Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-12-13 / 239. szám
1996. október 12-13., szombat-vasárnap fpBÉKÉS MEGVEI HÍRLAP azahozta az életművét Békéscsabai találkozás Szabó Magda írónővel Debrecen, a szülőváros (a Református Kollégium, a diákévek és tanári pályájának kezdete) meghatározó szerepet játszott, játszik Szabó Magda életében — tudjuk ezt az irodalomtörténetből és a Kossuth-díjas írónő műveiből. Az, hogy a gyökerek, a családi kötelékek milyen mélyen, szorosan kötik Békés megye több településéhez, akkor derült ki, amikor Az a szép, fényes nap című történelmi játékának premierje előtt, október 4-én délután a Jókai Színházban találkozhattunk a kedves földinkkel. Szabó Magda mesélt, mesélt, és valamennyien, akik az élmény részesei lehettünk, áhítattal hallgattuk bölcs, szeretetteljes, kedves szavait. A nagyapja, Szabó János Gyomán volt segédlelkész, miután végzett a göttingeni egyetem teológia szakán, majd Köröstarcsán szolgált. Ott született Szabó Elek, az édesapja. Szabó János apja Szeghalmon született, ott volt Wenckheim grófék uradalmi mérnöke. Édesanyja, Jablonczay Lenke anyja füzesgyarmati, a Sárrétet hazájának tekinti, Gyo'máról, Gyuláról származnak az unokatestvérei. „Ha valamit megtanultam az életemben, hát ezt a megyét megtanultam. Tudom a Körös illatát — mondta az írónő. — A Régimódi történetben felelevenítem a család történetét. A Szabók azután innen kerültek Debrecenbe, és özvegyként ide jöttek vissza. Az apám megpróbált ott Békés Vármegyét teremteni. Tárcsán, a parókián mindig meghatódom, amikor a kezembe foghatom a kupát, amiből apámat keresztelték... Mindig féltem, irtóztam a víztől. Gyerekkoromban nem tudtak átvinni hídon, mert torkomszakadtából ordítottam. A legnagyobb víz, amibe belemerészkedem, az ma is a fürdőkád. Hiszek abban, hogy ez a félelem a víztől szintén a múltban gyökerezik. Szabó nagyanyám a körösi nagyárvízkor volt terhes az apámmal, az egész falu a Körös alá került, csak a templom és a parókia maradt meg. Különös az élet! A nagyapám élete álma volt, hogy ékesszólást taníthasson, a teológia professzora lehessen. S amikor Debrecenben felajánlották neki az ékesszólás tanszéket, a felesége milliomos apja várta a nagyvárosba, a dekrét a kezében volt, de a falu vízben, a tarcsaiak tutajon, állati tetemeket vitt a víz, nehéz volt a szíve a döntéstől. S maradt, mert azt mondta: Ha én innen elmegyek, vízbe fúl az Isten.” A kedves vendég megható szavakkal ecsetelte, hogy ilyen előzmények után, szeretteinek emlékét őrizve jött most haza, és bár egy kis fáziseltolódással, de el kellett hoznia mindazt, amivel a Szabók elsodródtak innen. „Isten talán így rendelte. Amit hoztam, nem jöhetett volna létre Békés megye nélkül” — mondta. „A halottaim itt vannak velem, jelen életemben is mindig üzennek, sejtjeimbe beépültek. Ahogyan említettem: a papné terhesen az árvízben, bennem a víziszony. Ez az én történetem, és ezért köszönöm, hogy most itt lehetek Önökkel, itt testvérek között vagyok és rokonokkal beszélgetek.” Szabó Magda élettörténete után Az a szép, fényes nap című drámája születéséről szólt. Megnyugtatónak vélte, hogy Konter László igazgatófőrendezővel egyfélét gondolnak a darab mondandójáról. Méltatta Géza bölcsességét, azt, hogy a fejedelem belátta: ha ide akarja cövekelni ezt a nemzetet, végleges tartózkodási helyet szán a magyarságnak, vállalnia kell az Európában elfogadott jogrendet, normákat. Ami persze nem egyszerű, és emberfeletti áldozatokat követel. Géza azonban egyben tévedett, nem látta be, hogy a hit élő valóság. Az írónő nem titkolta, hogy az 1976-os ősbemutató után nem volt biztos benne, nem egyenesen a börtönbe sétál-e a rendezővel együtt. Azóta a darab aktualitása csak nőtt, igazságai egyre nyilvánvalóbbá váltak. Mint mondta, a történelem és Isten tréfái minden emberi képzeletet felülmúlnak. Hegyeshalomnál a kijelölt sávok ma is azt juttatják eszébe, hogy a történelem milyen feledékeny, mennyire nem tartja be az