Békés Megyei Hírlap, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-14-15 / 242. szám
8 1995. október 14-15., szombat-vasárnap #-BÉKÉS MEGYEIHÍRLAP A szülőföldre hazatérve, túl az élet kétharmadán (Testőr üzenet a nagyvilágba E. Szabó Zoltán Gyulán született, Endrődön járt iskolába, a gimnáziumot Szeghalmon végezte, a szarvasi tanítóképzőben tett újabb érettségi vizsgát. Szegeden szerzett rajz—ének szakos tanári oklevelet, Orosházán kezdett tanítani. Visszahívták a szegedi főiskolára, tanársegéd lett a Pszichológia Tanszéken. A kaposvári főiskolán 19 évig tanított pedagógiát, didaktikát, logikát. 1986 óta újra itthon dolgozik, egyik alapítója a békéscsabai főiskolának. Egyetemi tanulmányokat Debrecenben és Szegeden folytatott, szaktárgyain kívül matematikát és matematikai logikát tanult. Bölcsészdoktori vizsgát logikából az ELTE-n tett, ahol most a Pedagógiai Doktori Iskola hallgatója. A Körösi Csorna Sándor Főiskola Neveléstudományi Tanszékén oktat. Ennyit a tanár úrról. A festőművész E. Szabó Zoltán pályája nem mindennapi. Ötödik osztályos korában derült ki, hogy tehetséges. Bárdos Géza, osztályfőnöke — matematika—rajz szakos—fedezte fel. Szívesen tanult volna tovább képző- művészeti középiskolában, de szüleinek három gyermeket kellett eltartani egy pedagógusfizetésből, így erre nem volt lehetőség. A gimnázium után építészmérnöki karra szeretett volna jelentkezni, ám — az ötvenes években — ez az álom is elszállt. Beállt segédmunkásnak a mezőhegyesi cukorgyárba. Hamarosan a szarvasi átképzés következett, ott találkozott Cs. Pataj Mihállyal. Egy sikeres önarckép, s máris együtt festettek, növendék-kiállításokon vett részt. Szegeden legnagyobb hatással Fischer Ernő volt fejlődésére. Fiatalon több kiállításon szerepelt képeivel, aztán — vagy anyagi okokból, vagy azért, mert a tudományok világa erősebb vonzerőnek bizonyult — letette az ecsetet. Bármerre vetette viszont a sors, olvasott, tájékozódott, tartotta a kapcsolatot régi barátaival, mert mindig a képzőművészet állt szívéhez legközelebb, csak éppen „nem mert ecsethez nyúlni”! Elég különös, ha ötvenéves a festő, amikor első önálló kiállítását rendezi. Ez történt 1989 őszén, amikor műveinek a főiskola adott otthont. 1968 és 1989 között egyetlen képet sem festett. Azt már tudjuk, miért került évtizedekig háttérbe, elnyomás alá a művészet, de vajon milyen okok hozták ismét és éppen akkor felszínre? — Amikor 1986-ban, a főiskola megnyitásakor hazajöttem a szülőföldemre, a hazai színek, ízek, a levegő meg a szabadidő is megadta a bátorságot. Várkonyi János festőművész segített. Még Szegeden tanítottam valamikor pszichológiára és logikára... Megmutatott néhány alapvető dolgot, amit elfelejtettem vagy meg sem ismertem korábban. Aztán más útra léptem, ma már más technikával dolgozom. Akril festéket használok, ez műanyag festék, vízben oldódik és gyorsan szárad. E. Szabó Zoltán szeretettel beszél mestereiről, hálával említi Lóránt János és Lonovics László festőművészt. Meggyőződése, hogy a festészet egész embert kíván. Régi munkáit próbálkozásoknak nevezi, s kiderül, némi bátorítás, inspiráció, siker sem ártott volna, hogy korábban is érdemesnek tartsa a folytatást. A révbejutottság — a főiskolára már ismert szakemberként érkezett, akinek múltja van — kedvezően hatott művészi énjére. A másik indíték lehet — túl az élet kétharmadán — az idő múlása. Nyugdíjas korára főtevékenységgé válhat a festészet — mondja derűsen. A kései premiert megelőzte egy olyan termékeny félév, amikor harmincnál több zsűrizett alkotás született, olajképek, tájak, alföldi hangulat. Aztán további kiállítások következtek itthon és külföldön, képei megtalálhatóak Angliában, Dániában, Hollandiában, Portugáliában. Legutóbb Budapesten mutatkozott be árveréssel egybekötött tárlaton, előtte a Belvárosi Iskola és Gimnázium aulájában, a főikolán. A Békéstáji Művészeti Társaság nemrég vette fel soraiba. Összes alkotását a természet ihlette, az átköltés mértéke változó. Elhivatottsággal fest, érzelemgazdag, melegséget sugárzó, életkedvről, hitről, erőről tanúskodó képeivel fontos és sürgős üzenetet szeretne szétkür- tölni a világba: — A sors úgy hozta, hogy sokfelé jártam itthon és külföldön. Mindenütt azt láttam, hogy a Föld gyönyörű, a természet csodaszép, de akarva-aka- ratlanul, az emberi társadalom szervezettségétől függően, főleg gazdasági kényszerből a tönkretétele, pusztítása folyik. Nem a természetbe való beilleszkedés, nem a természet törvényeinek tiszteletben tartása vezérli az embereket, hanem a meggazdagodás vagy az egzisztenciális problémákra keresett megoldás; irtják az őserdőt, az értékeket nem becsülik. A fejlettebb államokban többet adnak ugyan környezetvédelemre, de nem a megelőzésre, hanem E. Szabó Zoltán: trA Föld gyönyörű!’ FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER utólagos tűzoltásra. A képeimmel a magam módján arra szeretnék figyelmeztetni, hogy valami világösszefogás lenne szükséges; a Föld tényleg mindenkié legyen, és többet tegyünk érte, mint eddig! A természet szépségét, embert megtartó erejét kell látni! Szeretnék optimista lenni, de nehéz. Sokszor már festeni is nehéz a szépet, mert mögé látok a felszínnek... Niedzielsky Katalin Mit olvas? pécsiek ünnepelték... Jövőre ötven éve, hogy színpadra lépett Pécsett ugyancsak megadták a módját a színházi centenáriumi ünnepségeknek. Erről az egyik ünnepelt résztvevőtől, a számunkra is oly kedves Széplaky Endre színművésztől hallottam. Feleségével együtt őt is meghívták, hiszen életéből 15 esztendőt a Pécsi Nemzeti Színházban töltött. Egy csendes pillanatban azt is elárulta, hogy jövő május 28-án lesz 50 éve, hogy először a színpadra lépett. — Az a fél évszázaddal ezelőtti fellépés Erdélyben történt — meséli a művész. — Aradon születtem és Kolozsvárott éltem, a szüleim a házsongárdi temetőben pihennek. Visszamenni én már nem szeretek arra a vidékre, mert ott teljesen elváltoztatták a világot. A budapesti színiiskolából szerződtem Pécsre 1948-ban. A mostani jubileumi ünnepen Péter Gizi, az akkori partnerem konferált fel. Nosztalgia-dal- csokrot énekeltem. Elmondhatatlan érzés volt, hogy ennyi év múltán is hogyan tapsoltak a pécsiek, milyen sok barátra, ismerősre leltem. —A televízióban kétórás volt a gála, amely a valóságban négy órán keresztül tartott. Széplaky Endre: „Este, ha üt az óra, mint az öreg harciménnek, indulnom kell. ” FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER — A felvett műsor nem tudja visszaadni azt a hangulatot, amit a jelenlét, a SZÍNHÁZ! Parádés felvonulás részese lehetett a közönség. Mi kollégák, az öltözőben, a fogadáson, a kiállításokon köszöntöttük egymást. Nagy találkozásaink voltak, Gordon Zsuzsát például évtizedek óta nem láttam, csak most! Fantasztikus két kiállítást rendeztek, a 100 évad képekben és a Színészportrékat. A pécsi évek bemutatóinak képei között lapozunk. Bástyasétány 77., Marica grófnő, Csárdáskirálynő, a Bánk bán, a Képzelt beteg és három vidám fickó a Gong Együttesből: Széplaky Endre, Galambos György és Tornanek Nándor. A Harsányi Együtteshez (bizonyosan van még aki emlékszik rájuk) hasonlóan mulattatták a közönséget kritikus humorral. Bolond és boldog évek, sikerek,fiatalság.... — A színészportrék között sétálva rádöbbentem, milyen sokan elmentek közülünk, nyomasztó volt a gondolat. Aztán, csak úgy magamban — talán el sem hiszik, vagy érzelgősnek tartanak —, beszélni kezdtem hozzájuk és válaszoltak. Megnyugtatott az érzés, elfogadtam a változtathatatlant, megköny- nyebbülten és az emlékektől gazdagabban léptem ki az ajtón. A barátaim voltak közöttük sokan, Tomanek Nándor, Galambos György és Kálmán Gyuri. — A Békéscsabán töltött 33 év az életének jelentős része, végleg idekötötte a család, a közönség szeretete. — Nem tudtam volna elmenni innen. Ma pedig már egyre ritkábban megyek a színházba, nincs kivel beszélgetni. Nyolc éve vagyok nyugdíjas, de az új évadban nem is számítanak rám. Este, előadáskezdéskor pedig nekem mennem kell, füttyentek hát Salátának és Kokónak, a két kutyámnak, és elindulunk... BedeZsóka Dr. Sipos András erdőmémök, agrármérnök, címzetes egyetemi ‘ tanár, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa. A soproni származású tudós 1984 óta a Szarvasi Arborétum igazgatója. Dolgozószobája kisebbfajta könyvtárterem, benne kézikönyvek garmada, folyóirathegyek. — Mit szólnak a fiatalok, ha elárulom, hogy össze-vissza olvasok mindent? — szabadkozik. — Reggelenként, ha tehetem a Bibliát forgatom. Napközben teljesen lefoglalnak a tudományos folyóiratok és a szakkönyvek. A szépirodalomra csak lefekvéskor jut időm. Most éppen Jókai, Hegedűs Géza és Robert Ludlum művei sorakoznak elérhető közelségben az ágyam mögötti polcon. —Tizenkét éves korom óta tart ez az olvasási láz. Már akkor is magam válogattam a könyveket. A fő szempontom az volt, minden olyat elolvassak, amire a felnőttek azt mondták, hogy nem nekem való. Ekkoriban került a kezébe Széchenyi szerelemről írott emlékiratai, Cronin Réztábla a kapu alatt című munkája és Margaret Mitchelltől az Elfújta a szél. Később egyetemistaként falta a Rejtő-regényeket. Vallja, Rejtőnek köszönheti humorlátását, s azt, hogy az arisztokratikus irodalomkritikai megfontolások mellett az irodalom szórakoztató funkcióját is el tudja fogadni. Dr. Sipos András reggelenként a Bibliát forgatja fotó: lehoczky Péter Számomra az olvasás egy méreg, egy mákony. Bevallom, egy jó könyv kedvéért hajlandó vagyok akár határidős feladatot is elodázni, vagy éjszakára tenni. Most is egy ilyen műre akadtam, a címe: Álarcban. Ebben a szerző, David Morei azt feszegeti, hogyan alakítható, manipulálható az emberi pszichikum egy bizonyos cél érdekében. Rendkívül izgalmas olvasmány, ajánlom mindenkinek. Cs. R. Világszép világnap Bartók Bélára emlékeztünk a békéscsabai Vigadóban Mintha a zene világnapja megálmodójának, Yehudi Menuhinnak óhajtása teljesült volna hazánk egyik legszebb előadótermének ragyogása közepette: „Az igazság, ami a világ minden népművészetében, zenei stílusában ezernyi színben mutatkozik meg, képessé tesz bennünket arra, hogy egyetértésre jussunk egymással.” Menuhin nagy barátja, az ötven éve elhunyt Bartók szelleme tartotta igézetében a termet teljesen megtöltő közönséget a „Szarvas-ének” verset, kórus- és zongoraműveket felölelő megemlékezésén. Bevezetőjében e sorok írója a táj és Bartók zenetörténeti jelentőségű kapcsolatára hívta fel a figyelmet. Megemlítette a bartóki életmű világgá tágulásának apró jeleit, és végül magát a zeneköltőt idézte—költői minőségében. Jellemző Bartók-méltatások sora hangzott el magvas (olykor hatalmas terjedelmű) versek formájában. Ezeket bámulatos memóriával Banner Zoltán előadóművész tolmácsolta, egységbe forrasztva a gondolati lüktetés és a kiejtés minden szépségét. A közben-közben megszólaló zongoradarabok Bartók legjava termését mutatták fel, Farkas Pál zongoraművész temperamentumos játékában. O még kórusmű kísérőjeként is hozzájárult a sikerhez. A koncerten a szó szoros értelmében mindvégig „helytálló” szakiskolai leánykórus ízes népdaléneklésével éppúgy magával ragadott bennünket, mint a Bar- tók-kórusok kristályvilágának tolmácsolásával. Az élükön Jász Ildikó egészséges tempók, kifejező zenei megoldások sorával hozta közel mindannyiünkhoz a kis remekműveket. Lukin Lász)ó Az emlékezetes esten a Bartók Béla Leány kórust Jász Ildikó vezényelte FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER
