Békés Megyei Hírlap, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-25 / 96. szám
1995. április 25., kedd c» IHLET c» BÓBITA BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Csoóri Sándor: Macskapiac Mezey Katalin: A motoros postás Macskát veszek, macskát adok, macskapéci lakos vagyok — Tíz az ára, húsz az ára, ne költsetek vasmacskára! Van szelíd és van vad is, eg éré sző bajnok is — Tíz az ára, húsz az ára, ne költsetek vasmacskára! Egy vak tehén százszor annyi, holott nem tud dorombolni — Tíz az ára, húsz az ára, ne költsetek vasmacskára! Gyerünk, amíg olcsón adom, s ülve el nem macskásodom —- Tíz az ára húsz az ára, ne költsetek vasmacskára! Egyszer majd én is úgy teszek, ha motoros postás leszek, hogy a motoron berregek, táskámban levelet viszek, nyugdíjasoknak pénzt hozok. A kertkapuban várjatok, hozzátok is becsöngetek Hozok szíves üdvözletei. Jaj, ebben a dolgos házban Jaj, ebben a dolgos házban éjjel-nappal rág a szú, lankadatlan kaparnak a tyúkok, jár a kalapács, a gyalu. Én ülök csak egy csöndes zugban, játszom az iskolakönyv alatt. De mert örök zaklatás az élet, nincs egy perc, hogy békén hagyjanak. Mert ebben a dolgos házban a „léhűtő” én vagyok. De ha mindig leskődnek utánam, csakazértis megbukok. A grafikák a Frankfurti Könyvvásár katalógusaiból valók Takáts Gyula: Mandulatörő Papp Attila Álomba ringató Kárikittyom, édes tyúkom, gyöngyöt kaparj ki az úton, gyöngyös pártát fűzzünk véle Klárika szöszke fejére. Lábán rózsaszirom-topán, szivárványkendő a vállán, csillagfüzér legyen lánca, fürge manók kérjék táncra. Tánca után, ha elfáradt, gyöngyvirágból vessünk ágyat, álma fölött, amíg virrad, őrködjék a Hajnalcsillag. Satuba fogta a fakopács. Veri a csontos mandulát. — Izzad-e, nem tudom? — Tarkója vörös, s veri, hogy alatta zeng az ág. Hegyes csőr alatt csattog a fa. Kemény a mandula fala. Nem hagyja ez, se az! Mint kovács vasat, míg végre a héjon lyuk szakad. — Ég veled, testvér! — így szól oda az egyik, mert két mag ült belül. — Ég veled, világ! — felelt a másik mandula, s lehullt a fűbe házuk fala. e tgEKES MEGYEI HlRüpIHLET ^ LÍRA 1995. április 25., kedd — Biztos vagyok benne. A kapcsoló után nyúlok. —Ne! Várj még! Csak befejezem ezt a fejezetet. Tudom, hogy valami történni fog a végén. —Édes! Hiss bűnös volt. Mindannyian azok vagyunk. Érzékiségben foganunk, bűnbánat nélkül halunk meg. Selymes, domború hátadnak hengeredek. Oldalt fekve olvasol, elalvás előtti fortély. Látom a könyv lapját hajad szegélyén keresztül, éles és fehér, mint egy kristályék. Hirtelen lecsúszik. A könyv kicsúszott a kezedből. Alszol. O, ravasz fortély, ravasz. A sötétben elgondolkozom. Ravasz. Az autók fényszórói váratlan, legyezőnyílásszerű fénynyalábot vetítenek a falakra és a mennyezetre. A szoba közepére állított, fekete petróleumégő virágszirom alakú platnija nagy rózsaablakot vetített fölfelé. Amint a kör alakú kanócon reszketett a láng, az egymásba kapaszkodó félárnyékok széles, puha csillaga mozgott és hullámzott, mintha mintás selyem volna, amelyet gyengéden megrántanak vagy amelybe lassan belekap a szél. Színe lágy, kifakult vérszín. Vérrel fizetünk, drágán, békés otthonainkért. Reggel, megkönnyebbülésemre, csúnya vagy. A hétfő penész színű reggeli fénye foltosra fakít, kiszívja teltséged jóságát, fürdőköpenyedből petyhüdt, foltos hengert formál, mely vigasztalanul ide-oda csapkod, láttatni engedve fakósárga dekoltázsodat. Melleid között a bőr szomorúsárga. Kávézva ülök tort szürkeségeden. Minden rác és beteges árnyalat megkönnyebbülés és bosszú. A gyerekek hangosan fecsegnek. A kenyérpirító beragad. Elnyűtte ezt az asszonyt a hét év. A férfi, aki nyílként iramlik dolgozni, tülekedik az elsőbbségért, s mindvégig a sebességkorlátozás határán változtat irányt. Az otthoni zavarodottságból, puhaságból, sápadtságból, ernyedtségből be a városba. A kő az ő tartománya. A pénzszerzés. Zsonglőrködés az elvonatkoztatásokkal. Az érzéketlen dolgok irányítása. O, a munka élettelen, kemény örömei! Hazaérek, de az eszem még egy gépen jár. Egy technikai finomság, amelyet neked hetekig kellene magyaráznom, megakaszt. Kifejezésekkel, számokkal piszmogok az egész fénytelen estén át. Felszolgálod vacsorámat, mint valami pincérnő — vagy talán még annyi sem, hiszen már ismerlek mindenestől. A gyerekek félénken érnek hozzám, úgy, mint egy keretbe csavarozott, meredek ácsolathoz, amelyről nem értik, miért olyan magas. Rendben álomba sodródnak. Nyugodt egymásmelletti- ségben éljük túl, hogy már nincsenek velünk. Gondolataim folytonos derékszögben, makacsul újrajárják ugyanazokat a kihagyó áramköröket, a szakma ugyanazon hálózatán. Gyors pörgetéssel lapozod a Nixonról szóló könyvet; eltűnsz az emeleten a fürdő szerelvényei között; a kád csövei sírnak. A fejemben, úgy látszik, már megtaláltam a beragadt kapcsolót: nyomom, beragad, lenyomom, beragadt. Szédülök, kavarog a gyomrom az elszívott cigarettáktól. Céltalanul körözök a szobában. így hát meglep a váratlan fordülat, hogy, amikor a jelentőség- teljes tíz óra elérkezik, idejössz hozzám, fogkrémes csókkal, nedvesen, kislányosan és fürgén; ennek a történetnek a nagy tanulsága pedig ez: várt ajándékot nem érdemes adni. Fordította: Portörő Edit és Miskoczy László P. Szabó Ilona: Ónodi Heninek Ha kín-kövektől zerge-lábad fájdalommá ég is, és élet-zászlód megfeszítve szíveden viszed, a csúcsra feljutottál, a kék ég már tied. A csúcson fönn ragyogsz már, neved: a Nap-leány. S ha könny-ködöktől menekülnél, hidd el, lent sem könnyebb, mert itt is ezer magány-cseppből nő az óceán. El Kazovszkij rajza ír ^ Grecsó Krisztián Gyökerek Egy fiatalember jött és körbekiabálta az udvart keveset álltam és a katicákat néztem hogy földönhagyott pipámra másznak Ne hidd, hogy erre bármit felelnének egy felégett szénakazalról évek múlva is beszélnek fejüket fogják és nagyokat jajgatnak Régen mindig papírhajócskákat raktam afángli vizére és ebédig simogattam a leütött zománcot. Úgy mondok imát délben, hogy szám se jár mintha valamit keresnék tálcám állítgatom. Valaki mesélt nekem rólad és új cipőm észre se vette már tudtam több leszel nálam reggel még most is derekamra rakom kezem körbe nézek és nagyokat nyögök, ha hátradőlök. V- J)
