Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-07-08 / 6. szám
1995. január 7-8., szombat-vasárnap «»aRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP tottam, s tavaszra meghívtak Leidenbe kiállítani Józsai Zsolt, Földi Péter kollegáimmal a Zichy Galériába. Munkatársi kapcsolatban Gönczy András textiltervezővel készítettünk Balatonföld- várra, az új közösségi házba Arax textíliából faliképeket. Most készítünk ugyanebből az anyagból Svájcba referenciamunkát. —A művészekre)!annyi mende-monda hangzik el, te milyennek tartod őket? — A művészeket nem kell csodabogárnak nézni, teljesen olyan emberek, mint bárki más. Más dolgokra érzékenyebbek, van, aki szereti az állatokat, növényeket, van, aki szereti a földet, van, aki barkácsol. A képzőművész színekre, formákra érzékenyebb, mint más ember, ebből kifolyólag jobban figyel az emberi szituációkra. A művésznek az az elképzelése, hogy az alkotásain keresztül más emberekben is felkelti az érdeklődést, akkor talán gazdagabbá tehetik az életünket. — Mit üzensz a kollégáknak az év elején? — Boldog új évet, jobb legyen, mint a tavalyi! Lehetőség szerint nyugodt, elmélyült alkotómunkát kívánok mindenkinek! Ungvári Mihály Játsszunk együtt! Kérdések: 1. Ki volt Lóránt János festőművész mestere a tanárképző főiskolán? 2. Mikor kapott Munkácsy-díjat? 3. Mikor költözött vissza Bé- késszentandrásra? Békési Galéria A művész nem csodabogár S usy tudom, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja vagy, s egyben Te képviseled a megyei szövetségi tagokat. Változott-e valami a szövetségben az utóbbi időben? — kérdeztem Lóránt János Munkácsy- díjas festőművésztől, amikor a közelmúltban békésszentandrási otthonában beszélgettünk. Mosolyog, széttárja a kezét, majd belevág mondókájába. — Nem vagyok semmi. A szövetség — mint olyan — az van, s voltak területi szervezetek, amelyek felbomlottak. Vannak, amelyek visszaálltak ugyanabba a formába. Nógrád, Heves, Abaúj közösen. Békés megye együtt volt Hódmezővásárhellyel. A dél-magyarországi területi szervezet felbomlott. A vásárhelyiek maradtak a szegediekkel. Békés megye kivált. Mivel kivált—s mivel nincs annyi szövetségi tag —, nem tudunk létrehozni területi szervezetet. Van viszont a Művészeti Egyesület, a Művészeti Alap köré fonódik inkább. — Nincs kilátásban, hogy a szövetség működjön a megyében? — Nem látom sem az esélyét, sem a célját, mert annyira szétszóródtak a dolgok. Gyakorlatilag nem sokat ért, amíg működött, meghívókat, kiállításokat rendezett. A szövetségen belül kialakultak a különféle szakosztályok. Szobrász, alkalmazott grafika, ők végeztek jelentősebb munkát, szakkiállítások rendezésébe belefolytak. Például a Szegedi Táblaképfestészeti Bienná- lét a festőszakosztály, az alkalmazott grafikai szakosztály szakmai segítségével a békéscsabai biennálét rendezték. Végül is a szövetségen belül sok ilyen kis egyesület alakult. Én a Magyar Vízfestők Társaságát említeném, aminek én magam is alapító tagja vagyok. Ezekben a kis közösségekben dolgoznak az emberek, így a megyék is részei a szövetségnek. —Mióta élsz Békésszentandráson ? — Itt születtem, itt jártam iskolába, Szarvason gimnáziumba. Itt éltem 18 éves koromig. Majd a Szegedi Tanárképző Főiskolán tanultam — közben éltünk Kaposváron, Egerben, Salgótarjánban — majd ’86-ban jöttünk vissza Szentandrásra. — A településen végzel-e közéleti tevékenységet, esetleg tanítasz? —A leköszönt hivatalnak a kulturális bizottságában tevékenykedtem. Sikerült a békésszentandrási címert elkészíteni, ami Sinka Mátyás Munkácsy- díjas grafikus — ő is szentandrási — lelkiismeretes munkájával valósult meg. Tanítani nem tanítok, de izgalmas volt a gyermekekkel a háromnapos vízparti táborozás, ahol sokat rajzoltunk, festettünk. Megkértek, s így indultam a polgármesteri választáson. „Létrejöhet egy új értékrend..." A kultúra, a környezetvédelem, ami izgat. Eléggé kiterjedt külföldi kapcsolataim vannak, s ezt a turizmus szervezésében szeretném kamatoztatni. — Hogyan látod d kultúra, a művészet sorsának alakulását az ezredforduló küszöbén, s utána? — Mindig vannak emberek, akik művelik a művészetek különböző formáit, tehát így találnak társakat, közönséget. Egy viszont biztos. Az értékeknek a helyére kell kerülniük. A rendszerváltással rengeteg magángaléria alakult, s itt elsősorban ;,az értéket” az eladhatósággal mérik. Úgy gondolom, ha a gazdasági helyzet jól alakul, ezzel párhuzamosan a vásárlóerő is nő—s az érték a helyére kerülhet. Az ezredfordulóra létrejöhet egy új értékrend, s megkülönböztethető lesz a jó a kevésbé jótól, az eladhatóság nem irányzathoz, nem izmushoz van kötve, hanem kvalitáshoz. —A békési