Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-27-28 / 202. szám
iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAPEphraim Kishon 70 éves MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM Muráti Lilivel Madridban 1994. augusztus 27-28., szombat-vasárnap Hóhérai utódainak kedvenc szerzője lett „Csak főszerepet vagyok hajlandó eljátszani” Ephraim Kishon, aki 1924. augusztus 23-án született Budapesten, 70 éves korában sem kíván megpihenni. 50 könyvet írt eddig és ma is mindennap írással tölti napjának nagy részét. Legújabb szatirikus könyvének, amelynek címe „Mindenről egy alma tehet” német kiadása szeptemberben jelenik meg. Kishon sok szerencsével úszta meg a német, magyar és orosz koncentrációs táborokat. Mint mondta, humorát a szörnyűséges élmények ellenreakciójaként érlelte. A második világháború után Kishon Ferenc néven a Ludas Matyi munkatársa lett. 1949-ben azonban kivándorolt Izraelbe, s ott szívós munkával úgy megtanulta a héber nyelvet, hogy hamarosan már azon a nyelven írt. Könyvei 34 nyelven jelentek meg. Legnagyobb sikerét Németországban aratta. Mint a DPA német hírügynökség írja, műveiből 28 millió példányt adtak el. Megkapta a német szövetségi Érdem- keresztet. „A történelem iróniája — mondotta, hogy hóhéraim utódainak kedvenc szerzője lettem.” Nem táplál azonban bosszút a németek ellen, mert mint többször kijelentette, nem létezik kollektív bűnösség. 1990-ben magyarországi bemutatóként láthatta a közönség a békéscsabai Jókai Színházban Házasságlevél című darabját, melyet Rónai András rendezett. Ephraim Kishon, eredeti nevén Hoffmann Ferenc, magyar származású író-újságíró, filmrendező MTI-fotó A háborút megélt nemzedék egyik kedvence volt. Alig huszonévesen sztár, a második világháború poklában megmaradt a béke illúziójának. 1946-ban eltűnt Magyarországról. Azóta keveset tudunk róla, pedig Spanyolországban újrateremtette önmagát. Ebben nem kis szerepet játszott író-férje, Vaszary János, akinek darabjait spanyol színpadokon már a negyvenes években bemutatták. Az időközben özveggyé lett színésznőt madridi otthonában kerestem föl. Amikor csöngetek, nyílik a kapu, kutya vágtat felém. A művésznő az ajtóban vár. Átadom a virágcsokrot. Vázát keres, belehelyezi a piros és fehér szegfűt meg a zöld „kiegészítőt”. Arra az asztalra helyezi, amelynél beszélgetünk. Van érzéke a részletekhez. —Mi történt a háború végén? — Jánossal elindultunk nyugat felé, de az oroszok elkaptak. Több hónapos faggatás Budán. János mindig az igazat mondta, én mindig össze-vissza hazudtam—csillog a szeme —, de a tábornok mindig hitt nekem — teszi hozzá büszkén. Aztán elengedték őket, barátaik segítségével a nyugati határszélre mentek... Amerikai fogolytábor, majd Franciaország, később Spanyolország. — Az első város San Sebastian volt. Megláttuk János darabjának plakátját, a helybéli színház éppen készült a bemutatóra. A kakasülőre kaptunk belépőt. Az igazgató az előadás végén bejelentette, hogy a szerző köztünk van — izzik fel Muráti Lili szeme. — János hosszú nógatás után, térd alattig érő nadrágban, könyökig alig érő kabátujjban köszönte meg a vastapsot. Aztán jobb évek jöttek. Vendéglátóm megmutatja Vaszary János számadáskönyvét, amelyben minden fontos adat megvan. 1950 és 1963 között a férje ötvenhárom (!) darabot írt spanyolul, s mindegyik színre is került. — Kilencvenkilenc százalékban nekem készültek — mondja Muráti Lili. — Az első fellépésem a Barbara című Vaszary-darabban volt, 1950 februárjában. Alig tudtam spanyolul, hiszen csak hat hónapja voltunk itt. Ám azóta, legalábbis 1968-ig, folyamatosan játszottam. —A férje 1963-ban halt meg. Ez nem jelentett törést az Ón színésznői pályáján? —■ Nem. János darabjait játszották, nekem továbbra is főszerepeket adtak. Újra férjhez mentem, egy hajdani magyar földbirtokoshoz, aki nagyszerű agyaggalamblövő volt. Ebből jól meg is lehet élni. A galamblövészet ugyanis olyan, mint a lóverseny: lehet rá fogadni. EmelSzeptember 9-én mutatkozik be (ismét) Budapesten A nagymama című Neil Simon- vígjátékban játssza a főszerepet lett a második férjem jól pókerezett — amíg ment a lövészet, ment a póker is. Aztán 1968 után a spanyol színház lendülete megtört. Addig csak Madridban huszonhárom színház volt, ma alig van működő társulat. De tovább játszottam, szinte folyamatosan. Csupán nyolc hónapja nem jártam színpadon, mert csak főszerepet vagyok hajlandó eljátszani. —Mi volt a csúcs? — Az 1940—45 közötti évek csodálatosak voltak — mondja Muráti Lili ábrándosán. A férfiak frontra készültek, s el akartak felejteni mindent: mindenki mulatott, élvezte az életet, ameddig lehetett. Nem tudom, emlékszik-e minderre? Megsértődhetnék, de csak jelzem, hogy legföljebb az ötvenes évektől vagyok emlékezetképes. Ettől kezdve tegez. Megkérdezem: nincs-e kifogása az ellen, ha beszélgetésünk hazai lapban jelenne meg. Örül: lételeme a nyilvánosság. Elköszönök. Életvidám művésznő búcsúzik. Gyönyörűen beszél magyarul, pletykás, imádja a malacságokat. És tervei vannak. Szeptember 9-én mutatkozik be (ismét) Budapesten, A nagymama című Neil Simon- vígjátékban játssza a főszerepet. Anderle Ádám Jelenet az 1990-es Házasságlevél című békéscsabai előadásból. Fazekas Andrea, Harkányi János, Felkai Eszter Archív fotó Még várni kell a valóban semleges sajtóra — véli Whitthall Klára, a BBC osztályvezető-helyettese Kicsi a világ, mondogatjuk gyakorta, de tényleg kicsi! Ülünk a pesti Taverna szálló halijában Whitthall Klárával, a BBC Világszolgálat magyar osztályának helyettes vezetőjével, aki néhány napot hivatalos ügyben Budapesten töltött és rögvest kiderül: igencsak kötődik Békés megyéhez... — Fontos szakmai ügyekben tárgyalt itt-tartózkodása idején, mégis először hadd kérdezzük: honnan a kapcsolat a Viharsarokkal? — Anyai ágon békéscsabaiak vagyunk, közelebbről a Vilim családba születtem. Nagy- néném, édesanyám nővére viszont Szarvason lakott és soksok boldog nyarat töltöttem náluk ifjúkoromban, rengeteg kedves emlék fűz hozzá és a Körös-parti városhoz. Aztán Pécsre kerültem, majd férjhez mentem Angliába. Először ugyan Németországban éltünk, de aztán Londonba költöztünk, a gyerekek már ott születtek. — A rádiózáshoz az első utat az jelentette, hogy egyetemistaként itthon külsős munkatárs volt, de végül a BBC jelentette a nagy váltást. A Bush-házban négy évvel ezelőtt a rendszerváltásról beszélgettem az osztály főnökével s a kérdésre, hogy vajon meddig tarthat még a médiumokban az átalakulás, aggódva, kissé szkeptikusan mondta, hogy bizony hosszú ideig... Most — eltekintve a közben annyit emlegetett BBC-kódextől és a lezajlott kisebb-na- gyobb médiaháborúktól — megismétlem a kérdést. — Egyetértek Szente Péter kollegámmal, igazolta őt az eltelt négy esztendő és én hozzáteszem: még a következő négy sem lesz elég! Ennek nem az az oka, hogy az újságírók politizálnak. Ennél létezik egy régebbi, előzetes ok is, nevezetesen, hogy a politika bevonult a médiába. Az újságíró feladata — legalábbis civilizált, demokráciát követő országokban —, hogy egy kissé ellenzéki szemszögből követik a politikát, felfigyelnek arra, ahol valami korrekcióra van szükség, és egy úgymond korrigáló álláspontból szolgálják a hallgatóságot, az olvasót. Aztán a hallgatókra és olvasókra bízzák, ő maga értelmezze: mi is történik körülötte a világban. Nos, Magyarországon a sajtó — tehát a tévé és a rádió is — nem végzi ezt a munkát olyan független helyzetből, mint amilyenből végezhetné. Ennek vannak kurrens társadalmi és történelmi okai is. Azt hiszem, addig, amíg nem alakul ki a sajtóban, hogy saját pártatlanságára és józan ítéletére építhessen, még várni kell a valóban semleges hazai sajtóra. És addig sem, amíg egy hatalmon lévő kormány — akárcsak az ellenzék — igyekszik befolyásolni a médiákat. Szerepcsere esetén pedig minden megismétlődik. Fel kellene ismerniük a politikusoknak, hogy egy idő után esetleg nem maradnak hatalmon, tehát olyan helyzetben kell tartaniuk a médiát, hogy annak legyen meg, maradjon meg az önbecsülése, mert csak így értékelik a hallgatók, az olvasók. — A sajtót az úgynevezett negyedik hatalmi szférába sorolják, amely