves (Tevan—Kner) hagyományra épült, vizuális kölcsönhatásban volt az elszármazott Fajó János képépítési módszerével is, sőt megszüntette a régió periférikus jellegét, az alkotók elszigeteltségét. A virágzó művészetpedagógiai műhelyek eredőjeként több, eleddig úgynevezett amatőr képzőművész (Várkonyi János, Vágréti János, Csuta György) került hivatalos művész státuszba, ami a későbbiekben újabb szemléleti, elágazási irányvonalat és pontokat jelöl. A viszonylagos szellemi-gazdasági fellendülés, a decentralizációs szellemi erőterek kialakításának igénye felzárkózik más régiókhoz, megteremtve a képzőművészet szintjén (is) a feltételeket a műterem-lakások felépítésével. A Képzőművészeti Főiskoláról kikerült (Udvardy Anikó, Széri-Varga Géza, majd Szereday Ilona, Tóth Ernő) alkotók befogadásával a korábbiakhoz képest jelentős szellemi kapacitás halmozódik fel, aminek működésével a vizuális szemléleti arányok még tovább differenciálódnak. A ’80-as években az évtizedekig uralkodó hagyományos alföldi realizmus, valamint a kialakuló konstruktív szemlélet mellett egyre erősebbé vált a lírai groteszk látásmód. Az álomrealizmus pedig olyan jelentős alkotókat vonzott magához, mint Lóránt János, akinek a természet iránti elkötelezettsége nyilvánvaló volt. Még Schéner Mihály kapcsolata is felerősödik a szűkebb pátriával, a gyakori személyes jelenléte mozgást vitt a helyi kulturális életbe. A ’80-as évek közepére az alföldi realizmus posztimpresszionizmus arányai már nem túlsúlyosak, amit eredendően Koszta Rozália, Gaburek Károly, Molnár Antal és Kalcsó József festészete képvisel. Ugyanakkor a realizmus megújítására figyelemreméltó kísérletet tett Székelyhídi Attila. A vizuális törekvések sokszínűsége beépült a régió szellemi-kulturális életébe, sőt olyan köztéri célokat szolgáló megrendelések születtek, melyek a városképet és a vizuális befogadó közeget is nyitottabbá tették az eltérő stílus- irányzatok iránt. Természetesen abban, hogy művészet és közönség egymásra találjon, meghatározó szerepet vállalt a kölcsönös érdeklődésre igényt tartó, helyi képzőművészekre építő kiállításszerkezet. Kiemelkedő fontosságú volt ebben Az én műhelyem elnevezésű tárlatsorozat, ami tulajdonképpen a városi ^galéria hiányát igyekezett betölteni. így kapcsolat jöhetett létre olyan „rejtőzködő”, de esztétikai értéket teremtő képzőművészekkel, mint Eyas Kovács József és Vágréti János. Ugyanakkor az önálló galéria hiánya (már akkor) akadályozta a képzőművészeti élet demokratizmusát. Mégis az itt élő és alkotó képzőművészek kiemelték a régiót a vizuális provincializmus szellemgödréből, ami máig kisugárzó érvényességgel bír. Szilágyi András Kalcsó József: Szomorú szempár, olaj, $0x50cm, 1993 Ilyen még nem volt a kis városban