ígéreteit. Nehéz ezzel szembesülnie' annak, akit egész neveltetése arra indított, hogy az embernek szabadnak kell lenni. Lapunk kérdésére, hogy vajon a szépirodalom, a költészet képes-e befolyásolni a beszélgetésben oly sokat idézett történelem menetét, Szabó Magda nem túl derűlátóan nyilatkozott. „Ha egyáltalán van vetése az irodalomnak, akkor az későbbi aratás, nem momentán dolog. Az azonnali reagálás, szólás az újságírók, a politikusok feladata. Annyi minden változik manapság körülöttünk, és amit ma igaznak érez az ember, az holnap nem biztos, hogy igaz... Istennek se hittek, nem hogy nekünk, gyarló embereknek. Az pedig megint egy hosszú elemzés tárgya lehetne, hogy mi is történt itt az elmúlt időkben az irodalommal... Nekem nincs hatalmam, annyi bizonyos. A műnek, ha sikerült, talán; a színészeknek talán, hajó az előadás. S én egy vagyok velük, a rendezővel, és ha mindenki beleadja a maga tapasztalatát, ha majd a nézők otthon beszélnek róla, az már eredmény. Gyenge a mi erőnk arra, hogy az emberek életét megváltoztassuk. Abban azért mégis reménykedem, hogy nem fognak unatkozni, ami megint nem az én érdemem, hanem a színészeké. A magyar történelem minden esetre rettenes krimi, szégyenletes; mégis meggyőződésem, hogy minden magyar gyereknek feltétlenül joga van két dologhoz: az anyanyelvéhez és ahhoz, hogy a valódi történelmét megismerhesse. Ezzel ellentétben hosszú évekig tanítottak az iskolában lakkozott történelmet, és én úgy éreztem, kötelességem a tisztánlátáshoz hozzájárulni. Ennyit tehettem, a magyar történelmet próbáltam megmutatni...” Niedzielsky Katalin A zeneirodalom variációi, (n) Az utóbbi idők legrangosabb zenei eseményei közé sorolható az a zongorahangverseny, amelyet Fellegi Ádám adott Békéscsabán. Bach, Beethoven, Chopin, Haydn, Brahms és Schumann műveinek kitűnő, tolmácsolása mellett kedves egyéniségével, zenetörténeti műveltségével és előadói stílusával örvendeztette meg a közönséget. FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Seltener Mihály Szent István-képei Október 14-én, hétfőn 14 órakor dr. Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója nyitja meg Schéner Mihály Kossuth-díjas képzőművész kiállítását a békéscsabai városháza Mokos József-termében. A Szent István Archicon ’88 című kötetet, amelyben költők, írók, egyházi személyiségek méltatják az állam- alapító király jelentőségét, Schéner Mihály rajzai illusztrálják. Szent István emlékezete a művészt később olajképek megfestésére ihlette, harminc alkotásból áll a dr. Körmendi Anna rendezte kiállítás. A premier eredetileg augusztus 20-án volt a szegedi Akadémián, majd egy kibővített tárlatot láthatott a budapesti közönség a Körmendi A. Galériában. Schéner Mi- hálytól megtudtuk, hogy a fővárosban a hatvanas-hetvenes évekből származó műveit is kiállították, „a nehéz, fájdalmas korszak” termését, amikoris méltatlanul agyonhallgatták. Ekkor született munkáit egyébként „eltemette, két mázsa fa alá rejtette” budapesti műterA kiállítás hétfőn nyílik (ARCHÍV KÉP) mében. Körmendi Anna és Egri Margit művészettörténész azonban kiásta ezeket a kincseket a feledésből. — Szent István szellemi hagyatéka nagyon aktuális, arról üzen a mának, miként élhetnek itt különböző népek, nemzetek egyetértésben, hogyan lehet hazát találni, teremteni—mondta a képzőművész. A kiállítás november 1 -jéig látható, hétköznapokon 9 és 16 óra között a Mokos teremben. N. K. „Az egyszerű emberek szemében a színpad világkárhozat volt” Visszapillantó Hazadi Zsuzsa nótaénekessel K. Nagy Zsuzsi, a fiatal parasztlány volt az est fénypontja, akinek magyar nótáit még a budapesti vendégek is sokáig fogják emlegetni — az elismerő' sorok a Kis Újság ’45. május 24-ei számából valók. A Gyomára látogató kormányküldöttséget elbűvölő fruska később Hazadi Zsuzsa néven lett ismert nótaénekes. A keselyősi tanyavilágból a színpadra hosszú, küzdelmes út vezetett. Ennek néhány állomását idéztük fel a nótaénekes 50 éves művészi jubileumán. —A paraszti életforma, az akkori szokások mennyiben segítették vagy gátolták az énekessé válását? — Gazdálkodó családba születtem, a keselyősi tanyavilág volt gyermekkorom bölcsője. A fiatalok télen citeraze- nés cuhárékba, ma úgy mondanánk házibulikba jártak. Szokás volt, hogy mindig másik háznál találkoztunk. A szoba egész évben feltöredezett földjét felön- töttük forró vízzel, felszórtuk apró pelyvával, azután hajnalra citerazenére tükörsimára táncoltuk. Szép hangom volt és a citerával is jól bántam. 