Békés Megyei Hírlap, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-17-18 / 140. szám
békés megyei hírlap Hé 1995. június 17-18., szombat-vasárnap ’ 7 Add a kezed mert beborult, Add a kezed mert fú a szél, Add a kezed mert este lesz. Add a kezed mert reszketek, Add a kezed mert szédülök, Add a kezed összerogyok. Add a kezed mert álmodok, Add a kezed mert itt vagyok, Add a kezed mert meghalok. Szép Ernő verse Variációk kezekre IV. Baranyay András grafikus alkotása Itt nincs megállás R Az idén 250-szer játsszák a Zsarukabarét, az egyetlen olyan darabot a Mikroszkóp Színpad történetében, amit négy szezonon keresztül kellett színen tartani. A jubileum adott jó apropót arra, hogy megkeressük Sas Józsefet, a színház igazgatóját. — Mi az oka ennek a töretlen sikernek? — Köztudott, hogy a legjobb rendőrviccet rendőrtől lehet hallani! A Zsarukabarét pedig látta már minden kis zsaru és nagy zsaru, és minden előadásnak nagy sikere van, a rendőrök is ugyanúgy szeretnek nevetni. — Nagyon sok neves színész fényképe látható az aulában. — Igen, mi megbecsüljük azokat, akik itt kezdtek valaha, az alapító Komlós Jánostól kezdve mindenkit. Nagy múltú a színházunk, hiszen Ruttkai Éva, Árkus József, Sándor György, Lukács Sándor mind-mind föllépett itt, de ugyanúgy büszke vagyok Mensáros Lászlóra, aki önálló estet rendezett, Mester Ákosra, aki „Ki ül a székben?” címmel csinált műsort, és nem akarok senkit sem megsérteni, a Vitray „Ötszemköz” és az első „Össztűz” című vitaműsor, még a rendszerváltozás előtt, nálunk volt először a Mikroszkópban. — A mai nehéz világban egy jó előadás után egészen felszabadultak az emberek, legalábbis jól kinevetik magukat. — Nagyon nagy igényük és szükségük van rá, sokkal fontosabb dolog, mint ahogy ezt illetékesek látják. Sokkal több vidámságra és derűre lenne szükség és most, mikor a színházak tényleg veszélyben vannak, akkor kár, hogy az egyik legszebb hagyományokkal rendelkező műfajt, a magyar kabarét nem védik jobban hivatalból. —Ón úgy szokott az előadás végén elköszönni a nézőktől: Köszönöm, hogy a fizetésük egy részét nem vacsorára, hanem színházjegyre költötték. — Ezt mondtam, mondom és mondani is fogom. Színész számára ennél nagyobb élmény nem létezik, hogy eljön a közönség, szórakozni akar, vele akar szórakozni, rajta akar nevetni, tőle akar megtudni dolgokat. — Telt házzal mennek az előadások? — Igen, ha már 2 üres szék van, idegbajt kapok. — Vége ennek az évadnak, milyen tervei vannak őszre? — Lesz új Sas-kabaré, tervezünk egy fiatalok kabaréját, ami egy újsze- m érdekesség lesz Maksa Zolival, Éles Istvánnal és a Defekt duóval. Már gondolkodunk a következő évadon. Itt nincs megállás, a kabaré az aznap művészete, az életről szól, lenyomata a kornak, tehát nem tarthatunk szünetet. Van egy erős írói csapatunk, akik ezt profi módon figyelik és meg is írják. Horváth Andrea Fekete fehéren Magyar, a madár Szerdán, amikor hazamentem, megkértem a fiamat, ugyan nézze már meg, nem tollas-e a hátam. A gyerek furán nézett rám, nyilván azt kémlelte, mi bajom, de azért végigtapogatott válltól vállig. Aztán diadalmasan jelentette: semmi. Ha semmi, hát semmi, de biztos, ami biztos, a lányomat is megkértem, mustráljon végig. Ő is megtette, a diadal csakhamar az ő arcára is kiült, amikor közölte, nem talált semmit. Márpedig azon az áldott napon azt gondoltam, hogy tollas a hátam. Merthogy a miniszterelnök madárnak nézett. Akkor, amikor közölte, Bokros a 16 millióját jótékonysági célokra akarta és akarja fordítani. Vagyis a kormány feje igyekezett velem elhitetni, hogy az egész végkielégítési cirkusz csak műbalhé, az ügy szereplői pedig végig tisztességesen viselkedtek. Fecske vagy sárgarigóaggyal, de még bagolyfejjel is ezt elhittem volna, de kérem nekem — mint tízmillió honfitársamnak — normális, gondolkodó emberi agyam van. Amiben elég primitív kérdések fogalmazódtak meg a szerdai, kormányfői sajtó- tájékoztató hallatán. Ha Bokros jótékonysági célra akarta fordítani a 16 milliót, akkor miért nem tette eddig? Miért nem volt rá elég a március óta eltelt három hónap? Ha pedig időközben kitört a botrány, miért kellett Hornnak is, Bokrosnak is a miniszter tisztességét bizonygató nyilatkozatokat küldeniük Amerikából a felháborodott országnak? Miért kellett a miniszterelnöknek a frakcióvezetőnél és a parlament elnökénél tájékozódnia ahhoz, hogy kijelentse: Bokros igenis akarta... Akárhogy is, tisztességesebb lett volna azzal kiállni, hogy bocs, Bokros Lajos tévedett, nem mérte fel a 16 millió hatását, ezért befizeti az összeget jótékony célokra. Nem hülye a magyar, megérti, nem Ruandában él, hogy negyedévente váltsák egymást a pénzügyminiszterek. Azt is megérti, kell a Bokros, csomagjával együtt az országnak, hisz Amerikában is úgy látják, jó az nekünk. Mondom, mindent megért a magyar, de legalább ne nézzék madárnak. Árpási Zoltán 70 éve született Kovács András filmrendező Kiden született 1925. június 20-án Kovács András Kossuth-díjas filmrendező. Első, nagy vihart kavart alkotása 1964-ben a Nehéz emberek című filmje volt. Ismertebb alkotásai még többek között a Hideg napok (1966.), A magyar ugaron (1975.), Ménesgazda (1978.), Ideiglenes paradicsom (1981.), és A vörös grófnő (1985.) című játékfilmek, valamint a Találkozás Lukács Györggyel (1972.) és a Károlyi Mihály emlékezete (1988.) című dokumentumfilmek. Valahol Magyarországon című könyve közismert olvasmány. Mit szól hozzá, kedves tanár úr? A megnyírt, gyapjút vesztett juhok összeterelése még nem összefogás Mi történik itt? — Teszik fel naponta ezrek, tízezrek a kérdést. Az egészből nem értenek semmit. Mi folyik itt valójában, rendszerváltás vagy valami más? Kételyek között utazunk ezen a huszadik század végi Magyarországon. Segíteni szeretnénk. A mai magyar valóságot értelmezni. A tanár úr, akit megszólaltatunk valós személy, egyetemi docens, Kelet-Európa-szakértő. Most a szocialistákról kérdezzük. —Tehát, mit szól hozzá tanár úr? — A szocialisták legfőbb problémája, hogy nem tudnak megfelelni a velük szembeni elvárásoknak, a választási ígéreteiknek. Mindenki ígérgetni szokott a választás előtt, de a szocialista elnevezéshez hozzátapadt az emberek szociális helyzete iránti érzékenység, amit joggal kémek tőlük most számon. Ezt az érzékenységet eddigi kormányzásuk alatt nemigen lehetett tapasztalni. Okok persze vannak, ám a végeredményt tekintve mindegy, hogy miért érzéketlenek. A lényeg: kezd lejáratódni a szocialista, a szociáldemokrata eszme, lehetőség. A párt számára csapdahelyzet alakult ki. — Egyre inkább csalódottá válnak azok a szavazók is, akik a pártot kormányra