Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-25 / 249. szám

ÍBEKES MEGYEI HÍRLAP­p MEGYEIKÖRKÉP 1996. október 25., péntek 1 o Magyarságismeret, (n) Az Ipolyi Arnold Népfőiskola mai programja 18 órakor kezdődik az újkígyósi község­háza nagytermében. Kürti Béla régész Temetkezés és viselet a honfoglaló magyaroknál. Nagy Katalin régész Árpád előtt című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Vándor nemzetgyűlés. (t) A Magyar Turul Mozgalom szervezésében október 26-án 15—17 óráig rendezik meg a vándor nemzetgyűlést Oroshá­zán, a Petőfi művelődési köz­pont koncerttermében. A prog­ramban szerepel történelmi já­ték, vers, majd beszédet mond Király B. Izabella, dr. Gidai Er­zsébet, Apró Juhász János és Földesi János. Gyermekrajzok, (gh) Ma gyermekrajz-kiállítás nyílik a battonyai városi könyvtárban. A hagyományosnak számító tár­laton mintegy 160 alkotást te­kinthet meg a közönség. A no­vember 10-éig nyitva tartó ki­állítás rendezője Kocsis Éva, a battonyai magyar általános is­kola rajztanára. Nem zsarolás(a) Szombati lapszámunkban tudósítottunk az ismert exrendőr és társai ellen indított perről. Ellenük a vád he­lyesen: az I. rendű vádlott ellen két rendbeli, vesztegetéssel el­követett befolyással való üzér­kedés, a másod- és harmadrendű vádlottat társtettesként ugyanez, a negyedik vádlottról nem szólt írásunk, őt egyébként hivatali vesztegetéssel vádolják. A má­sodrendű vádlott, A.-né dr. L. I. fontosnak vélte még elmondani, hogy Sz. P.-vel ugyan járt több­ször Olaszországban, azt azon­ban nem a K. M. gyermektartás ügyében tette, a törökök közül pedig csak az egyiket mutatták be neki gyulai vállalkozó körök­ben, és kapcsolatuk arra korláto­zódott, hogy bemutatta őt K. M.- nek. Divatpercek, (m) Divatper­cek az ősz divatjából címmel lát­hatnak divatbemutatót az érdek­lődők október 26-án, szombaton 18 órától a békéscsabai ifjúsági házban. A több mint öt éve alakult békéscsabai T. T. Divatstúdió manökenjei a legújabb őszi mo­dellek mellett divatos télikabáto­kat és bundákat is felvonultatnak a békéscsabai divatáru szaküzle­tek kínálataiból. Kölyök-Kuckó. (h) Mint minden szombaton, így október 26-án is: Kölyök-Kuckó Békés­csabán, az ifiházban. Ez alka­lommal lesz telefonkártya és Kinder-börze, valamint kártya- naptár és szalvéta csere-bere. A Kölyök-Kuckó e rendezvénye is ingyenes, természetesen zene- hallgatás és videofilm-vetítés is szerepel a programban. Súlyos baleset, (t) Szarvas külterületén tegnap reggel fél ki­lenckor súlyos közlekedési bal­eset történt. Egy román állam­polgár tehergépkocsival Szar­vas felől Békésszentandrás irá­nyába tartott. Az előtte forgalmi okból megálló tehergépkocsi mögött már nem tudott megáll­ni, ezért a kormányt félrerántot­ta, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből szabályosan érkező IZS kistehergépkocsival. A kis­teherautó vezetője súlyosan megsérült. „AZ ISMERETLEN VE­SZÉLYTŐL MINDIG JOBBAN FÉL A LÉ­LEK.” (Publilius Syrus)­jjj 'W eűj Papírgyűjtés az egyesben, (y) A papírgyűjtésnek és a vele járó igazgatói szünetnek nagy volt a sikere tegnap Békéscsabán, az 1-es Számú Általános Iskolában. A papírgyűjtésből befolyt összeget az iskola sportszerek vásárlására fordítja majd. fotó: such tamás 50 ezer Ft értékű adomány S. O. S.