Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-21-22 / 18. szám
E BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Hé MiáliMI 1995. január 21-22., szombat-vasárnap 7 Árpád Szálló, Szarvas. A város jellegzetes, szép épülete az Árpád Szálló, amely 1895—9ó-ban épült, Gábori József tervei szerint. Az eklektikus stílusú épületet 1976-ban és 1986-ban újították fel. Ez a régi felvétel 1926-ban készült „Nem bírom a kötöttséget” 1 A Vidám Színpad társalgójában ülünk Markos Györggyel. Evek óta sikerrel alakítja itt a Négy meztelen IK|| férfi című Camoletti-bohózat fő- I szerepét. Most kissé szomorú a jB|Mj hangulata. A napokban halt meg — 45 évesen! — a barátja, Várko- nyi Gábor rendező. — Finom, művelt, jó ízlésű, ötletgazdag művész volt, mélyen gyászolom — mondja Markos. — Legutóbb azzal leptem meg, hogy már az első olvasópróbára kívülről tudtam a szerepet. Egyszerűen nem értette, miért buzgólkodom? Magam miatt, válaszoltam. A Színház- és Filmművészeti Főiskoláról ugyanis azért rúgtak ki, pedig már másodéves voltam, mert a vizsgaelőadáson sem tudtam kívülről az alig néhány mondatos szerepemet. Beláttam igazuk volt. Azóta, valahányszor színpadra lépek, legyen az akár 40—50 oldalas szerep, már az olvasópróbára kívülről megtanulom az egészet. —Most talán könnyebb, hiszen nincs állandó státusza egyetlen színházban sem. Szabadúszó. Miért is? — A Mikroszkóp Színpad státuszából léptem ki. Sas József roppant rendes hozzám, azt mondta, bármikor visszajöhetek, nála mindig van helyem. Tavasszal lesz is egy önálló estem a Mikroszkópon. Hogy miért vagyok inkább mégis szabadúszó? Nehezen bírom a kötöttséget, meg azt, hogy legalább huszonkét előadást kelljen játszanom egy hónapban. Szeretem, ha több időin marad a hobbijaimra: kirándulásra, súlyemelésre, karatéra, egyéb sportokra. És persze a Polgárőrségre. Mindez nagyon kell nekem ahhoz, hogy jó legyen a közérzetem. — Nem fél attól, hogy ha kevesebbet szerepel, akkor veszít a népszerűségéből? Az állandóan dráguló életben az anyagiakat sem szabad figyelmen kívül hagyni. — Hála Istennek (hol kopogjam le?) a visszajelzésekből azt veszem észre, hogy a népszerűségemmel még nincs baj. Ami pedig a pénzt illeti? Vasútállomást sohasem akartam venni, amenynyit keresek, elég ahhoz, hogy tűrhetően éljek, legfeljebb nem teszek félre. — Gyakran hallani: noha Nádas Gáborral közös számmal robbantak be a színházi életbe, mindig összevesztek. Vége a közösmunkának? — Jó barátságban vagyunk és most is vannak közös fellépéseink, ha nem is annyi, mint korábban. Ez elsősorban azért van így, mert kevesebbet szerepelek. Becsülöm, szeretem Nádast, meg Boncz Gézát. Csak éppen a függetlenségemet és a szabad időmet féltem. Barabás Tamás Fekete fehéren Időzített nyugdíj-bomba A címet nem én találtam ki, hanem egy londoni székhelyű intézet legfrissebb tanulmányának éléről vettem. Az elemzés szerint a nagy európai nyugdíjrendszer összeomlás előtt áll. Köztudott, hogy — miként nálunk, úgy nyugaton is — a nyugdíj a nemzedékek közötti hallgatólagos megállapodáson alapul. Vagyis a mostani nyugdíjasoknak az aktív korában befizetett nyugdíjjárulékából fedezték az akkori öregek nyugdíját. A jelenlegi