Békés Megyei Hírlap, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-08 / 106. szám
KÖRKÉP 1995. május 8., hétfő Szakköri kiállítások. A Kisfestők rajzszakkör tagjainak munkáiból nyílik ma kiállítás — mely május 13-áig tekinthető meg—a békéscsabai ifjúsági ház földszinti galériájában. A tárlatot Vágréti János festőművész nyitja meg 16 órakor. Ugyanitt május 15—20. között a lOOxSzép rajzszakkör diákjainak rajzai láthatók. Ezt a kiállítást dr. Tóthné Nagy Beatrix nyitja meg május 17-én, szerdán 16 órakor. Karitatív elsőség. Több mint 16 millió forint értékű adománnyal az országban elsők lettek — tájékoztatta lapunkat Szabó Károlyné, a Magyarok Világszövetsége Békés Megyei Karitatív Bizottságának vezetője szervezetük elkészült felmérése alapján. 1994-ben a Vajdaságba, Kárpátaljára, Erdélybe juttatták el a békéscsabaiak, az önkormányzat, a katolikus plébánia, a vízművek rt., a városgazdálkodási vállalat adományait segítő közreműködésükkel. A Róna Rádió és lapunk felhívása közzétételével állt a karitatív tevékenység mellé. A Vajdaságba az elmúlt évben az országból 9 millió 754 ezer 75 forint értékű adományt szállítottak, ebből 3 millió 194 forintnyit Békéscsaba. Erdélybe a 11 millió 20 ezer forint értékű adományból mindannyit Békéscsaba. Kárpátaljára az 5 millió 418 ezer forint értékű adományból 2 millió 378 ezer forintnyi a város érdeme. Költői előadás. Május 10- én, délelőtt Hetényi György mezőkovácsházi költő a lökös- házi iskolába látogat el, ahol az általános iskolások felső tagozatosainak tart előadást. TÉTLENKEDNI ROSSZABB, MINT TÚL SOKAT DOLGOZNI. Charles Lamb AUSTRIA LOTTO A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 18. heti Ausztria lottó eredményei a következők: a nyerőszámai: 1, 10, 15, 28, 38, 42; a pótszám: 31. A Joker nyerőszámai: 7 645 7 4. A szombati futás mottója ez volt: „Veled segíthetünk, velünk segíthetsz" Fotó: Lehoczky Péter Szponzorált KIE-futás A békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület szombaton rendezte a megyeszékhelyen az idei KIE-futónapot. Az indulók a futás előtt a családban, a barátok, ismerősök, kollégák, szomszédok, cégek között szponzorokat kerestek, akik az egy óra alatt lefutott 700 méteres körök alapján tetszőleges, de megállapodásban rögzített körpénzzel értékelik a teljesítményt. Mintegy 70—80-an rajtoltak és futottak különböző távo- kat, a legtöbbet a békéscsabai Lipták János, 16 kört, azaz 11 ezer 400 métert. Bakay Péter, a KIÉ békéscsabai titkára elmondta, hogy előzetes becsléseik szerint a bevétel megközelítheti a 150 ezer forintot, melynek felét az Élővíz-csatorna megmentésére létrejött White Club Alapítvány javára, félét pedig a Ten Sing csoport működésére fordítják. A futáson kívül kísérő- programok — aszfaltrajzverseny, tánc, foci. közös éneklés, áhitat, Ten Sing-bemuta- tó, tábortűz — színesítették a rendezvényt és több százan vettek részt ezeken. Ny. L. f Szlovák nemzetiségi gyermekfesztivál Tótkomlóson. Tizenhárom csoport 355 fellépőjének részvételével tartották meg a minap Tótkomlóson a J. G. Tajovsky Művelődési Központban immáron második alkalommal a Dél-aíröldi Szlovák Nemzetiségi Gyermek- és Ifjúsági Fesztivált. Mataisz Istvánné, a művelődési ház vezetője és Riba Etelka, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnökségi tagja köszöntötte a meghívott vendégeket, Éva Kristinovát, a Matica Slovenská alelnökét, Katarina Hrldovát, a szervezet munkatársát, valamint a pozsonyi televíziót. A fesztiválra a romániai Nagylakról és a vajdasági Kisácról is jöttek fiatalok. A produkciókat szakmai zsűri bírálta el Fotó: Kovács Erzsébet A fejük felől adták el a gyárat? (Folytatás az 1. oldalról) Vajon jogutód nélkül szűnt-e meg a cég vagyona? Mi lesz a dolgozók sorsa? Kapnak-e vég- kielégítést? Átveszi-e őket az új kft.? — adódtak a kérdések. Ä több, mint 100 dolgozó 80 százaléka 20—25 éve dolgozik a cégnél, akik közül többen