Békés Megyei Hírlap, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-18-19 / 271. szám
Bőrfestmények ősbemutatója Valódi csodát lát, aki november 23-ától ellátogat a budapesti Mednyánszky Galériába, ahol csütörtökön 17 órakor nyílik a Csuta György—Zajácz Tamás— Várkonyi János alkotócsoport bőrfestményeiből kiállítás. Az országos premier egyben európai ősbemutató. (8. oldal) Puhatestű szörnyek Rémisztő, de egy fogascet gyomrában megtalálták egy óriáskalmár félig megemésztett szemét, ami negyven centiméteres átmérőjével nagyobb volt, mint egy futball-labda. Hogy mekkora lehetett maga az állat? Ki tudja? Ha lehet, még félelmetesebb az az energia, aminek kifejtésére az állat képes. (9. oldal) 1995. november 18-19., nem. Kicsit megijedtem, de aztán azzal nyugtattam meg magam, hogy biztos csak hülyéskedik, neki nagyobb felelősség van a vállán, mint nekem, biztosan neki is fontos, hogy ne essen teherbe. A gumitól mindig iszonyodtam. Óvszerrel szerelmeskedni olyan, mint zokniban fürödni. Azóta, hogy pórul jártam, persze már másképp véleke- dek róla. —Pórul jártál?... —- Egy szép napon bejelentette, hogy gyereket vár. Nem hittem el. Azt gondoltam, így akar megfogni. Mások is megpróbálták már előtte, mindig kiderült, hogy csak duma volt az egész. Elmentem vele az orvoshoz, és megtudtam, igaz a történet. Kértem a lányt, vetesse el a gyereket, de ő nem akarta. —És most? — Azt hiszed elvettem? Ki tudja, ki dolgozott be még nála... Pereskedni nem akartam, fizettem a gyerektartást, a kiskölyköt életemben kétszer láttam. Megfizettem a tanulópénzt. Azóta mindig gumit használok. Tényleg, nincs nálad egy? Egy férjes asszonnyal volt viszonyom néhány hónapig — kezd bele a történetbe András. — Mikor megismerkedtünk, elmondta hogy van férje, van egy egyéves kisfia, de a házassága boldogtalan. Mindig titokban találkoztunk. Vigyázni kellett, nehogy a férje fülébe jusson a hír. Nekem így megfelelt. Engem nem zavart a titkolózás, őt annál inkább. Többször is közölte, hogy elválik, vegyem el feleségül. Eri is szerettem, de hogy vegyek el valakit, aki megcsalja a férjét? Velem nyilván ugyanezt csinálná. Nem akartam ráállni. Aztán becsapott a villám. Közölte, hogy terhes. —Tőled? — Nem tudta megmondani. Az az igazság, hogy a férjével is rendszeres nemi életet éltek. Hosszan dilemmá- zott, nem tudta, megtartsa vagy ne. Azokban a napokban állandóan sírt, hisztizett, jeleneteket rendezett. Én is kiborultam, idegesített az állandó hiszti. Nem értettem, mit akar tőlem. Miért vittem volna el én a balhét, ha egyszer a legnagyobb lábas sz..t ő kavarta magának. —Szakítottatok? — Nem mondtuk ki, hogy vége. Nem beszéltünk meg semmit. Mindig az én lakásomon találkoztunk. Egyik napról a másikra egyszerűen nem jött többet hozzám. Telefonon is csak egyszer beszéltünk azóta. Felhívott, hogy az orvos szerint ikreket vár. Rámjött a röhögőgörcs. Erre lecsapta a kagylót. —Soha többé nem találkoztatok? — De igen. Néhány héttel ezelőtt. Kézenfogva sétáltak a férjével, a nagyobbik gyerekük ott totyogott mellettük, az ikreket gyerekkocsiban tolták. Idilli kép volt. Az asszony mosolyogva köszönt rám. Én meg sokáig nem tudtam magamhoz térni a meglepetéstől, mert a barna szemű szülők ikrei az én kék szememmel hunyorogtak a világba... Képünk illusztráció, nem a cikkben szereplőket ábrázolja — Zsuzsannával egy közös barátunk révén ismerkedtünk össze — meséli Attila. — Eleinte nem mertem nála kezdeményezni. Féltem, hogy kinevet. Sokkal határozottabb, bátrabb volt nálam. Legalábbis akkor ilyennek láttam... —Sokáig udvaroltál neki? — Majdnem fél évig még a kezét sem mertem megfogni. Zsuzsanna volt, aki nem bírta tovább. Az egyik közös esti programunk az ágyban végződött... Sokáig jártunk együtt, bár nagyon különböztünk egymástól. Éppen ez a másság hozott össze bennünket. Neki az tetszett bennem, hogy komolyabb, megfontoltabb voltam a korombeli fiúknál. Én azért szerettem belé, mert gyönyörű volt, vidám, felelőtlen, őrült. Később éppen emiatt gyűlöltem meg. Kiderült, hogy viszonya volt a legjobb barátommal... Szakítottunk. Soha többé nem akartam látni. —Azután mégis találkoztatok... — Egy évvel a szakításunk után beállított hozzám. A kezében egy kisbabát tartott. Azt állította, a gyerek az enyém, és megkért, viseljem gondját a babának, néhány hónapig. Amerikában él-nek rokonai, mondta, hozzájuk utazik nyelvet tanulni. Egy percig sem vettem komolyan, hogy az enyém a gyerek, de vállaltam arra a „néhány hónapra”. Ennek már négy éve... —Meddig bíztál benne, hogy visszajön a gyerekért? — Éleinte nem volt időm ezen gondolkodni. Sok gond szakadt a nyakamba. Azt sem tudtam, mit kell egyáltalán csinálni egy babával. Szinte hozzá se mertem érni, féltem, hogy valamit rosszul csinálok. A szomszédasszony mutatta meg a fortélyokat. A gyerek rengeteg időmet lekötötte, állandóan foglalkozni kellett vele, pelenkázni, etetni, játszani... Nem tudtam elmenni a barátaimmal meginni egy sört, mert nem hagyhattam otthon egyedül a kicsit, a kocsmába meg csak nem viszem magammal... Vártam vissza Zsuzsannát, mint a messiást. Fél év után már biztos voltam benne, hogy soha nem látom többé. Ha valaha mégis visszajönne, és követelné a gyereket, már nem adnám oda. —Biztos vagy abban, hogy te vagy a gyerek apja? — Ő engem apának hív, és ez a legfontosabb. Egyébként ez a kérdés nem érdekel igazán. A barátaim hülyére röhögték magukat ezen a történeten. Azt mondták, csak én lehetek ilyen mamlasz, hogy hagyom magam rászedni. Szerintem nincs igazuk. Mindennél jobban szeretem a kislányomat, hatalmas örömet jelent, ha vele foglalkozhatok. Persze az örömért cserébe sok mindenről le kellett mondanom. A korombeli, huszonéves lányok nem foglalkoznak olyan sráccal, akinek van egy gyereke... „Van nálad gumi?” — kérdezte Zoli egy éjszakai szórakozóhelyen a lánytól, aki mellé telepedett a bárpulthoz, és szemezni kezdett a jóképű fiúval. — Van gumi nálad? Mert ha nincs, esélyed sincs. Nem akarok többet úgy járni... —és hosszas magyarázkodásba fogott gyerekről, gyerektartásról. A lány rövidesen elunta a szövegelést, és távozott. -Zoli észrevette, hogy figyelem, és hozzám fordult. — Van nálad gumi? — kérdezte. — Mert ha nincs, szóba sem jöhetsz. Egyszer már ráfáztam, behúztak a csőbe. — Gyereked született egy alkalmi kapcsolatból? — Egy este ugyanitt ültem, mint most. Még talán a székek is azonosak. Odajött hozzám egy lány. Azt mondta, unja ezt a helyet, nincs-e kedvem elmenni vele máshová. Szép lány volt, és elég ostobának látszott. Könnyű esetnek tűnt. Én meg ki voltam éhezve rendesen. Akkor szereltem le a katonaságtól, hónapok óta nem volt dolgom nővel. Nem részletezem. A másik szórakozóhelyre már nem mentünk el... —Nem védekeztetek? — Az első alkalom után kérdeztem tőle, szed-e gyógyszert. Azt válaszolta, Legényapák