nyugdíjakat pedig a mai keresőktől levont járulék terhére fizetik ki. Csakhogy az alap egy nyugdíjasra eső összege rohamosan csökken. Két ok miatt: csökken a születések száma, illetve nő az átlagéletkor. Vagyis az „olló” egyre jobban szétnyílik. A londoni tanulmány szerzői úgy vélik, a hallgatólagos társadalmi szerződés sokáig nem tartható, a nyugat-európai nyugdíjrendszer hónapokon belül összeomlik. Hogy nem a levegőbe beszélnek, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a szomszédos Ausztriában a kormány máris felmondta a társadalmi megállapodást, a keletnémet problémával terhelt németek pedig ennek a küszöbén állnak. Vagyis már a nálunknál gazdagabb országok sem képesek betartani a nyugdíjpaktumot, kénytelenek visszafogni a kifizetéseket. A londoni példát természetesen nem ijesztgetésnek szántam, jóllehet az időzített nyugdíj-bomba nálunk is egyre figyelmeztetőbben ketyeg. Éz sajnos még akkor is így van, ha nyugdíjasaink helyzete, lehetősége össze nem hasonlítható nyugat-európai sorstársaikéval. Egyre nagyobb érték tehát az inflációt követő, vagy ahhoz közeli nyugdíjemelés. Félő—a nyugati tendenciákat figyelve —, hogy ez sem lesz tartható. Előfordulhat, hogy egyszer valaki, kormány, vagy nyugdíjbiztosítás azzal áll elő: nem megy tovább. Persze, ha lesz hozzá bátorsága. Ebbe ugyanis Kelet-Európábán kormányok és rendszerek bukhatnak bele. Másfelől a bombának az a természete, hogy előbb, vagy utóbb felrobban. Árpási Zoltán Harminc éve halt meg Winston Churchill politikus, író Konzervatív képviselőként jutott be a parlamentbe 1900-ban Sir Winston Leonard Spencer Churchill brit politikus, miniszterelnök, történetíró, Nobel- díjas író, aki 1874-ben Ox- fordshire-ben született, és harminc évvel ezelőtt, 1965. január 24-én halt meg Londonban. Több tárcát vezetett, majd 1929 után tíz évre ellenzékbe vonult. 1940-ben lett a Konzervatív Párt vezére, 1940—45 között ő Nagy-Britannia miniszter- elnöke. Nagy szerepet játszott a fasiszta Németország feletti győzelem kivívásában. 1951—55 között másodszor is kormányfő volt. Ót tartják a hidegháború egyik elindítójának 1946-ban elmondott fultoni beszéde miatt. Kiváló tájképfestő volt, számos könyvet írt. 1953-ban irodalmi Nobel-díjat is kapott. z asszony kicsike volt, édes, ijedt. Egy csöpp púder rendetlenül volt föltéve az orrára, ami még aranyosabbá formálta. A férje viszont százkilós, undok, nagy hegy volt, angol pipával, utazósapkával, térdnadrággal, kesztyűvel, menetrenddel és termosszal fölszerelve. Egész úton kínozta a kedves kis vörösbegy feleségét. Nevelte, oktatta, megszégyenítette. Ránehezedett tripla talpú tekintélyének egész súlyával. Vannak ilyen ronda emberek, akik Napóleont játszanak a feleségüknek. San Pietro del Carsónál, hosszú és hangos habozás után, a férj elhatározta, hogy mégis leszáll, és iszik a restiben egy pohár sört. — Vigyázz, fiam, le ne maradj! — csicseregte az asszonyka. — Te engem ne félts, fiam! — válaszolta fölényesen a férfi, és leszállón. Mit tesz Isten, akármilyen szép térdnadrágja és skót harisnyája volt, mégis lemaradt. Úgy látszik, az olasz vasutakban van lélek, utálják az ilyen pasasokat. Láttuk az ablakból, hogy