Békés Megyei Hírlap, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-22-23 / 145. szám
1996. június 22-23., szombat-vasárnap sss #BEKES megyei hírlap 0 A díva felköltözött Pestre feleségnek állai Bori lágy illata Méltóság, tartás, elegancia. Pasztell színekhez fanyar, előkelő illat. Kállai Bori délutáni fényben. — Marilyn Monroe éjszakára Chanel 4-re vetkőzött. Önnél a Cacharel nappali viselet? — Vörös vagy fekete, dögös nőknek a nehéz, buja, nyomulós parfüm való, én a könnyebb, finomabb illatok híve vagyok. A Cacharelt régóta szeretem. Éjjel-nappal velem lehet. Nem véletlen, hogy rátaláltam. —Mindig, mindennel így van? Semmi töprengés, semmi határozatlanság, csak ránéz és már tudja is, kell-e vagy sem? — A legtöbbször igen. De azért bóklászni is imádok. Főleg egy külföldi áruházban. Elkérek valamit, megcsodálom, szép, szép, de nem kell. Máskor meg rámszól, hogy vegyél meg, engem keresel. És akkor megveszem. Szerepekről nem tudok így nyilatkozni, mert szerepeket sajnos nem én választok magamnak. Azokat adják. Vagy nem. —Harminc éve inkább igen. — A harminc év úgy jön ki, hogy hatvanhatban kezdtem a pályámat Miskolcon. Mint ének- és tánckari tag. Aztán segédszínész lettem, majd operett- szubrett. Tíz év után már a prózai szerepek is vonzottak. Előbb vígjátékokban léptem fel, később pedig drámákban. A közönségért keményen meg kellett küzdenem. Akit szubrettként szerettek, azt nem nagyon akarják elfogadni prózai színpadon. Ezek beidegződések. Toll, flitter, paróka és fodrok nélkül másvalakit lát a néző. Aztán át kellett tömöm a kollégák ellenállásán is. S akkor rendezőkről, az igazgatóról még nem is beszéltem. Szóval nekem csikorogva mentek a dolgok. Ezzel együtt mégis azt kell mondjam, mesekarrier az enyém. Kóristaként kezdtem és évekkel később. Debrecenben vezető színész lett belőlem. És ami a népszerűséget illeti, mindent megkaptam vidéken. Mindent, Elismertek, szerettek, körbe- rajongtak. —Mikor jött el az a pillanat, amikor úgy érezte: ebből elég, most már tovább kell lépnie? — Én nem akartam eljönni Debrecenből. Nem vágytam arra, hogy budapesti színésznő lehessek. Debrecenben engem tisztelet övezett és megbecsültek, de-a lányomnak, Barbarának, úgy éreztem, Pesten a helye. Csak azt nem tudtam, hogyan fogom feljuttatni. És ha van olyan, hogy gondviselés, akkor Vitray Tamást ő küldte el hozzánk. Általa, vele kaptam meg az élettől a fontosabbat, ami kezdett hiányozni, a hátteret, a biztonságérzetet, a szeretetet, a bizalmat, azt a fajta családképet, amire mindig is vágytam. Hiszen korán elváltam és csak a színház volt a fontos. A gyerekkel együtt természetesen, hiszen ő végig ott volt velem. De Tamás megjelenésével minden megfordult az életemben. A díva, aki addig voltam, teljesen háttérbe szorult, és felköltözött Pestre feleségnek, háziasszonynak, boldog nőnek, aki már nem akar minden este szerepelni, gyönyörű ruhákban, kalapokban tündökölni. — Pedig gyerekkora óta erre vágyott. — Igen, semmi más nem érdekelt, csak a színház. Óriási csapás volt számomra, hogy nem vettek fel a főiskolára. Csakhogy a kudarc nálam mindig egyfajta dacot vált ki. A gyenge pontokat ilyenkor szoktam megerősíteni. Volt egy idősebb partnerem, aki azt mondta: tartásod legyen, önbecsülésed, rálátásod bizonyos dolgokra, nem kell mindent negatívumként kezelni. Nézd meg, mi az igazság benne, és csak azt tartsd meg, amin változtatni akarsz. A többit dobd el, ne törődj vele! — Egymásra néztek, s mindketten ugyanarra gondoltak? Hogy ő kell és senki más? — Nem, nem így volt. Erre is van példa, de a mi kapcsolatunk máshogy kezdődött. Mindketten a debreceni vi- rágkamevál zsűrijében ültünk. Én tagként, ő meg mint elnök. Én a helyi üdvöske, ő a tévé nagy személyisége. Nem sokat beszélt, de a szemüvege mögül folyton azt figyelte, kik közé került. Másnap, az ünnepi ebéden már egymás mellett ültünk, és három órán át beszélgettünk. Aztán a vacsoránál is ugyanez történt. Tíz év telt el azóta, és nagyon szép tíz év. — Az Operett Színház hogyan maradt ki az életéből? — Pályám kezdetén többször is kértem az akkori igazgatót, hogy jöjjön le vidékre és nézzen meg, de a füle botját sem mozgatta. Aztán már annyira jól éreztem magam Debrecenben, hogy el sem jöttem volna. Amikor Tamás felesége lettem, már nem érdekelt az Operett Színház. — Az elmúlt tíz évben sokkal kevesebbet játszik, mint korábban. Nem vállal többet, vagy mert Vitrayné, nem hívják? — Nem azért hívnak és nem azért nem hívnak, mert Tamás a párom. Ez a kettő nem függ össze. Annak, hogy kevesebbet lát a közönség, szerintem egy oka van: nem járok olyan helyekre, ahol biztosan észrevennének. Én az előadásokat szeretem, nem a banketteket. Felszabadultan szórakozni én csak otthon tudok. Azokkal, akik a legközelebb állnak hozzám. Szabó G. László „A 22-es” után újabb mestermű? Az amerikai Joseph Heller századunk egyik legjelenősebb háborúellenes remekművét írta meg A 22-es csapdája című regényében. A sziporkázóan szellemes, nagyon fajsúlyos, immár klasszikusnak mondható könyvéből nem véletlenül készült film- és színpadi változat is. A cinikus, zsörtölődő, de mégis mindig vidám, szeretetre méltó Heller Záróra című regénye (A 22-es folytatása) is nagy sikert aratott világszerte. A szerző szerint ez még józanabb, gazdagabb alkotás. A kaposvári Holló és Társa Könyvkiadó gondozásában megjelent Joseph Heller újabb regénye, melynek címe Isten tudja. Aki szereti a bölcs, filozofikus, szókimondó, kritikus hangvételű könyveket, Heller humorát, nem fog csalódni. N. K. A regényt Szilágyi Tibor fordította magyarra Képzőművészeti tábor Gyulai, szeghalmi, kevermesi, déva- ványai, orosházi, szarvasi és füzesgyarmati, főként általános iskolások, összesen negyvenhetén vesznek részt a Békés Megyei Művelődési Központ idei, immár tizenegyedik képzőművészeti táborában. A gyerekek június 23-tól 29-éig nyaralnak a Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány szanazugi táborában, s közben megismerkednek a linometszéssel, az agyagozással, a festéssel és a korongozással, de lesznek szabadidős programok is, vetélkedő, szalonnasütés, sportverseny. Az eddigi táborok szakmai vezetője Vágréti János festőművész volt, most Slezák Lajos festőművész, tanár irányítja a munkát, a tábor vezetője Dombi Ildikó, a művelődési központ munkatársa. (n) A zene ünnepe Európában Hazánkban másodszor rendezik meg az Európai Közösség által is támogatott, A zene ünnepe Európában című eseményt. A közönség számára ingyenes ez a rendezvény, így álmodta meg 15 évvel ezelőtt Jacques Lang, akkori francia kulturális miniszter, akitől a rendezvény ötlete származik. Ma már nyolcvan országban, körülbelül 15 000 színpadon rendeznek hangversenyeket az akció keretében. Február végén Brüsszelben tanácskoztak a zenei rendezvények szervezői, köztük a magyarországi iroda munkatársai is. Akkor döntés született arról, hogy hét európai nagyváros (Barcelona, Bécs, Budapest, Brüsszel, Nápoly, Párizs és Róma) szorosabbra fűzi kulturális együttműködését. Megállapodtak arról is, hogy zenei produkciókat küldenek és látnak vendégül az egyes államokban, egymás rendezvényeit támogatják és közösen lépnek a különböző európai fórumokon. Tárgyalások folynak további országok bevonásáról is. A központi rendezvény Budapesten, a Felvonulás téren zajlott, de más fővárosi helyszínen és vidéki városokban is csatlakoztak a programsorozathoz, melynek magyarországi fővédnöke Magyar Bálintművelődési és közoktatási miniszter. A közös európai ünnep jegyében Békéscsabán is felcsendült a zene június 21 -én, a nyári napforduló ünnepén, pénteken este a megyei könyvtárban. René Sevag Pakar svájci zongoraművész estjén közreműködtek a tarhosi vonószenekari tábor ifjú művészjelöltjei: Ábrahám Bence, Nagy Ivette és Oláh Indira. (n) Verasztó Antal: Az idő felfedezése (Születésnapomra) Rámbizonyítható éveimet beismerem! Továbbá, hogy egyidős vagyok önmagámmal. Már vágytam látni a régi megfáradt utcát, ahol egymás kezét fogják a házak. Szerettem volna kinyitni egy zsalugáter szárnyat s megnézni, ott van-e még mögötte a vakablak? Nem a vakablak hiányzik, hanem a ház, ahol megszülettem. Odalett a kemenceszagú meleg, a lámpa sárga lepke-fénye, a fehérre meszelt falak, az a békesség is, amely ott lakott a régi gerendás mennyezet alatt. Hogy az élet engem is cudarul megtépett azóta? Hiába perlekednék miatta, hiszen ez a dolga. Recsegő grádicsokon közelít az Idő, orromban érzem a por szagát, ki tudja mi a különbség: ideát, vagy odaát? Előttem hivatalos papír, rá kell írnom egy régi évszámot, s hogy június 28-án esett meg... Velem! S még örülök, hogy alákörmölhetem a nevem. (1996) Isten éltessen, Tóni! Hatvanéves a vidéki Magyarország albérlője Olvastam valahol, nem is lényeges, hogy hol, hiszen többen, több helyen megírták, művészek, tudósok állítják: a legszebb művészi alkotások — festmények, zeneművek, versek — a legnyomorúságosabb emberi sorsokban gyökereznek. Vagyis a szenvedés, a fájdalom a leghatékonyabb múzsa. Verasztó Antal orosházi költő életművére is igaz ez a megállapítás. „Nincs budai toronyszobám, csak élek. / Nem legyint naponta arcul a boldogság / mégis, min vészhelyzetben megtaposott fékek l úgy csikorog bennem az önvád” — írja a költő Látlelet című versében. „Vérző erek”, meggyötört lélek: elérkezett az idő, amikor a szenvedő már mindent kész beismerni. Beismerni, mint aki bűnt követett el?! Pedig inkább áldozat, mert őszinteségével, nyitott könyv leikével, becsületességével védtelenül, teljesen kiszolgáltatva áll közöttünk, ebben a rohanó, zaklatott, figyelmetlen, hálátlan világban. Hitében megtiporva áll vagy inkább roskadozik. Egy művészember, érzékeny lélek. Akit nem kímélt a sors, nem kényeztette siker, gazdagság, de még annyi öröm és boldogság sem, „Önmagámról még nem mondtam le... ” mint amennyit a legtöbb tisztességes ember legalább családja körében élvezhet. Alapos 'megfigyelő, mélyen érző ember, és az ilyen típus többszörösen átéli, megszenvedi, mellre szívja mindazt, ami körülötte zajlik. „A vidéki Magyarország albérlője” — máshol, kultúrában gazdagabb hagyományokkal rendelkező tájon talán „szent dalnok” (híres, sikeres poéta) lehetett volna belőle. A célzást azonban elhárítja: „Ha sok mindenről le is kellett mondanom az életben, önmagámról még nem mondtam le...” Szerény, mégis büszkén vállalja önmagát. És az ünnepi mérleget: június 28-án lesz hatvanéves. A méltatás jogos, a köszöntés illendő és szívből jövő: Isten éltessen, Tóni! „Súlyos léptekkel halad mellettem az idő”— írta nemrégiben. Igen, az a kíméletlen idő és vele a hajszolt változások. Éppen ezeknek hű tükre, lenyomata Verasztó Antal mélyen filozofikus lírája, ami történelmi számvetés és szigorú önvizsgálat is egyben. 1956 óta,negyven éve előfizetője a Viharsarok Népének és összes utódjának, megszakítás nélkül. Hűséges társ. Szakértő olvasója és jóindulatú kritikusa lapunknak. A Népújságban 1978. január elsején, tehát 20 esztendeje jelent meg első verse, és azóta a lehetőségekhez mérten igyekszünk rendszeresen közreadni költészetének újabb és újabb termését. Mert meggyőződésünk, hogy Verasztó Antal mindenképp a térségünk költészetét meghatározó néhány jeles kortárs költő egyike. Niedzielsky Katalin „Ma már nem akarom megváltani a világot... ”
