Békés Megyei Hírlap, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-24-25 / 146. szám
1995. június 24-25., szombat-vasárnap BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Alig jött be a kapun, máris választott J/Jnyuka szobrot formáz Sötét színű Kleopátra-frizura, meleg mosoly, anyai kisugárzás... O Udvardy Anikó. Széri Varga Gézát, a szobrász- művész férjet sokan ismerik megye- és megyeszékhelyszerte, Udvardy Anikóról, a feleségről és rajztanárról azonban már kevesebben tudják, hogy „szintén A bronzportré mindig a kedvenc „műfaja” volt. A képünkön látható alkotását modelljéről Mártának nevezte el zenész”, azaz ugyancsak a szobrászatra tette fel az életét. — A képzőművészeti főiskolán, ahová harmadik nekifutásra sikerült bejutnom — mesélte Udvardy Anikó —, szinte azonnal megismerkedtünk Gézával, és nagyon rövid idő után össze is házasodtunk. Somogyi József mesterem, aki abban az időben a legelismertebb volt a szakmában, mondogatta is: „Alig jött be a kapun, és máris választott. Ráadásul egy szintén szobrász hallgatót. Csak vigyázzon, Anikó, két dudás közül mindig a férfi az erősebb!” Akkor még nem nagyon értettem, hogy ez mit jelent, ma már pontosan tudom, mire akart figyelmeztetni az azóta már elhunyt mesterem. Tudniillik jöttek a gyerekek, először Eszter, aztán Zoltán. Szép, szép, hogy anyuka szobrot formáz, de őket elsősorban az érdekelte, mit kaphatnak enni, milyen ruhát tudnak felvenni és így tovább. Ezért aztán főleg anya maradtam, kezemben tartottam a háztartás gondjait, a pályán inkább Géza került előtérbe. Néhányan megkérdezték már tőlem, nem bántam-e meg, hogy inkább a fakanalat választottam, de ilyenkor mindig azt mondom: A nő, ha gyerekeket, családot szeretne, mindig többet vállal. Vagyis azt hiszem, nem lehetett volna másként... Egy-két kiállítás és sikerélmény azért nekem is jutott, és „Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes” A tanítás csodálatos lehetőség A békési zeneiskola és a művelődési központ az elmúlt napokban — noha véget ért már a tanév — zongoraszótól visszhangzott kora reggeltől késő éjszakáig. A zenei napok múlt szombati tarho- si nyitánya után három napon át zajlott e két helyszínen a VII. országos szakközépiskolai zongoraverseny. A vendégek között művészéletünk jeles személyiségeit üdvözölhette a szakma és a nagyközönség. A verseny szoros munkaprogramja rövid szüneteket engedélyezett számukra, ezeket használta ki a riporteri kíváncsiság. Némethy Attilát a televízió és rádió műsoraiból sokan ismerik. Megnyerő egyéniség, szerény fiatalember. Zongoraművészi diplomával külső munkatársaként évek óta riporterként is dolgozik: — A Ki nyer ma, a Muzsikáló regei, a Péntektől péntekig és hangversenyközvetítések fűznek a rádióhoz, a Zeneóra, Zeneszalon és a legutóbbi karmesterverseny a televízióhoz. Kezdetben gyerekszínészi álmaim voltak. Imádtam színpadon szerepelni, Mézga Aladár szinkronhangja előtt rengeteg feladatot vállaltam filmen, tévében, rádióban. Közben zongorázni is tanultam Ránki Dezső társaságában a híres Máthé Klári nénivel. Tizenkét évesen felvettek a főiskola előkészítőjébe, ekkor eldőlt a sorsom is. A színészetnek búcsút mondva Hernádi Lajos, majd Kadosa Pál növendéke lettem. —A Kocsis, Schiff, JandŐ diákelődök sorsát követni nem kis erőpróbát jelenthetett. Sikerült-e megfelelni az elvárásoknak? — Már akadémista koromban nemzetközi versenyekre jutottam el a döntőkig és jelentős díjakkal tértem haza Athénből, Brüsszelből, Tokióból. Ám milyen a sors? A tévé egyik műsorvezető kerestetik versenyének nem tudtam ellenállni, Boronkay Antal barátommal meg is nyertük azt. Most már a zongorázás mellett ez tölti ki az életemet. —A riporter ség és az előadóművészi pálya stresszel járó