Békés Megyei Hírlap, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-02-03 / 283. szám
1995. december 2-3., szombat-vasárnap SMJSS1 #BÉKÉS MEGYE! HÍRLAP Óriási érdeklődés kísérte a múlt heti budapesti bemutatkozást. Képünkön Bayer Ilonának nyilatkozik Csuta György, mellette Várkonyi János, a jobb szélen Zajácz Tamás fotó: klotz Miklós őrfestmények a Mednyánszky Galériában Három igaz legények. Alkotói szövetségre léptek, dolgoztak, míves, szép munkadarabok készültek műhelyeikben. És most a közönség elé léptek Budapesten, a Mednyánszky Galéria adott otthont Csuta György, Várkonyi János és Zajácz Tamás közös kiállításának. Üdvözlet minden újszülöttnek! Bár a „bőrfestményeket” létrehozó technika csöppet sem új, inkább csak elfeledett, hiszen már a középkorban is festettek bőrre. Az Országos Találmányi Hivatal most mégis oltalom alá helyezte Zajácz Tamás bőrdíszműves iparművész sajátos eljárással készült kompozícióit, amely több mint egyszerű alapanyag vagy képkeret. Várkonyi lírai hangulatai és Csuta mozgalmas formavilága olyan természetes egységbe olvad a „vásznak” helyére előlépett bőrökkel, mintha mindig is csak ilyen anyagra lehetett volna festeni. Elegáns, finom, jó kis kiállítás kerekedett a bemutatkozásból. Elképzelem, hogy a nagy falfelületeket igénylő Téli történet vagy a Corpus című alkotások mennyire „megemelnék” egy-egy modem irodp vagy hivatal hangulatát. Otthonomban pedig a Várkonyi—Zajácz: Mese vagy a Csuta—Zajácz: Villon című alkotásokat tudnám elképzelni. Bőséges a választék, reméljük, ehhez hasonló kiállítások megyénkben is lesznek. Három igaz legények, elindultak szegények. Szegények? Nyolcvan- ezertől négyszáznyolcvanezer forintig terjed az alkotások katalógus szerinti ára. A megnyitó utáni harmadik napon kérdeztem a galéria vezetőjétől, van-e még eladó kép? Volt... Adná az ég, hogy minél több honfitársunk jusson olyan helyzetbe, hogy vásároljon belőlük. Addig viszont a költő buzdítása adjon erőt az alkotóknak: „föl, föl fiúk, csak semmi félelem”. Andódy Tibor Várkonyi János: Mese Csuta György: Corpus Kati az afrikai tüzet is állja... Kossack Katalin kerámikusművész neve ismerősen cseng a megye művészetbarátai, rokonművészei körében. Akkor is, ha már több éve annak, hogy Katalin német származású férjével és két lánykájával Mainburgban él. Persze nem állja meg, hogy évente több alkalommal is össze ne kapja a lányokat, elindítsa a mikrobuszt és hazainduljon a családjához, a barátokhoz, a lányok iskolájához (a békéscsabai 3. számúban rendszeresen vizsgáznak a magyar oktatási anyagból). A legelsza- badultabb fantázia vakmerőségével kalandozik a világban, de ilyen családi összetartozás, ilyen baráti kör és ilyen iskola csak Békéscsabán teremtődött számára. Katalin ez évben Afrikában, Szenegálban tanult 4 hétig fazekasművészetet és ősi motívumokat a diola nevű természeti vallású népnél. Nyugat-Afrikában, a Casamance folyó vidékén megőrizték elszigeteltségüket egészen a század végéig, bár rabszolgákat különös kegyetlenséggel hurcoltak el tőlük is.