Békés Megyei Hírlap, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-02-03 / 283. szám

Bőrfestmények a Mednyánszky Galériában

H Három igaz legények.

Alkotói szövetségre léptek, dolgoztak, míves, szép munkadarabok készültek műhelyeikben. És most a közönség elé léptek Budapesten, a Mednyánszky Galéria adott otthont Csuta György, Várkonyi János és Zajácz Tamás közös kiállításának. (8. oldal)

A téli divat egyszerű, de nőies

A téli divat nagyban emlékeztet a 60-as évek stílusára.

A ruhákat az egyszerű, világos szabásvonalak jellemzik, csak enyhén követik a test vonalát.

A vállat is kiemelik, de a középpontban a derék és a csípő áll.

(11. oldal)

Dr. Kovács Pál, az ötvenöt éves orvos 1990 óta a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője. A Horn-kormány megalakulásakor az egészségügyi tárcát kapta, 1995. március 12-én mondott le.

Ne csak papoljunk a modernizációról, a demokratizálásról, a humán tőke jelentőségéről

A bársonyszék nem olyan fontos

— Ha igaz a szóbeszéd, akkor ön ama nevezetes ülésen felállt és azt mondta: , Mától nem tekintem magam a kormány tagjának". így történt?

—így— A kiváltó ok pedig a Bokros-csomag volt?

— Igen, az. De máris szeretném hangsúlyozni, hogy a gazdasági stabilitást én is rendkívül fontosnak tartom. Csakhogy szerintem nincs gazdasági egyensúly politikai és szociális stabilitás nélkül. Egyetértettem a Bokros-csomag céljaival, nem értettem egyet viszont azokkal a módszerekkel, főleg szociális technikákkal, amelyeket a csomag kidolgozói alkalmaztak. Vegyük példának a népjóléti tárca esetét. A kérdés úgy fogalmazódott meg, hogy akarunk-e jövedelmet átcsoportosítani a szegényeknek. Kormánydöntés született, ez idáig rendben is van. Innentől kezdve azonban az összes többi már szakmai kérdés, s ezeket a szakmának kell eldönteni. A csomagban volt tíz-tizenkét olyan pont, amely az én politikai és szakmai értékrendemet sértette. Mellesleg többségüket később az Alkotmánybíróság meg is változtatta.

— A Pénzügyminisztérium vagy Bokros úr a tervezet összeállítása előtt nem konzultált önökkel?

— De. A kérésemre többször leültünk. Elmondtam például, hogy azok az eredmények, amelyeket várnak, nem jönnek be. Nyilvánvaló volt az is, hogy a tervezett intézkedések már középtávon olyan károkat okoznak, amelyek miatt nem érdemes bevezetni őket. S végül azt is megfogalmaztam, hogy a céllal egyetértünk, hiszen a magyar szociális rendszer átalakítása csakugyan sürgető, de a részletek kimunkálása szakmai kérdés. Ehhez sem a pénzügyminiszter, sem az apparátusa nem ért.

—De tulajdonképpen miért mondott le a miniszteri posztról?

— A Bokros-csomagban volt néhány pont, amelynek végrehajtásáért a népjóléti miniszter felelős. Vagyis neki kell képviselnie a közvélemény, az országgyűlés, a szocialista frakció előtt, neki kell meggyőznie mindenkit a megszorító intézkedések hasznosságáról. De ha szakmai okokból nem értettem egyet velük, akkor nyilván mások előtt sem tudtam volna képviselni a tervezett intézkedéseket. Egyetlen kiút maradt: a lemondás. A miniszteri bársonyszék nem lehet olyan fontos, hogy az ember saját meggyőződésével kerüljön szembe.

— Az ön vezette minisztériumnak nem volt saját elképzelése a csomagban meghatározott célok elérésére, a szociális és egészségügyi rendszer átalakítására?

— Dehogynem. Ennek kidolgozására még két tavalyi kormányhatározat kötelezett bennünket. Mindkét tervezetünk részletes tennivalókat tartalmazott, számításba vette a magyarországi valóságot. Azt, hogy milyen a lakosság

szociális biztonsága, ehhez hogyan viszonyul a szolgáltató rendszer, és így tovább. Tervezetünket a kormány nem vette figyelembe. Máig sem kaptam elfogadható magyarázatot arra, hogy miért nem.

