Békés Megyei Hírlap, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-25-26 / 277. szám
1995. november 25-26., szombat-vasárnap Czínház a háború szomszédságában A vajdasági magyarságnak létkérdés a kultúra Magyar Attila és Ábrahám Irén A felf uralkodott tökfej előadásában A két színház közötti több éves együttműködés tererfitette meg a lehetőséget arra, hogy Békéscsaba és Újvidék tovább építse kapcsolatait, s nemcsak az ottani magyarokkal, hanem Szerbia egyik legjelentősebb gazdasági és kulturális tartományával közösen munkálkodjon. A jövő hét végén a Jókai Színházban vendégszerepei az újvidéki társulat két előadással, s ugyanekkor közéleti személyiségekből és gazdasági vezetőkből álló küldöttség érkezik Békéscsabára, Djuro Bajic polgármester vezetésével. December 2-án Arthur Miller Édes fiaim című drámáját, 3-án a szerb klasszikus szerző, Jovan Popovics Steríja komédiáját, A felfuvalkodott tökfejet láthatja a csabai közönség. Mindkét előadást a Jókai Színház ügyvezető igazgatója, Gergely László rendező állította színpadra az Újvidéki Magyar Színházban. A vendégrendezés sajátosságairól, a határainkon túli színjátszás jelentőségéről a napokban beszélgettünk. — A közös munkában az a legfantasztikusabb, hogy bár a vajdasági színészek egészen más iskolát végeztek, de számukra létszükséglet, hogy előadások szülessenek. Nemcsak hivatástudatról, hanem a létért való küzdelemről van szó, s a magyarságukhoz való ragaszkodásról is. Ha ott meghal a színház, a kultúra, meghal a magyarság is. A fennmaradásukat nem a szerb kormányzat veszélyezteti, hanem a magyarságon belüli politikai rivalizálás, széthúzás. Rendkívül fontos tehát, hogy a kultúrájukat meg tudják őrizni, és ebben a küzdelemben a színház a valódi kulturális központ. A két kormány között egyébként jó a kapcsolat, közös érdek a vajdasági magyar színjátszás fenntartása. A probléma az, hogy hiányzik az a személyiség, aki irányítaná a társulatot, nincsenek képzett rendezőik. Nagyon szeretek Újvidéken rendezni, tapasztalataim szerint egy zárt közösségben intenzívebben lehet dolgozni, más a légkör, barátibb, emberközelibb, a színházi gondolkodás tisztább, minden megnyilvánulás mélyén ott az őszinte hit. — Van-e magyar nyelvű színészképzés, és ha igen, nem hátrány-e ez a választás a művész számára a továbbiakban? — Igen, méghozzá az újvidéki Szerb Művészeti Akadémián működik magyar nyelvű tagozat, kétévente végez 6- 8 színész. Egyáltalán nem hátrány a magyar nyelv, inkább plusznak mondható, több lehetőséget jelent, ugyanis két nyelv irodalmát sajátítják el, két nyelven játszhatnak. Nincs viszontren- dezői szak, és ennek a hátránya látszik. ■— Mi jellemzi a mai szerb színjátszást? — Nagyon erős az avantgarde, a közönség vevő az abszurdra, a groteszkre, a magyarok ezt próbálják átvenni. Az újvidéki színházban, amely éppen 22 éves, nemcsak belső igény, hanem egyfajta színházkultúra, hagyomány, hogy ötvözzék a magyar és a szerb színház sajátosságait, és ez főleg a kamaraprodukciókban érvényesül. Mindig is fontosnak tekintették itt, hogy az európaibb kultúrát igyekezzenek meghonosítani. —A színházban mennyire érezhető, hogy nem messze háború zajlik? — Annak ellenére, hogy Újvidéktől 80 kilométerre van Bukovár, a színháztól 200 méterre egy laktanya, ott voltak fogságban az ENSZ-katonák, a háborút nem lehet közvetlenül érzékelni. Szinte minden kapható, az élet normális mederben folyik. A békemegállapodást valószínűleg fellendülés követi, és hamarosan visszatérhet az az állapot, hogy Újvidék számunkra megint Nyugat lesz. A közutakon több az ellenőrzés, néha akad árucikk, amit éppen nem lehet kapni — és mindenkinek van saját halott hozzátartozója. A Vajdaság ma a végletek és a markáns polarizálódás hazája — mondta többek között Gergely László. N. K. „Meg kell mutatni valódi értékeinket...” FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Mezőberény múltja és jelene - A fotóművész vallomása képekben Megörökíteni, ami múlandó Előttünk Mezőberény az 1783-ból származó első katonai térképen, báró Harruckem János