alkotótábor vezetője voltál. Milyen emlékeid vannak? —Jó emlékeim. Tíz évig vezettem a tábort. Az emberek hihetetlen nagy elánnal vetették be magukat. Nagyon dolgoztak, évenként három héten keresztül. Többen művésszé váltak: Csu- ta Gyuri, Várkonyi Jancsi, Baji Miki. Vágréti János is sokszor idelátogatott. Korábban a volt tanács, a művelődési ház finanszírozta a telepet. Miután a pénzforrások elapadtak, Csuta Gyuri vállalta át a tábort, teljesen más gazdasági alapon. A hely nagyon jó, ez a környezet vonzza a művészeket, úgy a hazai, mint a külföldről érkezőket. — Hol volt, hol lesz kiállításod? Terveid? Az utolsó Besztercebányán volt. Korábbi kapcsolataim révén állítottam ki. Régebben kulturális szerződéses kapcsolatokon keresztül állítottunk ki, Salgótarján, Besztercebánya a testvér- város volt, ma már inkább ezek a meghívások kollegálisak, barátiak, s ebben látok fantáziát a jövőre vonatkozóan is. Most került sor az Észak-Magyarországi Téli Tárlatra Miskolcon, ahol Borsod-Abaúj-Zemplén megye önkormányzatának nagydíját kaptam meg. Kiállításaim: Pogány Gábor meghívott Budafokra, a Szent Kristóf Jazz Galériába. Úgy tudom, ez egy óriási pincében van. Érdekesnek ígérkezik. Zürichben Oroján Pistával együtt voltegy kiállításunk, majd az anyag egy részét továbbviszik, Baselben bemutatják. Hollandiában korábban voltam, festést taníNyár, 1989 (olaj, fa) Önvallomás egy sikertörténetről A szerző visszaemlékezéseiben senkivel sem kíméletes... Andrew Sarlós személyét nem kell különösebben bemutatni, hiszen nemzetközileg el- és közismert pénzemberről van szó, akinek tettei, pénzügyi tranzakciói és jelentős befektetései méltán alapozták meg hímevét. Mégis keveset tudunk róla, az emberről, életének alakulásáról, karrierjének sikertörténetéről. Ezt a hiányt pótolja most a magyar származású, kanadai tőzsdemágus napvilágot látott önvallomása, unikumként gazdagítva ezzel a magyar nyelvű menedzserirodalmat. A Tűzijáték című Sarlós életmű — amely tavaly már sikert aratott és nagy példányszámban kelt el Kanadában — most az Image Kft. gondozásában végre magyarul is megjelent. A kötet idehaza minden bizonnyal legalább akkora érdeklődésre tarthat számot, mint Amerikában, hiszen Andrew Sarlós részletesen beszámol nemcsak Budapesten töltött ifjúkoráról, börtönben végződött katonai szolgálatáról, 1956-os élményeiről, kalandos „disszidálásáról”, hanem szemtanúként és aktív közreműködőként felelevenít több, a magyar gazdaságtörténetben jelentősnek mondható közelmúltbéli eseményt is. Sarlós a nyolcvanas évek második felében kapcsolódott be a magyarországi átalakításba. Vendége volt az akkori magyar miniszterelnök és kísérete, a magyar politikai, gazdasági és kulturális élet számos jeles személyisége is. Később a két ország közötti kulturális-művészeti kapcsolatok fejlesztésén fáradozott, majd — amit talán a legtöbben tudnak róla — számos maAndrew Sarlós könyvének december elején volta hazai premierje gyarországi befektetést kezdeményezett, szervezett meg és hajtott végre. Könyvéből megtudhatjuk, hogy miként jött létre az Első Magyar Alap, hogy a hőskorszak magyar politikusai és pénzemberei miként vették fel a kapcsolatot az amerikai üzleti körökkel, milyen tárgyalások eredményeként történt meg például a Skála privatizációja. A könyv főbb fejezetei a nemzetközi üzleti életbe, még inkább á pénz világába engednek bepillantást, és e téren olyan legendás személyiségeket mutat be közelről, mint Soros György, a Reichmann-fivérek vagy a szintén magyar származású Peter Munk. Szinte nincs olyan vezető egyéniség az amerikai tőzsdén, akivel Sarlós ne állna, vagy ne állt volna üzleti kapcsolatban, és kíméletlenül le is írja, melyikük, hogyan gondolkodik arról a három dologról, ami az üzletembereket motiválja: a pénzről, a hatalomról, és a presztizsről. Sarlós önmagával sem kíméletes: elmeséli, hogyan vezetett tőzsdei játékszenvedélye oda, hogy egyszer — nem is olyan régen — minden vagyonát elveszítette! A Tűzijáték több, mint a szerző személyes hangvételű visszaemlékezése kalandos életútjára a zuglói Körvasút sortól a torontói Bay Streetig. A kötet két további fejezettel is kiegészül. Az egyikben, Andrew Sarlós praktikus tanácsokat ad a kezdő és a haladó tőzsdejátékosoknak, a másikban pedig leírja, milyennek látja Európa, Amerika és Ázsia jövőjét a következő évtizedben. Andrew Sarlós most megjelent könyve nem a kanadai kiadás egyszerű magyarra fordítása. Az Image Kft. elhagyott egyes, inkább csak a tengerentúlon érdekes részleteket és arra kérte a szerzőt, hogy egészítse ki magyarországi visszaemlékezéseit. így sikerült a „Tűzijáték”-ot kifejezetten a magyar olvasók számára átdolgozni.
