Békés Megyei Hírlap, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-01-02 / 27. szám
Tamási Áronra emlékeznek A Zách-család tragédiája Készül az ünnepre a szülőfalu, Farkaslaka és az „anyaszékváros”, Székelyudvarhely is. Testvérvárosunk, Székelyudvarhely önkormányzata és polgármesteri hivatala az 1997-es évet a Tamási-centenárium évének nyilvánította. (8. oldal) Zách Felicián, az előkelő, dúsgazdag Nógrád megyei nemes egyetlen, ragyogó szépségű leánya, Klára a királynő egyik udvarhölgye lett, ami nagy megtiszteltetés volt a főrangú nőkre nézve. Itt ismerte meg Dénes Szörényi bán fia, Széchy Dezső, aki csakhamar megszerette a szép Klárát. (9. oldal) Mínusz tízben süvölt az északi szél. A havat ugyan nem keveri, mert az már hetekkel ezelőtt az anyaföldhöz fagyott, szinte feltörhetetlenül. A gyulai Honvéd lakótelep fázósan magába zuhant. Egy teremtett lélek sem jár az utcán, pedig még világos van. Leszállóban ugyan a köd, de nem olyan vastagon, hogy láthatatlanná tegye az embert. Megnyomom az „Illyésék” felirat alatti csöngőt, s várok türelmesen. Tudom, Illyés Terézia, akit megismerni jöttem, korlátozott a mozgásában. Kezemben szorongatom „Pszichoanalízis” című verseskötetét. Nagyon bátor lehet az, aki ma könyvkiadásra szánja rá magát. Pláne akinek olyanok a körülményei, mint hősömé. Két mankójára támaszkodva nyit ajtót Illyés Terézia. Mosolyogva tessékel be icipici lakásába, amelyet 90 éves édesanyjával oszt meg. Az előszobába szorult konyhaszekrénytől csak pocak-be- húzva, „srévizavé” közelíthetjük meg az aprócska szobát. Az egyik fekvőhelyen hófehér hajú, szelíd tekintetű néni üldögél. Ő Teréz 90 éves édesanyja. Gyönyörű fiatalasszony lehetett valamikor. Ez olvasható ki ma is szép kék szeméből és arcvonásaiból. Teréz székkel kínál, én meg legszívesebben abban segítenék, hogy először ő üljön megszokott helyére. Végiggondolom, mennyit is tudok vendéglátómról. Csak annyit, amennyit magáról ír a verseskötetének hátsó borítóján: 1938-ban született, elvált, nyugdíjas könyvelő. Huszonhat esztendeje 90 százalékos rokkant, két mankója mellett sok-sok betegséggel küzd. Gyermekkora óta ír, de igazán 1989-től adatott meg neki a publikálás lehetősége különböző újságokban, irodalmi folyóiratokban. Huszonegy antológiában jelentek meg írásai Pécstől Egerig. A Pszichoanalízist négy kötetből válogatta össze. Ez a hatodik önálló kötete. Mielőtt megszólalnék, Teréz magától kezd életéről beszélni. Keserűséget, kiábrándultságot nem fedezek fel mondataiban. Pedig bárhol fordul meg a tollforgató, hovatovább csak síró, keserű, kiábrándult emberrel találkozik. Akik nem veszik észre, hogy a sok gond, baj mellett mennyi szépség és értelem van az életben,. ami megkönnyítheti hétköznapjainkat. Talán ez az embermese, amely Terézről szól, erőt adhat ahhoz, hogy másként éljük tovább az életet... — De kár, hogy nem nyáron keresett fel — sajnálkozik.—Gyönyörű kertem van, biztos tetszene. Száz színben pompáznak a virágaim, csodájára járnak a szomszédok. Kicsi a lakásunk, tudom, de legalább biztonságban közlekedhetünk benne, mert mindig van, amibe kapaszkodjunk... Amíg hallgatom Terézt, szétnézek a szobában. Pedáns rend uralkodik a har- mincvalahány négyzetméteren. Igaz, írA kötetet 89 éves édesanyámnak ajánlom, akinek egész életemben bizonyítani akartam ” FOTÓ: SUCH TAMÁS Ha fáj a lélek zsúfolt a szoba, hiszen három fekvőhely is található benne. S természetesen szekrények, vitrinek, könyvespolcok, virágtartók, asztal, székek, fotelek. Mindennek megvan a maga helye. Kézimunka borít be mindent. — Látom, tetszenek a