Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-29-30 / 176. szám
1995. július 29-30., szombat-vasárnap Szent Johanna és a gyulai vár — a kortársak zabadtéren ősbemutató lesz Augusztus 3-tól a Gyulai Várszínházban színre kerül George Bemard Shaw műve, a Szent Johanna. Rendezőjével, Csiszár Imrével, a Várszínház művészeti vezetőjével beszélgettünk a darabról, az előadásról és egyebekről. — Miért esett a választás Shaw-mű- re és miért épp a Szent Johannára? — Olyan darabot kerestünk a Gyulai Várszínház programjába, amely nagyon illeszkedik ehhez a környezethez. Mivel terveink szerint minden évben egy magyar drámát és egy külföldi klasszikus vagy modem művet mutatunk be, így választottuk a két igen ide illő darabot: Hubay Miklóstól A Cethal hátán című drámáját és Shaw Johannáját. Szabadtéren még soha nem játszották a Szent Johannát, ez lesz az első előadása. Ugyanakkor a krónikás színmű — talán az első, sorukat később folytatja Shaw — érdekes kísérlet arra, hogyan élnek meg e darabok ebben a valódi közegben. A gyulai vár akkortájt épült, amikor a történet játszódik. Szinte kortársak. Igyekeztünk kitalálni úgy a mű szerinti helyszíneket, hogy a vár különböző pontjaira épüljenek, tehát minimális díszletet használunk. Másrészt az foglalkoztatott bennünket, hogy a darab olyan legyen, ami népszerű és nagy szereplehetőségeket kínál, hiszen az volt az elképzelésünk, hogy nem előbemutató helyszínéül használjuk Gyulát, hanem csak itt látható eredeti bemutatót tartunk. A Szent Johanna mintegy 25:30 olyan szereplehetőséget kínál, melyekre—jól kiosztva — nagy színészegyéniségeket lehet „mozgósítani”. Úgy gondolom, az is nagy vonzereje a produkciónak, amellett, hogy itt látható, kik játsszák. — Johanna szerepét Kuhik Annára osztották... — A Szent Johanna nem egyszereplős darab, mindegyike fontos és jó szerep. Johanna szerepálma lehet mindenkinek. A hitről szól, annak fontosságáról, s olyan korban, mint a mienk, amely egyrészt a pénz uralma alatt áll. másrészt eltechnokratizálódó világ. Az olyan hittel teli lények, mint Johanna is, nagyon fontosak. Johannának sugárzása van és ezzel a sugárzásával tud az emberekre, a tömegekre, környezetére hatni. A szerepet olyan embernek kell eljátszania, akinek ez színészileg, művészileg birtokában van... — Szinte kizárólag többes számban válaszolt: mi az oka? — Amikor engem kineveztek Budapestre, a Thália Színház élére, Gyulán az igazgatói feladatokat megosztottam Cs. Tóth Jánossal, aki jelenleg is a Várszínház megbízott igazgatója. Valószínűleg az ősszel, amikor itt új pályázatot írnak ki, a színház művészeti vezetése megpróbálkozik az általunk elkezdett vonulat folytatásával. —Gyula eddigi tapasztalatai szerint mennyire váltotta valóra elképzeléseit, úgy a közönség, mint a segítő', gátló kezek tekintetében? — Az egyetlen, ami ellenünk volt — az is csak rövid ideig, a szezonkezdés elején — az időjárás. Nagyon megtréfált bennünket. A nyitóelőadásnak is rövidebbnek kellett lennie, mint ahogyan terveztük, mert olyan záporok voltak. Ugyanígy az első operettelőadásokon is, a Marica grófnőnél. Most kánikulát élünk, és azt hiszem, ez mindenképpen hasznos a színháznak, hiszen este, amikor a nézők eljönnek megnézni az előadásokat, szinte örülnek, hogy kiszabadulhatnak a forró lakásokból. És valóban