Békés Megyei Hírlap, 1996. április (51. évfolyam, 77-100. szám)
1996-04-20-21 / 93. szám
Ha a fotós művész... „A fotó művészet, ha a fotós művész” — írta egyszer, jó pár évvel ezelőtt Tóth István a fotográfus mesterség rejtelmeiről, küldetéséről és a saját magának állított szigorú mércéről. Soraiból szeretet árad: a fotózás iránti rajongás, az elfogultság és a felelősségtudat. Mintha csak arra figyelmeztetne mindenkit, aki fényképezőgépet vesz kézbe: könnyelműen bánni tilos, ám szépen, tehetséggel, körültekintően kezelni a masinát gyönyörűség. (8. oldal) Melyik az igazi arca? Alighanem mindenki tudja az Egyesült Királyságban, meg másutt is, szerte a világon: április 21-én ünnepli 70. születésnapját II. Erzsébet királynő, bár az „ünneplés” talán nem a legmegfelelőbb kifejezés. Az alkalomból lesz egy ünnepi fogadás Windsorban... de csak nagyon diszkrét, kizárólag a szűkebb családi kör és a barátok részére. A királynő amúgy nem kedveli a felhajtást, feltűnést kelteni sem szeret. (9. oldal) Túlzás nélkül állíthatjuk, neve mára már fogalommá vált. Történelmi személyiségek, királyok, hadvezérek, forradalmárok közül is csak néhányan váltanak ki akkora érdeklődést az utókorból, mint az 1725. április 2-án született velencei illetőségű Giacomo Casanova, aki pedig csak egy kalandor volt. Egy XVm. századi kalandor — ez bizony tág fogalom. Casanova különféle értelmiségi szakmákat űzött a megélhetés legcsekélyebb reménye nélkül, mert abban az időben meglehetősen nehéz volt azokból egzisztálni. Volt jogász, abbé, teológus, hegedűs a velencei színházban, színházigazgató, katona, diplomata. Párizsban lottójátékot szervezett, milliós jövedelméből kelmefestő üzemet létesített, de megbukott. Szinte hihetetlen, de egy időben még az orvosi hivatást is gyakorolta. Nem ódzkodott a veszélyesebb „szakmáktól” sem Volt hivatásos szerencsejátékos, minden hájjal megkent szélhámos, XV. Lajos számára lányokat szállított, ha kellett, megesett lányokon is segédkezett — mint angyalcsináló. Dolgozott titkosügynökként és besúgóként a velencei inkvizíciónak. Amikor a szerencse elpártolt tőle, megismerte a börtönéletet. Egy évig raboskodott a velencei ólombörtönben, szökése történetét ő maga írta meg először, megismerhette a spanyol és az angol börtönöket is, de két hónapnál nem töltött többet egyikben sem. Titka abban az alig ismert tényben rejlik, hogy a 18. században a férfiak és nők körében nagyon ritka volt a szerelmi házasság, a lányok szüleik kívánságának (parancsának) engedelmeskedve mentek férjhez. Mit vesz észre az éleslátással megáldott Casanova a jól nevelt kisasszonyokon? „Úgy érzik, hogy a házasság révén lépnek ki a világba; azért mennek férjhez, hogy megalapozzák társadalmi helyzetüket. Véleményük szerint a férjnek nem kell egyúttal szeretőnek is lennie. Párizsban ugyanezt vallják a férfiak is, ezért azután a házasságok többsége nem egyéb konvenciónál. A franciák féltékenyek a szeretőikre, de a feleségükre soha.” Casanova kalandjainak természetét jól magyarázza a következő történet. A kalandort 1763-ban angliai utazása során egy arisztokrata hölgy meghívja, utazzon vele Renelgh-tól Londonig. Akkoriban ez teljesen egyértelmű ajánlat volt. Casanova élt is a lehetőséggel, és annak rendje és módja szerint testközeli ismeretségbe is került útitársnőjével. Amikor néhány nap múlva egy társaságban ismét összefutottak, Casanova sietett, hogy üdvözölje, de a hölgy úgy tett, mintha sohasem látta volna. Mikor pedig Casanova figyelmeztette közös utazásukra, hidegen csak ennyit válaszolt: „Jól emlékszem önre, de ezek a bolondozások nem adnak jogcímet az ismeretségre”. Kik voltak azok a nők, akikkel Casanova a légyottjait bonyolította? Nos, a kör nagyon is könnyen behatárolható. De hát Casanova sohasem futott olyan szekér után, melyről tudta, úgysem venné fel. (Sikereit annak tudatában is kell szemlélnünk, hogy századában az írástudatlanság még afféle jelenség volt, különösen a nők körében.) Apácák, színésznők, kurtizánok Amikor a szerencse elpártolt tőle, megismerte a börtönéletet Az apácakolostorok azokban az években nőnevelő intézetekként is működtek, épp ezért tömve voltak olyan lányokkal, akik nem kívántak apácák lenni, és erkölcsileg sem voltak hajlíthatat- lanok. Casanovának több zárdában voltak kalandjai, Velencében éppúgy, mint Chambery-ben. Természetesen nemcsak Casanova volt az egyetlen, aki szende szüzeket talált a megszentelt falak közt, ahogy Pelle János írja a róla szóló könyvében, de ő írta meg tapasztalatait a legérzékletesebben. Persze azért Diderot szemlélete távol állt tőle. A legtöbb babér a színésznők és a kurtizánok körében termett a velenceinek. A XVIII. században az igényes prostitúció és a színészet még elválaszthatatlan volt egymástól, a városokban fellépő társulatok