György, az újratelepítő portréja, szlovák és német nyelvű énekeskönyvek a századfordulóról, népviseletek, esküvői fényképek. Aztán a szövőgyár, a gőzmalom, alföldi tanya a húszas évekből, csorda, cséplés, aratóünnep, a Wenékheim- kastély, legénybúcsú, esküvű koszorúslányokkal, levente zenekar, daloskor. Itt vannak a város büszkeségei: Lux Jakab, Orlai Petries Soma, Petőfi Sándor, Szabó Árpád, Bak Gyula, no meg a színjátszókor emlékezetes előadásai — mezőberényi múlt képeken. A városháza, az I. világháborús émlék- mű, a Kossuth tér, a református templom, a Berény Szálló, a Fő utca, a két tannyelvű gimnázium, felújított polgárházak, a múzeum már a mai valóságot tárja elénk. A Körös, a liget, a határ az évszak jegyeit viseli magán, amúgy időtlen szépségében ragyog. Váradi Zoltán fotóművésszel a nemrégiben megjelent, tetszetős Mezőberény albumot lapozgatjuk; s közben a kiadvány, a négyezer példány, valamint a teremtő lokálpatriotizmus szerepéről beszélgetünk. — Büszkeségre ad okot, ha egy tizenkétezer lélekszámú város képes arra, hogy felvállaljon egy ilyen könyvet ma, amikor a kultúrára oly keveset áldoznak, amikor egyre nagyobb a pénzhiány. — Miért fontos egy ilyen könyv a városnak, az alkotónak? — Meg kell mutatni a múltunkat, a jelenünket. Siklósi István, aki az iskolában négy évig volt padtársam, azt mondta: igenis dicsekednünk kell azzal, amit elértünk. S az nem kevés, amit a mezőberényi emberek elértek. Az anyag gyűjtése közben a múltból olyan értékek bukkantak fel, amelyek meglepőek és példaértékűek lehetnek a mai olvasó számára. Például: az aratás és.a cséplés után, ami nagyon nehéz munka, mégis odaálltak az emberek, mosolyogtak és lefényképeztették magukat. Ez az igény mára valahogyan eltűnt. Valamikor az aratást megünnepelték lovas bandériummal, ápolták a hagyományt, a múltat. Négy színjátszókor is tevékenykedett egyszerre... — Szakítottak időt a kultúrára és az együttlétre. — Szabó Antal szerint — iskola- igazgatóm volt — a színjátszó mozgalom akkor szűnt meg, amikor államosították az iskolákat. — A németek kitelepítése szomorú fejezet a város és a legtöbb család életében. — Igen. 1986-ban jártam Németországban, és nagyon sok síró emberrel találkoztam. Felépítették ott maguknak az itteni evangélikus templom mását és a hazától messze megsiratták a kitelepítés 40. évfordulóját... Sok képnél érdemes megállni, de van egy oldal, amelyről talán nem tudhatja mindenki, miért különösen kedves a fotóművésznek. Itt „rejtette el” imádott édesapját, akit 1990-ben veszített el örökre. Máig fájó seb, hogy a sikereket, kiállításokat és ezt a szép kötetet nem érhette meg. Milyen büszke lenne most Zolira, hiszen Wagner bácsi is nagyon szeretett itt élni Berényben, ezért magyarosította nevét 41-ben, csakhogy ne űzzék el. Akárcsak felesége, Schupkegel Ilona... Pereg előttünk a történelem — a régi, megsárgult képeket a fotós részben családoknál gyűjtötte, részben az Orlai múzeum tulajdonából származnak. — Fontosnak éreztük, hogy még elérjük azokat az embereket, akik mesélni tudnak, hogy egyszer egyben meglegyen ez az egész, óriási érték, a város múltja, jelene. S ez nem csak nosztalgia. Hiszen a fotós kivételes tehetség, olyat tud, amit más nem: megörökíteni azt, ami múlandó, megmutatni, ami érték, egymás mellé tenni jelent és múltat. Ráadásul szereti városát. A tudás és a szeretet pedig kötelez. Nekilátott hát a nagy műhöz: gyerekkori fekete-fehér képeihez és a mai Mezőberény színes fotóihoz kellett az „előzmény”, jelenhez a múlt, fához a gyökerek. Berényi lévén tudta, hová kell bekopogni, s meg is nyíltak az idős emberek, a családi albumok. Váradi Zoltán fotóművész és dr. Hantos Katalin jegyző a Mezőberény könyvet vallomásnak szánta, a város jó hírének öregbítéséhez szeretnének hozzájárulni. A bevezető Hentz Lajos Mezőberény története című munkája alapján készült, és ahogyan színvonalas, európai kiadványokhoz méltó, az ismertető szlovák és német nyelven is -olvasható. A könyv külleme a Gyomai Kner Rt. munkáját dicséri. Niedzielsky Katalin Harminc éve barátnők Fellépés előtti találkozás két híres komikával Szarvason Lórán Lenke és Csata Zsuzsa a Nőkről nőknek egyik jelenetében FOTÓ: BENKŐ LÁSZLÓ Csala Zsuzsa és Lórán Lenke, a Vidám Színpad népszerű komikái két éve járják az országot „Nőkről nőknek” című pódiumműsorukkal. A kuplékkal, jelenetekkel tarkított zenés összeállításuk a minap a szarvasi közönséget ajándékozta meg egy óra felhőtlen szórakozással. A két Jászai Mari-díjas művész az előadást megelőzően a pipereasztal mellől adott villáminterjút lapunknak. —Köztudott, hogy Önök nem csak a színpadon, de a magánéletben is remekül megértik egymást. Mi tartja életben ezt a barátságot? — Az egyik kötelék a Vidám Színpad, amelynek Zsuzsa harminc esztendeje tagja, jómagam harmincnégy éve. A másik, ami összeköt, a hasonló természetünk. Mindketten alapvetően vidám alkat vagyunk. Több, mint harminc éve szoros barátság fűz össze bennünket — mondja Lórán Lenke, mialatt mesteri mozdulatokkal bodorít- ja tincseit. — Műsoruk a nők hétköznapi gondjairól szól, a párkapcsolat problémáinak humoros tálalása. Önök szerint milyen ma a nők helyzete? — Viharos — s ebben minden benne van. Mosolyogva legyőzni az akadályokat, felülemelkedni a mindennapok gondjain — a nőknek nagy szükségük van rá, hogy ezt eltanulják tőlünk. — Ma egyébként is fontos a vidámság —erősíti meg Csala Zsuzsa. — Talán közhely, de igaz: minél nehezebben élnek az emberek, annál jobban éheznek a kikapcsolódásra, a nevetésre. Erről különösen friss emléket őrzök. Most jöttem haza a Vidám Színpad szlovákiai turnéjáról. A Leszállás Párizsban című bohózatot játszottuk Komáromban és Nagykéren. Valamennyi előadás hatalmas sikerrel, telt ház előtt ment. , A színésznők elmondták, szívesen vállalnak vidéki szereplést, már amikor idejük engedi. Színházuk két nagy sikerű darabjában is játszanak, ezek a Kabaré és a Család ellen nincs orvosság. Előfordul, hogy a hónap harminc napján harmincötször lépnek színpadra. Csala Zsuzsa azt is elárulta, éppen premierre készül: az Apa csak egy van című vígjátékban kapott szerepet. A cselekmény egy talált gyerek körül bonyolódik, akinek senki nem tudja, hogy ki az apja. A gyereket Bajor Imre alakítja. A szereplők közt ott lesz Balázs Péter, Straub Dezső, s több év után Kabos Lászlót is újra láthatjuk a színpadon. Cs. R. Mit olvas? Dr. Berke Imre Szeghalom város rendőrkapitánya immár 1991 óta. Zsúfolt napjai, sok elfoglaltsága ellenére rendszeresen időt szakít az olvasásra is, igaz, erre a kedvtelésre általában csak az esti órákban nyílik lehetősége. — Azt, hogy milyen könyvet olvasok, mindig az adott pillanat határozza meg. Amikor fáradtabb vagyok, a könnyebb témájú könyveket választom. Ha viszont úgy érzem, a figyelmem még nem lankad, akkor a tudományosabb, ismeretközlőbb művek mellett döntök. így aztán gyakran előfordul, hogy egy időszakban három-négy könyvét is olvasok — mondta találkozásunkkor a rendőr- kapitány. — Elsősorban milyen témájú könyvek érdeklik? — Legközelebb talán a természet- tudományos könyvek állnak hozzám. Ez az érdeklődés minden bizonnyal még abból ered, hogy első szakmaként kohász-üzemmérnöki diplomát szereztem. De a pszichológiai, a történelmi és szépirodalmi műveket is szívesen böngészem. — Mostanában miket olvas? — Jelenleg négy könyv foglalkoztat. Paul Davies*tői Az utolsó három perc és John D. Barrow-tói A világ- egyetem születése című kötetek a természettudományos művek kategóriájába tartoznak. Joseph Heller Képzeljétek el! című alkotása párhuzaDr. Berke Imre általában háromnégy könyvet olvas egyszerre (ARCHÍV FOTÓ) mosan két helyszínen — a XVII. századi Hollandiában és az ókori görög demokráciában — játszódik, ugyanakkor ez a mű a mai magyar társadalom egyfajta tükörképének is tűnhet. Donald V. Hehhtő\ pedig A pszichológia alapkérdéseit szintén most olvasom. — Ezek mind külföldi szerzők. A magyar irodalomból kik a kedvencei? — Az írók közül Moldova Györgyöt' szeretem legjobban, 1971 óta szinte minden könyvét elolvastam. A költők közül elsősorban József Attilát és a Nyugathoz kötődőket kedvelem. Magyari Barna