-fiataloknak Szárnyuk alá vették őket Nagy elismerésben részesült október 22-én Békéscsabán a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő battonyai S. O. S.— gyermekfalu nevelőközössége és fiatalsága. A történet kezdetei az elmúlt évre nyúlnak vissza, amikor a gyermekfalu a nemzetközi szer­vezet (S. O. S.—Kinderdorf Intemacional) anyagi támoga­tásával két ifjúsági lakást vásá­rolt a Millenniumi-lakótelepen középiskolásainak, illetve azoknak, akik érettségi után is Békéscsabán folytatják tanul­mányaikat. E házak fenntartá­sával az a célja a gyermekfalu­nak, hogy segítse az ifjak önálló életkezdését. Jelenleg 12-en élnek az egyazon lépcső­házban található két lakásban: az egyikben fiúk laknak, a má­sikban lányok. Kedden a társasház lakókö­zössége 50 ezer Ft értékű ado­mányban részesítette a fiatalo­kat. Dr, Molnár Zsolt, aki tag­ja a város képviselő-testületé­nek is, elmondta: a fiatalok jól beilleszkedtek a lakóközös­ségbe, tisztelettudóak, nem okoznak gondot az ott lakók­nak. E tapasztalatok indították a gyűjtés egyik szervezőjét, Fogarasi Károlynét és szociá­lisan érzékeny lakóközössé­get arra, hogy az adományok­kal segítsék otthonosabbá tenni a lakásokat. Mádi István, a battonyai gyermekfalu és a békéscsabai lakások vezetője köszönő sza­vai után hangsúlyozta: ez a cso­dálatos gesztus elismerése az S. O. S.—anyák többéves nevelő munkájának, egyben bizonyíté­ka az S. O. S. nevelési rendszer eredményességének. „A társas­házi lakóközösség tagjai meg­erősítették munkánkba vetett hitünket, és hozzájárultak ah­hoz, hogy Békés megye megis­merje és magáénak érezze Ma­gyarország első S. O. S.—gyer- mekfalvát” — mondotta Mádi István. Ménesi György Ünnepeltek a csabacsűdiek A negyven évvel ezelőtti forra­dalom emléke, és a honfoglalás 1100 éves évfordulója előtt ün­nepi üléssel tisztelgett a minap Csabacsűd nagyközség képvi- selő-testülete. Az ünnepségen Frankó Já­nos polgármester mondott kö­szöntőt, s nyújtott át díszpol­gári címeket, illetve emlék­plakettet. A képviselő-testület díszpol-' gári címet adományozott posz­tumusz Keresztényi Dezsőnek a lakosság érdekének képvise­letéért és ugyancsak posztu­musz Csabacsűdy János jegyzőnek. Csabacsűdért Ki­tüntető Emlékplakettet vehe­tett át dr. Kóczy Kálmán nyu­galmazott orvos gyógyító ismeretterjesztő tevékenysé­géért és Torda Lajos nyugal­mazott általános iskolai igaz­gató oktató-nevelő és a hely- történeti kutatásban végzett munkájáért. Az ünneplők a községháza falán millecentenáriumi emlék­táblát avattak, amely előtt dr. Pelcsinszki Boleszáv, a megyei közgyűlés alelnöke mondott be­szédet. A testületi ülést követő kultúrműsorra a művelődési házba a község apraja-nagyja hivatalos volt. A csabacsűdi gyermekek énekes-zenés pro­dukcióját a millecentenáriumi év tiszteletére kiírt községi kul­turális pályázat értékelése és eredményhirdetése zárta. Cs. R. Ford-szalon Békéscsabáit, (y) Hétfőn a Szabolcs utca 39. szám alatt (az Autóker épületében) nyitotta meg a Békés Mobil Kft. Ford-szalonját. Az új autósüzletben a Ford valamennyi személy- és haszongépjármű típusa megtalálható. A teljes típusválaszték mellett különböző kedvezményekkel, és fizetési könnyítésekkel várják a vásárlókat. A szalon november elsejétől szervizzel bővül fotó: such tamás Párbeszéd az orosházi kórházban (Folytatás az I. oldalról) alapján, 'Békéscsabát megye- székhelyi pozíciója miatt finan­szírozták, a rövidebbet mindig Orosháza húzta. Orosháza és a megye nyugati fele akkor jött jól Békés megyének, ha országos szervek előtt érvelhettek a lema­radásunkkal, de ezen kívül a leg­jobb lenne, ha egyébként a megye nyugati fele nem is létezne. 