Békés Megyei Hírlap, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-06 / 259. szám

CSAIÁDI MAGAZIN melléklet 5-8. oldal Beleszeretett a hímzőgépbe Aleksa Istvánná: Mindketten feladtuk az állásunkat, kelméket vásároltunk és a háló­szobában nekiláttunk a szabásnak. (9. oldal) Mezőberényi sétA melléklet 13-16. oldal 1996. NOVEMBER 6., SZERDA ÁRA: 35 FORINT (3,75 FORINT ÁFÁVAL) LI. ÉVFOLYAM 259. SZÁM Az Univerzál Áruház ||jÁRuiy£z BÉKÉSCSABA íllatszerosztálván 50%-os árenged­ménnyel (ínáljuk zmetikét, íi és férfi lat. (44446) a LISA dekor ka valamint egyes ni parfüm dezodorol Lakos László miniszter (képünkön jobbról) a vendéglátók társaságában fotó: lehoczky Péter Holnapot sürgettek az agrárszakemberek A fordulat jövő évi esélyeiről tanácskoztak tegnap Gyulán Országos agrárfórumot, az Alföld fórumát rendezték meg tegnap Gyulán, az Erkel művelődési házban, melyen részt vett dr. Lakos László földművelésügyi miniszter is. A téma a magyar agrárgazdaság jelene és jövője volt. Árvízvédelmi beruházások a Korosokon Szakmai program A Körös-vidék árvízvédelmi fejlesztése volt a központi témá­ja annak a megkülönböztetett fontosságú, területbejárással egybekötött szakmai program­nak, amelyre tegnap került sor a Körös-vidéki Vízügyi Igazgató­ságnál. A fejlesztési kivitelezési munkák jelentős fázishoz érkez­tek, amelyeket külön szemlén vettek sorra a főhatóságok képviselői; az Országos Vízügyi Főigazgatóságtól Korompay András, a vízkárelhárítási fő­osztály vezetője, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Miniszté­riumtól Litauszki István főosztályvezető-helyettes és Petrezselyem Ilona főtanácsos. A helyszíni bejárás tapaszta­területbejárással latai, a látottak-hallottak alapján a szakemberek elismeréssel szóltak a KÖVIZIG árvízvé­delmi fejlesztési munkálatairól, példaszerűnek ítélték a Hármas- Körös partszakaszain szaksze­rűen rendben tartott védtöltése- ket, hullámtereket, gátőrháza­kat. A szentandrási duzzasztónál kezdődött a szakmai program. A terv szerinti rekonstrukció jó ütemben halad, időarányosan 47 millió forint a túlteljesítés, mi­után a bal oldali táblacsere elké­szült. Doboz községet érinti elsősorban a Kettős-Körös jobb parti töltéserősítése Szanazug és a dobozi híd között: e szakaszt (Folytatás a 3. oldalon) Fejlesztés előtt áll a csabai reptér A térség szíve lehetne Valljuk, az ágazat képes arra, hogy több százmillió dollárral javítsa a nemzetgazdaság egyensúlyi helyzetét, a legrövi­debb időn belül tartós növeke­désnek kell indulnia. Az EU-hoz csatlakozással nem az agrárter­melés lerombolása, hanem az ér­demi harmonizáció a cél, dina­mikus, célorientált fejlesztéssel — nyitotta meg a fórumot dr. Csikai Miklós, a Magyar Agrár­kamara elnöke. Dr. Lakos László kifejtette: az agrárágazatban az elmúlt két évben nőtt a termelés, az állatál­lomány, csökkent az import, a •mezőgazdaságból élők helyzete némileg javult. Az ágazat ex­portja tavaly 3 milliárd dolláros volt, amire az idén is megvan a remény. Magyarországon a me­zőgazdaság jelentősége na­gyobb, mint az Európai Unió or­szágaiban szokásos. El kell ér­nünk, hogy javuljanak a piachoz jutásunk esélyei, a különböző alapokból támogatásokat kap­junk — mondta azzal, hogy a csatlakozás nélkül is a haté­konyság, a versenyképesség je­lent hosszú távon megoldást. A nemzeti agrárprogram mellett agrártörvényt készítenek elő, célja a mezőgazdaság talpra állí­tása, alkalmassá tétele az EU- tagságra. Ennek érdekében a tör­vényben és a jövő évi szabályo­zásban is nagyobb súlyt kap a piaci stabilitás növelése, a termelők, a kistermelők sikeres szereplése feltételeinek a meg­teremtése. Lényeges változás­nak szánják, hogy átalakítják a térségfejlesztést: a központi fej­lesztési alapok igazságosabb el­osztásával, az adottságoknak megfelelő termelésszerkezet át­alakításával, a helyi erők össze­fogásával, a térségi