Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-16 / 271. szám

Szőnyeg repített a Fordhoz A gyulai Kardos István nyerte a Békés­csabai Univerzál nyereményakciójá­nak fődíját, a Ford Mondeót. (3. oldal) TVR EXTRA Színes heti rádió-, tv-műsor Hetvenöt éve történt 1919. november 16-án a Nemzeti Had­sereg élén bevonult Budapestre vitéz nagybányai Horthy Miklós. (4. oldal) ­1994. NOVEMBER 16., SZERDA ÁRA: 16,30 FORINT XLIX. ÉVFOLYAM 271. SZÁM Az állam nem bizonyult jó férjnek, megbízható élettársnak „Ez volt az utolsó Erzsébet-díjkiosztó gálaest!” Új szakrendelők Békéscsabán. Tegnap délután került sor a békéscsabai Réthy Pál kórház főépületének földszintjén kialakított új szakrendelők átadására. Pap János polgármester elmondta: a város régi vágya teljesült azzal, hogy a kórházzal egy épületbe költözött rendelőkben meg­kezdődhetett a rendelés. Dr. Nagy Balázs, a kórház igazga­tója is jól megfontoltnak és megalapozottnak nevezte a város vezetőségének azt a döntését, hogy az egyre kevesebb E énzből működő egészségügyi ellátás költségeit is csök- entve, egy telephelyre kerülhettek a szakrendelők a kórház­zal. Jelenleg a gyermek- és felnőttszemészet, a fül-orr-gége, az üzemegészségügy, a belgyógyászat és az idegosztály került be ebbe az épületbe. A második ütemben az új szárny átadásával beköltözik a nőgyógyászat, az onkológia, a terhesgondozók és a védőnők is Fotó: Such Tamás A románok hét jelöltje Hírek Kistelepülések. A Bé­kés Megyei Pedagógiai Intézet A kistelepülések és az alapfo­kú oktatás helyzete címmel ta­nácskozást rendez november 17-én 10 órától Békéscsabán, a megyeháza földszinti nagy­termében. A Dél-Alföld, Bács, Békés és Csongrád megye 2000 alatti lélekszámú te­lepülései érintettek, szám sze­rint 113, ezek iskolaigazgatóit és polgármestereit várják a ta­nácskozásra. Elsőként dr. Mé­száros Rezső, a JATE rektora A népesség számának alakulá­sa, tendenciák az Alföld déli megyéiben címmel tart elő­adást, Szőllősi Istvánná or­szággyűlési képviselő a kisis­kolák érdekvédelméről be­szél. Szűrös Mátyás képviselő referátumának címe A kiste­lepülések helye a magyar ál­lamszervezetben. Békési iparosok. Hét­főn este tartották beszámoló és tisztújító közgyűlésüket a bé­kési iparosok. Az elnökség négyéves munkájának értéke­lését követően a város három iparos önkormányzati képvi­selője számolt be ténykedésé­ről. Ezután úgy döntött a köz­gyűlés, hogy a közelgő önkor­mányzati választásokon a vá­rosnak mind a tíz választókör­zetében indítanak egyéni je­löltet, s listát is állítanak. A tisztújítás során a tagság titkos szavazással — két jelölt közül — ismét Fábián Mihályt választotta négy esztendőre elnökké, s három jelölt közül újra ifj. Békési Zoltán lett az alelnök. Az öttagú elnökség­nek három új tagja van. A fel­ügyelő bizottságnak a jövőben Kovács Imre az elnöke, míg az országos küldött Bényei Gá­bor. A közgyűlés 25 éves kis­iparosi munkásságáért kö­szöntötte Kovács Imre szoba­festőt, Minya Gábor kőfaragót és Okányi Mihály bádogost. Voltak, akik suttogták, voltak, akik biztosra vették, mások el­képedve hallották Speter Er­zsébet bejelentését, amit no­vember 14-én Szolnokon, a Szigligeti Színházban tett: „Ez volt az utolsó Erzsébet- díjkiosztó gálaest!” Az okok­ról az alapító az idei gálaműsor (amelyen mi is részt vettünk) záróbeszédében — utalva arra, hogy nemrég kapott kitüntetését boldogan viseli, mégis bánatos — többek kö­zött ezeket mondotta: „...e kitüntetéssel a szívem fölött sikoltom kétségbeeset­Eladhatja-e a bérlő — a tulaj­donos akarata ellenére — az általa gyakorolt bérleti jogot? Ne kapkodják el a választ, bo­nyolultabb az ügy- Ilyen hely­zet miatt pattant ki vita a Békés Megyei Élelmiszer-kereske­delmi Vállalat és a békéscsa­bai Vagyonkezelő Rt. között. A végelszámoló a vállalat saját tulajdonú ingatlanjai mellett eladásra hirdette meg több, általa bérelt üzlet, iroda bérleti jogát. A bérleti jogok együttes pályázati irányára — áfa nélkül — közel 14 millió forint. Az eladási szándék oka nyilvánvaló: a vállalat az utol­sókat rúgja. Úgy tudjuk, hogy a bérleti jog eladásáért remélt pénzből rendeznék a vállalat tartozásait, s a 70 meglévő dol­gozó végkielégítését. (A tarto­zások egy része is a már koráb­ban elküldöttek elmaradt vég- kielégítéséből keletkezett.) Az ajánlat különféle újsá­gokban megjelent, akinek kel­ten: S. O. S.! Sokszor említet­tem már, hogy évek óta pró­bálják az alapítványt anyagi­lag lehetetlenné tenni. Azok, akik most felmérték e díj sze­repét a magyar művészetek le­hetséges reneszánszában, azokat kérem, védjék meg a szűk látókörű anyagi gán­csoktól. Ismétlem, nem ma, nem tegnap kezdődött: évek óta számos nyilatkozatomban aggódva jeleztem, veszélyben az Erzsébet-díj. Hölgyeim és Uraim! Ez az ország még gye­rekcipőben jár, ha a művésze­tek, az irodalom magántámo­lett, egy tenderfüzethez is hoz­zájuthatott. A részvénytársa­ság viszont hirdetésben tudatta a világgal: a tulajdonában lévő három — érintett — bérle­ményt illetően 1995 májusára (mindegy, ki a bérlő) felmond­ja a bérleti szerződést. A há­rom békéscsabai ingatlan: az Andrássy úti és a Szabadság téri húsáruház, valamint a Szent István téri élelmiszer- bolt. A bérleti jog végelszámo­lók által meghirdetett, együt­tes pályázati ára 7 millió 330 ezer forint, plusz az áfa. (Az egyszeri összeg megfizetése mellett természetesen havi bérleti díjat is kell fizetniük a boldog pályázati nyertesek­nek.) A felhívás egy szerény mellékmondata utal a vita lé­nyegére: ..A bérleti jogviszony folytatására az 1993. évi LXXVIIl. törvény 42. szakasza az irányadó”. A Vagyonkezelő Rt. szerint nem így van. A törvény e sza­gatásáról van szó. Nem védik a ,tűzrakókat’, nem becsülik a lángok ápolóit. Én nyolc évvel ezelőtt erős tüzet raktam az Erzsébet-díjjal és nem riad­tam vissza, amikor rádöb­bentem, hogy évről évre a pa­rázsra nekem kell rozsét rak­ni, hogy a láng tovább lobog­jon. Már-már úgy tűnt, a díj rév­be jutott: hiszen az alapító szándéka nem változott, s a bank trezorjában örök időre letétbe helyezett alaptőke sem kívánkozott ki... (Folytatás az 5. oldalon) kasza az önkormányzati tulaj­donú ingatlanok bérleti körül­ményeiről rendelkezik. Az rt. viszont saját tulajdonának vallja a három üzletet. Azért nem mindegy a dolog, mert ha önkormányzati tulajdonban vannak az üzletek, akkor — feltéve, hogy a leendő bérlő megfelel a békéscsabai köz­gyűlés által rendeletben meg­határozott feltételeknek — nem tagadható meg a bérleti szerződés jóváhagyása. Ha vi­szont az rt. a tulajdonos, akkor mondhat nemet is. Ezzel a megkötéssel pedig nem való­színű, hogy a végelszámolók pénzhez juttathatnák agonizá­ló vállalatukat. A részvénytársaság május­ban—1995. májusi határidővel — rendes felmondással, azaz indokolási kötelezettség nélkül felmondott a jelenlegi (s a bérle­ti jog továbbadása esetén a leen­dő) bérlő(k)nek. Márpedig a (Folytatás a 3. oldalon) Tegnapi sajtótájékoztatójukon jelentették be a Békéscsabai Románok Szövetségének veze­tői, hogy ők is szeretnének a kisebbségi önkormányzati vá­lasztáson elindulni. A listájukra hét név kerül, ebből a választók­nak maximum öt nevet szabad bejelölniük ahhoz, hogy a sza­vazat érvényes legyen. Miután ők a városban élő legkisebb lét­számú kisebbség, szeretnék, ha sikerük érdekében minél több nem román ajkú választó is rá­juk szavazna. A hét jelöltjük: dr. Bányainé Rúzsa Éva, a Női című román nemzetiségi újság szerkesztő­újságírója, Grósz György üzemvezető, Gurzó György vállalkozó, Juhász Tivadar, az Előre Tomaklub igazgatója, Kozma János vállalkozási ta­nácsadó, Markóczi Cézár Lászlóné óvónő-pedagógus és Szarka Péter főiskolai tanár. Bérletijog-adásvétel vitával, áremeléssel, mi több, perrel körítve Ha van, akinek megéri... Időjárás Eleinte erősen felhős, borult idő várható, majd néhány órára kisüthet a nap. Reggel párás lesz a levegő, foltokban köd is előfordulhat. A szél nyugatira, északnyugatira fordul, többfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 2—7, kora délután 7—12 fok között várható. Fedél nélkül, hajléktalanul A lakótelepi házak lépcső­házi bejáratán szaporodik a csak kulccsal vagy belülről, a lakásból nyitható zár. Az ok egyértelmű, félnek a la­kók. Ötven forintért megöl­tek már embert, egy üveg lekvárért is betörtek lakás­ba, óvodába. Előfordult, hogy a hűvös idő beálltával hajléktalanok behúzódtak a nyitva hagyott kapualjakba. Szándékuk lehetett csupán természetes védekezés, me­nekülés a hideg ellen. De bizony az éhség, a „minden mindegy” közömbös kilá- tástalanság nemegyszer a bűnözésre késztette egyiket, másikat. Őszinte szavaival nem nyugtatott meg a minap a nép­jóléti miniszter sem. Tőle hal­lottam, milyen szomorú je­lenségekkel fenyeget a már korábban jelenlévő, amúgy- sem szívderítő hajléktalan­kérdés. A felmérések alapján egyre több a hajléktalan fia­tal, a becslések szerinti haj­léktalanok 63 százaléka a negyven évet sem töltötte be. Se állása, se lakása, jó ha egy külön bejáratú, bélelt karton­dobozt mondhat magáénak egy szél- és esővédett helyen. Magam is láttam a Keleti pályaudvar környékén, amint késő éjszakai vonatra vártam, hogy papundekli papírokkal, szakadozott fóliával ágyazott magának egy kortalan tor- zonborz ember. Hétszáz 14 éven aluli gyerek hajléktalan! Szüleik nincsenek, netán bör­tönben vannak, ők pedig megszöktek az állami gondo­zás mégiscsak védelmet adó hálójából!? Szaporodnak a tartósan munkanélküli kö­zépkorú férfiak, akiket ezért- azért, de még a saját családjuk is kivetett, az utcán találták magukat, ki tudja meddig. No és az „anya gyermekével” el­nevezésű hajléktalan réteg hogyan „termelődött? Mi le­het egy ilyen szerencsétlen asszony szerencsétlen utódá­ból? Megyénkben Békéscsa­bán, Békésen és Gyulán vanr nak kifejezetten hajléktala­nokat fogadó házak. Tíz­húsz embernek tud egy-egy helyet adni. Hogyan tovább, szociálpolitika, hogyan to­vább, társadalommenfés? Bede Zsóka BETONGERENDÁK, ÁTHIDALÓK, MAGYAR CEMENT, FENYŐ' FŰRÉSZÁRU AKCIÓS ÁRON: NOVEMBER 30-ÁIG. _____TÜZELŐK NAGY VÁLASZTÉKBAN! Imp ort cement: telepi ára 670 Ft/q. Hejőcsabai cement telepi áron: 30 q feletti vásárlásnál 680 Ft/q. Import cement 30 q felett Békés megyében házhoz szállítva 720 Ft/q. Hejőcsabai cement 30 q felett Békés megyében házhoz szállítva 749 Ft/q. Közületek figyelem: hejőcsabai diszpozíció befizethető 595 Ft-os áfás áron, szállítás: saját fuvareszközzel. Nyílászárók nagy választékban. VELUX, SCHINDLER tetőtéri ablakok. LB—Knauf nemesvakolatok. Oltott mész 490 Ft/q. Orosz pala 370 Ft/db. Bramac-cserepek megrendelhetők! Wienerberger, Jamina Téglagyárak termékeinek értékesítése. Natúr és laminált bútorlapok több színben. _____Szigetelők széles választékban.________'_______________ [ I_____________TÜZEL. ŐK! pé csi iszap 610 Ft/q lengyel lángborsó 900 Ft/q koksz 1390 Ft/q lengyel darabos 930 Ft/q dorogi brikett 890 Ft/q orosz EP—2 dió 880 Ft/q cseh darabos, orosz EP—3 dió és darabos 950 Ft/q berentei mosott dió 790 Ft/q vágott tűzifa 540 Ft/q 30 q felett díjtalan házhoz szállítás. Áraink az áfát is tartalmazzák! Kisebb tételek házhoz szállítását is vállaljuk! VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT SZEMÉLYESEN ÉS TELEFONON. Telefonszámaink: (66) 441-264, 453-687, 449-331. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7—17 óráig, szombaton 7—13 óráig. “/// .IPZép Borbély Gáborné tüzelő- és építőanyag-kereskedő. Békéscsaba, Berényi út 140.

Next

/
Oldalképek
Tartalom