1945-ben felléptem a kormányküldöttséget köszöntő műsorban. A szereplést követően Tildy Zoltán és Doby István kérték a szüléimét, engedjenek fel velük Pestre, mert tehetséges vagyok és nekem mindenképpen énekelni kell. A családom persze hallani sem akart róla. Az egyszerű emberek szemében a színpad világkárhozat volt. A biztató szavak helyett a szüléimre hallgattam és férjhez mentem. Nyolcévi együttélés után úgy döntöttem, elhagyom a férjem és Budapestre költözök. Nem vittem magammal egyebet, mint a születési anyakönyvem, az iskolaértesítőm és a Bibliám. —Nem volt könnyű döntés. — A faluban sokan elítéltek. Persze Budapesten sem lett egyszerűbb az életem. Munkásszálláson, majd albérletben laktam. Keményen dolgoztam a téglagyárban. Kellett a pénz, hogy rendszeresen hazalátogathassak a két gyermekemhez, akiket sokáig az anyósom nevelt. És tőkét kellett gyűjtenem a későbbi tanul„Nem akartam, hogy a létbiztonságom egyedül az énekléstől függjön ” FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER mányaimhoz. Időközben kitanultam a mosómesteri szakmát és állást kaptam a budapesti Szeretet Kórházban. Az Állami Zeneiskola ének tanszakának oklevelével a zsebemben kerestem fel László Imre nótaénekest, aki Morvay Károly zeneszerző barátjához irányított. Amatőr énekesként kezdtem, majd ’72-től működési engedélyt szereztem a filharmóniánál. — Hogyan lett K. Nagy Zsuzsiból Hazadi Zsuzsa? — Egy véletlen találkozás révén. A Budapestre költözésem utáni tíz esztendőt egyedül éltem, csak a tanulmányaimra figyeltem. ’ 65-ben egy idős kollégám meghívott Jánoshidára, hogy konferáljak a szerzői estjén. Itt találkoztam Hazadi Lászlóval, a képzőművész, vers- és prózaíróval. Két hét múlva megesküdtünk és húsz gyönyörű évet töltöttünk együtt. — A kórház és a színpad két külön világ. Ön egyiket sem adta fel a másik kedvéért. — Valóban, a Szeretet Kórházból mentem nyugdíjba. Bár megtehettem volna, nem adtam fel ezt a hivatást. Nem akartam, hogy a létbiztonságom egyedül az énekléstől függjön. Mert ha így van, olyan dolgokat is el kellett volna vállalnom, amit egyébként elutasítok. Megalkuvásra pedig sosem lettem volna képes.-—Az énekesi pálya sikerét sokszor a tévés és a rádiós szerepléseken mérik le. Az efféle hírnévből nem jutott Önnek. — Nincs bennem keserűség, hogy nem lettem tévés vagy rádiós énekes, mert a közönség szeretetéből nem kaptam kevesebbet, mint bármelyikük. Vallom, hiába vannak tábornokok, közkatonák nélkül nem lehet csatát nyerni. És én boldogan vállaltam a közkatona szerepét. Egyébként máig alapító vezetője vagyok az Oszidő citerazenekamak, továbbá alapító tagja a Tamási Áron Népdal- körnek és a Kispesti Vigadó Magyamóta Klubjának, akikkel már a harmadik műsoros kazettánkat adtuk ki. —A magyar nótának sok híve van, de legalább annyi elutasítója is. Ön milyen jövőt jósol ennek a műfajnak? — A népdal és a nóta nemzeti kincsünk, mindkettő elmúlhatatlan, amíg magyarok élnek. Minden nemzetnek megvan a saját zenéje: ami a franciáknak a sanzon, az nekünk a nóta. Ady, Arany és Széchenyi tudott mulatni, a cigányzenénk világhírű, nincs mit szégyellnünk a dalainkon. Olyan ez, mint a gyógyszer, és senki nem veheti el tőlünk. Dr. Rakk István kedvenc nótaszerzőm ezt nálam szebben leírta: „A dolgos magyarnak hogyha fáj az élet. Gondját temetni a dalhoz tér meg. Temeti búját zenébe, dalba, A dal varázsa enyhíti búját, megszépíti holnapi álmát, így vigasztal a magyar nóta.” Csath Róza