ő látja, amint a vonat elindul. Elvette szájától a söröspoharat, ingerülten intett, mintha parancsot akarna adni a vonatnak, hogy álljon meg, hiszen ő még nem végzett a sörével. A vasút azonban fütyült rá, és a térdnadrágos szörny ottragadt az állomási vendéglő oleanderei között. Ez eddig üde dolog lett volna, az azonban már nem volt üde dolog, hogy a szép kis aszonyka fent ült a mozgó kupéban, elhagyottan, egy idegen ország területén. Sírt szegényke: — Nincs egy krajcárom sem. A pénz is, meg az útlevelek is a férjem zsebében vannak! Már megvakartam a lelki fülemet, elkészülve rá, hogy esetleg szükség lesz lovagi segítségemre, amikor hirtelen kiderült, hogy fölösleges vagyok. Ugyanis utazott velünk egy fiatalember. Egy csöndes, idegen fiú, akit addig alig vettünk észre, olyan szerényen viselkedett, kiment a peronra, valahányszor cigarettára gyújtott, holott a szakaszunk dohányzó volt, úgy látszik még a füstjével sem akart tolakodni. Ez a fiatalember egyszerre a dolgok homlokterébe lépett. Bemutatkozott a nőnek, oltalmába vette. Kijelentette, hogy a kedvéért kiszáll Mat- tugliánál, hogy gardírozhassa. Fölajánlotta líra-, ásványvíz- és cigarettakészletét. Úgy látszik, hogy a boldogsághoz nem kell sem pénz, sem útlevél. Mert a szép kis asszonyka valósággal kivirágzott az örömtől. Csicsergett, csacsogott, csillogott. Elment felőle egy pillanatra a csúnya, fekete felhő. Na—gondoltam magamban —, az ügy szépen halad. Nem mondom, hogy rögtön történik valami szabálytalan dolog. De ha ezek a fiatalok egyedül maradnak a megismerkedés lázában egy fél napra, könnyen megbeszélhetnek valamit, aminek jelentősége lesz a jövendőre nézve. Elmúlt harminc perc, amikor, ahogy az ördög merül föl a süllyesztőből megjelent a férj. Félrehúzta az ajtót, és belépett a fülkébe. Kiderült, hogy a vonat olyan hosszú volt, hogy még elérte futva az utolsó kocsit. Fölkapaszkodott. De beletartott egy csomó időbe, amíg a zsúfolásig telt kilenc vagon peronján előreküzdötte magát. Az asszonyka összefonnyadt, a fiatalember néma szorgalommal nézni kezdte a tájat. Én általában férjpárti vagyok, nem szeretem a mindenáron való erkölcstelenséget. Itt azonban felháborított a nő jogos tulajdonosának elbizakodott pöffeszkedése, tehát nagyon a fiatalokkal éreztem együtt, és bosszankodtam, hogy ezt a méltóságos férfiút, tripla talpú félcipőjével és knicker bockerjével együtt, nem hagytuk ott San Pietróban. Néztem, hogy fontoskodik. Lehúzta a kesztyűjét, felhúzta. Megigazította utazósapkáját a kupé tükrében. Levétette az asszonnyal a hálóból a neszesszert, kivette belőle a kölnivizet. Látszott a homlokán, hogy erősen gondolkozik valami szellemességen. Végül odavetette a feleségének ezt a mondatot, gúnyosan, lesújtón, a saját értékében és hivatásában rendületlen bízó egyén fölényével: — Jól néztél volna ki, fiam, ha én lemaradok! A galambnak is van epéje. Egy kis pirosság suhant végig a szelíd asszonyka arcán: — Az igaz! — felelte. — Én jól néztem volna ki! De te is jól néztél volna ki, fiam, ha lemaradsz! — és útnak bocsátott a fiú felé egy lemondó, pici sóhajtást, amely nem volt több egy falevél rezzenésénél. Hunyady Sándor: Vasúti pillanatfelvétel