-—Forróvérű, temperamentumos emberek közé kerültem, ahol például megtanultam tamtamdobot is készíteni, használni — meséli Kati. — Teljesen összetartozik a zene és a fazekasnők élete, munkája. Előbb tanulnak meg dobolni, mint járni. Az első ritmust az esőcsepptől tanulják, a többi magától formálódik már. A természetesség tartozik az életükhöz, a művészetükhöz. A természeti katasztrófákat is természetességgel fogadják, valójában ezek az emberek, talán egy kunyhó birtoklásán kívül, teljesen nincstelenek. Mégsem láttam sehol annyi nevető arcot, mint éppen ott. A diola nők osztoznak a férfiakon, eggyel akár 3 asszony is megfér. Az anyag tiszteletét és az élet szeretetét tanultam tőlük, az agyag égetési eljárásait, a festés különleges módjait is megmutatták. A nagy bizalom jele volt, hogy elmehettem velük egy temetésre, ahol a halott „mutatta” az utat. Zene és tánc volt a szertartás része, persze mindvégig nem A kerti kerámiák az ősi motívumokat őrzik lehettem velük. Ezektől a népektől az ősi kerámiakészítést, égetést, a festékek készítését lehet megtanulni. A totemmotívumaikat a kerti kerámiák készítésénél is hasznosítom. A nők a fazekasok ezeknél a népeknél, ők dolgoznak, szülnek és nevelik a gyermekeket, a férfiak általában elmélkednek az élet nagy dolgain. Gondolom, a mieink is megirigyelnék ezt az életformát. A diola asszonyok fazekairól az egész család jellemzői leolvashatóak, a gyermekek neme, életkora, száma. Jártam már Afrikában és szeretnék is visszatérni, legközelebb Ghánába, az Elefántcsontpartra. Talán egyszer majd könyvbe foglalhatom az élményeimet. „Aki a füstöt nem állja, sohasem éri el a tüzet” — mondják az ottaniak. Nemcsak ezt az ősi forrást tanulnám szívesen, hanem a saját kultúránknak olyan alkotóelemeit is, mint például a Miska kancsó készítésének ősi módozatait. Bede Zsóka Keresztvíz vagy amit akartok Az alkoholizmus veszélyeiről „alulnézetből” „...az alkohol az, ami oldja a feszültséget, feledteti a bajokat. Az igazsághoz tartozik: időlegesen oldja és feledteti, voltaképpen pedig elodázza, később tetézi.” Vitaszek Zoltán a legelső Békés megyei LEG-ek könyve és a Csoda Csabán szerzője így fogalmaz a címben jelzett legújabb kötetében, amely az alkoholizmusról rendhagyó módon szól. Társadalmunkban, akár nyíltan kimondjuk, akár tagadjuk, vészesen terjedő népbetegség az alkoholizmus. A riportkötet alulnézetből, az alkoholbetegek szemszögéből közelíti meg a gyógyításra tett kísérleteket, a szenvedő, elesett, állandóan újrapróbálkozó ember kínlódásait. Több város, több gyógyintézet lakója, elvonókúrás kezelés szenvedő alanya volt a kötet főszereplője. Sorsának bemutatása talán segít másoknak megkapaszkodni, a családtagok szívébe több együttérzést, türelmet csempészni, a munkatársak megértését elnyerni és a „gyógyítóknak” gyógyítani. Olvasmányként is jó humorú, emberi ez a regény. B. Zs. / s’ t' *va és a hegedű elválaszthatatlan " L- jóbarátok immár nyolcadik éve. / / A békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium nyolcadikos tanulója, Rubus Éva — természetesen zenetagozatos — az óvodában kezdett ismerkedni a zenével. A véletlen úgy hozta, hogy a Bartók Béla Zeneiskolában Hrabovszkyné Nagy Kornélia tanárnő növendéke lett, s Nellike hamar gyermekévé fogadta. — Rögtön láttam, hogy nagyon ügyes, tehetséges kislány — idézi a tanárnő az első találkozásokat. — De azt is, hogy nagyon érzékeny, csak óvatosan szólhattam bármiért, mert azonnal könnybe lábadt a szeme... A szüleitől egy évet kértem, hogy bízzák rám, és már másodikban megyei hegedűversenyen első díjat nyert a korcsoportjában. Majd egyre több feladatot kapott, sok anyagot elvégzett. A tehetség ott nyilvánul meg, hogy mennyit bír a növendék; ha kevés gyakorlással sokat győz, akkor jó fejű, ügyes a keze. Évikével egyenes út vezetett a B kategóriához, ami a profiképzést jelenti a zenei pályán. A három év múlva megrendezett megyei versenyen Éva ismét első lett. A korábbi években naponta egy órát gyakorolt, ma már sokkal többet. Az iskolából négy és öt között ér haza, nyolcig hegedül és körülbelül fél órát tanul — ezt csak azért szabad elárulni, mert kitűnő tanuló. — Okosan él, ügyesen beosztja az idejét — mondja Nellike. — A zenetanulás azért nagy áldozat, mert amíg a löbbi gyerek a leckéjét tanulja, kikapcsolódik, játszik, szórakozik, addig gyakorolni kell. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Évike a fél életét a hegedű mellett tölti. De ugyanígy áldozatot követel a zenei pálya a szülőktől is; csak ilyen maximálisan megértő és segítőkész hozzáállással, ilyen háttérrel lehet sikeres a kislány, ahogyan a szülei támogatják. S áldozat Nellikétől, aki a heti órákon kívül oly sok hétvégét és minden nyáron a szünidőből egy teljes hónapot szentel kedves kis növendékének, hogy folyamatos legyen a tanulás, biztos a siker, ne legyen visszaesés. Mindez persze „csak” növendékkel nem megy; Évike a „szellemi gyermek”, igazi családtag tanárnője otthonában. Aki szereti a zenét, érzett már valamit a varázslatból, tudja, hogy Rubus Éva szép hivatás előtt áll — játékával örömöt szerezhet önmagának és másoknak. Ám az sem titok, hogy a művészpálya nem könnyű sors sosem, s különösen nem az a mai Magyarországon. Decemberben zajlanak az elő- felvételik, márciusban a felvételik a konzervatóriumba -— most ez a cél. Utána a főiskola, a tanári képesítés, akár az akadémia, a kamaraművészi oklevél. A tanári és a művészi pálya a kislányt pillanatnyilag egyformán érdekli, vonzza. — Sose bántam a sok gyakorlást, mindig szerettem hegedülni. Kedvenc darabom nincs, minden tetszik, ami szép. Tudom, hogy amíg élek, ezt fogom csinálni. Valahányszor kézbe veszem a hangszert, az mindig más, min- digúj. Évike, sok sikert! Niedzielsky Katalin A tehetség kevés, áldozat nélkül nincs siker / Éviké és a hegedű Hrabovszkyné Nagy Kornélia tanárnő szerint a zenetanulás sem hét végén, sem nyáron nem „szünetelhet” fotó: kovács ERZSÉBET Gaarder: Sofie világa Ki vagy te? Hogyan keletkezett a világ? Hogyan lesz földből és vízből élő béka? Hiszel a sorsban? Mire van szükségünk a boldog élethez? Sofie Amundsen tizenöt éves norvég kislány különös kérdéseket tartalmazó levelekre bukkan a levélládában. Ahhoz, hogy megválaszolhassa az önmaga és a világ létezésének titkát érintő kérdéseket, kalandos szellemi utazásra indul az európai kultúra és filozófia történetében. Sofie-val együtt az olvasó is észrevétlen részese lesz ennek a nem mindennapi filozófiai utazásnak, melynek során az európai kultúra legendás alakjai tűnnek elénk: Athén romjai között találkozunk az' ideák mágusával, Platónnál, megtudjuk, mi köze van Dé- mokritosznak a legóhoz, miért ügyelt Arisztotelész oly kínosan a rendre, miért azt tartotta ésszerűnek Hegel, ami életrevaló. Szókratész nyomán megtanulhatunk kérdezni, Locke az emberi gondolatok és képzetek eredetéhez kalauzol. A Sofie világa az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere Nyugat-Euró- pában, 14 nyelvre fordították le eddig. Sikerének egyik oka, hogy Gaarder a filozófia történetének bemutatásához irodalmi formát talált, stílusa élvezetes, gondolatai tiszták, pontosak és érthetőek. Haszonnal forgathatják a fiatalok és a felnőttek is, mindazok, akik nem felejtettek el kérdezni és megőrizték magukban a rácsodálkozás képességét.
