Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-04 / 234. szám

1994. október 4., kedd MEGYEIKÖRKÉP Befejezés előtt a medgyesegyházi Gárdonyi utcai kerékpárút Fotó: Kovács Erzsébet Nagy érték kis költséggel Medgyesegyházán Aki átutazóban járt Med­gyesegyházán az tapasztal­hatta, hogy a Mezőkovácshá- za felé — a benzinkút irányá­ba — igensűrűa gyalogos- és kerékpárforgalom. A gázcse­retelep és a benzinkút bizton­ságosabb megközelítése ér­dekében döntött a testület a nyár elején, a község széléig vezető kerékpárút megépíté­séről. A képen az utolsó simí­tásokat látjuk. A napokban elkészült az aszfalt záróréteg és októbertől, a műszaki át­adás után használatba vehe­tik a kerékpárosok. Miből épült mindez? — kérdeztük az önkormányzat műszaki osztályán. Mint megtudtuk, a képvi­selő-testület a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Mi­nisztérium által első félévre kiírt pályázatára jelentke­zett, amelyben a Gárdonyi utcában megépítendő 577 méter hosszú kerékpárúira kértek, s kaptak támogatást. Az összesen 2,6 millió forint beruházási költségű fejlesz­téshez az Útalapból 1,4 milli­ót nyertek, majd további 500 ezer forintot a megyei mun­kaügyi központ biztosított. Ez utóbbinál kikötés volt a kivitelezésben a közhasznú munkások foglalkoztatása. Az önkormányzatnak ez az út mindössze 700 ezer forintjá­ba került. H.M. Szavatartó gyújtogató Gyulán Medgyesegyházi Hírlap. Sok érdekes írást és hasznos információt tartalmaz a kéthe­tente megjelenő Medgyesegy­házi Hírlap szeptember végi száma. Elsőként a község 101. születésnapjára szóló rendez­vénysorozat programjáról ka­punk tájékoztatást. A második oldalon Simái Mihály önélet­rajza és egyik kedves hangula­tú verse olvasható. Tartalmas az összefoglaló a kihelyezett bánkúti testületi ülésről, amit a hadigondozásról szóló kor­mányrendelet útmutatása kö­vet. Az ötödik oldalon a kör­nyezetvédelem érdekében a fasorok és erdősávok telepíté­sének hasznosságára, vala­mint a mezőgazdasági össze­írásra hívják fel a figyelmet. Mit kell tudni a gázolajtámo­gatásról? — írja meg a falu­gazdász, majd a hivatal közle­ményei után a földkiadó bi­zottság „számvetése” követ­kezik. Új gyógyszertár. Oros­háza képviselő-testülete elé új gyógyszertár-létesítésre vo­natkozó előterjesztés is került a napokban. Dr. Domonkosné Ujj Veronika közforgalmú gyógyszertár építése kapcsán kérte a városatyák támogatá­sát. Mivel az építést a Szőlő városrészben kívánja megva­lósítani, ezért a testület úgy határozott, hogy a kezdemé­nyezés mindenképpen támo­gatandó, hiszen az ott élő nagyszámú lakosság egész­ségügyi ellátásának javítását szolgálná. Megszűnt húsbolt. Két- sopronyban hosszú ideig nem lehetett friss húst kapni. A he­lyi és a csabacsűdi önkor­mányzat sikeres megegyezé­sének eredménye, hogy a Gyu­lai Húskombinát mozgóboltja a nyár folyamán egyik héten Csabacsűdön, a másikon (szerdánként) Kétsopronyban, a Rákóczi Étterem előtt 9-től 11 óráig árusított. A napokban viszont ismét szomorú hírt kaptak a kétsopronyiak, a mozgóbolt működését október elsejével szünetelteti a kombi­nát, így friss húsért a falubeli­eknek ismét más településekre kell utazniuk. Már lapunkban is többször ol­vashattak arról az Erdélyből áttelepült békési családról, amelynek 4 éves kisfia valahol egy romániai kórházban AIDS-fertőzést kapott. Több­ször megjelentek a sajtóban, létrejött értük egy alapítvány. Mindez nemhogy segített vol­na rajtuk, egyre több megaláz­tatás éri őket. A legutolsó különösen fel­zaklatta az anyukát: a középső gyermekét most tették ki a szakmunkásképző intézetből. Nem tagadják, nem túl jó ta­nuló, de az év végi bizonyít­ványban az állt: harmadik osztályba léphet. Ennek elle­nére a tanévnyitó előtt közöl­ték velük: meg kell ismételnie a második osztályt. Miért? Le­Izzásba hozta a gyulaiak fantá­ziáját az a rejtélyes tűzeset, melyről a közelmúltban ír­tunk. Azóta a rendőrség sem töltötte ölbe tett kézzel az időt, megszületett a tűzoltóság vizsgálati anyaga is. Az eljá­rásra illetékes bíróság elren­delte a gyújtogatással alapo­san gyanúsítható N. A. előze­tes letartóztatását. A rendőrségi fogda új­donsült lakója számára valójá­ban nem új élmény a bezárt­ságérzet. Többször ült már be­töréses lopásért, utoljára ép­pen a gyulai tűzoltók tavalyi —emlékezetes — nemzetközi rendezvénye idején szabadult. Az év vége óta újabb eljárás folyt, folyik ellene, ugyancsak betöréses lopás miatt. Akkor társával együtt Budaörsön hét, hogy semmi összefüggés nincs a beteg kisfiú és eközött az esemény között. Az őket ért megaláztatások azonban már érzékennyé tették az anyát. Ezzel a határozattal azon­ban a középső gyermek után járó családi pótlék is meg­szűnt. Mélyen a létminimum alatt éltek eddig is. Támadá­sok érték az anyukát azért, mert nemrégiben átmenetileg magához vett egy másik fertő­zött kisgyereket is, aki szintén Romániából került az ország­ba. Papírjai még olyan hiá­nyosak voltak, hogy nem tart­hatták bent a kórházban — Sanyikának meg legalább pár hónapig volt játszótársa. Az anyában viszont ennek az esetnek a kapcsán merült fel a került horogra, három hónapot töltött vendégmarasztaló őri­zetben. A szeptember 18-án lángra lobbant ház tulajdonosnője időnként Olaszországban kere­si meg a betevőjét, a tűzeset időpontjában senki sem tartóz­kodott a házban. Tüzes termé­szetű ifjúnk a tulajdonosnő egyik lányának csapta a szelet, valameddig élt is a most leégett házban, majd — ahogy monda­ni szokás — széttépték a baba­ruhát. A lány bujdokolni kény­szerült előle, ő viszont keresésé­re indult. Ez a — végső soron eredménytelen — kutatási program állítólag 300 ezer fo­rintját emésztette fel. Igazság­érzete azt diktálta, hogy ezt a lány anyja köteles megtéríteni számára. Mivel a hölgy ezzel gondolat: összefogni az or­szágban élő hasonló helyzet­ben lévő családokat. Sajnos sokan vannak. Úgy döntöttek, hogy ha már úgysem fogadja be őket a környezetük, leg­alább közös „száműzetésbe” vonulnának: szeretnének egy kis tanyát, ha lehet minél kö­zelebb Budapesthez, hiszen nekik rendszeresen meg kell jelenniük kezelésre a Szent László kórházban. Ezen a ta­nyán megpróbálnák megolda­ni a gyerekek orvosi ellátását, a tanítást, és legalább egymás­sal közösségben lehetnének végre ezek a gyerekek. Ehhez persze pénz kellene. Vagy legalább egy elhagyott ta­nya. Azt tervezik, hogy létrehoz­ellentétes nézetet vallott, illen­dőnek tartotta nyilvánosan megfenyegetni: ha nem fizet, felgyújtja a házát. Az anyuka állítólag nem jött zavarba: ha ez az alak nem ért magyarul, majd négy török elmeséli a tudnivaló­kat. Ahogy elnézi az ember, ők is törököt fogtak vele. A tűz 3 milliós kárral járt. Ha igaz, egyszerre több helyen lob­bantak fel a lángok. A helyisé­gekben — a tűz terjedésének elősegítésére — ruhadarabokat szórtak szét, s nem kizárt, hogy a melléképületből hiányzó fes­tékkel meg is locsolták azokat. Figyelemre méltó, hogy a tűz­eset során az illetékesek azt ta­pasztalták, hogy a házban a vil­lany és a gáz ki volt kapcsolva. Talán még a gyújtogatókat kel­lene kikötni. K. A. J. nak egy egyesületet, amibe ki­zárólag azok a családok lépné­nek be, ahol ilyen gyermek él. Ez az egyesület védhetné érde­keiket, intézné ügyeiket. Sze­retnék, ha valamilyen módon a román államtól kártérítést kaphatnának. Erre kerestek egy ügyvédet, aki ebben a per­ben képviselné őket, de sajnos felőle is rég érkezett visszajel­zés. Az egyesület megalakulását szeretnék egy jótékonysági es­ten az országos sajtó előtt is bejelenteni — egyelőre azon­ban még az egyesület megala­kításához sem gyűlt össze a pénzűi?, és még az estnek a helyszínét sem sikerült megta­lálni. Kérik, aki a leírt gondok bármelyikén segíteni tudna, jelezze azt a békéscsabai me­nekülttáborban, ahol a család ügyeit ma is nagy gonddal kép­viselik. Antal Gyöngyi Egyesület az AIDS-es gyermekekért Ártatlanul kiközösítve Olvasóink írják . ■ Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztő­ségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelen­tetjük meg. Gyalogtúra hegyen-völgyön A gyerekek nyári táborozása és mindaz, ami élményében, hangu­latában örök és maradandó, sokak számára lassan elérhetetlen. Immár tizedik éve szervezek kirándulást gyermekeimnek a nyári szünetekben. Földrajzos lévén mindig az év közben tanul­taknak a gyakorlatban való bemutatását tartottam fontosnak. Az évek múltával egyre nehezebb volt egy-egy ilyen kirándulást megszervezni. A problémák között első helyen kell említenem, hogy tanítványaim családi — elsősorban anyagi, szociális — helyzete rohamosan romlott. A tavaly nyári kirándulásunkat még sikeresen oldottuk meg. Az Őrségben voltunk, Apátistvánfalván. Önellátóak voltunk, magunknak főztünk, a lehető legolcsóbb megoldásokat kerestük a szállás és a közlekedés terén is. A szülők közül sokan eljöttek a kirándulásra — sokuknak is ez volt a nyaralás —, együtt voltak gyermekükkel, segítették a munkámat, közösséget, családot al­kottunk. így meg tudtuk valósítani azt, amit egyedül a családok nem tudtak volna. A mostani kirándulást már tavaly ősszel elkezdtem szervezni a szülők bevonásával. Tudtuk, hogy sok tekintetben nehéz év elé nézünk. Az akkor még bizonytalan áremelkedéseket és anyagi lehetőségeinket is figyelembe véve, a kirándulást megvalósíthatónak tartottuk. Nem kevés utánjárás árán, méltányossági alapon egy-két tanulónak szereztem némi támogatást. Volt egy vállalkozó, aki technikai okok miatt anyagi­lag nem, de ajándékkal segített. Pályáztunk is, ahonnan legalább biztatást kaptunk. (Nem a támogatásokra építettük a kirándu­lást.) Az idén nyáron a Zempléni-hegységben, Pusztafalun voltunk. Gyalogosan bejártuk a Zempléni-hegység legszebb tájait. Üzem- látogatáson voltunk a hollóházi porcelángyárban.A gyerekek Pusztafalun megismerhették a falusi emberek egyszerű életét, fociztak a helybeli válogatott csapattal és utána frissen fejt tehéntejet ittak. Hazatérve éreztük a szülőkkel—ami a legszebb a mi munkánkban is—, célunkat idén is elértük. Ezek közül—a most hatodikos—gyerekek közül sokaknak ez volt az egyetlen lehetősége, hogy eljuthasson az Őrségbe, a Zempléni-hegységbe és remélhetőleg a jövő nyáron már tervezett táborba. Meggyőződésem, hogy a szülőkkel való közös erőfeszítés, áldozatvállalás hozza meg a kívánt eredményt. Olyan segítőkész szülői háttérrel rendelkezem, amit csak kívánhatok mindenkinek, aki kirándulást szervez ma az iskolásoknak. Ha problémám volt, csak ennyit mondtak: MEGOLDJUK! És erre mérget vehettem. Ilovszky Árpád FÖLDRAJZ—TESTNEVELÉS SZAKOS TANÁR, OSZTÁLYFŐNÖK, Orosháza Visszhang „Ez egy gyilkosság volt” Néhány gondolatot szeretnék hozzáfűzni az Jtélét, mellyel senki sem elégedett” című, szeptember 17-én megjelent cikkhez. Egy ártatlan élet esett áldozatul ismét — de hányadszor?! — egy gyilkosságnak. Igen, ez egy gyilkosság volt, mert minek is lehet nevezni azt, ha valaki — aki többször szabálytalankodott már—száz kilométeres sebességgel rohan lakott településen, és lesöpör egy szabályosan közlekedő kislányt? Ez iszonyú! Iszonyú, hogy egyesek mennyire nem hajlandók vigyázni az utakon embertársaik életére. Kíváncsi lennék rá, nyugaton mennyire vigyáznak egymásra az emberek, mennyire tartják be a közlekedési szabályokat, a kötelező sebességtartást, s ott mennyire büntetik meg a gázolót. Ha már a gépjárművezetői iskolákban nem tudják kiszűrni az agresszív, alkalmatlan embe­reket, legalább a rendőrség tegye ezt meg a közutakon—sokkal szigorúbb büntetésekkel. Igen, a KRESZ-t szándékosan megsze­gőket—a gyorshajtókat, elsőbbséget meg nem adókat, részege­ket stb. — alaposabban meg kellene büntetni, például úgy, hogy sűrűbben bevonnák a vezetői engedélyeket, legalábbis a notórius száguldozóktól vagy az ittasoktól. S mit tapasztalunk? Azt, hogy lakott területen büntetlenül rohangásznak, durvák egyesek. Tudom, a rendőrök nem lehetnek ott mindenütt. De mégis... Talán több fekvőrendőr kellene. Nem tudom. Azt is tapasztalom, hogy a társadalom, mi, polgárok nem vetjük ki magunkból az ilyen alakokat, nem védekezünk elég hathatósan ellenük. Ez bizony a nemzet, a társadalom, a lakosság gyenge ellenálló képességét mutatja (ez is és más egyéb is), melyekben a lakosok hathatósan gyakorolják önvédelmi szerve­zeti funkciójukat. Felháborítónak és a társadalomra, ránk, becsületes emberek­re nézve igen veszélyesnek tartom a bíróság nagyon enyhe ítéletét. Hát ennyit ér egy emberélet?! Két év és hat hónap! Egy tolvaj, egy piti betörő érdemel ennyit (aki csak lop, de emberben nem tesz kárt). De aki emberéletet pusztít?! Nincs jogérzékem, nem vagyok jogász. Az igazságérzékem viszont tiltakozik ezen ítélet ellen. Tíz év fegyházat megérdemelt volna a gázoló. Nem tudom, máshol mi a gyakorlat ilyen ügyekben. A bírónak figye­lembe kellett volna vennie a gyilkos későbbi gázolás utáni agresszív magatartását, előző, zűrös viszonyát a rendőrséggel. Aztán azt, hogy a kis áldozat egyetlen gyerek, későn született, a szülei imádták..., s ártatlan volt. Nem folytatom. Csak egy mondat még. Az ítélet hamis és nem visszatartó erejű. Sánta Ferenc János, Szeregyháza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom