Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-17 / 192. szám

tRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1995. augusztus 17., csütörtök Te is más vagy - Te sem vagy más A közös játékban senkit sem zavart, hogy ki honnan érkezett Tegnap érkeztek a békéscsa­bai menekülttáborba azok a fiatalok, akik az Európa Ta­nács által meghirdetett „ Te is más vagy — Te sem vagy más” elnevezésű kampány résztvevői. A kerékpártúra tagjai a világ legkülönbözőbb részeiről, töb­bek között Németországból, Norvégiából, Finnországból, Srí Lankáról, Amerikából ér­keztek. Útjuk során olyan nem­zeti, etnikai kisebbségek, testi­szellemi és lelki sérültek bevo­násával olyan programokat, közös játékokat szerveznek, melyek bizonyítják: nincs he­lye a mássággal, idegenekkel szembeni előítéleteknek. Békéscsabára — rendha­gyó módon — vonattal érkez­tek, hiszen útvonaluktól mi igen távol estünk volna. A me­nekülttáborban élő csaknem harminc — főleg Boszniából érkezett kisgyerekkel a tábor zsúfdtsága miatt a József At­tila Általános Iskola tornater­mében találkoztak. A közös játékban, éneklésben látható­an senkit sem zavart, hogy ki honnan érkezett, de még az sem, hogy ki milyen nyelvet beszél. Antal Gyöngyi Humánus adókivetés Szarvason Kitüntetés, lemondás Mezőhegyesen Megyei küldöttértekezlet. A vakok és gyengénlátók megyei szervezete szeptember 7-én, csütörtökön délelőtt fél tíztől a békéscsabai Luther utca 13/A. szám alatti székházában tartja megyei küldöttértekezletét. Pet­ries Jánosné megyei elnök nyitja meg a tanácskozást, majd Lévai József megyei titkár szóban egé­szíti ki az írásbeli beszámolót. Drogtérkép. Augusztus 30-án 10 órakor találkoznak Békéscsa­bán, a megyeházán a kábítószer­visszaélés megelőzésére alakult megyei munkacsoport tagjai. Bé­kés megye drogtérképéről beszél a szegedi drogcentrum vezetője, Zelenay Károly. A tanácskozá­son részt vesznek a városi mun­kacsoportok vezetői és a drogté­ma szakértői is. Távozó aljegyző. Dr. Oláh Er­nő, Szeghalom város aljegyzője a közelmúltban sikerrel pályázta meg Bihamagybajom község jegyzői állását, ahová szeptem­ber 1-jétől nyert kinevezést. A szeghalmi képviselő-testület el­fogadta dr. Oláh Ernő távozási szándékát, s egyben új aljegyzői pályázat kiírását javasolja. A pá­lyázás feltétele jogi egyetemi végzettség. Két falu, egy orvos. Dr. Mag Piroska személyében, aki koráb­ban 7 évig praktizált Lökösházán, ismét van háziorvosa Kis- és Ma- gyardombegyháznak. A doktor­nő kedden és csütörtökön Ma­gyar-, hétfőn, szerdán és pénte­ken pedig Kisdombegyházon rendel. A két kistelepülés a hétvé­gi orvosi ügyelet szempontjából Medgyesegyházához tartozik, az ügyeleti munkában — meghatá­rozott beosztás szerint—dr. Mag Piroska is részt vesz. Új egyesület. Megalakult az Országos Amatőr Költők és írók megyei szervezete. Céljuk, hogy együttműködjenek mindazok­kal, akik amatőr szinten foglal­koznak a művészetekkel. Várják azok jelentkezését, akik kedvet éreznek a csoport munkájában résztvenni, vers, novella, próza, grafika terén próbálkoznak. A szervezet megyei vezetője Brád- né Furák Éva. Hétfőig jelölhetnek. Körös­újfalu lakosait ezekben a napok­ban elsősorban a polgármesteri jelöltállítás foglalkoztatja. Köz­tudott, az észak-békési települé­sen — a jelenlegi polgármester, Tóth Dezső