Békés Megyei Hírlap, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-24 / 95. szám
ipÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEIKÖRKÉP 1995. április 24., hétfő Évforduló. Thorma János festő 1870-ben ezen a napon született Kiskunhalason, és 1937-ben halt meg. A nagybányai művésztelep egyik alapítója, 1919 után vezetője volt. Fő művét — az Aradi vértanúkat — a millenniumi kiállításra festette, de azt témája miatt nem engedték bemutatni Ezután ismét nagy műbe fogott. 20 évig festette Talpra magyar című kompozícióját. Ismert műve még az Október elseje, amellyel Münchenben és a Saint Louis-i világkiállításon aranyérmet nyert. Szülővárosában, Kiskunhalason róla elnevezett múzeum őrzi életművét. Szeretik a verset. Nagy sikerű versmondó versenyt tartottak a közelmúltban Mezőhegyesen. A József Attila Általános Művelődési Központ rendezvényére 15 Békés megyei általános iskola küldte el jól felkészült versenyzőit. A zsűri (tagjai voltak: Nagyné Bi- elik Ágnes, Szőke Pál és To- manek Gábor) három kategóriában hirdetett eredményt. Az alsó tagozatosok versenyét Németh Valéria mezőkovácsházi, az 5-6. osztályosokét Temesi Anikó mezőhegyesi tanuló nyerte, míg a 7-8. osztályosok közül Kert- megi Hajnalka vehette át az értékes könyvjutalmat. ír. Dr. Gyenes Agnes fogszakorvos magánrendelőiéi megnyitotta. Cím: Békéscsaba, Jókai u. 23.1/1. (Bejárat a Luther u. felől.) Rendelési idő: kedd 17—19 óráig, csütörtök: 18—20 óráig. Telefon: 325-052. Cégbírósági bejegyzést kapott a Pierrot A kilencedik premier előtt Az ország második hivatalosan jegyzett gyermekszínháza a Békéscsabai Pierrot Gyermekszínház Egyesülete. A társulatot a közelmúltban jegyezte be a megyei cégbíróság. Gál Zsuzsannával, a gyermekszínház vezetőjével ennek, valamint a Rómeó és Júlia vasárnapi premierjének apropóján beszélgettünk. —Társulatunk bázisát ötvennégy nyolc és tizenhét év közötti gyermek alkotja, ám egy-egy előadás erejéig mások is bekapcsolódnak munkánkba. A legtöbb gyermek a 2-es számú általános iskolába jár, de a város más iskoláinak tanulói közül is jópár tagtársunk van — mondta Gál Zsuzsanna. — Hány darabot játszanak, és idén milyen újdonsággal léptek, lépnek a közönség elé? — Eddig nyolc önálló darabot adtunk elő, a vasárnapi immár a kilencedik lesz. Idei újdonságunk a februárban bemutatott Operettrevü, ami egy válogatás Kálmán Imre és Lehár Ferenc operettjeiből, valamint a mostani Rómeó és Júlia. Ez utóbbira már egy éve készülünk. Szeptembertől pedig A Pál utcai fiúk, az Indul a bakterház és a Hair című musical bemutatását tervezzük. —Hol szoktak fellépni? — A Jókai Színházban eddig öt alkalommal játszottunk, a vasárnapi immár a hatodik fellépésünk lesz. Békéscsabán kívül Békés megye más településein, valamint a megye határain túl is igyekeztünk kiszolgálni a közönség igényeit. A nyáron pedig Székelyföldi turnéra készülünk. — Manapság nagyon nehéz helyzetben van a kultúra is. A gyerekszínház, minek köszönheti működőképességét? — Nagyon nagy segítséget kapunk a 2-es számú iskola tantestületétől és Fisc er Katalin igazgatónőtől. Mellettük persze a szülők és a különböző szponzorok is nagyon sokat segítenek. Én töretlenül hiszem, hogy társulatunk folytonossága sohasem szakad meg! Magyari Barna Csorvási diáktűzoltó-verseny A Magyar Tűzoltók Szövetsége most ünnepli megalakulásának 125. évfordulóját. Ebből az alkalomból rendezték meg a hét végén Csorváson a gróf Széchenyi Ödön elnevezésű megyei diáktűzoltó-versenyt. A rendezvényen megjelent dr. Jókai Oszkár, a megyei tűzoltószövetség elnöke és dr. Simon Imre, a megyei közgyűlés elnöke is. Szilágyi Menyhért, Csorvás polgármestere ünnepi megnyitója után 190 gyerekversenyző vette birtokába a csorvási sportpályát. Összemérték erejüket a tíz év alatti fiúk csapatai: Battonya, Békés, Csorvás, Kevermes, Kétegyháza és Tótkomlós. A legjobbnak Kevermes csapata bizonyult. A 14 év feletti fiúk kategóriájában négy csapat közül Tótkomlós lett az első. A 14 év alatti lányok két csapatot, a kaszaperit és a kevermesit nevezték. Kevermes lett az első. A 14 év feletti lányok kategóriájában szintén kevermesi győzelem született. A 14 év alatti vegyes kategóriában Battonya, Csanádapáca, Kevermes, Kétegyháza és Mező- berény indított gyerekcsapatot. Az utóbbi lett a legjobb. Délután a csorvási karate- és munkakutya-bemutató szórakoztatta a közönséget. Este pedig Pajzs Gábor tűzoltó őrnagy, karnagy vezényelte a BM Tűzoltóság központi fúvószenekarát, amely a tornacsarnokban adott koncertet. P.J. Irány Amerika! A békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium másodízben büszkélkedhet Soros Alapítvány-ösztöndíjas diákkal. Michnay Andreával, a tizenhat esztendős boldog nyertessel és felkészítő tanárával, dr. Máthé Ilonával az iskola könyvtárában ültünk le egy kis beszélgetésre. — A Soros Alapítvány ösztöndíja kitűnő lehetőség arra, hogy a fiatalok anyanyelvi környezetben tökéletesítsék angol tudásukat — kezdi a tanárnő. — Közel kétezer gyermek próbálkozott az ösztöndíj elnyerésével. A jelentkezők a nyelvtani tudásukról, szókincsükről adtak számot, ezt követte az esszéírás, majd a szóbeli meghallgatás. Ám a tárgyi tudás mellett a személyiség, továbbá az alkalmazkodó és problémamegoldó képesség is számított, hiszen ezek az erények is fontosak, ha valaki külföldön, idegen környezetben akar egy évet eltölteni. Andrea sikerének kulcsa a komoly felkészülés és az elkötelezettség az angol nyelv és kultúra iránt. —Andrea! Annak idején választhattál: az angliai vagy az egyesült államokbeli ösztöndíjra nyújtod be a pályázatot. Te az utóbbi mellett döntötték Miért? — Számomra nagyon vonzó az amerikai emberek világa. Talán azért, mert olyan szabadok és annyi lehetőségük van minden téren. Andrea a Soros Alapítvány ösztöndíjasaként egy évet tölt az Egyesült Államokban —Egy egész esztendőre szól az ösztöndíjad. Hogyan készül az ember egy ilyen útra? — Tapasztalatot gyűjtök azoktól a diákoktól, akik hasonlóképpen jártak az USA- ban. Az, hogy melyik városba kerülök, csak az augusztusi indulás előtti héten derül ki. Annyit azonban már megtudtam, hogy a karácsonyt Bostonban töltöm a többi Sorosösztöndíjas magyar fiatallal. Ugyancsak velük, az iskola befejeztével egy hónapos körútra indulunk. Andrea még azt is elárulta, hogy szabadidejében rajzolni tanul és tagja egy versenytáncklubnak. A tervei még csak most formálódnak, ám egy dolog biztos, a nyelvtanulásnak mindig helye lesz köztük. S hogy az angol és francia után mi következik? Talán a japán... Csath Róza Kombinátort, sorközkultivátort és tárcsás boronát legolcsóbban CSAB } .\\ ____ r /AGRO-tól. 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 103. (a Volán-telep mellett, a híd lábánál). Telefon: (66) 453-543. Megkérdeztük olvasóinkat Mennyi lesz Magyarország lakossága száz év múlva? Duber Irén, 20 éves, gyomai eladó: Az ideális az lenne, ha száz év múlva is tízmillió volna hazánk lakosainak száma. Ám ahhoz, hogy a mostanit tartsuk, minden családban legalább két gyermeknek kellene születnie. De sajnos ez nem így van. A gazdasági helyzet egyre nehezebb, s ez a születések számában is megmutatkozik. Fokozatosan fogyunk. Szerintem száz év múlva már kilencmillióan sem élünk Magyarországon. Laurinyecz Andrásné, 30 éves, békéscsabai tanárnő: Ha egy folyamat elidul, azt nehéz visszafordítani. A lakosság számának rohamos csökkenésével is ez a helyzet. Évek óta képtelenek vagyunk megállítani, sőt mindinkább romlik a helyzet. Ha valaki gyereket akar, akkor mindent meg akar adni neki. Márpedig a mai gazdasági körülmények között ez több gyermek esetében megvalósíthatatlan. Száz év múlva jó ha nyolcmillióan leszünk. Mezei Jánosné, 23 éves, kaszaperi gyesen levő anyuka: A lakosság száma évről évre jelentősen fogy, és sajnos a márciusi kormánydöntés is ezt a folyamatot támogatja. Gyereket szerintem mindenki szeretne, csak a mai körülmények között nehéz eltartani. Egy évszázad múlva már nem biztos, hogy hétmilliónál többen élünk ebben az országban. Pedig ez a nagy lakosságcsökkenés legalább olyan veszélyes, mint máshol a túlnépesedés. Tánczos István, 58 éves, déva- ványai előnyugdíjas: Megítélésem szerint száz év múlva Magyarország lakosainak száma eléri a 12-13 milliót. Most sokan siránkoznak, hogy nehéz a gyermekvállalás, s a mai körülmények között ez így is van. Ám meglátják, lesznek itt még jelentős változások, és megélünk mi még szebb időket is. Szerintem ez a csökkenés még mintegy nyolc-tíz évig tart, aztán megkezdődik a növekedés. (Magyari) Rendkívüli lehetőség 1995. április 25-ig Békéscsaba, Lázár utca 3. sz. alatt szoc.-pol. kedvezménnyel lakások vásárolhatók kulcsrakész állapotban 45 000—55 000 Ft/m2 áron (áfával), garázsvásárlási lehetőséggel. Jelentkezni lehet: NOVA-iNVESr Békéscsaba, Irányi u. 4—6. Hétköznap: 8—17 óráig, szombaton: 8—14 óráig. Telefon: (66) 323-058, 324-042, 322-191. Próba közben: Béres Edit (Dajka) és Nagy Bernadett (Júlia)