Békés Megyei Hírlap, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-24-25 / 146. szám
Hogy van művész úr? Fürdős várost csinált Gyulából Jól. Bővebben: nem jól. Tulajdonképpen ebből a három évből az első kettő volt nehéz, amíg értetlenül szemléltem az egészet, most már csak keserű vagyok. Nem kapok szerepet, feladatot. (8. oldal) Ki gondolta volna, hogy helybeli ember „futtatja” a 44-es út mellett — a városban és a városon kívül — félreérthetetlen jelzéssel felkínálkozó magyar, orosz és román lányokat?! S vajon ilyen alkalmakkor merre van a nászágy? (11. oldal) Tűzmadár, Giselle, Sylvia, A nap szerettei, Jézus, az ember fia, Fal, Jeruzsálem fényei, Az élet peremén. Csak néhány, emlékezetes szerepei és rendezései közül. Mégis gyanítom, nevének hallatán inkább az jut sokak eszébe, hogy 1991-ben „eltűnt” Győrből. Hónapokig senki sem tudta hová lett az általa alapított híres győri társulat éléről. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság budapesti ülésének megnyitóján — mint tizenegy éve, kétszáz-egynéhány előadáson annyiszor — fergeteges sikerrel játszották az általa megálmodott Bolerlo-t. Az ünnepi est után pedig itt állnak —képünkön — egy-egy korty pezsgővel a főszereplő Ladányi Andreával (aki éppen Szolnokon készül rendezni a West Side Story-t — a szerk.) és fogadják a sok-sok gratulációt. Markó Iván is „ugrani” készül azonban — de erről majd később... okak szerint Ravel eme zenéje a zeneirodalom legerotikusabbjai közül való. Minden benne van, amit csak adhat s vele együtt egy sikeres interpretáció. A visszafogott várakozástól a robbanásig, de jobb nem is belekezdeni a hasonlatokba és jelzőkbe. Úgy tűnt, mintha most lett volna a Markó-féle mű bemutatója... És még valami! Ez a rendezése mintha egy kicsit közelebb lenne a szívéhez a többinél. — Hadd mondjak ellent. A Boleró a /egerotikusabb zene! Ami a második megjegyzését illeti, ennél nemigen mondhat jobbat előadásra, noha tényleg az egész világot bejárta tizenegy év alatt. Talán nem véletlen, hogy egy perccel ezelőtt hívta meg a produkciót Kanada miniszterelnök-helyettes asszonya, aki amikor meglátott, csak annyit mondott tiszta magyarsággal: fagyon szeretlek Téged!”. Mellesleg mindig az éppeni munkám izgat legjobban, de kétségtelen, hogy ez az előadás nem egy volt a sok közül. Nyolcvan országból jöttek a nézői! Köztük nagyon sokan olyanok, akik jószerivel semmit sem tudnak hazánkról, esetleg még mindig televannak előítéletekkel. Szóval valóban nagy megmérettetés, akárcsak az ősbemutatója, hiszen nem Győrben volt, hanem a Budapest Sportcsarnokban, amikor még a Nemzeti Színház javára gyűjtöttünk. De visszatérve ide, szerettük volna az Európa felé haladó Magyarországot is képviselni, boldogít, hogy sikerült. — Nagyot ugranánk, ha lehet — és vissza. Négy évvel ezelőtt mi történt tulajdonképpen? — Hosszú történet, amely kemény is, kegyetlen is. Sok pletyka, rágalom alakult ki győri elmenetelem körül, talán — ha nem hangzik beképzelten — egy kis misztikum is. Négy hónappal az események után mellesleg egy tévéműsorban nagy levegőt vettem és megpróbáltam elmondani — hogyan látom én! Aztán elmentem Indiába, Izraelbe, Franciaországba, Németországba, Ausztráliába — dolgozni. Tanítottam, koreografáltam, táncfilmet csináltam. Ma már erről csak azt szeretném mondani, hogy távozásomnak egyaránt voltak emberi és személyes okai, miként strukturális motivációi is, de mégsem ezek a legfontosabbak. Amit most mondok, látszólag ellentmondó, de vállalom. Nagyon nagy híve vagyok a professzionális munkának, ám nekem eközben is szükségem van arra, hogy akikkel együtt dolgozom, azokat szeressem... Egyszerűen nem tudok másként létezni. A tanulság? Adott, magától értetődő. Be kell vallanom, próbáltam magamat nevelni az elmúlt négy évben, valamelyest talán sikerült is. És még valami! Ha az ember elkészít egy koreográfiát, alkot egy kis újvilágot és összekerül egy táncossal, hogy belőle kihozza a maximumot, akkor ez magában hordozza azt is, hogy kissé célja megváltoztatni emberileg, már-már a saját képére formálni. Úgy érzem, művészileg, hangsúlyozom művészileg többnyire sikerült eddig a változtatás, emberileg azonban kevésbé. Nos, az előzőek miatt kialakult időközben bennem egyfajta elfogultság. Rá kellett azonban jönnöm, hogy az em„Amikor az ember megfogalmazza a gondolatait, saját maga számára is letisztulnak a dolgok” KUDRUCZ SÁNDOR FELVÉTELE Markó Iván „ugrani” készül bér inkább csak önmagát képes megváltoztatni... A jövőben maradnék hát a művészi „átváltásnál” csupán. —Továbbra is külföldön vagy hazai „pályán”? — Úgy egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem — miután már úgy éreztem: meggyógyultam belülről —, hogy nagyon, nagyon jó táncot tanítani a világ minden távoli pontján, de még- jobban hiányzik valami, amit úgy hívnak: együttesépítés. Koreografálni mindenütt lehet, de csapatot formálni csak ott, ahol az ember mindent tud. Ahol a maga módján és művészetén keresztül harcolni tud. Érdekes, egy nyilvános beszélgetés érlelte meg bennem: újra nekivágok! És megteremtem a hátteret egy új csapatnak. Ez egy őrületesen nehéz feladat ma nálunk, nem is vagyok még a végén. Természetesen nem csak rajtam múlik, de remélem őszre összejön. Hogy mi hiányzik leginkább? Kitalálta, a pénz, a gazdasági háttér. Ha meglesz, már másnap kezdődnek a próbák, hiszen boldogan csatlakozott hozzám tíz, elsősorban fiatal hazai balettos és négy külföldi táncos. Szívem szerint szeptember lehet a rajt ideje. — Ön is úgy tartja-e, hogy — fogalmazzunk finoman — az ország egyes részei halványabb foltként „jegyezhetők” a kultúrában is. A győri balett például tavaly végre Békéscsabára is ellátogatott — volna, de a végén lefújták. Vannak viszont olyan üde szellempatakok, mint a Csabai Páholy. Elhoz- ná-e ide ősszel az új Markó-produkci- ót? — Ha meghívják, szívesen. Annál is inkább, mert nagyon szomorú, hogy szétszakadt ország vagyunk. Kultúránk mindenkit illet s ha lehet fontos missziója az embernek ezekben a nehéz időkben, talán éppen az, hogy a saját lehetőségei által tartsa a hitet, a szép értékét másokban, mindenkiben, akihez el tud jutni. Fábián István