lemondása miatt — szeptember 10-én polgármesteri választást tartanak. A jelöltállí­tás határideje hétfőn délután 4 órakor jár le. „A FÖSVÉNY EMBER SEMMILYEN HA­SZONNAL NEM ERI BE.” (Seneca) Szarvas város tegnapi testületi ülésén a napirendek legfonto­sabbika az adórendelet módosí­tása volt. Korábban hírt adtunk arról, hogy július 1 -jétől a képvi­selő-testület bevezette a helyi forrás bővítése érdekében a ma­gánszemélyek kommunális adóját, amely 3 ezer forint/fő évente. Ugyancsak ettől az idő­ponttól építményadót vetett ki, melynek mértéke 200 forint/ hasznos négyzetméter. Dr. Gya­log Sándor jegyző arról tájékoz­tatta a képviselőket, hogy 7274 adóbevallást postáztak ki, mely­ből 6209 érkezett vissza kitölt­ve, 1065-en még nem nyilatkoz­tak, késedelmüket mulasztási bírság nélkül augusztus 31-éig pótolhatják. Ebből az adónem­ből 4 millió 500 ezer forint bevé­telt tervez a város december 31- éig. Az építményadó tekinteté­ben 210 beérkezett bevallást néztek át a szakemberek. Ebből körülbelül az idén 1 millió forin­tot lehet realizálni. A képviselő-testület elvetette a kommunális adórendelet azon módosítását, amely mentesítette volna azokat a magánszemélye­ket az adófizetési kötelezettség terhe alól, akik lakás céljára használt üdülőben laknak és azt lakcímként a személyi igazolvá­nyukba bejegyeztek. Egy szava­zat hiányzott ahhoz, hogy az érintettek ne építményadót, ha­nem kommunális adót fizesse­nek ingatlanuk után. Elfogadták azonban azt a módosítást, amely az adófizetés alól mentesíti azt a nyugdíjast, illetve nyugdíjas há­zaspárt, akinek egy főre jutó jö­vedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegét. Ugyancsak mentesül az a család ez alól az adófizetés alól, amelyiknek jö­vedelme egyezik a fentebb leír­tak egy főre jutó egyhavi nettó jövedelmével. P.J. Rendhagyó módon kezdődött a mezőhegyesi képviselő-testület tegnapi ülése: az önkormányzat emlékérmet, díszoklevelet és a város címerével ékesített aranygyűrűt adományozott né­hai Ágonás János és dr. Bánki Mihály főorvosoknak. Mindkét kitüntetett 30—30 éven át szol­gálta a város és a környék lakos­ságát. Agonás dr. kitüntetését özvegye, a ma is Mezőhegyesen élő dr. Agonás Jánosné vette át. A továbbiakban a képviselők el­fogadták az első félévi beszá­molót, rendeletet alkottak az (Folytatás az 1. oldalról) Gyulán a „Vendégségben otthon” mottót választó Minden Magyarok III. Táncfesztiválja keretében augusztus 19-én, szombaton 18 óra 30-kor az Er­kel művelődési háztól indulnak a résztvevők a tószínpadhoz, miközben látványos táncokkal szórakoztatják a város lakossá­gát. Az első fesztiválbemutató 20 óra 30-kor kezdődik. Vasár­nap a második fesztiválbemuta­tó 18 óra 30-kor lesz. A Gyulaexpo ’95 keretében szombaton délelőtt 10-kor kez­dődik a sportcsarnoknál, az ex- poszínpadról a Gyula Tv nyil­vános felvétele, délután 18 óra­kor koncertek startolnak, nép­szerű együttesekkel. Vasárnap este hatkor Lebenszky Attila polgármester mond Szent Ist- ván-napi megemlékezést a tó­színpadon. Este 7-kor „ajándék­eső”, majd fél tizenegykor fer­geteges tűzijáték-parádé követ­kezik. Mezőkovácsházán az MTE sporttelepére várják az érdeklő­dőket augusztus 20-án. Reggel kilenctől romániai magyar nép­tánccsoport ad műsort és tíz óra­kor kezdődik a Munkáspárt po­litikai nagygyűlése. Előadó: Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. A gyűlést követően ad­ják át — a nagykamarási Ságvá- ri Endre Tsz képviseletében — az új kenyeret. Orosházán 19-én délután az evangélikus templomban 17 óra 30 perces kezdettel a sepsiszent­györgyi kórus és zenekar rene­szánsz hangversenyt ad. 20 óra­kor utcabál kezdődik. Húszadikán Gyöpárosfürdőn ígérnek a szervezők gazdag programot. A Benkó Dixieland Band koncertje bizonyára sok nézőt vonz majd. A kutyabe­mutató, divatshow mellett pop­paródia, bográcsos főzőver­seny, sörkóstoló és tűzijáték is lesz. Sarkadon, mint az már az 1995. évi költségvetés módosí­tásáról. Az épített és a természe­ti környezet védelméről szóló rendelet megalkotását viszont „két-három hónapra” elnapol­ták. E napirendi pont tárgyalása­kor Kovács Józsefné képviselő lemondott a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságban viselt tagságáról. Utóda — mi­vel az elsőnek felkért Badics András elfoglaltságaira hivat­kozva nem vállalta a megbíza­tást — Hollós László lett. M. Gy. utóbbi esztendőkben hagyo­mánnyá vált, a képviselők au­gusztus 20-án találkoznak test­vérvárosuk, Nagyszalonta ta­nácstagjaival. A két város elöl­járói először a belvárosi refor­mátus templom ökumenikus is­tentiszteletén vesznek részt, majd meghallgatják Giczy György, a KDNP országos el­nökének ünnepi beszédét. Ezt követően átadják a „Sarkadért” kitüntetéseket, majd pedig Nagyszalonta városa átveheti a a három testvérvárosa (Hajdú- böszörmény, Túrkeve és Sarkad) ajándékát, egy autó­buszt. Tótkomlóson dr. Vastagh Pál igazságügy-miniszter mond ünnepi beszédet augusztus 19- én 18 órakor a helyi művelődési központban, majd Hajkó Zsuzsa festőművész kiállítása nyílik a könyvtárban. Húszadikán az evangélikusoknál és a katoliku­soknál lesz ünnepi istentisztelet, utána a ligetben rendeznek be­mutatókat. A Komlós Néptánc­együttes 16 órakor lép színpad­ra. 18 óra 30 perces kezdettel a makói Ivanhoe és a helyi Spekt­rum Blues Band együttes kon­certje kezdődik. A főtéren térze­nét szolgáltat a gyermek és ifjú­sági fúvószenekar, míg a Rózsa fürdőben úszóversenyeket, este pedig medencediszkót rendez­nek. Vésztő-Mágoron 1991 óta immár évente minden alkalom­mal megrendezésre kerül a Sár­réti Piknik elnevezésű rendez­vény. Idén, augusztus 19-én a reggeli órákban kezdődik a pik­nik. Jelentősebb műsorai közt a sárréti Toldi-választás, Dinnyés József műsora, valamint a különböző népi együttesek be­mutatkozása szerepel. Este 21 órakor tűzijátékkal fejeződik be a rendezvény. A felsoroltak mellett me­gyénk számos településén kerül sor megemlékezésre, szórakoz­tató programokra. Olcsóbb közvilágítás Békéscsabának Ünnepélyes keretek között írta alá tegnap Pap János polgár- mester és Kelemen Sándor, a Démász Rt. békéscsabai üzlet- igazgatója azt a megállapo­dást, melynek segítségével Békéscsaba közvilágításának korszerűsítése folytatódhat a közeljövőben. A Démász Rt. 1989-ben kezdett hozzá egy olyan kor­szerűsítési programhoz, mely­nek révén évről évre takaréko­sabban működhettek köztéri lámpáink. Ebben az évben az erre fordítható keret elfogyott, a német szénsegély kedvez­ményes hiteléhez is csak mint­egy hatmillió forintnyi saját erő felmutatásával lehetett volna hozzájutni. Hosszas tárgyalások. után ezt az összeget a Démász Rt. előlegezte meg a városnak az­zal, hogy a megtakarított áramdíjakból fizeti majd meg a város ezt a jövő évben. így jutottak a 6 millió forint mellé újabb 33,6 millióhoz, és így kezdődhetnek meg a kor­szerűsítési munkálatok már a következő hetekben. Augusz­tusban Gerla, Fényes, Mező- megyer, szeptemberben az I„ a IV. kerület és a Lencsési lakó­telep egyik része, októberben Jam ina, decemberben pedig a III. és VI. kerület, a Kazinczy lakótelep és a Lencsési lakóte­lep másik fele kerül sorra. A munkák során 3781 lámpates­tet cserélnek ki, mintegy 13 millió forintos megtakarítást szerezve ezzel a városnak. A. Gy. Augusztus 20-ai programok Kultúra, politika, szórakozás, tűzijáték, vásár a kínálat Nehéz szezonkezdetre számítanak (Folytatás az 1. oldalról) — Sajnos kevesebbel, mint tavaly. — Hol tartanak a műszaki felkészí­tésben? — Jelenleg is folyik a karbantartás. Időarányosan jól állunk, szeptember elejére felkészítjük a gyárat. — Az összkép ennek ellenére sem nevezhető rózsásnak. — Sok múlik az elkövetkező 3-4 hét időjárásán. Legalább annyi csapadék esne, hogy normálisan ki lehessen szedni a répát. Az átlagtermés csökke­nése eleve azt jelenti, hogy — első félévi reményeinkkel ellentétben — az idén nem fogunk cukorrépát exportál­ni. Annyi viszont valószínűleg terem, amennyivel teljesíthetjük a kvótánkat. Pillanatnyilag legfőképpen a termelő­kért izgulunk, azért, hogy a számítása­ik legalább részben realizálódjanak. Ellenkező esetben jelentősen csökken­het a répa jövő évi vetésterülete — fejezte be egy mély sóhajjal nyilatkoza­tát a mezőhegyesi gyár igazgatója, Bi­hari-László. Kapacitásnövelés Sarkadon Befejezésükhöz közelednek a nyári kar­bantartási munkák a sarkadi cukorgyár­ban. Augusztus 21-étől megkezdik az egyes állomások hidegpróbáit, míg a főpróbát szeptember 5-én és 6-án tartják. Mint Molnár Tibor, a sarkadi gyár igazgatója elmondta, az utolsó fázishoz érkeztek azok a beszerelések is, ame­lyek a kapcitás növelése érdekében tör­téntek. A legnagyobb beruházásuk egy francia répavágó gép beépítése volt. Ugyancsak befejezés előtt áll a szűrés modernizálására és a lémelegítés kor­szerűsítésére szolgáló technológiai vál­toztatás is. A répa szedése szeptember 4-én indul, a gyár kampánykezdését pedig szeptember 7-ére tervezik. — Információink szerint a magyar­országi cukorgyárak közül mi kezdünk a leghamarabb — mondta az igazgató. — Ennek több oka is van. A földek mifelénk kötöttebbek, így sokkal job­ban félünk az ősztől és a korai téltől, mint bármelyik másik gyár. Aztán a világpiaci ár is kedvező exportfeltétele­ket ígér, így jó üzletnek tűnik a korai indulás. Végül pedig a répa érési kísér­lete is azt jelzi, hogy a répa érési stádi­umban van. Igaz, a területeink negyven százalékán aszálykáros répákkal is ta­lálkozunk, de a többség mégiscsak ked­vezőnek mutatkozik. A szedésre alkal­mas gazdaságokat a répa érési kísérle­tének megfelelően jelöljük ki. Hektá­ronként 36 tonnás átlagtermés várható. A répa cukortartalma 15,5 százalék. Mindez közepesen jó termést jelent számunkra. Beszélgetésünkből kiderült, a kam­pányt ezúttal 95 naposra tervezik. M. Gy.—M. M. Folyik az új francia répavágó gép beépítése, mely által megnövekszik a sarkadi cukorgyár napi kapacitása fotó: kovács ERZSÉBET

Next

/
Oldalképek
Tartalom