Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-15 / 296. szám

1994. december 15., csütörtök BŰNBE(L)ESÉS Nyugat-európai zsaru-tanácsok Mit (ne) tegyünk, ha támad a borfejű? Hírek Illegális beszerzés. Már a Mikulás-járás utáni na­pon a karácsonyi beszerzésre gondolt az az ismeretlen, aki december 7-ére virradóan Bé­késcsabán, az Urszinyi utcai élelmiszerboltba tört be. Az üz­letből különböző italokat, édes­séget, kávét, cigarettát, spray-t, tisztítószert és fűszert lopott 120 ezer forint értékben. Alvilági jelenet. De­cember 10-én hajnali egy óra tájban Gyulán játszódott le igazi alvilági jelenet. A helybeli Sz. A.-t a szintén gyulai B. A. és Sz. L. támadta meg, és erősén bán­talmazta. Sz. A. nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Érvénytelen maradt. Két román állampolgár, S. E. és D. C. érvénytelen útlevelét né­mi készpénzzel próbálta érvé­nyessé tenni december 8-án Lö- kösháza körzetében. A határőr a pénzt nem fogadta el, sőt a két román állampolgár ellen hiva­tali vesztegetés kísérlete bűntet­tében indult eljárás. A kő nyert. December 9-én hajnalban Szarvason, a Kossuth utcai órásbolt kirakatüvegének szakítószilárdságát próbálta le­mérni egy máig ismeretlen sze­mély. Végül az üveg a kővel szemben alulmaradt. Ezt ki­használva az illető huszonegy TDK, hét Sony és két Maxel videokazetta társaságában tá­vozott, 6 ezer forintos lopási és 12 ezer forintos rongálási kárt hagyva maga mögött. Nem vegetáriánus. Bi­zonyára nem vegetáriánus az a máig ismeretlen személy, aki december 7-ről 8-ra virradóan Szabadkígyóson indult barom­fit lopni. A helybeli Zs. B.-né udvarán található ólba hatolt be, onnan 35 tyúkot tulajdonított el. Az okozott kár 14 ezer forint. Iskolai lopás. Mai vilá­gunkban sajnos több esetben már az alma materek is lopási színhelyekké válnak. Decem­ber 7-én a délelőtti órákban Bé­késcsabán, a Belvárosi Általá­nos Iskola és Gimnázium egyik tanteremében a G. Gy.-né tás­kájából 17 ezer forintot tulajdo­nított el egy máig ismeretlen személy. Kettőből egy. December ti­zenharmadikára virradó éjsza­ka két betörés volt Körösla- dányban. Mindkét alkalommal vegyesbolt volt a helyszín, az egyikbe rácslevágás, ajtóbefe- szítés módszerével jutott be a tettes és vitt el mintegy százezer forint értékben kávét, édességet és dohányárut. A második alka­lommal csak a göngyölegraktá­rig jutott el a betörő, az üzlet­részbe nem, innen nem is vitt el semmit. Mindkét ügyben a nyo­mozás megindult. Patkány a moziban. Új bűnüldözési módszerrel próbálkozik az amerikai rend­őrség: idén nyártól a mozik­ban, a fizetett hirdetések kö­zött vetítik a leghírhedtebb bűnözők fotóját és személyi adatait. A nagyfilm előtt, egy percen át látható a körözött képe: ennyi idő elég ahhoz, hogy a néző emlékezzék arc­vonásaira. Megkap a képhez minden szükséges adatot, így azt is, hol tehet jelentést, ha az illetőt valahol látta. Az új módszert először a New York- i mozikban próbálják ki. Az első, nehézsúlyú bűnöző “filmsztár” a 48 éves Kenneth O’Donnel, ismertebb nevén Patkány, a hírhedt rabló és há­zasságszédelgő. Európa-szerte növekvő gon­dot okoz a bőrfejűek randalí- rozása.Az erőszak tarfejű apostolai valaha csak a moz­galom őshazájában, Angliá­ban törtek borsot a hatósá­gok orra alá, s csupán egy­más között verekedtek. Ba- seball-ütőkkel,botokkal fel­fegyverkezve azonban ma már bárkire rátámadhatnak, főként ha az illető idegen, külföldi. A hatvanas évek brit mun­kanélküli fiataljai voltakép­pen nem akartak egyebet, mint kopaszságukkal felhív­ni magukra a figyelmet. A szigetországból elterjedt mozgalom azonban mára már sok tekintetben átala­kult. Tagságuk egy részénél az alkohol hatására felol­dódnak a gátlások és nő a hajlam a mind féktelenebb brutalitásra. A „nagyvárosi Rambók” nyugat-európai szakértői azt tanácsolják, hogy a megtá­madott járókelő semmikép­pen ne használjon (riasztó) fegyvert, mert a bőrfejű megkaparinthatja, és az ál­A lakásunk védelmét komple­xen kell megoldani, mert hiá­ba van biztonságos zárunk, ha gyenge az ajtó, vagy könnyen felfeszíthető az ajtókeret. De nézzük sorban, mire kell fi­gyelnünk! Az ajtótok megerősítésére a legalapvetőbb és talán a leg­jobb megoldás, ha az egész tokot kicseréljük, és fémtokot építünk be helyette. Ez — ha le van festve — kívülről alig lát­szik, viszont kopogtatásra fé­mes hangot fog adni és a betörő remélhetőleg már ezután meg sem próbálkozik az ajtó feltö­résével. Az ajtó megerősítésére is több változat kínálkozik: a pa­nellakások ajtajai nagyon gyenge anyagból készülnek, inkább csak arra valók, hogy a teret megosszák, nem arra, hogy zárjanak. Az ilyen ajtók beszakítása a betörőknek nem okoz gondot. Legjobb megoldás, ha az Oda a kormány! December 7- én, szerdán valaki — a dátum­ból következtetve akár a kram­pusz is lehetett — elvitte a kor­mányt. Ha nem is nagyon bán­ják a dolgot, azért olvassák csak tovább! Tehát a gyulai művelő­dési ház előtt hagyott Moun­tainbike kerékpár kormánya mellett az ismeretlen tettes ma­gával vitte az automata sebes­ségváltót, valamint a fékberen­dezést is. (Ki akar itt ellenzék nélkül kormányozni?!) Színjózan az ilyen? Ma egy hete, éjfél után fél egykor kí­vánta meglátogatni közvetlen hozzátartozóját egy sarkadi férfi a Gyula melletti kórház alkohológiai osztályán. Bár mondták neki, hogy aligha­nem elvétette a látogatási időt, szándékától csak a rendőrjárőr tudta eltántorítani. Arról nincs hírünk, hogy esetében egyéb tántorgás is „fennforgott-e”? dozat ellen fordítja. Nincs értelme gáz-spray használa­tának sem, mert a részeg bőrfejű szervezete csak ké­séssel reagál a gázra. A leg­célravezetőbb — hm — al­testen rúgni, majd elme­nekülni. Megfigyelések szerint a támadás nem előzmények nélkül következik be: ezért az éleződő feszültség, a ve­szély észlelése megóvhat az ütlegektől. Semmiképpen se hősködjünk, ne engedjünk a provokálásnak, inkább igye­kezzünk elkerülni a vereke­dést. íme néhány magatartá­si alapszabály: 1. Fenyegetett helyzetben közlekedési járművön ne menetközben, hanem a megállóban húzzuk meg a vészféket. Ilyenkor nyitva vannak ugyanis az ajtók. Azonnal meneküljünk, és értesítsük a rendőrséget. Gyakran a bőr­fejűek maguktól elmenekül­nek: beérik azzal, hogy mi­attuk állt meg a jármű. 2. Sportpályára, ha elkí­sértük idegenben játszó ked­egész ajtót kicseréljük fémaj­tóra — ez azonban igen költsé­ges. A másik lehetőség, hogy a meglévő ajtókat több ponton megerősítjük, például három vagy több ponton záródó ke­reszthevedereket szerelünk fel. Ezek kívülről nem látható­ak, viszont nagyon megnehe­zíti a betörők dolgát, nem va­lószínű hogy folytatnák laká­sunk feltörését. Sebezhető pontja még laká­sainknak az ablak: ha folyosó­ra nyílik, illetve könnyen elér­hető helyen van, jó ha ráccsal látjuk el. Ma már létezik olyan biztonsági üvegfólia is, amelynek felszerelése gyors és egyszerű, a ráccsal ellentét­ben „láthatatlan”, de a betörést képes megakadályozni. A nemrégiben Békéscsabán ren­dezett vagyonvédelmi kiállí­táson már megismerkedhettek vele a látogatók, aki azonban lemaradt erről, az a Szász­üveg Kft. Szegfű utcai boltjá­Ha igen, talán könnyeben be­juthatott volna állapotára hi­vatkozva... Kísértet-Trabant. Pénte­ken történt, este öt és fél hat között. Gyulán, a Kiss János altábornagy utcában egy vilá­gos színű Trabant belehátrált egy kapubejáróban álló Volks­wagen Golfba, majd „kocsile­nyomatát” hátrahagyva eltá­vozott. Adatait — bizonyára puszta szórakozottságból — elfelejtette hátrahagyni. Azt a bónusz-máluszát! Nem döntöttek. Este fél hat körül erősen óvakodjanak Két- egyházán a gépkocsijuk elé tán­torgó részegektől! Ugyancsak pénteken esett meg ilyesmi a Damjanich utcában. Az ered­mény akkor döntetlen volt, így csupán könnyű sérüléseket szenvedett az eset előidézője. Érvelés helyett érv-verés. Szombaton éjszaka Sarkad és véne csapatunkat, ne vigyünk zászlót, vagy jel­vényt. Ha támadnak a szkin- hedek, vegyüljünk el a tö­megben. 3. Ha utcán ér az erőszak, szólítsuk fel a bámészkodók egyikét, hogy értesítse a rendőrséget. Ütlegelés köz­ben kuporodjunk a földre, hogy minél kisebb felületet érjenek a csapások. 4. Büfék környékén szí­vesen gyülekeznek a bőrfe­jűek. Ha sörre pénzt kémek, adjuk oda, és azonnal tűnjünk el. 5. Diszkókban kevés esé­lye van az ellenállásnak. Megpróbálhatunk persze egy-egy támadó „lelkére be­szélni”: sértett büszke­ségükben ilyenkor felhagy­nak a molesztálással. 6. Kocsmai támadás ese­tén csapjunk lármát, törjük be az ablakot, értesítsük a rendőrséget. Hozzátéve: persze mind­ez nemcsak a „hivatásos szkinhedek” elleni védeke­zésre lehet hasznos. Ferenczy Europress <C ban ki is választhatja és akár meg is rendelheti lakására, boltjára ezt a korszerű termé­ket. Manapság kezdenek közis­mertté válni a legkülönfélébb elektronikai szerkezetek is. Ezek közül a legmegfelelőbb az a változat, amelyen úgyne­vezett „pánikkapcsoló” is van. Ezt egy gomb megnyomásával üzembe lehet helyezni, ha va­lakit a lakás ajtajában ér táma­dás. Ma már lehetőség van arra is, hogy ezek a vészjelzések ne csak a támadás helyszínén, ha­nem a rendőrségen, vagy más vagyonvédelmi központban szólaljanak meg. Ezekről a le­hetőségekről írunk legköze­lebb. Antal Gyöngyi Doboz között pofoneső hul­lott. Éjfél után eggyel két autó poroszkált az úton, mígnem az elöl hajtó Wartburg hirtelen lefékezett. A mögötte haladó Volkswagen Golf — arany- szabály: ilyesmi csak a köve­tési távolság be nem tartásával lehetséges — belecsúszott a Wartburg hátuljába. Mentek, mendegéltek, mígnem a VW megelőzte a szimpla W-t. Sza­bály ide, szabály oda, a VW öt utasa villámgyorsan (leadott pofonok segítségével) meg­győzte a Wartburg vezetőjét: mégiscsak ő volt a hibás. Hiá­ba, a meggyőző érvelésnek sú­lya van: a wartburgos írásban is elismerte „bűnét”. A jó ma­gaviselet elnyerte jutalmát: az eset után a Wartburgos közel nyolc napos pihenésre kapott lehetőséget, könnyű sérülései ugyanis ennyi idő alatt gyó­gyultak meg. Védd magad! / Óvjuk lakásainkat! Kis stikák Gyuláról Horpadt volt a lopott Zsiguli. December tizennegyedikére virradó éjjel Szeghalmon, a Szabolcs vezér utcából ellop­ták K. Tibor helyi lakos fehér Zsiguliját, benne fontos ira­tokkal. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a kocsi megta­lálásához. Rendszáma: DFP 286. Alvázszáma: 2101­Emlékezete romlott? Nem tudni, hirtelen az emlé­kezete romlott meg, vagy tör­vénytelen haszonszerzés ve­zérelte a gyulai Cs. J-t, aki októberben a helyi Prakti- comp Kft-től bizományi szer­ződéssel hetvenegy számítás- technikai szakkönyvet vett át. Cs. J. a könyvekkel — melyek összértéke 37 ezer forint— mind a mai napig nem számolt el. 1394907. Motorszáma: 2101- 1290080. A gépkocsi bal olda­li hátsó sárvédőjén teniszlabda nagyságú horpadás van, ugyanitt a lökhárító be van ha­jolva. Aki bármit tud a keresett személygépkocsiról, értesítse a Szeghalmi Rendőrkapitány­ságot. Román—magyar találkozó. Néhány napja a Gyulai Határ- forgalmi Kirendeltségen talál­kozott egy magyar és egy ro­mán állampolgár, mégpedig személygépkocsikkal. Ezúttal a találkozókon bevett koccin­tásra nem a program végén, hanem a kezdetén került sor, amikor is ugyancsak nem a szokványos pezágőspoharak, hanem a lökhárítók koccantak össze. Kuty asors... Az egyik békéscsabai labdarúgó-mérkőzésen készüli ez a felvételünk. Addig, amíg a szereposztás — szigorú szolgálati szabályok — szerint a rendőrnek a közönségen kell tartania a szemét, a kutya figyelemmel kísérheti a pályán történteket is. Annyi bizonyos, hogy e kép láttán túlzásnak kell tekintenünk azokat az állításokat, miszerint már a kutyát sem érdekli a magyar futball. A kérdés csupán az, hogy vajon a kutya vagy gazdája járt-e jobban ezen a mérkőzésen? Fotó: Such Tamás Kerékpáratlan. Nem hi­szik el, szombaton Gyula kel­lős közepén, a Honvéd utca egyik háza elől, fényes nappal — reggel nyolc után — vala­kik egyszerűen lelopták egy Trabant bal hátsó kerekét. Mi lesz itt még?! Testi sertés. Disznó dolgok történnek ebben az évszakban. A hét végén Eleken például — pár perccel déli egy után — a rendőrjárőmek kellett rendet teremteni az egyik portán. Nem az udvaron tárolt anya­gok rendbe rakásával kellett foglalatoskodniuk, hanem a disznótorozó népesség közötti eredendő békét állították hely­re. A disznóölésre összegyűl­tek ugyanis némi alkohol hatá­sára összekeveredtek, majd összeverekedtek. Nincs tuti kocsilopás. Szombaton egy német rend­számú Toyotát, vasárnap egy olasz férfi által vezetett Fiat Temprát „kapcsoltak le” a Gyulai Határforgalmi Kiren­deltségen. Mindkettő lopott­nak bizonyult. A német, illetve az olasz rendőrök előre tájé­koztatták a magyarokat a lo­pásról, így a tolvajoknak esélyük sem volt. Könnyeket azért ne hullajtsunk értük... Szemtelen a szemészeten. Vasárnap hajnali háromkor a gyulai kórház szemészetéről kellett eltávolítaniuk a város rendőreinek egy hívatlan láto­gatót. Állítólag szemtelen volt... Repülő szőnyeg? Vasárnap délelőtt kilenckor vette észre egy úr, hogy a lakása előtti folyosóról ellopták 13 négy­zetméternyi középzöld sző­nyegét. (Legközelebb talán örökzölddel kellene próbál­koznia...) Közös halászat. Hétfőn hajnalban a gyulai rendőrök, tűzoltók és mentősök összefo­gására volt szükség ahhoz, hogy a várost átszelő Élővíz- csatornából kihalásszanak egy — alkoholtartalma miatt? — vízben lebegő férfit. A szociá­lis otthoni gondozottat alko­hol- és vízelvonásra kórházba szállították.

Next

/
Oldalképek
Tartalom