Békés Megyei Hírlap, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-24-25 / 146. szám
«i BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 1995. június 24-25., szombat-vasárnap Aki eljut az Örök Városba, aligha mulasztja el megcsodálni Bernini kollonádját, mielőtt belép a pápai bazilikába. Gian Lorenzo Bernini műve a vatikáni Szent Péter tér monumentális kollonádjainak, valamint az egész térnek a kialakítása. 1656-ban kezdődtek az építési munkálatok. A tér hatalmas ellipszisét vízszintes, szobros párkányzattal befedett és oldalt nyitott oszlopsor veszi körül A szentatya egy napja Karol Wojtyla krakkói érseket 1978 októberében választották pápává. Azóta az immár 75 éves pápát II. János Pál néven megismerte a világ. A katolikus egyház feje szerényen és egyházfőhöz méltóan él. Bemutatjuk olvasóinknak — rövidítve — egy napi programját nyugati források alapján. Angelo Gugel komornyik minden reggel fél hatkor ébreszti. Hálószobája szerényen berendezett szerzetesi kamra, csak egy egyszerű ágy, asztal és két szék a berendezése. Amikor a pápa felkel, mezítláb a fürdőszobájába megy, ahol letusol, megborotválkozik, felöltöztetik. Ezután megérkezik Stanislaw Zdiwisz, a pápa 55 éves titkára. Negyed hétkor a szentatya kápolnájába megy, ahol imádkozik az oltár előtt, amely felett nagy bronzkereszt és az ismert lengyel ikon másolata, a Fekete Madonna képe látható. Miközben a szentatya imádkozik, a pápai palota prefektusa már vendégeket, érsekeket, lengyelországi barátokat és teológusokat vezet az oltárhoz. A pápa a 7 órakor kezdődő magánmisére hívta meg őket. A hívők számára ez a legnagyobb megtiszteltetés. A kápolnában levők hallgatják a pápa szavait, aki magába mélyedve szabadjára engedi gondolatait, és ilyenkor a jelenlevők érzik, hogy talán senki sem került oly közelébe az Istennek, mint a szentatya. A pápa 8 órakor vendégeivel reggelizni megy. Sohasem étkezik egyedül. Evés közben teológiai kérdésekről társalog, az ételt öt fekete ruhás, krakkói apáca készíti el, akik mosnak is a szentatyára. A reggeli után következik a nagy audiencia. A pápa a következő órát írással tölti, majd 10 órakor kezdődnek a magánki- hallgatások. A pápa érsekeket, püspököket, államférfiakat és hívőket fogad. A vendégekkel költi el ebédjét. Az étlapon elsősorban olasz ételek szerepelnek, az előétel tésztaféle, a főétel hús zöldséggel és salátával. Végül gyümölcs, sajt vagy valamilyen lengyel specialitás következik. Ha a pápától megkérdezik, ízlett-e az ebéd, egy szót sem szól, csak igent int a fejével, arra a kérdésre, hogy mi ízlik a legjobban, nem válaszol. Az étel számára jelentéktelen dolog. A szentatya orvosi tanácsra ebéd után mindig lepihen egy fél órára. Komornyikja lehúzza a legfinomabb bőrből készült cipőjét és a pápa lefekszik. Operációja óta elég gyenge és nagy fájdalmai is vannak. Fél négykor kezdődnek a pápa hivatalos órái. Tanulmá- nyozza az iratokat, leveleket ír, beszédeit csiszolja. Közben talál időt a meditációra is, rózsafüzérrel a kezében imádkozik. II. János Pál filozófiai, történelmi és szociológiai műveket olvas eredetiben. De talál időt a komoly irodalomra, költészetre is. Kedveli Dosztojevszkijt és más orosz írókat. Kedvence Rainer Maria Rilke. Egyetlen újságot olvas, a Krakkóban megjelenő Tygodnik Pow- szechnyt. Az időszerű eseményekről tájékoztatják őt. Fél nyolckor kezdődik a vacsora. Évente egyszer együtt vacsorázik Jerzy Gruger zsidó barátjával, akivel egykor együtt járt a wadowici iskolába. O gyerekkori nevén Loleknek szólítja a pápát. Tizenegy órakor tér pihenőre a pápa. (sz) Fekete fehéren A miniszterelnök igaza A miniszterelnök úrnak igaza van. Mert a miniszterelnök úrnak mindig igaza van. Neki