szerintem nálunk változatlanul messze nem érvényesül. Nem tartozott oda régen sem, legalábbis „kívülről” nézve. Hozzáteszem: anélkül, hogy alábecsülném a sajtó erejét és befolyását. Mit tehet az újságíró a változás érdekében napjainkban, amikor már nem feltétlenül kell szamizdatba menekülnie... — Ha lehet rádiósként válaszolnék, ezt a területet ismerem jobban. Akkor lenne biztosíték a semleges, pártatlan és pontos rádiózásra, ha annak kereteit úgy alakítanák ki, hogy az támogatná ezt a folyamatot. Például úgy lehetne ehhez közelíteni, hogy egy nem rádiós szakemberekből álló bizottság, kissé távolabbról, oldalt elhelyezkedve hidat képezne a politikusok és a rádió között. Döntően nem szakmailag, hanem sokkal inkább etikailag lenne résen, ugyanakkor a rádiónak lenne egy kizárólag szakmai vezetősége, amely ilyen szempontból irányítaná a hírgyárat. Csak angol példát hozhatok fel, hiszen ott dolgozom. A BBC-nél ez bevált. A rádióigazgatóság tagjai nagy tapasztalattá szakemberek. A négyévenként válaszon kuratóriumban pedig található állatorvos, tanár, walesi és skót, szóval igyekeznek egy társadalmi keresztmetszetet alkotni. Még egyszer hangsúlyozom, nagyon jól működik ez a kettős megoldás. — Említette, hogy ettől függetlenül a BBC-nél is nagy változások várhatók. — Igen, többé-kevésbé fájdalommentesen, bár a legutóbbi két sztrájk nem éppen ezt mutatta. Arról van szó, hogy a BBC közszolgálati intézmény, amelyet az előfizetők tartanak fenn. Nagyon sokáig monopolhelyzetben volt. Az újságírók, szerkesztők a minőségre koncentrálhattak, bár nem nagyon nézték meg, hogy ez mennyibe kerül. Ha egy bizonyos zenére szükség volt és nem sürgetett az idő, akkor számtalan anyagot beszereztek, már-már azt mondanám, bármilyen áron. Elképzelheti, hogy ez milyen helyzeteket teremthet. Mivel kormányindíttatású folyamat során felülvizsgálták a BBC működését, rájöttek arra, hogy itt lehet pénzt spórolni. Úgy gondolták, ennyivel tartoznak az adófizetőknek. Jelenleg is tart az áramvonala- sítás, sajnos a képből az elbocsátás sem hiányzik. De például része ennek a programnak az is, hogy igyekeznek olyan épületeket eladni, hasznosítani, amit nem használnak, az így befolyt pénzt „visszaterelni” a műsorkészítésbe. —A magyar osztályt is érintik a karcsúsítások? — Igen, sajnos, jövőre jelentősen csökken a költségvetésünk, bár tudni kell, hogy minket a külügyminisztérium finanszíroz és nem az adófizetők. A világszolgálat bevétele kizárólag videokazetták értékesítéséből, bizonyos kooperációkból biztosítható, de nem igazán jelentős összeg. Nos, be kell látni, a recesszió időszakában a kormánynak nagyon fontos volt, hogy végiggondolja és bizonyítsa is: hol karcsúsíthat a költségvetésiben.-— Végezetül, mi alakítja napjainkban a BBC magyar nyelvű műsorainak vezérfonalát, mi volt magyarországi látogatásának célja? — A műsorkoncepció kialakításában két véglet létezik. Vagy ázt adja a szerkesztő a hallgatónak amit kér, vagy azt, amiről azt gondolja, hogy érdekli. Szerintem a két véglet közé kell helyezkedni és ebbe az a rádiós-információs szolgáltatás is beletartozik, amelyről nem biztos, hogy fogalma van a hallgatóknak. Nagyon remélem, hogy rövid időn belül elkészül egy hazai felmérés, amely segít abban, hogy mi jól gondoljuk-e a műsorpolitikánkat, vagy sem. Ami a helyi rádiókat illeti, a BBC mindig is fontosnak tartotta, hogy együttműködjön velük, segítse őket, akár Zambiában, akár a magyar Alföldön sugároznak. Szeretnénk minél hoszabb távú együttműködésre törekedni és nagyon számítunk a magánrádiók vezetőinek véleményére abban, mi az, amit az ő közösségük szívesen hallgatna — hiszen ez nekünk is egyfajta iránytű. Egyelőre négy, hazai frekvenciaengedéllyel rendelkező vá- 'rosi rádiót támogatunk, úgy, hogy például nagyon mimimá- lis pénzért átvehetnek műsorainkból. Ezek a Somogy rádió, a kazincbarcikai, az egri és éppen most írtuk alá a megállapodást a békéscsabai Start rádióval is, amelyről úgy tudom, hogy szeptember elején kezdi meg a folyamatos műsorszolgáltatást napi 12 órában. Fábián István
