Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-05 / 156. szám

--------------------------------------------------1 NAGYVILÁG I-------------­« Pozsony: megállapodás a magyar hármas-koalícióról Nem tragédia. Nem te­kintem tragédiának vagy a kommunizmus visszatérésé­nek a baloldali pártok len­gyelországi és magyarorszá­gi győzelmét^—jelentette ki az Egyesült Államokban tar­tózkodó Václav Havel cseh köztársasági elnök. Phila­delphiában Havel egy sajtó- nyilatkozatában megállapí­totta: a szóban forgó pártok immár átalakultak, és szociál­demokrata alapállásra helyez­kedtek. A cseh elnök mind­azonáltal bizonyos értelem­ben előnynek tartja, hogy a Cseh Köztársaságban „meg­lehetősen szilárd jobbközép kormány” van hatalmon. Ez hozzájárul a gazdasági refor­mok megvalósításához. Átadja a hatalmat. Bur- hanuddin Rabbani afgán elnök beleegyezett, hogy a további vérontás elkerülése érdekében átadja a hatalmat egy semleges kormánynak. Erről tájékoztat­ta vasárnap az afgán vezető Hamid Algabidot, az Iszlám Konferencia Szervezetének főtitkárát, aki egy újabb béke­közvetítés keretében Iszlámá­bádba érkezett. Rabbani leve­lét, amely az elnöknek az af­gán konfliktus rendezésére vo­natkozó tervét tartalmazta, az államfő személyes megbízott­ja nyújtotta át Hamid Algabid- nak a pakisztáni fővárosban. Hamid Algabid Iszlámábád­ban tanácskozott több, egy­mással ellenségeskedő afgán frakció vezetőjével a békés tárgyalási folyamat helyreállí­tásáról. Ismeretlen fegyveresek tegnap délelőtt Athén köz­pontjában agyonlőttek egy tö­rök diplomatát — jelentette a görög rendőfség. A Reuter je­lentése szerint a diplomatát munkába menet két-három fegyveres támadta meg, majd elmenekült a helyszínről. Omer Haluk Sipahioglu kö- vetségi tanácsost azonnal kór­házba szállították, a műtőasz­talon azonban belehalt sérülé­seibe. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek A szlovákiai magyar politikai erők képviselői tegnap megál­lapodtak abban, hogy a három jelentős szlovákiai magyar párt, az Együttélés, a Magyar Ke­reszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt az ősszel esedékes parlamenti vá­lasztásokig és azt követően is szorosan együttműködve, hár­mas-koalíción belül, egysége­sen fogja képviselni a szlováki­ai magyarság érdekeit. Ismeretes, hogy eddig az Együttélés és a Magyar Ke­reszténydemokrata Mozga­lom alkotta a szlovák parla­ment magyar koalícióját. Az előző választási időszakban a Magyar Polgári Párt kormány­A PFSZ elnöke szombaton visszatér Gázába, és véglege­sen letelepszik — közölte egyik legközelebbi munkatár­sa, Nabíl Saat, jelezve, hogy valószínűleg Gáza lesz a pa­lesztin autonómia központja, és nem Jerikó, amint azt erede­tileg tervezték. pártként működött. A polgári párt fél éve a sajtó és a szlová­kiai közvélemény jelentős ré­szének támogatását élvezve azt szorgalmazza, hogy az egységes magyar politizálás érdekében hozzák létre a há­rom politikai erő koalícióját. Ennek érdekében közel szá­zötvenezer aláírást is össze­gyűjtöttek. A tegnap létrejött megálla­podást követően A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke az MTI tudósítójának nyilatkozva „rendkívüli jelen­tőségűnek” minősítette az egyezséget, mert nem csak a választási és parlamenti együttműködésben, de a koalí­Mai jerikói kitérője után Jasszer Arafat Párizsba uta­zik, s ott holnap Jichak Rabin izraeli miniszterelnökkel és Simon Peresz külügyminisz­terrel átveszi az UNESCO-dí- ját, amellyel a három vezető politikust békeerőfeszítései­ért jutalmazza az ENSZ-szer­ció politikai céljaiban, vala­mint az egyeztetett cselekvési terv alapján működő egységes politizálási elvekben is néze­tazonosságot tudtak kialakíta­ni. Elmondta: „A képviselőlis­tákon a magyarok számára kí­nálkozó 200 helyből a Magyar Polgári Párt 18 helyet kap, de korántsem a Magyar Polgári Párt számára kedvező körze­tenkénti felosztásban. A párt számára e felosztás által kínált esélyek, valamint a listákon kialkudott helyezési sorren­dek nem éppen hízelgőek, de mi a maximális kompro­misszum-készségünkkel első­sorban a szlovákiai magyarság érdekeit tartottuk szem előtt.” V CZ.CL. raiiz^uui a rroz^ első embere Tuniszba utazik, ahol Zein el-Ábidín ben-Ali államfő búcsúszertartáson fo­gadja. A gázai—Jerikói autonómia létrejötte nyomán a PFSZ-nek csak néhány osztálya marad Tuniszban. Frankfurt levegőjében. 80 méter magasban kifeszített drótkötélen, a történelmi Szent Pál templom és a frankfurti katedrális között 30 perc alatt haladt át a francia Philippe Petit. Az artista mutatványát közel 300 000 ember nézte, lélegzetvisszafojtva. A 300 méter hosszú távolság megtétele alattaz artista különböző lábtrükköket mutatott be, majda véqén, méq mentő mellényét is ledobta FEBfotó Jasszer Arafat Gázában telepszik le é^áKÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A CIA pénzelte a Szolidaritást A CIA pénzelte a Szolidaritás illegális tevékenységét — leplezi le egy, az Egyesült Államokban megjelent bestsel­ler. Peter Schweizer Győzelem című sikerkönyvében az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács titkosság alól most feloldott dokumentumai alapján a Reagan-kormánynak a Szovjetunió bukását gyorsító titkos stratégiájáról számolt be. A könyv állítása szerint Reagan a lengyelországi szük­ségállapot kihirdetése után két nappal jóváhagyta, hogy többmillió dolláros segítséget nyújtsanak a Szolidaritás földalatti szervezeteinek. A CIA akkori igazgatója, Willi­am Casey kidolgozta a lengyel kormány és az orosz befolyás „destabilizálásának,, programját. E szerint a gazdaság terén nyomást kellett gyakorolni a külföldi bankokra és kormányokra, hogy még csak tárgyalni se legyenek hajlandók a hitelekről Varsóval, diplomáciai téren el kellett szigetelni a kommunista politikusokat a nemzetközi szervezetekben, a harmadik feladat pedig a diverziós tevékenység volt. Ide tartozott minden, a lengyel nyelvű rádióadók felfejlesztésétől a Szolidaritás finanszí­rozásáig és aktivistáinak kiképzéséig. A többmillió dolláros összegeket (1985-ben például 8 milliót) elsősorban az amerikai szakszervezeti központo­kon keresztül juttatták el a Szolidaritásnak. Az amerikai követségen a hírszerzés 4 műszaki szakértője a világ egyik legkorszerűbb kommunikációs és lehallgató-rendszerét építette ki. A CIA szállította a Szolidaritásnak az illegális rádióadókészülékeket és nyomdagépeket, és segített azok használatának betanításában. Az amerikai hírszerzés egyik legnagyobb sikerének az illegális kiadók hálózatá­nak kiépítését és működtetését tartotta. Nagy figyelmet szenteltek az ügynökök toborzásának is, e téren legna­gyobb fogásuk az egyik akkori nemzetvédelmi miniszter- helyettes beszervezése volt. Ä Zycie Warszawy című lengyel napilap által nyilvá­nosságra hozott részleteket kommentálva Wojciech Jaru­zelski tábornok, volt lengyel nemzetvédelmi miniszter, majd államfő, teljesen valószínűtlennek minősítette azt az állítást, hogy egyik helyettese a CIA ügynöke lett volna. Ami a Szolidaritásnak nyújtott nyugati pénzügyi és tech­nikai segítséget illeti, erről a szükségállapot idején nem egyszer nyilvánosan szóltak, de annak pontos összege és forrása nem volt ismert. Az egykori földalatti Szolidaritás megkérdezett vezetői — Bogdan Borusewicz, Henryk Wujec és Zbigniew Ro- maszewski — azt állították, hogy semmiféle kapcsolatuk nem volt a CIA-vel, a könyvben szereplő összegeknek csak csekély töredékét kapták az amerikai AFL—CIO szakszervezeti központtól. Az illegális rádióadók kezdet­ben hazai alkatrészekből készültek, a később kapott kor­szerűbb készülékeket már nem is igen tudták elkezdeni használni. Környezetvédők akciója Nemzetközi környezetvédel­mi szervezetek kezdtek tilta­kozó akciókba a hét végén a norvég bálnavadászhajók el­len, amelyek szerintük csú­nyán megsértik a nemzetközi szabályokat. Mint az AFP je­lentette, a Greenpeace és a Sea Shepherd szervezet is összetű­zésbe keveredett a bálnavadá­szokkal, noha nem hangolták össze akcióikat. A Greenpeace emberei a Senet nevű norvég hajóra szálltak fel, ám látoga­tásuk nem volt tartós: amikor egyikük megpróbálta lecsa- vami a hajó szigonyágyúját, a személyzet a vízbe lökdöste a bálnavédőket. A norvég kikö­tőkben felszerelkező Sea Shep­herd egyik vezetője, a kanadai Paul Watson viszont egyenesen azzal fenyegetőzött, hogy elsüllyesztik a bálnavadászha­jókat. Noha erre egyelőre még nem került sor, a szervezetet a hozzá hasonlóan gondolkodók, például a Greenpeace részéről is éles bírálat érte már erőszakra buzdító akciói miatt. Moszkvai élet: tündöklés és nyomorúság A moszkvai Komszomolszkaja téren három pályaudvar is áll, a Lenyingradszkij, a Jaroszlavsz- kij és a Kazanszkij. A város egyik legforgalmasabb tere, utazók hada lepi el a nap minden órájában. Sokan állandó lak­helyüknek tekintik, így például azok a volt szovjet köztársaság­ból érkező menekültek, akiknek végképp nincs hova menniük. A nyomor és a szenny elképesztő. Toprongyos csoportjaik az aj­tók közelébe és a falak kiszögei - léseiben húzódnak meg, újság­papíron alszanak és esznek. Megtűrt „vendégek”, ha elza­varják őket, pár méterrel odább húzódnak, s onnan nyújtják ala­mizsnáért kezüket. * Mellettük a bőség zavara öt- lik a járókelők szemébe. A ki­oszkok (elárusítóbódék) tucat­jaiban és az üzletekben minden megtalálható: az egzotikus gyümölcsöktől a legkülönbö­zőbb nyugati édességeken és ci­garettákon át az italokig. Nincs hiány, Moszkvában ma bármi­lyen fogyasztási cikket meg le­het venni. A legfontosabb azon­ban az, hogy jól bélelje ki a pénztárcáját az, aki akár csak egy egyszerű hétvégi bevásár­lásra indul. Már pedig a jelek szerint ezt sokan megtehetik: az új orosz elitréteg, a gazdagok nem egy kicsiny maroknyi, ki­vételes helyzetű emberből áll. Jól példázza ezt a három pálya­udvarral farkasszemet néző ka­szinó vendégköre. Vasárnap este. A kaszinóban este 11 -kor már megtelt a játék­terem, a bár és az utcán kialakí­tott „terasz” is. Moccani sem lehet, ünnepelnek, s nem akár­mit: az amerikai függetlenség kikiáltásának évfordulóját. A zűrzavar bábeli: az amerikai, angol, német és latin-amerikai fiatalok mellett az oroszok lega­lább annyian vannak. A legtöb­ben törzsvendégek, egymást már ismerősként köszöntik. Szép lányok tucatjai forgolód­nak a vendégek között, talán egy jobb parti vagy egy kelle­mesen és jövedelmezően vég­ződő est reményében. A jobb parti ma már nem a külföldiekké] kötött ismeretsé­get jelenti. Ok óvatosabbak és