már akkor is igaza volt, amikor — még nem miniszterelnökként — a szociáldemokrácia nagy öregjét, Nyers Rezsőt „kinyomta” maga mellől. De a miniszterelnök úrnak akkor is igaza volt, amikor nem hallgatott senkire — intő szóra, SZDSZ-es tiltakozásokra — és elvállalta a miniszterelnökséget. Már hogyne lett volna igaza abban is, hogy Németh Miklós maradjon csak kinn Londonban, van itt alkalmas ember a miniszterelnöki posztra, olyan, aki megszenvedett érte. (Mellesleg tényleg megszenvedett érte, tanulhatott volna belőle toleranciát és megbocsátást.) Tehát a miniszterelnök úrnak igaza van. Akkor is igaza volt, amikor — korábbi ígéretével ellentétben — nem szakértő kormányt állított maga mellé. De még mennyire igaza volt, láthattuk, azóta azt a néhány szakértőt is szép lassan meneszteni kellett. Ugyan ki vonná kétségbe, hogy a miniszterelnök úrnak igaza volt, amikor Békésit menesztette, igaza, am ikor a népjóléti és a kémminiszter lemondását elfogadta, s — mint utóbb — az ipari minisztert „lapátra tette”. Abban is igaza volt, hogy nincs szükség kormányszóvivőkre. Különösen, ha nem akarják tudomásul venni, hogy a miniszterelnök úrnak mindig igaza van. Végtére is, tanulja már meg végre mindenki, aki kormánytag vagy szóvivő akar lenni—de tanulja meg a szocialista párt is, az ellenzék, meg a közvélemény is —, hogy a miniszterelnök úrnak igaza van. Mindig. Pontosabban majdnem mindig. Mert a héten először a miniszterelnök úrnak mégsem volt igaza. Akkor, amikor visszavonta egy német lapnak adott nyilatkozatának két mondatát. A miniszterelnök úr nyilván tévedett. Nem, amikor ledorongolta az ellenzéket, hanem amikor megkövette őket. Tévedésből tehette. Nézzük el neki. O is ember. Árpási Zoltán 160 éve született Herman Ottó természettudós A nagy temészettudós, néprajzkutató, polihisztor és politikus, Herman Ottó 1835. június 26-án Brezno- bányán született, és 1914. december 27- én Budapesten halt meg. 1887-ben megindította és tíz évig szerkesztette a Természettudományi Füzeteket. Természettudományos munkássága mellett érdeklődése kiterjedt a magyar ó'sfoglalkozá- sok, a néprajz és a nyelvészet, a régészet területén pedig a paleolítikum körére. Nevéhez fűződött Magyarországon az ősemberkutatás megkezdése. O a megalapítója a Magyar Ornitológiái Központnak. Természetleírásai egyúttal gondos tudománynépszerűsítő munkák is. „Roppant tudása valóban csodálatra méltó ha meggondoljuk, hogy autodidakta volt és csak harmincéves korában láthatott komolyan munkához—írja róla Viktor János egy kötet utószavában —. Sokoldalúsága abból fakad, hogy a tudományt sohasem önmagáért, hanem sürgető gyakorlati célok érdekében művelte s a természet minden területét a többivel összefüggésben vizsgálta. Egyes tudományágakon kívül felmérhetetlenül sokat köszönhet munkásságának a magyar tudományos nyelv. Nem sokra becsülte azokat a szakembereket, akik nem tudták közérthetően, élvezhetőén megfogalmazni gondolataikat.” Mit szól hozzá, kedves tanár úr? Rendszerváltás — út a mámoros elutasítástól a rossz lépésekig Mi történik itt? — teszik fel naponta ezrek, tízezrek a kérdést. Az egészből nem értenek semmit. Mi folyik itt valójában, rendszerváltás vagy valami más? Kételyek között utazunk ezen a huszadik század végi Magyarországon. Segíteni szeretnénk. A mai magyar valóságot értelmezni. A tanár úr, akit megszólaltatunk valós személy, egyetemi docens, Kelet-Európa-szakér- tő. Most arról kérdezzük: hová tűnt a nyolcvanas évek végének mámora? —Tehát, mit szól hozzá tanár úr? —A rendszerváltás idején mások voltak az objektív folyamatok. A tömegek saját vágyaikból indultak ki: azt akarták, hogy lehessen pofázni, szabadon dumálni, menjenek haza az oroszok, az