Békés Megyei Hírlap, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-25 / 96. szám
1995. április 25., kedd <=» IHLET «► LÍRA László Noémi: Versek Ahogyan mégsem mondom mégsem kérdem ahogyan tévelygésem beleértem káprázat él a képzelt mozdulatból a kényszerből amelyről nem beszéltem velőmből él és talán kicsit ebből az elnapolt tükör mögötti csendből e fogvatartott fájdalomcsikóból s a fényből, amit veled elcseréltem. Paripám prüszköl lehellete mákony sörénye lobban tüzet vet a tájon édesvíz sósvíz patkója nyomában paripám vágtat egyre szaporábban földanya ébredj dübörög a tarló szökken a búza szikraszárba hajló közeli a mennybolt csillagai nélkül földanya, rögvest az öledbe szédül. Kivert kutyák városában Húzom meg magam vacogásba ékelt álmom gondolattalan. Arcok, sápadt holdkaréjok lassú tánca ez, gyertyafényben olvadékony arany füstlemez. Könnyű selymek verejtékkel gyöngyös homlokon csontkösöntyűk koccanása ringat körbefon két szememben kergetőző tündér árnycsapat kivert kutyák városában ikon-alkonyat. Míg alszol, álmom őszi kertbe jár hol ágak hegyén imbolyog a nyár s az alkony ajka érintette már mindazt mi izzó szikratünemény míg ébrenlétem karja ringat el testedre gyűl szélfújta csendavar lélegzetemben hómező leszel, ereszkedő szemhéjam betakar. Az esetleges történeten kívül tiéd a tájék végek vándora felnyíló ajkad serlegébe gyűlik megbélyegzettek áldozóbora; túl a fogalmon, körvonalakon túl dzsinnek hatalma nyomodba sem ér, tűnik a kép, szavak üteme lassul, a titok teste töretlen kenyér. Amíg belátod: kristály víz fakad szavaktól mocskolt szennyesünk alatt, amíg homlokraégett jel lehull s az arc tükörbenézni megtanul vakul az értelem és meglehet gyertyákat gyújt a végleg elveszett hálókból is kisikló árnyalak az űrben, ahol nem találtalak. *** Nyelv mögött gond fölött mágus űz ördögöt hetven év füstje száll egy küszöb hány halál egy élet óbora porló test kóbora hány kehely öble vár ürítőd merre jár túl dögön ördögön ki az ki elköszön s megköszön — mit igér földkukac, tösgyökér? Hány kapu szárnya zár, egy küszöb hány halál van-e út, hova fut elindul, visszajut. Növekvők szomja, pendülő íj, epedó' hangzás kézverettel; ki fellegárnyból enyhülést adsz, elbandukoltál, esőember. S bár néha — véled — elteríti leveleit a semmi bokra, magábaforduló virágból ne várj zuhogó csendmagokra, legmélyebb hangjait az éden körédtereli mégis egyszer. E védtelen tenyérbe hull a védett az elviselhetetlen áhított; egy fűzfaág a tóba rácsot éget, a hab terít fehérlő pázsitot. Személytelen s kevesbedő magammal a fényfonálból háló út hurkolok, kering a csónak, benne ring a nappal, az éjszaka alattam imbolyog akárha útja végnélküli lenne akárha újra s újra megszületne vonszolja egyre sűrű tébolyát, eredj te könnyű, csillámtestű hálón, ha megsegítsz, ma tébolyomba zárom s eltüntetem a bomlott éjszakát. jak. zéL /y* /y*. Összefogózott hetek-hónapok: naptáradon a telehold vagyok űröd titoknak percén némul el, hideg varázsa fajtán átölel. hol idők száraz szele árad s a föld az álmod nem siratja, te, vándor, el ne hidd a tájat: ma tenger, holnap csend homokja, hajnali harmat érje láva, pogány világot tűz keresztel, Ezeregy éjszaka mesélő asszonya fátylát letette elveszítette kedvesem álmodik nem tud magáról homlokán hajnalig meggyszínű fátyol. Csuta György: Madarak, éj, ketrec ti BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP IHLET &LÍRA 1995. április 25., kedd Gál Éva Emese: Póráz vég letek Mint hűségéből kiforgatott eb, aki hiába nyűszít, nem kap újra láncot, egyre vérmesebb meghatározások valóságára ébredek: az a kis tér is elveszett, amit a tiltott folytatás határolt, valami arctalan egyveleg mossa össze a közeit és a távolt, már semmi sem az, ami, s nem az, ami lehetne, ha lényege teljesedne benne, s vállalná, hogy a világot egy végtelen hűség póráza rendszerezze. De ki a gazda, és ki az eb, ha zörgő hitnél tökéletesebb a kerítés, ami más istent takar? Lehet-e hitünk a kerítés, a fal? Mire vonít a lelkiismeret? Eb őriz gazdát, vagy gazdája ebet? S az udvar: a ház, haza világ, amit kerítnek értelmünkön túli végletek, otthona-e, vagy kényszerlakhelye annak, aki beleszületett, akár az Úr, akár a póráz másik végén nyüszítő kuvasz? Mert a két véglet kötöttség szerint ugyanaz. Gubis Mihály grafikája fő ......................... ^ L ackfi János: Az ujjak élete Szenteltvíz homályát felzavarók hazatérésre gyürüzöttek csengőgombokat fájós pontokat tapogatók viszketést vakarák írógépet zongorát unalom asztalát kopogtatók körmöt nővesztők ízületeket ropogtatok gombot gombolok zipzárat húzkodok kapaszkodók, fogódzkodók benyálazva föltartva szélirányt mutatók hajat homokot morzsolok állatszőr-borzolok begörbülők bezörgetők mutogatok ökölbe szorulók i J) (? . ^ Rába György: Fűszerszigetek Hol töltöttem víg ifjúkoromat a reménykedés évtizedeit lélegzetfogytig a magasugró maga fölé emelő elrugaszkodását hát és láb álmát a madárszárnyról ott ahány esztendő mind újabb barátságos arc fűszerszigetek felé alighanem kalózbirodalom polgára lehettem mert körülvesznek tegnapok megdőlt sírkövek kipusztult hit tanúi de hanyatlásra nőtt ődöngő maradék közül nyálkahártyáimat még ma is kövérebb látvány ígéretével izgatja bőrömet csipkedi bokámat kapkodtatja minden serdülő fuvallat ^ ■ J)