horgolásaim — mosolyog Teréz, követve kíváncsian vizsgálódó szememet. — Látja, ezeket is imádom csinálni. Kötök, horgolok, gobelint mintázok. Édesanyámnak, magamnak nem egy ruhát kötöttem már. —A vers- és prózaírás mellett erre is marad energiája? — Mindenre, amit szeretünk. — Manapság nem könnyű önállóan kötetet kiadni. Mégis, hogyan sikerült? Pontosabban miből? — Megszállott vagyok! — Igen, igen. De a megszállottság pénzbe kerül. — Nem iszom, nem dohányzom, még ivólevet, kávét sem fogyasztok. Vasárnap csirke far-hát kerül az asztalra, különféle elkészítési módozatban. A kád tele van a fürdő és mosás vizével, vagyis: szégyen, nem szégyen, a fürdésre csak kéthetente kerül sor nálunk. Negyvenegy évig nem volt fürdőszobánk, s a kosz akkor sem evett meg minket. Sajnos nagyon sok nyugdíjas így él, pedig még könyvet sem adat ki. — Megkérdezhetem, ketten mennyi pénzből élnek? —Harmincegy ezer forintból... — Szinte hihetetlen, hogy ebből a pénzből még verseskötet kiadására is telik. — Pedig higgye el, így van. Sajnos nincs utódom. Nekem az írásaim a lelki gyermekeim, s ugye tudja: egy szülő mit meg nem tesz a gyermekeiért? —A 168 vers némelyikét többször is átolvastam. Tükrözik az Ön lelkiállapotát... — Sőt, én úgy tartom: ez a könyv az én életemen keresztül egy kicsit kortörténet is. — Hány példányban jelent meg ez a legutóbbi kötet? — Kétszázban nyomták, s úgy tűnik csak keveset sikerül eladni belőle. Manapság senkinek nem hiányzik a vers. Hetvenet szétküldtem az ország minden részébe. Barátoknak, ismerősöknek, szerkesztőségeknek. —Nem szegte kedvét ez az érdektelenség? — Ugyan, nem vagyok én könnyen megtorpanó egyéniség. Még ebben az évben megjelenik az újabb könyvecském, amely két elbeszélést, egy novellát és 30 híres ember portréját tartalmazza. —Portrékat? írásban? — A, dehogy! Tollrajzok. Én „követtem” el azokat is. —Még rajzol gat is? — Csak hobbi-szinten. — Fantasztikus! Mondja Tériké, havi bontásban ez a szerelem mibe kerül? Bocsánat, hogy ilyen anyagias kérdéseim vannak, de hát azt gondolom, mindenkit érdeke! az Ön okos beosztása. — Nem tudom, mások okosnak tartják-e. De nem is az a lényeg, mások mit gondolnak. Igyekszem havonta abból a kevésből 10 ezer forintot félretenni. Megkerestem Gyula Város Polgármesteri Hivatalát is, kértem, erejükhöz mérten legyenek segítségemre a könyvkiadásban. —Segítettek? —Tavaly már kimerült a keret, amikor észbe kaptam. Azt tanácsolták, az idén már az év elején adjam be a kérvényt. Még nem kaptam választ. — Ha valaki úgy érzi segít azzal, hogy megveszi a verseskötetét, hol kaphatja meg? — Gyulán, a Mogyoróssy könyvtárban... — Én makacsul hiszek az emberek jóságában. Hiszek abban, hogy az ott lévő köteteit megveszik... A könyv első oldalán ajánlás: ,,Ezt a kötetet 89 éves édesanyámnak ajánlom, akinek egész életemben bizonyítani akartam.” — Vele élek, amióta megszülettem. O kísérte végig az életemet. Persze, hogy elsősorban neki akartam bizonyítani. — Megfogalmazná az ars poeticáját? — Igen. A kötetben található kis nyolcsorossal: Az emberiét öröm és bánat Pszichénk reagál rosszra, jóra Magam alatt oly ritkán voltam inkább hajlok a vidám szóra Mégis, mint ember—én is érzek és ritkán bár, de én is félek. Ezek a versek mutatják szépen milyen vagyok, ha fáj a lélek. * Kinn közben teljesen leszállt a köd. Vastag köpenyébe burkolta a tájat. Kollégámmal nagyon lassan, lépésben haladunk Csaba felé a gépkocsival. A testem fázik, de a lelkemben puha melegséget érzek. Addig, talán addig van remény a jóra, szépre, amíg illyésteréziák élnek körülöttünk. Béla Vali