aláírásukkal hitelesített petíciót nyújtottak be a vezetéshez azért, hogy felmondás esetén a kollektív szerződésben foglaltak érvényesüljenek. Mint kiderült, végkielégítésre nincs pénz, mert a vagyonérték éppen fedezi a hitelezők követelését. Érdekes kérdés az is, hogy az 1993-ban csődöt jelentett üzem az ÁVÜ hatáskörébe került, az ingatlan egy részében pedig az önkormányzat is érdekelt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kedvezőnek ítélik meg az eljárásban azt a tényt, hogy a Mezőgép vagyona egyben maradt és ígéretet kaptak a további alkalmazásra. Sérelmezik viszont, hogy mindez a fejük felett történt. Jelenleg ugyanis nem tudják, kinek dolgoznak és jogosan tartózkod- nak-e az eladott telep területén? A dolgozók félnek attól, hogy — mint mondták — a Gabonaforgalmi Vállalathoz hasonlóan „kijátszák” őket és netán végkielégítés nélkül kerülnek többen az utcára. Várják a vezetés megnyugtató tájékoztatását. Halasi Mária Színvonalas előadások, hasznos tapasztalatok a tanácskozáson 1 óbb mint harminc eloadas hangzott el a megyeszékhelyen megtartott kétnapos tudományos konferencián, amelyet „Orvosok a közlekedés biztonságáért” címmel rendeztek. A jól sikerült, színvonalas találkozón nemcsak hazánk rendőr- és igazságügyi orvosai, jogászai és a közlekedésben ténykedő rendőrök vettek részt, hanem határainkon túlról is érkeztek szakemberek. Dr. Bába János orvos-alezredes és Teodor Lupsa alezredes például az Arad megyei főkapitányság munkatársai. Dr. Reinhard Fous rendőrorvos ezredes és dr. Wilhelm Saurma rendőrorvos alezredes pedig a bécsi rendőrség alkalmazásában áll. Az előadások után velük beszélgettünk, véleményüket kérve az elhangzottakról. Dr. Reinhard Fous úgy fogalmazott, hogy érdekes dolgokat hallottak, s az előadásokból a mentőszolgálat munkáját emelte ki. Pozitív vélemény fogalmazódott meg munkájukról, s éppen úgy oldják meg itt is feladataikat, mint teszik náluk, Kisebb fajta kőországgá alakult át szombaton a békéscsabai helyőrségi klub. Itt rendezték meg ugyanis immár harmadik alkalommal a nemzetközi ásvány- és kőzetkiállítást és vásárt. A húsz magyar és ugyanennyi külföldi kiállító több ezer ásványt, kőzetet, kristályt, ércet, ékkövet, féldrágakövet, kövületet hozott el, hogy bemutassa, cserélje vagy eladja kincse valamelyikét. Klimaj Péter Szarvasról érBecsben. Javasolta, hogy minél előbb állítsák be itt is az elektromos véralkohol-vizsgálatot, hiszen az mindenképp olcsóbb a jelenlegi pro'cedúrás, laboratóriumi eljárásnál. Megtudtuk, Ausztriában 0,8 ezrelékig „elnézőek” az alkoholt fogyasztókkal, de szó van arról, hogy hamarosan 0,5 ezrelék lesz a szomszédos országban is a tűréshatár. Dr. Bába János rendkívül örült, hogy meghívták a konferenciára őket magyar kollégáik. Sok jó tapasztalattal sikerült megismerkedniük, amit talán saját országukban is hasznosítani tudnak. Lupsa úr az Arad megyei baleseti helyzetről, s a közlekedésben fennálló gondjaikról beszélt. Arról, hogy náluk még nem tudták kialakítani a rendőrség, tűzoltóság és a mentők munkájának hatékony összehangolását. Összességében mindannyian úgy értékelték, nagyon felkészült, színvonalas programnak voltak részesei. A. I. kezett. Nem nézem többnek 14 évesnél... — Pedig 16 vagyok — válaszolja —, s már három éve foglalkozom az ásványokkal. — Meg is tudod mondani, melyik, milyen ásvány? — Természetesen. Egyébként én vagyok Szarvason az egyik alapító tagja az ásványbarátok körének... —Honnan a kőzetek szeretete? — A nagybátyámtól, aki szintén ásványgyűjtő. BE Közlekedési újságírók megyénkben Kevés megyében kedvezőbb a baleseti statisztika Anyák napja a cigány kisebbségnél Elismerésre méltó kezdeményezésre kaptunk meghívást tegnap délután a végegyházi cigány kisebbségi önkormányzattól. Ä művelődési ház klubtermében — hagyományteremtő céllal — első alkalommal került sor anyák napi ünnepségre, amelynek a cigány- családokból érkezett 34 édesanya volt a főszereplője. Az ünnepséget Csurár József Tibor, az önkormányzat vezetője nyitotta meg és meleg szavakkal üdvözölte a gyermekeikkel együtt megjelent anyukákat A köszöntő után minden anyuka egy gyermeke vette át az önkormányzattól kapott virágot és süteményeket, amelyet egy-egy puszi kíséretében nyújtottak át az édesanyáknak. Ezt követően felcsendült a rit- musos cigányzene és a közben megérkezett fiúkkal folytatódhatott a tánc. Végül, a vidám hangulat utáni hűsítésként, 100 adag fagylalt várta a résztvevőket. H.M. A hét végén, a MÚOSZ Közlekedési Szakosztályának szervezésében huszonhat közlekedési újságíró két és fél napot töltött megyénkben. Szakmai programjuk egy részének Gyulán, a Hotel Aranykereszt adott otthont, ahol először Kárpáti Béla rendőr százados, a megyei balesetmegelőzési bizottság titkára, Békés megye közúti közlekedésének helyzetéről adott átfogó tájékoztatást, majd dr. Váry László rendőr alezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Balesethelyszínelő és Vizsgálati Alosztály vezetője az országos baleseti statisztikát vázolta, melyből kiderült: csupán két-három megyében kedvezőbb a kép az országos átlagnál, s ide tartozik Békés is. A balesetek okait elemezve továbbra is az emberi tényezők állnak az első helyen. Váry László szólt a gépjárművezetők egészségi állapotáról, a jogosítványok megújításáról. Mint mondotta, a háziorvosoknak megadott jog nem hozta a várt eredményeket. A sajtó munkatársai megtudhatták, hogy a közelmúltban megalakult a közlekedési bírók egyesülete, mely egyebek között az egységes jogi értelmezést és bíráskodást hivatott segíteni. Venczel Ágoston, pénzügyőr százados a dél-keleti határátkelők munkájáról, azok átbocsátóképességéről szólt. Mint mondotta, tavaly e térségben 150 ezer kamion lépte át az országhatárt, az idén várhatóan ez a szám 180 ezer lesz. A kamionok várakozása a fuvarozóknak sokba, óránként ezer ECU-ba kerül. Ezen gondok enyhítésén csak a terminálok építése segíthet, melyek elkészültükkel kamiononként hat óra időmegtakarítást hozhatnak. A várható nyári török invázió erősebbnek ígérkezik a tavalyinál, ezért fokozottabb felkészülésre van szükségük a vámosoknak is. A kábítószerforgalomról elhangzott: hazánk már nem csak tranzit, hanem célország is, a ’90-es évek elején grammokban, napjainkban viszont már mázsákban mérik a kábítószerfogásokat. —sz— A medgyesegyházi ügynökséghez tartozó települések lapterjesztőivel találkoztak szombaton lapunk, illetve ki- adóhivatalunk vezető munkatársai Mezőkovácsházán a Farmer csárdában. Az elmúlt időszakot értékelve Kristóf János ügynökségvezető elismeréssel szólt kézbesítőink tevékenységéről. Elmondotta, hogy tovább szeretnénk bővíteni előfizetőink körét, s ennek érdekében fontos a májusi „próbaolvasások” jó megszervezése és lebonyolítása. Munkatársaink számos megfontolandó olvasói véleményt tolmácsoltak. Az elhangzottak szerint a jelenleginél sokkal több mezőgazdasági témájú írásra lenne szükség a lapban. Többen szóvá tették ingyenes mellékletünknek, a műsorújságnak a hiányosságait. A hétfői lapszámaink sporttudósításairól viszont mindenki elismeréssel szólott; vannak, akik az alsóbb osztályokban szereplő labdarúgócsapatok mérkőzéseiről is részletes beszámolókat várnak. Seleszt Ferec főszerkesztő-helyettes megköszönte a sok hasznos észrevételt és kiemelte; a saját terjesztőhálózatnak az az egyik nagy előnye, hogy a benne dolgozó munkatársak híven közvetítik az olvasói igényeket. A tanácskozás második, ebéd utáni részében dr. Tóth Miklós, a Népújság Kft. ügyvezető igazgatója és Körívé- lyesi Csaba terjesztési csoportvezető válaszolt kollégáink kérdéseire. Dr. Tóth Miklós bejelentette: figyelembe véve az olvasói észrevételeket, hamarosan megváltozik színes mellékletünk, a tv-ma- gazin és sor kerül egy nagyszabású nyereményakcióra is. Ménesí György Barangoltunk kőországban Híven közvetítik olvasóink véleményét