primadonnái és táncosnői közül sokan a kor uralkodóinak és arisztokratáinak kitartottjai és szeretői voltak. Ha hősünk egy városba érkezett, első dolga volt, hogy felkeresse a színházat, ha az nem volt, a bordélyba sietett. (Casanova már csak azért is otthonosan mozgott a színházak világában, mert az ő anyja, akit Zanetta néven ismertek színpadi körökben, szintén kitartott volt, hosszú ideig a drezdai szász választófejedelem kitartottja.) Szexualitásról való felfogása ma sem idejétmúlt, tanácsai ma is megszívlelendőek Szexualitásról vallott nézete mais megállja a helyét, korszerű: „...nekem mindig megvolt az a gyengém, hogy élvezetem négyötödét az a boldogság tette ki, amivel megtudtam ajándékozni azt a kedves lényt, aki örömöm forrása volt” — írja emlékirataiban. Ennek a nézetének köszönhette, hogy szeretői rendre megkeresték, mert szerelmi érzelmek nélkül ugyan, de mindig kielégüléssel ajándékozta meg őket. (Casanova nem volt egy Sade márki, akit a kegyetlenség jellemzett.) Miért írom ezt fel érdeméül? Mert az utóbbi dologgal a Fény századában a férfiak egyáltalán nem törődtek. Sőt! „Amszterdamban még az 1700-as évek végén is azon vitáztak (természetesen Casanova, a kalandor alacsonyabbrendűek-e a férfiaknál. Nemleges választ adott. A nők körében aratott sikereinek titka stratégiájában keresendő. Gerti Senger Még egyszer érzéssel című 1986-ban megjelent, férfiaknak szóló könyvében Casanova fogásait ajánlgat- ja megszívlelendő jó tanácsként: „1. Önfeledten figyeld a nőt! 2. Gondoskodj a hatásos környezetről! 3. Tedd a nőt elégedetté önmagával! 4. Ne csak a nyilvánvalót csodáld! 5. Ne tegyél rossz lóra!” A tanácsok kétszáz év távlatából is megállják a helyüket, önmagukért beszélnek. Vagy mégsem? Nos, milyennek láttak bennünket, férfiakat a szebbik nem képviselői 1994-ben, egy rádióműsor tanúsága szerint? Nézzük meg, mi az, ami idegesíti őket rajtunk, férfiakon, bennünk, férfiakban, szóval velünk kapcsolatban? Megismerkedéskor, tehát mindjárt az elején, ne beszéljünk túl sokat magunkról. És főleg ne kezdjük el Ádám- nál és Évánál, vagyis az első szerelmünknél. És az istenért ne beszéljünk az utolsó „numeránkról” se. Ne mondjuk el egy szuszra, mint akit felhúztak, a fél életünket, hogy hol tart vagy hol nem tart a karrierünk. De ha már megtettük, a végén ne dőljünk hátra elégedetten a vendéglői székben, hogy ím, beszéltünk. Ha ezeket a hibákat nem követtük el, azért vigyázzunk, mert akadhat még jó néhány, amelyet elkövethetünk. Ne igazgassuk folyton a hajunkat, nyakkendőnk csomóját, és ne villogjunk ingünk márkájával, ha példának okáért Pierre Cardin, azt szívünk hölgye úgyis látja rajtunk. Ne nevessünk hangosan a saját poénunkon. Ha valami elegáns étteremben vacsorázunk, látszólag egy pillantást se vessünk az étlap „jobb” oldalára. Valami olcsó helyre, ahol bennünket ugyan jól ismernek, mert sűrűn jártunk oda sörözni a haverokkal, de zsírfoltoktól pecsétes az asztalterítő, ne vigyünk olyan hölgyet, akivel még nem feküdtünk le, de szeretnénk. A feleségek nem szeretik, ha a hazatérő férj meg sem nézi, hogy kész-e a vacsora, de máris kérdezi, mi lesz vele. Ha kész van, az egyáltalán az eszébe sem.jut, hogy esetleg ő maga is megmelegíthetné, hogy feleségének ne kelljen félbeszakítania mondjuk a vasalást... A következőt is egy feleség panaszolta: én mindennap főzök, az neki természetes, de ha ő nagyritkán csinál egy halászlét, még fél év múlva is azt kell hallgatnom, hogy az ő halászléje milyen finom volt... Egy asszonyka arról panaszkodott, hogy férje alig viszi el valahova szórakozni, mert drága, de ha akocsirakell költeni?... Nem szeretem, mesélte egy másik, negyvenes férjével kapcsolatosan, ha reggelente sokáig bámulja magát a tükörben. Mint mondta, a hiú, nárcisztikus pasasok kiborítják. Ha pedig ajándékot veszünk, aminek minden nő örül, akkor a világért se mondjuk meg, hogy mindjárt a legelső helyen megvettük, azt meg főleg ne, hogy valamelyik kedves kolléganőnkre bíztuk a beszerzést—ily módon szabadulva meg a bevásárlás számunkra oly unalmas terhétől. Az iménti példák némelyike is bizonyítja, korunk férfijának, jó értelemben véve, ma is van mit tanulnia a majd kétszáz éve halott velenceitől... Pánics Ferenc férfiak), hogy van-e az asszonyi állatnak lelke. Az 1774-ben megjelent Vitairat úgy döntött, hogy nincs. Éppen ezért nem is támad fel a »világ végén«. Ehhez az ötletet az a bibliai tétel adhatta, hogy a világ kezdetén is csak férfiangyalok voltak, bármennyire megté- vesztőek is Murillo fürtös fejű angyalkái.” — írja Lux Elvira Női szerepek a szexuálpszichológus szemével című könyvében. A témával természetesen Casanova is foglalkozott, de egészen más előjellel. Biológiai tanulmányában, a Lana Caprinában arra a kérdésre kereste a választ, hogy a nők valóban