segítették. — Igen, a párton kívül kezd csomósodni valamiféle baloldali kritikája a mostani államrezonnak. Ami azért fontos, mert eddig csak jobboldali kritika volt. Magának a Kádárrendszernek és a vele összemosott Rákosi-rendszemek is csak jobboldali kritikája volt. A rendszerváltást követő négy évben maga a szocialista párt is a Kádár-rendszer jobboldali kritikusai mögé sorakozott fel, vagyis nem határolódott el — praktikus okok miatt — magától a kritikától. Nem mondta ki: „én egy kicsit másként látom”. Sőt, hogy magát legitimálja, együtt tartott a kórussal. Most kezd kiderülni, hogy nem csak az előző negyven évnek, de az Antall- kormánynak sincs igazi baloldali kritikája, ami azért veszélyes, mert a viszonyítási pontok hiányoznak. Most, amikor a szocialista párt a kapitalizmus „építésének” következetes bajnoka, nagyon kellene a baloldali kritika a kormánnyal szemben. De ki a fene fogja ezt a pártot balról kritizálni? Jobbról, nemzeti frazeológiával megteszi az ellenzék, de balról? —Szavaiból azt olvasom ki, nem a Munkáspártra gondol. — Az emelkedettebb, modernebb, követhetőbb kritika hiányzik. Ennek hiánya is hozzájárult ahhoz, hogy a párt körül szerveződött, hozzájuk közel vagy távolabb álló baloldali tömegek feltöredeztek, és mára „szélnek kitetten” maradt a párt, a kormány pedig egyre inkább „elmagányoso- dik”, mert a párton belül is mind többen elfordulnak tőle. —Ideje lenne hátranézni, követi-e még valaki őket? — Valóban. Annál inkább, mert valamiféle stílusváltásnak is tanúi vagyunk, ami nem jó. Az utóbbi időkben tapasztalható nyegleség veszélyes dolog egy más tradíciókkal rendelkező országban, ahol a társadalmi szolidaritás kulcskérdés. Itt a nyegleség könyörtelenséget jelent. Az egész így együtt politikai és erkölcsi zavarokat idéz elő a társadalomban. —Akkor, amikor mozgósítani kellene a nemzetet... — Igen, de tegyük hozzá, a polgárok nem ajándékot várnak, hanem segítséget a képességeik aktivizálásához. Aki az összefogásról papol, de nem mondja meg, hogy minek alapján történjen az összefogás, az egyszerűen alkalmatlan a politikai tisztségre. A megnyírt, gyapjút vesztett juhok összeterelése ugyanis nem összefogás. Nyilvánvaló, hogy egy pozitív és tettekben kifejezésre jutó program melletti kiállás lenne kívánatos, de ilyen program egyelőre nincs. Félő, ha így folytatódik, az ország irányíthatatlanná válik, mint 1986 körül, amikor leállófélben volt a társadalom és mint a lendkerék, csak át-átlendült, és minden ment szét. Nem lehet időn, téren kívül kitalálni dolgokat, bármennyire jogosat is, ha a társadalom nem partner hozzá. Anélkül pedig az emberek — kétség- beesésükben — anarchikus irányba mozdulhatnak el és nagyon-nagy a veszélye a felelőtlenségnek, ami itt- ott, de egyre erőteljesebben megmutatkozik. Hallgasson bele a parlamenti vitába! Mindenki, minden politikai erő a maga szűkkeblű, rövid távú túlélésére játszik és senkinek semmi köze nincs ahhoz a masszához, amit a tömegek alkotnak. A szocialistákról pedig — hallgatagságuk dacára is — nehéz elhinni, hogy nem tudják, miről van szó. Mert annak ellenére, hogy a régi pártgamitúra nem tudom hányadik vonalából jöttek — vagy épp ezért — aligha lehet róluk feltételezni, hogy nincs fülük a dologhoz, hogy ne tudnák, ha tönkre mennek a dolgok, maguk is veszítenek. Á.Z.