hangulatos este ígérkezik... Ami az egyéb segítő vagy gátló tényezőket illeti: azt hiszem, jól Csiszár Imre rendező főpróba előtti megbeszélést tart a színészekkel FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET előkészített az évad, mindenféle improvizációtól mentes. Ennek köszönhető, hogy közel negyven produkciót láthatnak az emberek Gyulán, a gyermekdaraboktól a zenés előadásokon, balettesten, képzőművészeti kiállításon ke-, resztül a filmvetítésekig, színházi előadásokig. Amit szerettünk volna, hogy egy kicsit fesztiváljellegűvé tegyük a gyulai nyarat, úgy hiszem, jó irányba mozdult el. — Visszatérve a bemutatásra váró darabra: mivel ajánlaná az érdeklődők figyelmébe? — A Szent Johanna nem csak egy klasszikus, veretes dráma, hanem nagyon sok olyan gondolat, érzés, amely a mai mindennapjainkban megtalál minket, választ keresve. Mindez olyan előadás keretében, ami hangulatos, romantikus és szép környezetben kerül színre. Nem csak egyszerűen színházbarátoknak és „vájtfülűek- nek”, hanem a hétköznapok gondjaival küzdő emberek is itt fellélegzést, egy kis szigetet találnak, ahol kipihenhetik magukat. —És lelki támaszt is kaphatnak... — Ha valaki jól figyel, feltétlenül! Szőke Margit Még mindig: jazz! AIV. Gyulai Jazz Fesztivál sztárja: az In Line együttes fotó: SUCH tamás / (77rzem, hogy bölcsebbedem Csoóri Sándor csak erkölcsi hatalomra vágyik Az idén negyedik alkalommal került megrendezésre a Gyulai Vár Jazz Fesztivál várszínházi szervezésben. A hangulatos középkori várudvar kitűnő akusztikája már az eddigi években is rangot vívott ki magának az idelátogató jazz-zenészek és a közönség körében. Az idén nyáron először a fesztivál résztvevői két helyszínen mutatkozhattak be a közönség előtt: hét órától a vár előtti sörsátorban a Gyulai Big Band és az Aquarell, a várban pedig a Jazz Mine, a Makám és az In Line muzsikusai léptek fel. A Gyulai Big Band a tavalyi fesztiválon tűnt fel tradicionális és nagyzenekari számaival, az együttes vezetője Kepenyes Pál. Az 1990-ben alakult Jazz Mine együttest a Békés megyei zenerajongóknak aligha kell bemutatni: Hevesi Imre, Köles István, Gulyás László, Szabó László és Pfeff Márton —már külön-külön is mindannyian hírnevet szereztek maguknak. Makám — arab eredetű szó, amely dallam modellt, zenei alapsejtet jelent a keleti zenében. A Makám együttes játéka nem sorolható egyetlen műfajba sem: a klasszikus zene, a kortárs zene, a jazz, a rock és a folk ötvözete — igazán izgalmas zenei kaland volt hallgatói számára. Már éjszakába nyúlóan került sor a legtöbbek által várt zenei „csemegére”, az In Line együttesre. Az egyik legnépszerűbb hazai rock-jazz zenekar évente több, mint száz koncertet ad itthon és külföldön. A zsúfolt nézőtér, a hajnalig tartó mulatság jelzi: a következő években is érdemes lesz folytatni a négy éve elkezdett hagyományt. Antal Gyöngyi Az egyik legismertebb magyar költő azt mondta egy régi interjúban, hogy nem szereti a hivatalos ünnepeket. Úgy . tartja, inkább lehet ünnep abból, ha összeverődik a barátaival, teljesen mindegy, hogy melyik napon. Most viszont hatvanöt éves... — A külső naptárunk másképpen működik, mint a belső. Ez utóbbi szerint néha százhúsz, máskor meg harmincöt évesnek érzem magam. Egyébként szemérmetlen dolognak tartom megünnepelni még a félig-meddig kerek születésnapokat is. Az persze jó, ha egy-egy félmondat elhangzik, a barátaimtól érkeztek is már telefonok és levelek, de semmi több. Harminc-negyvenévesen még verset ír az ember ebből az alkalomból, hatvan fölött azonban inkább elhessegeti magától. — Emlékeztetem, hogy a Közeledés a szavakhoz című prózájában ezt írta: ,,negyvenéves korom előtt fáradtnak, töredezettnek érzem magamat” .Ez az a bizonyos százhúsz év? — Különös: mostanában azt érzem, hogy bölcsebbedem. Zsúfolt volt az életem, igazi örömökkel és gyalázatokkal. Mint egy nagy regény, úgyhogy egyik nap regényt, a másik nap verset írni vágyom. Szerencsére mostanában elég sok verset írok, nemrég jelent meg egy kötetem és már készül a másik. Közben tele vagyok történetekkel: a barátaim nevetnek is, mert állandóan szóval-mesével tartom őket. Bosznia például föleleveníti bennem a második világháborút, amelyt tizennégy évesen éltem meg Székesfehérváron — ma már nem olyan könnyen panaszkodom. A huszadik század ennek a térségnek nagy gyötrelmeket szabott ki, mégis sokszor gondolok arra, hogy a mai fiatalság helyett is élni kellene. Olyan izgalmas a kor: ebből kellene kultúrát csinálni. —Manapság mindennek az ellenkezőjét hallani. Hogy ez a kor alkalmatlan a kultúra teremtésre, hogy hideg, rideg, pénztelen. — Józseg Attila írta, hogy „és hallgatom a híreket, / miket mélyemből énszavam hoz. / Amíg a világ ily veszett, / én irgalmas leszek magamhoz”. Vagyis: lehet, hogy a külvilágból érkező hírek által nem leszünk gazdagabbak, de meg kell hallanunk a saját bensőnkből érkező híreket is. Sőt: azokra kell figyelnünk igazán. Ezért azt ajánlom a fiataloknak, hogy merjenek magukra figyelni és elindulni. Az se baj, ha elbuknak. Mi is elbuktunk. Hittünk egy új világban, ahogy hitt benne Sartre, bizonyos szempontról még Camus is, és Malraux meg Gide. Erről az új világról számomra 1952-ben derült ki, hogy szélhámosság. De az elkényelmesedésből sose születik semmi — és a legnagyobb harcokat magunkkal kell megvívnunk. — A már idézett interjúban, úgy a hetvenes évek közepén kimondta, hogy politika, esztétika és nők miatt soha nem szakadt meg barátsága. Most mit mond erről? — Sajnos a politika miatt támadtak nagy repedések egy-egy kapcsolatomon. Közbeszólt a hatalomváltás: volt, akinek el kellett vállalnia a kormányzást, ebből fakadtak az ellentétek. Én, amennyire lehet, egyre inkább kerülöm a hatalmat. Csak erkölcsi hatalomra vágyom, politikaira egyáltalán nem. Meggyötört bennünket ez a váltás, értékeinket csökkentette, de remélem, a bizonytalanság átmeneti, és lesz mit átvinnünk a túlsó partra — hogy Nagy Lászlót idézzem. — A Magyarok Világszövetségében hívtam fel önt, mégis furcsa volt hallani, hogy ,.azonnal kapcsolom az elnök urat”. Mit csinál így késő délután? — A szomszédban már gyülekezik egy társaság, a készülő médiatörvényről fogunk beszélgetni. Abból a megfontolásból, hogy ez a törvény nemcsak, sőt nem is elsősorban a pártok ügye, hiszen az alku például a televízió és a néző között köttetik meg. Mi olyan médiatörvényről gondolkodunk, amely a polgári társadalmat képviseli, és sze- renénk, ha elképzeléseink a pártok tervezete mellé kerülnének. Ami meg a megszólítást illeti, az „elnök úr”-on néha én is mosolygok. Ölbei Lívia „Szerencsére mostanában elég sok verset írok”
