Békés Megyei Hírlap, 1994. szeptember (49. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-20 / 222. szám
iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. szeptember 20., kedd Csapatbajnoki forduló és válogató előtt— „Elnapolva” a tornaiskola... A Körösök és a Tisza találkozási pontjánál Irány a Körös-torok! Az immár hagyományos tábor alapötlete annak idején alighanem akkor vált nagyon fontossá Csaszni László békéscsabai testnevelő tanár tervei között, amikor sokadszorra érzékelte: a minden értelemben perifériáról induló gyerekeknek kevés, de legalábbis kevesebb esélye van az érvényesülésre. Miként az élet minden területén, így a sportban is. Túl sokáig tart behozni a hátrányt, arról nem is beszélve, hogy még a városban lakó, jó helyről „startolok” közül is csak nagyon kevesen válnak élsportolóvá, olyan szinten versenyzőkké, akikre számítanak a versenyszakosztályok, nagyobb klubok. Innen kezdve már csak az volt a kérdés, hogyan lehetne erre szervezett formát találni és ez a bizonyos érvényesülés lehetőleg jelentsen elegendő sikerélményt ahhoz, hogy megmaradjon a kitartás, a következő nyárra se szunnyadjon el a lelkesedés. Kezdődik a második félévi versenyévad a tornászoknál. Csütörtökön és pénteken a legjobbak a budapesti Tornacsarnokban találkoznak és a megmérettetés kettős. Az első napon rendezik meg a harmadik válogató viadalt, ezt követően jelöli ki Maráczi Ernőné szövetségi kapitány a novemberi, dortmundi világbajnokságra utazókat. A békéscsabaiak „jól állnak”, hiszen a legutóbbi tatai edzőtáborban rendezett második felmérő versenyt megnyerte az idei gerenda mesterfokú bajnok, Nyeste Adrien, mi több Balog Ildikó és Gibala Erika végzett mögötte. , Jtemélem most is hasonló lesz a helyzet. Minden rendben, bizakodom, szeretnék ott lenni Németországban a küzdőtéren, ez lenne az első felnőtt világbajnokságom” — mondta a tegnapi edzésen, két gyakorlat közben Nyeste. A válogatón a kötelező gyakorlatokat mutatják be. Lukács József és Kalmár Zsuzsa tanítványai pénteken — immár Varga Adriennel kiegészülve — a csapatbajnokság harmadik fordulóján szerepelnek, ott viszont a szabadon választott gyakorlatok kerülnek porondra, plusz a kötelező gyakorlatokhoz sorolt két ugrás. Elképzelhető természetesen, hogy a szövetségi kapitány ezt is^ „vébé- szemüvegen” nézi. Érdemes még tudni, hogy az Aranypók női tornászaink mellé szegődött és a csb-forduló győztesei mindjárt az ő támogatásukkal. kapnak jutalmat. A cég segíti a válogatott világbajnoki felkészülését is. Öt tornász eredményessége alapján kerül a vb-csapatba, kettőt pedig a kapitány „saját jogon” jelöl. U $ 8 Megszűnt a békéscsabai klub főtámogatójává és így névadójává is lenni az Agrostop cég. Ez azt jelenti, hogy a Kórház utcában keresik az utódot, olyat, amely a sportág eredményeihez méltó és megfelelő nagyságrendű támogatást tud nyújtani. Elképzelhető, hogy az újkígyósi Akvaline lesz ez, pillanatnyilag testületi döntés előtt áll náluk az ügy. Ugyancsak szakosztályi hír, hogy a nyáron távozott klubigazgató, Izsó Gábor utódja Juhász Tivadar békéscsabai testnevelő tanár lett. M M M ® ® ® Ma még nem tudni, mit jelent a méltán világhírű békéscsabai torna életében, hogy eldőlt: az önkormányzat nem támogatta a leendő tornaiskola felállítását Ennek elsősorban anyagi vonzata volt, úgy tudni, mintegy másfél— kétmillió forintról lett volna szó, hogy a folyamatos utánpótlás nevelést legideálisab- ban biztosító szervezeti keret elkezdhessen „élni”. Egyelőre tehát meghiúsult és nyilván befolyásolta a tornászok számára rendkívül lehangoló döntést az is, hogy a városi sportbizottság úgy vélte, egészségtelen folyamatot indítana el egy ilyen iskola létrehozása, hiszen ezzel a többi sportágat érné diszkrimináció... Itt és most ehhez csak egyetlen megjegyzés kívánkozik, nevezetesen, hogy nyilván azokra a sportágakra kell ezt érteni, amelyekben például olimpiai bajnok lett békéscsabai sportoló... F.I. Arról a speciális sporttáborról van szó, amely a megyei diáksport tanács hathatós támogatásával immár 1988 óta sok-sok középiskolás és főiskolás diáknak jelent értelmes időtöltést. Illetve jóval többet, hiszen ebben a bizonyos hét napban igencsak mindenki nagyon aktív, nem csupán az időt tölti... — A gyerekek döntő töbsége szívesen vesz részt közös programokban, vállal feladatot, azonosul a természettel. Nos, őket igyekszünk összehozni nyaranta, méghozzá úgy, hogy mindig ráépítsünk valamit a programra —mondja Csaszni tanár úr, akinek jobbkeze és állandó segítője Baji Lajos. A megye 18 középiskolájából nyolszáznál is többen fordultak meg eddig a táborban és mindennél többet jelent számomra, amikor régen végzett diákok keresnek meg tavasz vége felé, hogy jelezzék: szívesen velünk tartanának a nyáron... Nos, igazságtalanok lennénk, ha „kihagynánk”, hogy annak idején egy országos, rekreációs támakörben kiírt pályázat is segített a Békés Megyei Túravezetőképző Diák tábor létrejöttében. A megyei DST- on keresztül jelentkeztek, kidolgozva a tábor oktatási rendjét. Az alaptábor általános jellegű volt; földrajzi, csillagászati, tájékozódási, biológiai, természetvédelmi, táborozási és térképismeretek mellett természetesen a tájékozódási futással, játékszervezéssel is részletesen foglalkoztak ajánlatukban. Amikor zöld utat kaptak — vagyis az erkölcsi mellett anyagi támogatást is —, a megye összes középfokú tanintézményébe elküldték a jelentkezési felhívást. — Az első alkalommal hat- vanan jelentkeztek, akkor még csak alap- és vízitábort hirdettünk, aztán fokozatosan kibővült különféle szaktáborokkal, így vízi-, gyalogos, kerékpáros és sítáborral. Most nyaranta négyszer egy hetet töltünk kint, fő bázisunk a szanazugi, egykori ifjúsági tábor. Azt nem mondhatnám, hogy az iskolákban a legfontosabb helyre szokták kifüggeszteni felhívásunkat, de egy idő után kialakult a belső információs rendszer, a gyerekek maguk kéresték és szervezik már a jelentkezést is — folytatja a főszervező. — Hangsúlyozom, mindig is elsősorban olyan gyerekekre számítottunk, akiknek nemigen lenne lehetőségük szüleikkel drága nyaraláson részt venni. Fontos szervezési szempont: aki egyszer már megfordult a táborban, Túlélési gyakorlat... Az alaptábor egyik legizgalmasabb napja, amikor az úgynevezett túlélési gyakorlaton vesznek részt a táborlakók. Dyenkor 3—4 tagú csapatok alakulnak, egynapi hidegélelmet kapnak és eliga- zízás után nekivágnak a 15—20 kilométeres útvonalnak — időre. Eközben érinteni kell az ellenőrzési bójákat, ahol megtalálják azokat a feladatlapokat, amelyek az a heti szakmai ismeretekkel kapcsolatosak. eleve kap jelentkezési lapot, hogy aztán — éppen a saját tapasztalatai alapján — maga is hívhasson társakat. Megjegyzem, az önköltség azóta alig emelkedett. Nálunk nincs kizáróok! Minden jelentkezést elfogadtunk, ha kellett, szükség szerint bővítettük az étkezési lehetőséget. Most már a megyei diáksport- tanács mellett más támogatóink is akadnak, a Novák és Fiai Bt. például a pólónkra festettek emblémát. Az idei évad különösen sikeresnek mondható. A kerekesek a kiváló lehetőségeket kínáló Ausztriát vették célba, a kajakosok jelszava az volt: Irány a Körös-torok!, vagyis Szana- zugtól egészen Csongrádig eveztek, több mint száz kilométert. Volt nap, hogy 38 kilométert eveztek szakadó esőben. Annyian jelentkeztek, hogy alig tudtak elegendő hajót bérelni. A „Nagy Indiánkönyv” minden fontos tábori eseményt rögzít hat esztendeje. E sorok írója már kétszer meggyőződhetett arról, hogy valóban remek hangulatú napokat töltenek a résztvevők a Körös-parton, vagy éppen a többi természetvédelmi területünkön, de ennél fontosabb például az a bejegyzés, amelyet Dr. Holló József Ferenc vezérőrnagy, a MagyarTá- jékozódási Futó Szövetség elnöke — mellesleg a Honvédelmi Minisztérium oktatási és tudományos főosztályának vezetője — tett idei látogatása alkalmából: „Tisztelt Sportbarátaim! Nagy öröm volt számomra nagyszerűen megépített táborotok meglátogatása. A rövid idő is elegendő volt ahhoz, hogy felmérjem: nagyszerű ügyet szolgáltok. Kérem, szeressétek a sportot, szeressétek a tájékozódási futást. O az intelligens atlétika. Tanáraitoknak a kitűnő szervezésért a Magyar Tájékozódási Futószövetség nevében szívből gratulálok, munkájukat köszönöm. Nagyon sok ilyen lelkes, becsületes megszállottra lenne hazánknak szüksége egészségünk megóvása érdekében. Mindannyiátoknak töretlen lelkesedést és további eredményeket kívánok!” F. I. Túlsúly ellen Chromax Extra. •# Élelmes üzletemberek, okos tudósok és megannyi ötletgazda próbálta már feltalálni a csodaszert, amely megszabadít a fölös kilóktól, leapasztva a fölösleges zsírréteget. Most íme, egy újabb, amelynek készítői, forgalmazói és „használói” — például Fráter Viktoria, sokszoros magyar ritmikus sportgimnasztikai bajnok, válogatott — szintén azt állítja: komoly anyag. Nem gyógyszer, hanem élelmiszer, illetve táplálék-kiegészítő, ezért nem szűk séges megfelelnie a rendkívül precíz magyar gyógyszerszabványnak és akár forradalmat is hozhat a fogyókúrában. Azt persze Chromax Europa képviselője, R. P. Neidhardt sem mondta egy szóval sem, hogy a tubus tartalmát elfogyasztva — minden súlyfölösleg eltűnik, főleg négy, öt korsó sör és magyaros étkezés mellett. A Chromax hatását mellesleg a hétközi budapesti sajtótájékoztatón dr. Kamud Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának vezetője is megerősítette s hozzátette: maga is kedvező tapasztalatokról számolhat be. Orvosi szempontból vizsgálva az amerikai élelmiszer kiegészítő hatását arról van szó, hogy a sportolók az! átlagember kalóriájának háromszorosát, négyszeresét fogyasztják és 1979 óta foglalkoznak a szakemberek a króm vizsgálatával, közelebbről azzal, hogy miként segít e fontos nyomelem lebontani a zsírt és segíteni az izombeépülést. Eddig a MOB csak két szert ajánlott nyugodt szívvel szedésre a sportolóknak a Béres Vitasportot és most a Chromaxot. Nagyon sokat segíthet a szer olimpikonjaink felkészülésében, annáél is inkább mert az optimális táplálkozás régóta fogalkoztatja a sportvezetést s eddig nem igen sikerült a legjobban megEz a hatvan kapszula 200 microgramm króm pikonilátot tartalmaz Fotó: Such Tamás oldani a kérdést, remélhetőleg ez most sikerül. Ezután a ritmikus sportgimnasztikai szövetség elnöke, Rusz János elmondta: a Chromax Európa idei támogatójuk és névadója is az októberi mesterfokú bajnokságnak. Fráter Viktória esete azért is figyelemre méltó, mert az 1992. évi világbajnokságon 15. helyen végzett sokszoros magyar bajnok a nyáron betegeskedett s ilyenkor inkább híznak az élsportolók, ő viszont 55 kilóról 51,5-re fogyott le a Chromaxtól, mitöbb azóta jobban bírja a terhelést. Neidhardt úr igen elégedetten hallva mindezt, igazi üzletemberként hosszan ecsetelte, nekünk miért lehet különösen előnyös a mellesleg elég borsos árú (csaknem 1500 forint) és Béres Rt. által mostantól forgalmazott készítmény szedése. Nyílt titok ugyanis, hogy a 40—50 év közötti életkorúaknái mi magyarok élen állunk a világban az infarktus tekintetében. O maga is rendszertelen, zaklatott életet él, sokat utazik a világban és nincs mindig ideje sportolni. Segítségól hívta hát az Extrát... Mint arról Heimann Zoltán, a forgalmazó Béres Rt. ügyvezető igazgatója beszámolt, előreláthatólag januárban forgalomba kerül a Chomax Maximum is — és azóta, aktív tekénységgel párosítva életmódját — bírja a „kiképzést”. Mosolyogva tette hozzá, hogy ő maga a cég kísérleti nyula... és tapasztalatai igen kedvezőek. A Béres Rt. vei, illetve a MOB-bal történt megállapodásuk értelmében a magyar sport- szövetségek és sportszervezetek kedvezményesen juthatnak hozzá a készítményhez. (FÁBIÁN) Tlidósvelemeny (avagy a krómról eddig nemigen beszéltünk) Részletek dr. Michael Colgan sportorvos (USA) tanulmányából: „Lassan megértjük, hogy elégséges krómellátottság hiányában az inzulin anyagcsere, az izomtömeg, az izomerő, a tápanyagként szolgáló zsír és glikogén felhasználása, az állóképesség és a szervezet zsírtartalma egyaránt eltér az optimális szinttől.” * „A 165 font (75 kg) testsúly feletti férfiak, talán éppen a nagyobb testtömegük miatt, napi 400—600 mcg-t igényelnek, hogy egy rövid távú, kontrollált vizsgálat során statisztikailag szignifikáns eltérést mutassanak. Kisebb testsúlyú nőknél 200 meg is hatásos volt. A krómot szedő nők száraz testtömege 2,7 kilóval, a kontroll csoportté 1,5 kilogrammal nőtt.” Egyszerre szakmai és szórakoztató...