1992- ig visszamenőleg Orosháza mindössze ötvenezer forintot ká- pott a megyétől. Az új egészség- ügyi törvény egyenrangúvá tette a három intézményt. A kiemelt feladatot az onkológia jelenti, a sugárterápia regionálisan Gyulá­hoz tartozik. Ez így jól is van. — Mekkora Orosháza beteg- ellátási területe? — Tökéletesen egyforma a másik két kórházéval, 135—150 ezer körüli emberről gondosko­dunk 940 dolgozóval, 532 ágyon. Hét ágy megszüntetésé­ben egyeztünk meg, a kardioló­gián pedig belső átcsoportosí­tással 13 ágyat fejlesztünk. —A rekonstrukció kettes üte­me milyen lehetőségeket biztosít Önöknek? — Megcsonkított összeg lett a kezdetben tervezett 2 milliárd 400 millió forintból. Részben mi is lemondtunk dolgokról, az ésszerűsítés jegyében például ágyat fejleszteni nem akarunk. A rekonstrukció összege 917 millió forint állami céltámoga­tás. Emellé az energiaracionali­zálási programra fordítunk még 40 milliót. Jövő június végére be kell fejeződnie ennek a fűtéskor­szerűsítésnek. 517—520 millió az építésre megy, 400—450 mil­liót műszerfejlesztésre fordí­tunk. Pályázatokkal még 100 milliót megcéloztunk, ezek fo­lyamatban vannak. A villamos energia rekonstrukciót a Magyar Hitelbankkal szeretnénk meg­valósítani. Csak olyan hitelt ve­szünk fel, ami megtérülhet a megtakarításokból, ebből tud­juk kifizetni a tőkét és a kamatát is. — Hogyan sikerül a mai időkben gazdaságosan talpon maradni? — Azon kórházak közé tarto­zunk, amelyeknek nincs tartozá­sa. Minden számlát nyolc napon belül kiegyenlítünk. Felszámol­tuk a havi 6—8 milliót kitevő veszteségforrásokat. A bérek nálunk sem méltányolják az egészségügyiek felelősségét, azért igyekszünk számukra is lehetőség szerint az érdekeltsé­get megkeresni. Több munkate­rületen kutatjuk a megvalósítha­tóságát. —A betegellátás teljes skálá­ját el tudják látni? — Agysebészetet, idegsebé­szetet, mellkassebészetet nem, izotóplaborunk nincs, nem is akarunk. Ezeket leszámítva szá­mos specialitás, mint érsebésze­ti, traumatológiai, ortopédiai, re­umatológiai, endokrinológiai el­látás van. Egy héten kétszer az onkológiai gondozóban szakor­vos várja a betegeket! A Dél- Magyarországi Onkológus Tár­saság titkára 12 éve vagyok, és véleményem szerint minden da­ganatos beteg gyógyításának lehetősége adott az alapszakmá­ban. Az onkológia összetett tu­domány, amely csak teamben működhet. Amit nálunk onkoló­gus címen emlegetnek, valójá­ban hat-hét embernek a munká­ját jelenti (alapszakma, diag­nosztikai szakmák, egyebek). — Üres orvosi állás van Orosházán? — A hiányszakmákban; ra­diológus, patológus, intenzíves, ami az egész országra, a megyé­re jellemző. Intzédy Katalin főorvosnő mellett van egy kitűnő képzettségű fiatal patoló- gusunk, akit sikerült addig ké­peznünk, hogy most Ausztráliá­ban is kapós lett. Várjuk a Nép­jóléti Minisztérium közigazga­tási államtitkárát, dr. Pordán Endrét, aki éppen arra kíváncsi, hogyan tud életképes maradni egy kórház. Párbeszédet szeret­nénk folytatni vele is az egész­ségügy, azaz valamennyiünk helyzetéről! Lesz mondaniva­lónk bőven, reméljük ő is tud valami biztatót felvázolni a be­tegek és az orvostársadalom szá­mára is. Bede Zsóka Tőke, cukor, répa, esetleges gyárbezárás (Folytatás az 1. oldalról) Ami kellemetlen, hogy a répa cukortartalma csupán 13,64 szá­zalékos, és ez sajnos várakozá­son aluli. Cukorból egyébként 400 tonnát tudunk naponta be­raktározni. Bráth Zoltán, a Magyar Cu­kor Rt. mezőgazdasági vezér­igazgató-helyettese mindezt a következőkkel egészítette ki: —- A répa kiszedésével kap­csolatban a legnagyobb nehéz­ségek a sarkadi területeken van­nak. Október 31 -éig Sarkadon általában a répa 80 százalékát fel szokták szedni, most 40—50 szá­zaléknál tartunk. A kampányt szeptember 6-án szerettük volna indítani, de a 300 milliméteres nyár végi, ősz eleji csapadék mi­att ezt nem tudtuk megtenni. Az egyhónapos kiesést nagyon megérzi a sarkadi gyár. Ráadá­sul most is nagy a sár, alig lehet kihozni a répát a földekről. A kifizetésekről annyit, hogy a Magyar Cukor Rt. előfinanszí­rozásként (növényvédő szerek­re, műtrágyára, vetőmagra) már minden termelőnek odaadta a szerződésben foglalt ár 40 szá­zalékát. A többit november 30- ától december 20-áig fizetjük ki számukra. Hajos László termelési ve­zérigazgató-helyettestől a vár­ható cukorexportról hallottunk: — A belső cukorpiac ránk jutó részét (ez több mint 30 szá­zalék) természetesen kitöltjük, azonban a felesleget exportál­nunk kell. Ezt az öt gyárat illetően 20—30 ezer tonna lehet. Sarkadról és Mezőhegyesről Romániába, Kis-Jugoszláviába és Horvátországba szeretnénk szállítani. Szlovákia és Cseh­ország nem jöhet szóba, mert ott is nagy a répatermés. Esetleg még Oroszországot szeretnénk megcélozni, ha sikerül biztosíté­kot találni a kifizetésre. A tőkeemeléssel kapcsolat­ban elmondták, hogy a Magyar Cukor Rt. tavaly nyár óta küzd a forgótőkehiánnyal. A tőkeeme­lés igénye vezette a részvénytár­saságot az osztrák érdekeltségű Agránával való megállapodás­ra, miszerint az Agrána tőke­emeléssel belép az Első Hazai Cukorgyártó és Feldolgozó Kft.-be, s a kft. ezzel az összeg­gel jegyzett tőkét emel a Magyar Cukor Rt.-ben. Az Agrána ezál­tal többségi tulajdonba kerülne a Magyar Cukor Rt.-ben, és 50 százalékos részesedése lenne a magyar piacon. A monopolhely­zet veszélye miatt a magyar tör­vények értelmében ez utóbbiról ki kell kérni a Gazdasági Ver­senyhivatal véleményét. A ver­senyhivatalba szeptember 20-án nyújtották be a szóban forgó do­kumentumot. Ettől számított 90 napon belül kell a válasznak megérkeznie. Heczog Edit, a Magyar Cukor Rt. igazgatósági tagja elmondta, amennyiben a versenyhivatal jóváhagyja a megállapodást, az ÁPV Rt. is eladja részvényeit az Agráná- nak. Arra a kérdésre, hogy gazda­ságos-e ennyi gyárat működtet­ni az Agránának, az volt a vá­lasz, hogy hosszú távon nem, tehát várható, hogy 2000-re 3—4 gyárat be kell zárni, ám arról, hogy melyik legyen az, még se­hol semmilyen megállapodás nem született. Magyar Mária

Next

/
Oldalképek
Tartalom