ideológiában legyen már vége a foximaxinak, szűnjön meg az, hogy mindig csak ugyanazt lehet bizonygatni, vagyis jöjjön a többpártrendszer. Hozzá kell tenni, nem volt ez olyan elutasítás, amiért az utcára is mentek volna, inkább azt érezték, elunalmasodott minden, s látták, érezték, változtatni kell rajta. Alapvetően ez az elunalmasodás, az emberek lelkületében észlelt mozdulatlanság-érzet ölte meg a régit. Annak ellenére igaz ez, hogy a Kádár-rendszer utolsó évtizedében elindult egyfajta polgárosodás a géemkák, végéemkák engedélyezésével. Később ez a polgárosodás vagy elő- polgárosodás bizonyult a rendszerváltás egyetlen kész elemének. Ám fura módon a régi elitből kikerülő csapat volt az, aminek kellő esze és tapasztalata volt ahhoz, hogy valóságosan is nyisson. Nem tűrte tovább a gyámkodást, másrészt személyesen vagy megbízottai útján megjelent az akkori hatalmi struktúrákban, apártbizottságok, a megyei tanácsok testületéiben, a minisztériumok vezető tisztviselői között, a kormány különböző bizottságaiban. A tömegek vágyai, a régi elit törekvései, a nemzetközi helyzet, s annak bevallása, hogy a Szovjetunió szerepvállalása gazdaságilag nincs alátámasztva, ezek a tényezők együttesen képezték a változás alapját. —Okfejtése világos, de visszatekintve úgy tűnik, mintha elméletileg nem lett volna előkészítve a rendszerváltás. — Valóban. Minden változást — amiről a történelemben tudunk — hosszan tartó szellemi forradalmak készítettek elő. A kelet-európai változásokat azonban semmiféle szellemi forradalom nem előzte meg. Ahhoz, hogy Magyarországon 1848 legyen, kellett a francia felvilágosodás, a jakobinus mozgalom, a reformkor, amelyek kiérlelték a teendőket. Ezt a mostani rendszerváltást elméleti síkon a politikai gondolkodás diktatúraellenesre hangolt része készítette elő — úgy-ahogy. Ez is inkább ösztönös, semmint elméleti cáfolata volt a szocializmus gondolatának. Ezért van az, hogy nincs elfogadható magyarázat, elméleti, ideológiai, eszmei platform arra, ami történik. Nincsenek elméleti támaszok, nagy az ideológiai zűrzavar, tájolásbeli problémák nehezítik az eligazodást. De jellemző, hogy miközben a társadalom mozaik- szerűsödik, az ideológia iránti éhség nem vált ki csomósodást, vagyis nincs aki azt mondja, „na, gyerekek, majd én megmondom nektek, hogy mi van itt”, és felírja az új ideológiai képletet: honnan, hová megyünk. — Egy közvélemény-kutatás szerint az oroszok több, mint 52 százaléka kívánja vissza a Brezsnyev-korszakot, a sokkal nyitottabb gorbacsovit viszont mindössze 6-8 százalék... — Ennek oka a világos jövőkép hiánya. Ha valaki ezt felveti, mi több, rosszul veti fel és mondjuk a biztonság- érzetet hozza elő, akkor azonnal rásütik: a múltba fordul. Pedig nem erről van szó, hanem arról, hogy az emberek érzékeltetni akarják, nagy jelentőséget tulajdonítanak a biztonságnak, a szociális biztonságnak, a jogbiztonságnak, a létbiztonságnak, vagyis biztonságot akarnak maguknak és családjuknak. Ez tehát nem múltba fordulás, hanem a jövő iránti kétségek megfogalmazása, az iránt a jövő iránt, amelyhez még támasztékokat sem kapnak. Ezért tartom nagyon egyoldalúnak, valójában érzéketlenségnek, ha ezeket a kétségeket valamiféle ledorongoló, múltba forduló, káros, nem tudom minek minősítik, mert nem erről van szó. Hanem pont az ellenkezőjéről: ha valami kötelessége lenne a magyar értelmiségnek, az egész kelet-európai rendszerváltó értelmiségnek, akkor éppen ennek az eszmei hiánynak a megfogalmazása, arra válasz-változatok kidolgozása, hogy az embereknek segítséget adhassanak. E nélkül nagy a veszélye annak, hogy rossz folyamatokra rosszat lépnek, s a nyolcvanas évek végi mámortól egyre messzebb kerülnek. Á.Z.