integráció új típusú támogatásával. A jövő év végéig rendezik a tulajdonvi­szonyokat, a kárpótlást befeje­zik, a részarány-tulajdont kiad­ják, megvalósul az élelmiszer­ipar-privatizáció. Hosszú egyeztetés után benyújtották a kormányhoz a földtörvény mó­dosítási javaslatát: a parlamenti elfogadás után a szövetkezetek termőföldvásárlása lehetővé vá­lik. A piacokat kiszámíthatób­bá teszik, az állami és a ter­melői készletezést növelik a gabonapiac stabilizálása érde­kében, átalakítják az élő ser­tés, a hízómarha, a tehéntej garantált árát és kvótarendsze­rét, a zöldség, gyümölcs terüle­tén az értékesítési láncot kiépítik. (Folytatás a 3. oldalon) Hírek Közalapítvány. (i) Fü­zesgyarmat oktatásáért, a felsőfokú oktatási intéz­ményben tanulók támogatá­sáért, a füzesgyarmati tehet­séges, rászoruló fiatalság megsegítéséért a gyarmati képviselő-testület a napok­ban közalapítványt hozott létre. Az egymilliós alaptő­kével megalakult alapítvány tőkéje nem, csak kamata osztható. Szakmai kirándulás, (i) A körösladányi Tüköry La­jos Általános Iskola pedagó­gusai a napokban szakmai kirándulás keretében Sáros­patakra utaztak. Ezzel a ki­rándulással egy hagyomány­teremtő akciót kívántak elin­dítani a ladányi iskolában. A továbbiakban minden évben szerveznek hasonló utakat azokra a helyekre, amelyek a tananyaghoz kötődnek, s ahová később a pedagógu­sok tanulmányi kirándulások keretében majd diákjaikat is elviszik. Most Sárospatakon a várat, a vártemplomot, az iskolamúzeumot, a könyvtá­rat és a városközpontot te­kintették meg a pedagógu­sok. Csak két napig! (gh) Néprajzi és egyháztörténeti vonatkozású kiállítás nyílik Mezőhegyesen a város- és környezetvédők szervezésé­ben november 9-én, szomba­ton 10 órai kezdettel a Centrál étterem emeleti dísz­termében. Megnyitóbeszé­det mond Lotz Antal egyete­mi tanár, a közönséget a gyűjtő, Dénes Zoltán katoli­kus lelkész, néprajzkutató kalauzolja. A tárlat csak a hét végén tekinthető meg. Ivóvíz, (r) A szarvasi ivóvízberuházást végző In­tegrál Gmk a napokban je­lentette, elkészült a munká­val. Most történik a rendszer műszaki átvétele. A békéscsabai repülőtér neve egyre gyakrabban hangzott el a legutóbbi hónapokban, hiszen mindenki látja: kulcsfontosságú lenne a térség számára a jó elérhetőség. A békéscsabai köz­gyűlés nemrégiben tárgyalt a te­rület megvásárlásáról. A rész­letekről Végh László alpolgár­mestert kérdeztük. — A tárgyalások eredménye­képpen elkészült a békéscsabai repülőtér területének és felépít­ményeinek értékbecslése. A je­lenlegi helyzetben a Honvédel­mi Minisztériumtól 84 millió fo­rintért az önkormányzat tulajdo­nába kerülhetne a repülőtér tel­jes területe és a HM tulajdoni részarányát képező épület és fel­építmény. Ráadásul a HM nem zárkózik el részletfizetési ked­vezményt is adni. — Vagyis a városnak egyér­telmű célja a tulajdonjog meg­szerzése. De mi ezzel a célja? — A városnak mindenkép­pen érdekében áll a tulajdonjog megszerzése, hiszen egy olyan területhez jutunk ezzel, amely hosszú távú céljaink megvalósí­tására is megfelel. A jelenlegi „A” pálya területét rövid időn belül fel kell szabadítanunk, hi­szen itt megy majd keresztül a szélesített 44-es főútvonal. A ,,B” pályát pedig az időjárástól függetlenül folyamatosan hasz­nálhatóvá kell tennünk — vagy­is betonozni, kivilágítani többek között. Az „A” pálya területe ezzel egy időben felszabadul, ennek értékesítéséből vissza­nyerhető a befektetett összeg. Ezzel ráadásul nagy területen megszüntethetnénk az építési korlátozásokat és megtakaríta­nánk az építési tilalom miatti kártérítési összegeket. — Milyen tervei vannak még a városnak ezen a területen? — Ide álmodtuk meg a sokat emlegetett ipari parkot, ez mint­egy ötvenhektámyi területet foglalna el, és alapvető változást (Folytatás a 3. oldalon) íróba- És Banktechnika Várjuk tisztelt ügyfeleinket a békéscsabai Bartók Béla út 4. sz. alatti üzletünkbe, illetve érdeklődésüket a (66) 451-820-as telefonon. KÍNÁLATUNKBAN MEGTALÁLHATÓK: >- másológépek (újak és felújítottak) >• írógépek >» nyomtatók és ezen berendezések festékei, festékkazettái >■ másolópapírok 5- leporellók >■ bankjegyvizsgálók »- bankjegyszámlálók >- érmeszámlálók >■ érmerolnizók. 4 fenti berendezések garanciális és azon túli szervizellátását biztosítjuk. Az ember olykor későn kapcsol Be sokszor mondták ismerő­seim, hogy ezt vagy azt a kér­dést ők is szívesen feltennék. No, nem nekem, hanem az il­letékes miniszternek, vagy magának a kormányfőnek, Hóm Gyulának. Hát a tegnapi miniszterelnöki sajtótájékoz­tatón rám szakadt a kérdezés lehetősége! Nyilvánvaló, hogy az or­szág délkeleti csücskéből nem azért utazik föl az ember Buda­pestre, hogy a kormánykoalí­ció egészségi és lelki állapota vagy az újabb és újabb korrup­ciós botrányok felől érdeklőd­jék. A közbiztonság helyzeté­ről vagy az oly sokszor beígért lassú gazdasági növekedésről sem szívesen tenne fel az em­berkérdéseket, hiszen—pesti­esen szólva — a vízcsapból is az ezekre adott válaszok foly­nak. Csoda-e, ha úgy érezzük, hogy a mi konkrét kis ügye­inkkel a kutya sem törődik? Mert lehet ragozni a Tocsik- ügyet, de ettől még nem jut­nak hozzá Dégáz-részvénye- ikhez a fizetésképtelenné vált békési önkormányzatok. Ké­szülhet terv a több százmilliós kórházi adósságok rendezésé­re, a mezőhegyesi utókezelőn már ez sem segít. Körbe lehet járni, hogy sok-e vagy kevés a mezőgazdaságnak jutó támo­gatás, de minek; a rendelke­zésre álló kevés pénzt (lásd baromfiágazat) sokszor úgy használják föl, hogy annak pi­aci megalapozottsága egyen­lő a nullával. Aztán itt van a jelenlegi földbirtokszerkezet. Vajon ott „fönn” töri-e a fejét bárki is azon, hogy ebben a szerkezetben hogyan lehetne hatékonyabban termelni, ha­tékonyabban működni? Szóval: konkrét kis (bé­kési) ügyek. Ezekből ké­szültem a tegnapi sajtótájé­koztatóra, de mire Pestre ér­tem, beláttam: valamennyi a szakminiszterekre tartozik. Végül is a battonyai—tor­nyai és a méhkeréki—nagy­szalontai határátkelők hely­zetét vetettem fel. Román szemszögből ugyanis erre mifelénk kezdődik a csupa nagybetűs Nyugat. De hát miféle Nyugat az, ahonnan csak négyszámjegyű kerü- lőutakon lehet eljutni Buda­pestre? Válaszért a Minisz­terelnöki Hivatalhoz vagy a Pénzügyminisztériumhoz fordulhatok. Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Ménesi György Mennyit ér az emberek egészsége? A szarvasi egészségügyi helyzet alakulásáért az önkormányzat­ban dr. Bencze Sándor alpolgár­mester felelős, a városi önkor­mányzat egyesített gyógyító­megelőző intézetének igazgató főorvosa, dr. Pásztor Gyula. Ok­tóberben számolt be az alpolgár­mester az egészségügyi alapel­látás helyzetéről a képviselő- testületnek. Pásztor Gyulával a szülőotthonban beszélgettünk. — Kevés olyan megye van az országban, ahol ennyire tisztes­ségesen hajtották volna végre az ágyszámcsökkentést, mint Bé­késben — ez dr. Pásztor Gyula véleménye. — A többi szülő­otthonokat követően a szarvasi is megszűnt volna, ha nem pró­bálunk egyfajta struktúraátala­kítást végrehajtani. Szükséges­ségére már a finanszírozási el­vek alapján következtettünk. Egyelőre az egészségbiztosító felfüggesztette az átalakítás közigazgatási eljárását, mindad­dig, amíg az országos adatokat begyűjtik és a szakmánkénti ágyszámmegoszlásban minden­hol megegyeztek. A megyei egyeztető fórum záradéka volt, hogy akkor érvényes a meg­egyezés, ha a törvényt minden­hol egyformán betartják. — A teljes vidéki Magyaror­szág úgy érzi, hogy előnytelenül hátrányba kényszerítik egész­ségügyi vonatkozásban is a fő­várossal szemben. — A betegellátásban nincs esélyegyenlőség, ez biztos. Ma volt itt nálam egy orvoslátogató, akivel a csontsűrűségmérésről beszélgettünk. (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom