Békés Megyei Hírlap, 1994. szeptember (49. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-20 / 222. szám
<& ^ 1994. szeptember 20., kedd SPORT f . Iß Nyílt szavazással, elsöprő többséggel A régi-új elnök: Szűcs Mihály Mint ismert, a tavalyi labdarúgó-bajnokság befejeztével, júniusban lemondott a Békéscsabai Eló're FC elnöki tisztéről dr. Orosz István és helyettese, Bognár István. Ettől kezdve ideiglenesen, megbízott jelleggel Winkler János töltötte be e tisztet. Az első pillanattól kezdve azon fáradozott a megmaradt elnökség, hogy új közgyűlést hívjon össze annak érdekében, végleges elnököt válasszanak az első osztályú Idub élére. Menet közben akadtak jelöltek és önjelöltek, akik szívesen vállalnák az irányítást, de olyanok is, akik nemet mondtak még a jelölésre is. így például nem állt kötélnek a megkereséskor az egykori NB I-es labdarúgó, ma vállalkozó, Di- nya László. Nem indult „harcba” az elnöki címért a megbízott elnök, Winkler János. A „zuhanyhíradó” viszont arról beszélt, szívesen visszatérne „állomáshelyére” a régi kettős, dr. Orosz István és Bognár István. Mint jelöltről beszéltek a tegnapi nap reggeléig Szűcs Mihály- ról, aki korábban már betöltötte ezt a funkciót, s alapítója az FC-nek. Felmerült egy másik régi játékos, jelenlegi elnökségi tag, budapesti képviselő, Lengyel János neve is. Ilyen előzmények után ült össze Békéscsabán, az SZMT-székházban a közgyűlés, amelyen először a legutóbbi két elnök adott számot az elmúlt évről. Winkler János az eltelt nyári időszak és a bajnoki rajt nehézségeiről, árnyairól beszélt, miközben néhány szép mérkőzést is (Ferencváros) felemlegetett. Dr. Orosz István racionálisabb volt, amikor azt taglalta: 885 ezer forint hiánnyal vette át a klub irányítását, 63 millió forintot „szedett össze” az elnökség a működéshez az egy év alatt, s csaknem 8 milliós kasszával adta át utódjának a marsallbotot. Pántye Péter viszont globálisabb képet festett, amiben az elmúlt 14 hónapról olyan sarokszámokat emlegetett, miszerint 85 milliós volt a teljes bevétel és 90 milliós — kerek számokban — a kiadás. Azaz a hiány nőtt, mégpedig azon alapon, hogy az évek során felhalmozódott a tb felé 13,5, az adóhivatal felé 21 millió forint, s ha a szállítóknak való tartozást is hozzáadjuk, 35 milliós az egyesület hiánya. E számokkal való zsonglőrködést követte néhány hozzászólás, amelyben Pillér Sándor, a megyei szövetség elnöke azt fejtegette, nem a nyilatkozatháború, hanem a munka kell. Mégpedig olyan építőjellegű, amelyben az utánpótlásra nagyobb hangsúlyt fektetnek. Éz lehet a záloga a hazai és a békéscsabai futball felemelkedésének. (De sokszor hallottuk ezt, valóban cselekedni kellene már.) A dr. Szabó Károly „bevezette” alapszabály-módosítás után következett a nap legvártabb bejelentése (a jelölő bizottság részéről) és szavazási procedúrája (az 51 megjelent tag részéről), ami hivatott volt eldönteni a klub elnökségét, közvetlen vezetésének kérdését. Miután az egy-két tartózkodáson kívül különösebb ellenszavazat nem volt (a 90 szavazásra jogosult közül, mint írtuk, 51-en jelentek meg, vagyis megvolt a fele+1 fő), rögtön a tényeket közöljük: a klub elnöke a régi-új elnök, Szűcs Mihály lett. (Szűcs Mihály dr. Dányi József csapatorvos felszólítására még a szavazás előtt kortesbeszédet tartott, de aligha ez döntötte el „mandátuma” sorsát.) A jövőben három elnök- helyettes segíti Szűcsöt, az általános helyettes Winkler János, a sportszakmai helyettes Pillér Sándor, és a gazdasági és vállalkozási helyettes dr. Orosz István, akik egyben ugyanezen nevű bizottságok vezetői és az elnökség tagjai is. Rajtuk kívül az elnökség sorába szavazta a tagság Schneider Istvánt, dr. Forral Józsefet, Zsibrita Pált, Dobó Jánost és Hőgyes Endrét. Végül a bejelentések között hangzott el, hogy Lengyel János a jövőben nem vállalja az egyesület budapesti képviseletét. Jávor Péter Országos ifjúsági díjugrató bajnokság Mezőhegyesi aranyérem Kiskunhalason rendezték meg az elmúlt hét végén a Magyar Köztársaság ifjúsági díjugrató bajnokságát. A háromnapos rangos viadalon a dél-magyarországi régiót egyedül a mezőhegyesiek képviselték — sikerrel. A Ménesbirtok Rt. csapata végig jó teljesítményt nyújtott és az elmúlt évi negyedik helyről a dobogó legmagasabb fokára ugrottak Sovák Péter edző tanítványai. Az aranyérmes mezőhegyesi együttes tagjai: Molnár Szilvia, Efendi nevű lován, Sás Menyhért, Karola n. 1. és Sás Péter, Fáklyaláng n. 1. Az egyéni versenyben Sás Menyhért Karola nyergében bronzérmes lett az erős mezőnyben. Kerékpár Nyíregyházán rendezték meg a IV. Garai Kupa ’94 kerékpáros emlékversenyt, amelyen amatőr és igazolt kerekesek vehettek részt. A nagyszabású rendezvényen 170 amatőr és 99 igazolt versenyző állt rajthoz, köztük a Gyulai R. Sportkerékpáros és Szabadidő Sportklub 9 amatőr sportolóval. Eredményeik. IV. korcsoport: 3. Erdős, 4. Schien. V. kcs.: 1. Szabó István. VI. kcs.: 1. Szabó János, 11. Gyepes. A szenior korcsoportban Szilágyi György első lett, a női mezőnyben Molnár Éva szintén a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Békéscsaba, Munkácsy u. 11. Tel.: (66) 324-256 adidas ÁRUHÁZ 1. Békéscsabai Előre FC—Debreceni VSC 2. Szarvasi Vasas—Gödöllő Név:__________________________________ Cím: _________________________________ A múlt héten a főmérkőzést, a Békéscsabai Előre FC—Zalaegerszegi TE találkozót (1— 1) tíz olvasónk találta el, közülük a következő három helyes megfejtő nyert a sorsoláson: dr. Fucker Lajos, Békés, Rákóczi F. u. 26/1., Jeszenszki Józsefné, Kunágota, Árpád u. 121/B., Koltai Lajosné, Szarvas, Jókai u. 36/B. Valamennyien egy-egy 1000 forintos Adidas ajándékcsekket nyertek a játék szponzora, a Hetes Kft. jóvoltából, amelyet a békéscsabai Adidas sportáruházban (Munkácsy u. 11.) vásárolhatnak le. A szerencsés nyertesek az utalványokat postán kapják meg. A héten hazai bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Ezúttal is 1000 forintos Adidas vásárlási csekket nyerhetnek a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek. Az e heti tippeknek szeptember 23-áig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is eljuttathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. Ahány kivágott szelvényt küld be, annyi tippel vehet részt játékunkban. A borítékra vagy a levelezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!” Agroker Kupa atlétikai verseny Sok induló, jó eredmények A 2100 méteres utcai futóverseny négy gyulai befutója a Kórház utcai stadionban az Agroker Kupán: Magyar László, Besenyei Attila, Nagy István, Wolf Zoltán Fotó: Such Tamás I Pénteken és szombaton kellemes időjárás fogadta az atlétákat ez évi utolsó országos atlétikai pályaversenyen Békéscsabán, a Kórház utcában, amelyre tíz klub küldte el hatszáz atlétáját a magasabb minősítés elérésének reményében. Az Agroker Rt. immáron negyedik alkalommal vállalta a rendezést, mint főszponzor. Dr. Balogh József vezérigazgató a következőket mondta: — Nagy öröm számunkra látni a sok egészséges, vidám fiatalt a pályán. Ezért is támogatjuk ezt a versenyt már negyedik éve. A mai pénzszegény világban a sportágak királynőjének művelői megfelelő versenyzési lehetőséghez jussanak. A rendezvény főszervezője Vargáné Czeglédi Katalin, a Békéscsabai ÁC menedzsere így értékelt: — A viadalon több jó eredmény született. így távolugrásban Molnár Sándor 700 cm-es teljesítménye, a serdülő Máté Gábor diszkosz- és kalapácsvetésben elért eredménye figyelemre méltó. A nőknél a hármasugrást Medo- varszki Éva nyerte 12,73 méteres teljesítménnyel, ami felnőtt II. osztályú szint. A Signál Biztosító Rt. békéscsabai ügyvezető igazgatója, Turcsek Zoltán, a verseny legfiatalabb, legeredményesebb versenyzőjének ajánlott fel egy Adidas táskát. Ezt Kiss Ferenc edző tanítványa, a három számban aranyjelvényes szintet elérő, 14 éves, békéscsabai Szitás Sándor kapta, aki az ötpróba C-változatá- ban győzött, de a súlylökésben és diszkoszvetésben is teljesítette az aranyjelvényes szintet. Szólni kell még a 2100 méteres utcai futóversenyről, amelyen csaknem ötszázan indultak. A befutó a stadionban volt, az első ötven résztvevő az Agroker Rt. és a városgazdálkodási vállalat emléktárgyait vehete át, a Coca-Cola cég jóvoltából pedig mindenki hozzájuthatott kedvenc üdítőjéhez. A létszám alapján első három helyezett iskola pénzjutalmat kapott. Testnevelőiket dicséret illeti, mert valamennyi csabai utcai futóversenyen rajthoz állnak. A futás résztvevői így búcsúztak egymástól: Viszontlátásra a szilveszteri futáson! V.L. Győztesek. Lányok. 100 m SB: Bobcsek Emese (Bcs. AC) 13,5. Ifjúsági: Kun Alice (Bcs. AC) 13,6.800 m. SB: Szűcs Nikoletta (Bcs. AC) 2:44,0. Ifjúsági: Kutnyik Tímea (Bcs. AC) 2:38,3. Felnőtt: Csendes Ildikó (Bcs. AC) 2:24,9. 3000 m. SB/79-es kcs: Todola Réka (Bcs. AC) 13:36,2. SB/81: Erdmann Zsófia (GYSE) 12:47,3. Távol. Gyermek: Szulimán Ágnes (Bcs. 2-es isk.) 452 cm. Magas. SB/79: Vass Eszter (Békés) 145 cm. SB/80: Karácsonyi Judit (Bcs. AC) 140 cm. SB/81: Baji Ágnes (Békés) 135 cm. SA: Iványi Bea (Bcs. AC) 150 cm. Hármas: Medovarszki Éva (Kecskemét) 12,73 m. Távol. SB/79: Szabó Klára (GYSE) 476 cm. Ifjúsági: Balog Tünde (Bcs. Tanítóképző) 508 cm. Gerely. SB: Csősz Mónika (Kecskemét) 33,08 m. SA: Győri Csilla (Bcs. AC) 37,52. Diszkosz. SA: Lagzi Éva (Bcs. AC) 26,70 m. Ifjúsági: Novak Éva (Bcs. AC) 34,22 m. Ötpróba, A- változat. SB/80: Teleki Réka (Bcs. AC) 3004 pont — aranyjelvényes szint. SB/81: Kromek Henrietta (Bcs. AC) 2185. C-változat. SB/80: Mak- szim Nikoletta (Bcs. AC) 2533. SB/81: Jantyik Éva (Bcs. AC) 1944. Fiúk. 100 m SB: Prorok János (Bcs., AC) 11,9. SA: Kalapos Jácint (GYSE) 12,8. Ifjúsági: Papp József (GYSE) 12,00. Felnőtt: Magyar László (GYSE) 11,7. 800 m SB/79: Szuromi Péter (Belvárosi Isk.) 2:26,6. SB/80: Varga Balázs (Belvárosi isk.) 2:32,4. SB/81: Újhelyi József (Gyoma) 2:57,2. SA: Bérezi Zsolt (GYSE) 2:07,4. Ifjúsági: Varga Attila (Hódiák) 2:03,4. 5000 m SB: Nagy István (GYSE) 18:04,3. SA: Wolf Zoltán (GYSE) 17:18,8. Ifjúsági: Eke Zsolt (Bcs. AC) 17:21,2. Felnőtt: Bohus János (Bcs. AC) 16:31,9. Távol. Gyermek: Sánta Tamás (József A. isk.) 439 cm. SB: Kurucz Ádám (Bcs. AC) 597: Ifjúsági: Molnár Sándor (Bcs. AC) 700 cm. Hármas. SA: Röfí Ákos (Kecskemét) 11,90 m. Magas. SB/79: Lunczner Zoltán (Bcs. AC) 182 cm — aranyjelvényes szint. SA: Czinkóczki Tibor (Mezőberény) 182 cm. Ifjúsági: Kovács Zoltán (Bcs. AC) 178. Rúd. SB/79: Klemm Ferenc (Bcs. AC) 280 cm. SA: Erdős Tibor (Bcs. AC) 280 cm. Ifjúsági: Hankó Ákos (Bcs. AC) 420. Súly. SB/79: Papp Sándor (Doboz) 9,62 m. SB/80: Csizmadia Zoltán (Gyoma) 8,99 cm. SB/81: Nagy Attila (Gyoma) 8,58 m. SA: Varga András (Gyoma) 9,41 m. Diszkos. SB/79: Máté Gábor (Bcs. AC) 52,60 m -— aranyjelvényes szint. SA: Pál Zoltán (Bcs. AC) 30,54 m. Ifjúsági: Gyarmati Tibor (Bcs. AC) 39,98 m. Gerely. SB: Dengi Károly (Bcs. AC) 46,18 m. SA: Rakonczás Nándor (Bcs. AC) 35,08 m. Ifjúsági: Hrabovszki László (Bcs. AC) 49,70 m. Kalapács: Máté Gábor 52,54 m — aranyjelvényes szint. SA: Csizmazia Péter (Bcs. AC) 2,20 m. Ötpróba A változat. 1980-as korcsoport: Turcsek Zoltán (Bcs. AC) 1907 pont. 1981-es kcs.: Nagy Attila (Gyoma) 1216 pont. C változat. 1980-as kcs.: Szitás Sándor (Bcs. AC) 1984 pont — aranyjelvényes szint. 1981-es kcs.: Papp Elek (Gyoma) 981 pont. 2100 m-es utcai futóverseny (iskolák létszámversenyében): 1. Bcs., 2- es ált. isk., 2. Bcs. József A. ált. isk., 3. Bcs. 10-es ált. isk. A verseny fő támogatói: Agroker Rt., Coca-Cola Amatil Kft., városgazdálkodási vállalat, Szi-Szi Szita, Signal Biztosító Rt., Intertechnika Kft. Totónyeremények A Totó 37. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A következőhétre átvitt plusz 1 jutalom nyereményösszege nettó 2 millió 345 ezer 166 forint; 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 996 ezer 695 forint; 12 találatos szelvény 180 darab, nyereményük egyenként 14 ezer 766 forint; 11 találatos szelvény 2425 darab, nyereményük egyenként 1096 forint; 10 találatos szelvény 17 ezer 280 darab, nyereményük egyenként 231 forint. A Góltotón első nyerőosztályba sorolt szelvény nem volt. Az első nyerőosztályban a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 2 millió 608 ezer 651 forint; a második nyerőosztályba sorolt szelvény nem volt. A második nyerőosztályban a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 50 ezer 461 forint; a harmadik nyerőosztályba sorolt szelvény 4 darab, nyereményük összege nettó 12 ezer 615 forint. II. Security Kupa kick-box csapatbajnokság Szarvason, az Ifjúsági Tábor sportcsarnoka adott othhont a hét végén a II. Security Kupa kick-box karateverseny küzdelmeinek. A rangos viadal az idén egyben a Magyar Kick-box Karate Szövetség hivatalos csapatbajnoksága volt. A férfiaknál 11, a nőknél hét együttes indult. A csapatverseny nyílt volt, bármelyik irányzat klubjai elindulhattak rajta. Ezzel a lehetőséggel az I.T.F. taekwon- dosok éltek. A versenyen az esélyesek győztek, ami nem csoda, hiszen az induló csapatok tagjai között nem kevesebb mint hét világbajnoki győztes és érmes szerepelt. A békéscsabai női csapat bronzérmes lett. A hivatalos csb után rendezték meg a nagy érdeklődéssel várt pénzdíjas, súlycsoportok nélküli küzdelmeket, amelyen a meghívottak indultak. A sorsolás szeszélye és a jó teljesítmény alapján az első négy közé két békéscsabai karatézó is bejutott. Végül a Lakótelepi SE versenyzői közül Rácz Attila második, míg Debreceni Dezső a negyedik helyen végzett. Eredmények. Országos kick-box csapatbajnokság. Férfiak. 1. Hunyadi János SE (Budapest), 2. Esztergom II., 3. Esztergom I. Nők. 1. Esztergomi AC Trend, 2. Hunyadi SE, 3. Békéscsabai Lakótelepi SE All-Style Karate (Csicsely Szilvia, Gulyás Beáta, Tóth Zsuzsanna). Security Kupa abszolút kategóriás semi-contact stop meghívásos verseny. 1. Szűcs Zoltán (Hunyadi SE), 2. Rácz Attila (Bcs. LTP SE All-Style Karate), 3. Hugyetz Lajos (Hunyadi SE), 4. Debreczeni Dezső (Bcs. LTP SE). RFKFS MFÍiYFI HÍRIAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok: (66)441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: teiefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068