—Ahogy a laikus látja, a gazdasági életben tűzoltó-munka folyik, s a kapkodás még inkább érvényes a szociális és az egészségügyi szférára. A kórházak bezárásáról hírek röppennek fet, aztán két hónap múlva következnek a cáfolatok. Mi ennek az oka?

— Azt hiszem, a Népjóléti Minisztériumra még erőteljesebb pénzügyi nyomás nehezedik, mint az én időmben. Nagy baj, ha a humánellátást kizárólag pénzügyi szempontok alapján hamisan értékelik. Mert annyi pénzből, mint amennyit nálunk az egészségügyre fordítanak, sehol a világon nem produkálnak ilyen szintű ellátást. Ennek az az ára, hogy a fizetéseket évtizedek óta rendkívül alacsonyan tartják, az itt dolgozók hivatásszeretetére alapozzák az ágazat működőképességét.

—Az utóbbi időben arra is gyakran hivatkoznak, hogy ez a rendszer a fejlett piacgazdaságokban hasonlóképpen működik.

— Csak éppen nálunk nincs fejlett piacgazdaság. Mert az igaz, hogy Németországban vagy Angliában ennyi meg ennyi az úgynevezett direkt hozzájárulás az egyes egészségügyi szolgáltatásokhoz, csakhogy a németek és az angolok jóval gazdagabbak, mint mi.

Ott a direkt hozzájárulásnak az a célja, hogy az emberek ne igényeljenek fölöslegesen különféle szolgáltatásokat. Nálunk eme rendszer bevezetése azt jelenti, hogy bizonyos rétegek kimaradnak az indokolt és szükséges ellátásból is. Lásd a fogászat körüli cirkuszokat.

— Lehet, hogy a következmények helyrehozatala még többe kerül majd?

— És valamennyien fizetjük. Ugyanígy nem megoldás, hogy térképről jelölik ki a bezárandó kórházakat. Tény, hogy nagy teher hárul, jórészt szociális okból, a kórházakra. De ha nem építjük ki a színvonalasabb kórházon kívüli ellátórendszert, hanem rögtön az ágyak számát csökkentjük, akkor könnyen elképzelhető az „eredmény”.

—Mi lesz az önök által elkészített és asztalfiókban maradt tervezetek sorsa ?

—Őszintén szólva nem tudom, de én még nem temetném el ezeket az elképzeléseket. A megváltozott helyzethez igazodó program szociális, egészség- ügyi és társadalombiztosítási részét én írtam. Részt vettem egy országos vitasorozaton is, ami nemrég fejeződött be. Ez a stratégia az alapelveket jelöli ki, s rá kell hogy kényszerítsük a napi politikára is. Itt az ideje, hogy ne csak papoljunk a modernizációról, a demokratizálásról, a humán tőke jelentőségéről.

—Ahogy tudom, ezek a kedvenc kifejezései.

— Van még egy: a demokrácia-deficit. Ezt könnyebb kiküszöbölni egy jól

működő jóléti rendszerrel, mint a jóléti rendszer szétverésével. Demográfiai csapdában vagyunk, amiből csak hatékony egészségügyi, szociális és gazdasági eszközökkel tudunk kikeveredni. Nem arról van tehát szó, hogy dániai szintű szociális biztonságot akarunk. Mindössze a mai Magyarországon és nem Etiópiában elfogadhatót.

— Erre az a legfőbb ellenérv, hogy nem bírja a magyar gazdaság.

■ — Kénytelen bírni. Ahol törvények írják elő, hogy garantálni kell a szociális biztonságot, ott időről időre meg kell újítani az egyetértést. Illő megállapítani, hogy mi az a szint, ami még biztonságot jelent az állampolgár számára, s amit el tud viselni a gazdaság úgy, hogy ne kerüljön versenyhátrányba. A gazdaság nem lehet mindig elsődleges a szociális szférával szemben. Egy rossz szociális ellátottságé társadalomban nem lehet modern gazdaságot csinálni. Azzal, hogy a szociális szektorból pénzt vonok el, a gazdaság pozícióit is rontom, főleg ha kizárólag pénzügyi célra használjuk fel ezeket az összegeket. Rosszul képzett, rossz egészségi állapotú, bizonytalan szociális helyzetű emberekkel nem lehet modern társadalmat létrehozni, a gazdasági struktúrát átalakítani. Azt ugyan kimondhatjuk, hogy csákányra kiképzett embereket ültettünk a számítógépek elé, csak éppen nem megyünk vele semmire.

D. Kiss Csaba