Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-15-16 / 164. szám

Hubay drámája Gyulán A Gyulai Várszínház idei első bemutatója (majdnem ősbemutató, hiszen jó tizenöt évvel ezelőtt a Nemzeti Színház tűzte műsorára a darabot, és azóta nem játszották) témájával és az előadás színvonalával szépen illeszkedik a történelmi falak hangulatához és a gyulai nyári színházi hagyományokhoz. (8. oldal) Hol kezdődik a szépség? Minden hölgy — akár bevallja, akár nem — szép akar lenni. De kevesen tudják, hogy úgy néznek ki, mint amilyennek saját magukat kigondolják. Vagyis: amilyen a saját magunkról alkotott kép, olyan a kisugárzásunk. A szépség tehát az agyban kezdődik és a kozmetikusnál végződik. (11. oldal) Lány egy idegen bolygóról Zsibrita Mónikának igazából nincs is múltja! Ha csak az nem, hogy pár évvel ezelőtt „Körösök Szépe” lett, amit az országos szépségverseny közönségdíja követett. Mónika — hála a szülői nevelésének — nem egy elveszett gyermek! Megtehetné, hogy élje világát a papa keményen megdolgozott pénzén. Ennél többet akar: bebizonyítani, hogy lehet protekció nélkül is boldogulni. Lehet, hogy nem a szülőhazában, hanem a tengerentúlon, de lehet! így hát helyesen, nincs a múltra csodálkozás, csak a jövőbe nézés. Sztárfotó Mónikáról, ami már a tengerentúlon készült — Jó messze szakadt Békéscsabától... Meséljen! Merre jár, mit csinál most, Mónika? — Mielőtt válaszolnék, egy pár szót hadd mondjak az elmúlt évekről. Két­szer felvételiztem Pécsett, a Janus Pannonius Egyetemen. Nagyon sze­rettem volna bejutni rajz, vizuális ne­velés szakra. Hallani sem akartam ar­ról, hogy apuék protekciót szerezze­nek, ezért nem is tudtak a felvételiről, csak utólag. Másodszor azzal küldtek el, hogy csak próbálgassam, egyszer majd sikerül. Elmeséltem otthon, apu ideges lett. Valamelyest beszéltem an­golul, s így adódott: megpróbálom Amerikában. A legolcsóbb állami fő­iskolára sikerült bejutnom, a californi- ai Santa Monicába. — Gondolom, ehhez pénz kellett, s nyitván a szülők vállalták a taníttatást. — Csak hogy én nem éltem ezzel — válaszol büszkén Móni. — ígyep az első pillanattól valamiíyc M lehetőséghez -jutni. Hiszen éfeaiyon felnézek a szüléimre! ínért kJKjyén megdolgoznak azért, amiflK van Bennünket is arra nevclaeJfa^ váljunk ölbe tett kézzel a j®l|§|pcscnkre. S valószínűnek tartoilillHraäveqiffihe- teilen is. hogy lobban örülök ímnah. amit magam érek el, mint ha segítséget kapnék. Persze jó tudni, hogy bármikor számíthatok rájuk, s ez egy biztos háttér számomra. Apát különböző cégek sok­szor meghívják Amerikába is, így gyakrabban is találkozhatunk. — Ott tartottunk, hogy önerőből próbál boldogulni. Csak nem ment el mosogatni a Körösök Szépeként? — Ha a szükség úgy hozná, miért ne? De szerencsém volt, mert egy lak- berendezőnek vázlatokat készítettem, amit természetesen dotált. Egyébként lehet,’meglepő lesz, amit mondok: az amerikai tanulmányaim nem kerülnek többe, mintha itthon járnék egyetemre. — Bekerült a mélyvízbe. Hogyan boldogult a szaknyelvvel? — Az első félév kemény munkával telt. Tíz-tizenkét órát tanultam szótárral a kezemben, s azzal biztattam magam, előbb-utóbb elfogynak az ismeretlen szavak. Másfél éve élek kinn, most már nincs problémám a nyelvvel. Sőt, nem fogja elhinni, a végén az osztálytársa­imnak én mutattam meg, hogyan kell nyelvtanilag helyesen leírni egy szót. —Sőt! Ha jól tudom, a szemesztere­ket a legjobb eredményekkel végzi! — Hogy el ne kiabáljam, az eddigi szemesztereket az itthoni normák sze­rint 4,75-ös átlaggal zártam. S ami na­gyon fontos számomra, az iskolában volt már két kiállításom is. Hadd dicse­kedjek el vele és ne vegye szerénytelen­ségnek, de a meghívón az én rajzom szerepelt. —Ez tényleg szép eredmény. Milyen tantárgyakat tanul még? . — Pszichológiát, irodalmat, ameri­kai történelmet és természetesen rajzot, festészetet... Az általános tantárgyak mellett most, ez évtől művészetet, szí­nészetet és szónoklatot is tanulok. —Színészetet? Mi szükség lehet rá? — Talán több is mint gondolná... —De rejtélyesen hangzik! — Santa Monicában filmfesztivált rendeztek az elmúlt hetekben. Kíváncsi voltam a sok hírességre, s elmentem, hogy legalább lássam őket. Ez éppen elég volt arra, hogy megismerkedjek sok fontos emberrel. Már megint sze­rencsém volt, mert úgy tűnik, Holly­woodban szerződést kötök. —Békéscsabáról elindul tanulni egy fiatal lány és Hollywoodban köt ki... — Az egyik ajánlat egy televíziós filmre szól. Egy gyerekeknek szóló tör­ténetre. Egy idegen bolygóról csöppent hölgyet játszom. Ez sorozat lesz, ame­lyet minden délután játszanak. Képzel­je, tárgyalásaim közben megismerked­tem Steven Seagallal, aki most Holly­wood legmenőbb színésze. Nagyon jól néz ki. Megdobbant a szívem, s még levegőhöz is alig jutottam, amikor al­kalmam nyílt beszélgetni vele. — Talán mozifilmen is láthatjuk? — Nagyon jó lenne, ha megfelelő ajánlatot kaphatnék. Nem vagyok ugyanis hajlandó bármit elvállalni. Szexfilm és pornó szóba sem jöhet. Viszont tárgyalunk egy westemfilm- ben való szereplésemről. Ha összejön, — remélem —, többet mondhatok róla. — Ugye, Mónika nem illetlenség még megkérdezni, hány éves? — Huszonkettő. — Akkor megkockáztatom, nem fél attól, hogy a tapasztalatlanságával esetleg visszaélnek és olyan szerződést kötnek, ami a későbbiekben hátrányos lehet valamilyen okból? — Van nekem egy mamám, aki ott lesz a tárgyalásokon, ha már odáig ju­tunk. —Most mi szél hozta haza? — Az Elektroház-napokra jöttem, apunak meglepetésként. —Meddig marad? — Mire megírja a rólam szóló cik­ket, már Los Angelesben leszek. Béla Vali

Next

/
Oldalképek
Tartalom