foglalkozás. A család, a tanítás, a fellépések, a felkészülés feladatai közt jut-e időmindenre? — A tanítás csodálatos lehetőség. Ilyenkor szóban kell kimondani azokat az igazságokat, amelyeket az élő zongorázás során belső intuíció alapján valósít meg az ember. A megérzés ekkor tudatossá válik. így fonódik össze a riporter- ség és a pódium. —-Úgy tudom, tíz éve tanít Budapesten , a Zeneakadémián. Járt-e már Békés- Tarhoson? — A Pécsi Nemzetközi Zenei Tábor zongorakurzusát vezettem eddig és Németországban, Stuttgart mellett is hasonló feladatot láttam el. A zenei napokon most vagyok először. Örömmel jöttem, a kollégák és a tarhosi nagydíjasok révén hírből ismertem már a rendezvényt. Gulyás György nagyszerű pedagógus lehetett, szükség van erre a folytatásra. Kodály szavait vallom: Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes. — Japánban 5 millióan tanulnak zonFüzesséry Zoltán és Klebniczki György I. osztályos versenyzők, mindketten első díjasok FOTÓ: JUHOS ANDREA A szobrászművész elsősorban Eszter és Zoltán (képünkön) anyja volt az elmúlt 17 évben... FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET remélhetőleg a gyerekek növekedésével egyre több időm lesz a művészetnek hódolni. Anikó lehajolt megvakargatni Pamacs feje búbját (a fekete szőrű puli is a családhoz tartozik), aztán sorolni kezdte, mire futotta az anyaság és a háztartás mellett: — Tagja vagyok a Békéstáji Művészeti Társaságnak, volt már önálló kiálgorázni — fűzi tovább a beszélgetést Lantos István zongoraművész, a zsűri elnöke. Évekig kint voltam, nem én tanítottam az összesét—jegyzi meg tréfásan —, de részt vettem egy verseny bíráló bizottságában, ahol feltűnően sok helyszínen zajlottak a döntők. Rákérdeztem az indulók számára: húszezer, volt a válasz! De ez a létszám minőséget is jelentett! — A Zeneakadémia rektorának hozott-e a békés-tarhosi verseny ehhez hasonló meglepetést? — Távol-Kelet szigetországához képest mi kicsiny ország vagyunk, de a főiskola minden szakán rengeteg a tehetség. Jön az utánpótlás folyamatosan. — Pontosan ezt érzem én is, a felelősségteljes gondolkodás súlyát — hangzik helyeslőén Sári József zeneszerző szájából, aki a Varró Margit Alapítvány képviseletében érkezett a gálahangversenyre. A Bartók—Pásztory-díjas komponista szeretetteljes hangon, azonos hullámhosszon nyilatkozik a fiatalokról: — A felnőttek magaslatán élik át a dolgokat, pedig valójában mozgékony, egészséges gyerekek, ám ha zenéről van szó, hallatlan mélységekig jutnak el. Első ízben jártam itt, számomra ez volt a legnagyobb élmény. — A zeneszerző úr művei tizenöt éve rendszeresen szerepelnek a verseny kiírásában. — Ebben a korban a kortárs zene majdnem csak intézményesített formában kerül bemutatásra, de amikor spontán módon, a gyerekektől, tanároktól indítványozva kerül valaki a „vérkeringésbe”, Bach, Mozart, Bartók neve mellé, az mérhetetetlen örömet jelent az alkotónak. —Mi lehet egy kortárs szerző népszerűségének oka? — Huszadik századi gondolatokat is el lehet mondani a diákok szintjén, utalok itt Kurtág, Kados műveire, bár gyerekeknek írni a legnehezebb. Ha én is felsorakozhatok melléjük, elégedett lehetek. Beszélgetésünk zárásaként Lantos István veszi át a szót: — A tarhosi verseny korosztálya a legcsodálatosabb életkorban van. Változások történnek bennük kívül-belül, érzékenyek, sebezhetők. Nekünk, tanároknak óriási a felelősségünk. Ne legyünk elnézőek velük, de megértőek! Az egyik legszebb eszközt, a muzsikát használjuk föl ehhez! Köszönjük Békésnek, a szponzoroknak, hogy ez a verseny él, létezik, és reméljük, a jövőben is megmarad! F. Pálfy Zsuzsa lításom a békéscsabai Munkácsy múzeumban, rendszeresen részt veszek a hódmezővásárhelyi őszi tárlatokon, szerepeltem a pécsi kisplasztikái bien- nálékon, Alföldi Tárlatokon... Ha időm lenne, legszívesebben féléletnagyságú kútfigurákat csinálnék. Talán egyszer majd ez az idő is eljön... Utoljára megtudhattuk, hogy Anikó számára a legértékesebb emberi tulajHodu József immár békéscsabai színésznek számít, hiszen 1980 óta éppen harmadik korszakát tölti a Jókai Színháznál, és a ’91—92-es évadra aláírt szerződése után egész családja itt telepedett le, felszámolták dunántúli és fővárosi kötődéseiket. A csabai „premierből” először hat évad lett, egy győri év következett, majd újabb váltás, s ezúttal teljesen más műfaj: a művész úr gazdálkodásba, vállalkozásba fogott. Pécs közeléből, Szalán- táról egy-egy kedves szerepre azért vissza-visszajárt Csabára. Aztán a két dolog egyre nehezebben ment együtt, ráadásul túl nagy tehernek bizonyult a távolság a családtól. Végül dönteni kellett, maradt a színház, és maradt Békéscsaba. Vajon megérte? — Azóta itt vagyok, csak nem tudják... — mondja Hodu jópofán, de nem véletlen a keserűség a hangjában és a mosolyában. Aki látta 1988-ban az Egerek és emberek Lennie-jeként, örökre a szívébe zárta a művészt. Emlékezetes alakítása volt a Furcsa pár, Az esőcsináló előadásában, vagy az Imádok férjhez menni és Valkay tanár úr a Légy jó mindhalálig produkcióban. Az utolsó évadban viszont csak a János király Pembroke grófjaként és a Popfesztivál nagyszerű Bilijeként láttuk. —Amióta végleg ideszerződött, sok jó szereppel nem kényeztették el, ugye? — A kérdés provokatív. —De jóindulatú. — Sem sok, sem jó, sem kényeztetés, a többi stimmel... — Szóval hogy van, művész úr? — Jól. Bővebben: nem jól. Tulajdonképpen ebből a három évből az első kettő volt nehéz, amíg értetlenül szemléltem az egészet, most már csak keserű vagyok. Nem kapok szerepet, feladatot. Hogy mégis kibírtam, azt annak köszönhetem, hogy közben két olyan rendező egyéniséggel dolgozhattam, akik ugyan nem pátyolgatták a lelkemet, de hitet adtak: Csiszár Imre és Szőke István. Az elején nem értettem: ha 15 évig jó voltam főszerepekre, sok munkára, akkor most miért nem?... Beszélgetünk, régi szép előadásokat idézünk. Soroljuk az idei bemutatókat, a meghívott vendégeket. Fájt a szíve, amikor látta, hogy egyik-másik szerepet eljátszhatta volna. A pesti donság az őszinteség. Mint mondta, mind a magánéletében, mind a művészetben az igazságkeresést tartja elsődlegesnek, és az amellett való kiállást. Általában elégedetlen a munkájával, nem csoda hát, hogy a pedagógus, művész és családanya József Attila szavait tartja követendőnek: „A mindenséghez mérd magad”. Magyar Mária „Itt vagyok, csak nem tudják...” FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET filmajánlatokból sem lett semmi, pedig jókor jöttek volna. Hét hónapig otthon ülni, mint akire nincs szükség — nem akármilyen „szerep”! Vigyázni kellett, nehogy igyon, sokat olvasson, tartsa karban az agyát. Nórika hatéves, Peti három, a két fix pont, a gyerekekből lehet ilyenkor erőt meríteni. Mert az sem vigasz, hogy esete nem egyedi. Többen vannak, akik az utóbbi időben nem panaszkodhattak túlfoglalkoztatottságra: T omanek, Jancsik, Kalapos, de alig láttuk Felkait, Gálfyt is. — Sokszor nagyon elkeseredem, bár ami velem történik, az nem egészen a magam kudarca; azt hiszem, a színház van kizsigerelve. Kegyetlenül fájdalmas erről beszélni. Törtem a fejemet, mihez kezdjek, pályázatokat írtam. De a színházhoz annyi minden kell, ez nem egyszemélyes vállalkozás! Hogy mit ígér Hódúnak a következő évad? Egyelőre annyi bizonyos, hogy öt bemutató lesz, a darabokról még nincs információnk, a szereposztás gyökeres megváltozására nem sok a remény. Niedzielsky Katalin !J-[ogy van, művész úr? Csabai színésznek Lenni(e) vagy nem Lenni(e)