kevésbé szórják pénzüket. Az orosz aranyifjak, vagy netán ko­rosodó urak azonban több ezer dollárt is a kaszinóban hagynak egy éjszaka alatt. Náluk már a borravaló osztogatása is száz dollárnál kezdődik. Forog a ru­lett, osztják a kártyákat, s zizeg­nek a pénzek. Légkondicioná­lás nincs, a hőség fullasztó, a játékosok homlokán nemcsak az izgalomtól csorog a veríték. A bárban is folyik az élet: üvölt a zene, a táncparketten testek vo- naglanak. A fényesen kivilágított tera­szon felüdülést keresők egymás lábát tapossák, de legalább fel- légezhetnek. Marcona testőrök hada állja körbe az elkerített részt és ügyel a szórakozni vá­gyók hadára, illetve az ott álló nyugati autókölteményekre. Az ünneplés a tetőfokára hág: petárdák robbannak, vilá­gító rakéták húznak csíkot az égen, apró tűzijátékokat lőnek ki. A kaszinó ingyen vacsorá­val, vagy inkább éjebéddel ked­veskedik a vendégeknek. Sült csirkét és salátát majszolok tö­mege keres ülőhelyet, hogy a rövid szusszanás után újult erő­vel vesse magát a szórakozás örömeibe. Az est egyébként más szempontból egyáltalán nem különleges. A kaszinó minden éjjel megtelik, pedig nem az egyetlen sem a városban, sem a környéken. Moszkvában összesen 62 kaszinó működik, s valamennyi telt házzal mű­ködik az év minden napján. Nemcsak a tulajdonosoknak, hanem a kaszinókban dolgo­zóknak is óriási üzlet. Az élel­mesebb munkatársak havonta több ezer dollárt is megkeres­nek. Hatalmas pénzek és tétek forognak, így nem csoda, hogy a biztonságra nagyon vi­gyáznak. Nem is történt rend­bontás, de még egy hangos szó sem hangzott el egész éjjel. Lassan megvirrad, három óra felé jár az idő, a tömeg elszállin­gózik. Közel a reggel, kezdődik a munkanap. A környéket ha­marosan „kukások” lepik el, akik egy kis maradék után kutat­va elégedetten rágcsálhatják majd a csirkecombokon maradt húsfoszlányokat az egészben kidobott zsemlékkel együtt. Mindennap feladhatja Jk&rwmiimm hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen adhatja fel a Békéscsaba, Munkácsy u. 4. szám alatti irodában 8—16 óráig, valamint a Mednyánszky u. 8. szám alatt 8—13 óráig. Garázs Békéscsabán, a Millennium lakótelepen eladó. Telefon: 453- 532. _________________________________ N agyüzemek, kistermelők! Folyamatosan vásárolunk készpénzfize­téssel tejes borjút 70 kg-ig. Érdeklődni a 458-033-as telefonon, kedd délelőtt 8—12 óráig, péntek délután 14—16 óráig. Vágóló felvásárlást ismét megkezdtük. Érdeklődni a 458-033-as tele­fonon, kedd délelőtt 8—12 óráig, péntek délután 14—16 óráig. Bármilyen típusú autóbusz, tehergépjármű műszaki vizsgára való felkészítése, vizsgáztatása. Komplett első futóműcsere, adagolók javí­tása, fogyasztás bemérés. Dízel üzeműjárművekre bemérés alapján zöld kártya készítés soron kívül. Yellow-Car Kft., Békés, Táncsics u. *91. sz., volt Volán-telep. Telefon: 341-144. ?-------------­-------------------------------;-------------------------------­Á llattartók figyelem! A Kígyós Kft. felvásárol hízómarhát, selejtezett teheneket, sertéseket azonnali vizetéssel! Kis súlyú sertés felvásárlási ára 102 Ft/kg- Érdeklődni a (66) 356-200-as telefonon. Utánfutót vennék. „KÉTTENGELYES” jeligére a kiadóba. E—525-ös, E—512-es gabonakombájn, K453-as bálázó eladó. Tclc- fon: (66) 463-575._____________ G . S. M. mobil rádiótelefonok 30%-kal az ár alatt eladók. Telefon: 06 (30)442-495.______________ Boxer sötétcsíkos kölykök eladók. Elek, Gyulai út 19. Telefon: 370- 118.

Next

/
Oldalképek
Tartalom