Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-27 / 149. szám
Jézus Szíve búcsú Silver Ringgel A jaminai templomban fellépett kórus karnagya Kelvin Tomas volt, akit Erzsébet királynő tüntetett ki. (5. oldal) Kisgazdák: meglódult az eszelósség? Az Egyesült Kisgazdapárt megyei vezetősége lemondott azzal, hogy az egyetlen kisgazdapárt elnökét ők nevezhessék ki. (5. oldal) Dacból csináltam tovább... Harminc éve NB-s kézilabdázó a 45 esztendős Komáromi Mihály, aki az első osztályt is megjárta. (13. oldal) 4. : 1994. JÚNIUS 27., HÉTFŐ ÁRA: 16,30 FORINT XLIX. ÉVFOLYAM 149. SZÁM Ma: SPORT melléklet 12-16. oldal epzemuveszeti gyermektábor. A Békés Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány doboz-szanazugi táborát szombattól a képzőművészet iránt érdeklődő diákok vették birtokba. Ekkor nyitott ugyanis a IX. Képző- művészeti Gyermektábor, ahol 51, zömében felső tagozatos általános iskolás ismerkedik július 2-áig a szénnel és grafittal való rajzolással, a mintázással, agyagozással, linómetszéssel. Á gyermek- és ifjúsági alapítvány ebben az évben 80 ezer forinttal támogatja a tábort, melynek szakmai irányítója Vágréti János festőművész, aki évek óta nagy-nagy szeretettel és lelkesedéssel kalauzolja a gyerekeket a művészet világába. Szól a rádió... Bella Árpád a gyulai képviselő- testület hozzájárulását kérte az Oriental Rádió, Gyula augusztus 7—20. közötti ideiglenes működtetéséhez. A rádió a gyulai vállalkozóktól származó reklámbevételekből tartaná el magát. A művelődési központ hajlandóságot mutat arra, hogy jogi személyiségét „köl- csönzze” a vállalkozáshoz. Az adó és a stúdió a polgármesteri hivatal házasságkötő termében működne (a feltétlen igazmondást már ez a tény is garantálja — a szerk.), az antennát a polgári védelem árbocára kötnék. Az említett szakértők üzemeltenék a programot. („Származási” helyüket tekintve ők a Rádió 88, a Danubius Rádió, a Szegedi Körzeti Stúdió munkatársai.) Az adás 24 órás lesz. A képviselők rábólintottak a kérelemre. Időjárás Többnyire derült, napos lesz az idő'. Csapadék nem várható. Napközben időnként megélénkül a déli, délnyugati szél. A hómérsékleti minimum általában 16, 21 között, a hő- mérsékleti maximum 30, 35 fok között várható. Személygépkocsival, kerékpárral, motorral utazóknak Határnyitás Dombegyházon Az Orosházi Határőr Igazgatóság az elmúlt félévben három alkalommal nyitott ideiglenes határátkelőt Battonyán, Dombegyházon és Eleken. Ekkor 8 ezer 800 magyar és román állampolgár lépte át az államhatárt. Június 28-án és 29-én 7-től 19 óráig ismét ideiglenes átkelőhely áll az utazók rendelkezésére Dombegyház és Varjas között. Kizárólag olyan magyar és román állampolgárokat érint a határnyitás, akik személygépkocsival, kerékpárral, motorral, vagy gyalogosan szeretnének átjutni a másik országba. A határőrségtől kapott tájékoztatóból megtudtuk, hogy a dombegyházi polgármesteri hivatal kérésének tesznek eleget az aratási ünnep alkalmából. Politikai döntés? Gyulai lokálpatrióták Havasi István, a Gyulai Várszínház létrehozásában és fogalommá tételében elévülhetetlen érdemeket szerzett színiigazgató szoborportréjának méltó helyen való felállítását kérték. A képviselő-testület azonban mind a Gróza parki, mind a múzeum mögött kialakítandó szoborparkban történő elhelyezésének lehetőségét elvetette. Ezzel gyakorlatilag száműzték a szobrot a várszínház! iroda eldugott, alig látogatható udvarára. Beígért vendégmarasztaló pofonok Imádkozhatnak, hogy semmi bántódása ne essék az újságírónak Bármennyire is képtelennek tűnik, a történet megesett. Gyulán, az Erkel Gyógyszálló előtt, a magyar—román baráti találkozó első napján. Ez utóbbihoz azonban semmi köze. Ha arra járnak, bizonyára feltűnt önöknek, hogy a szálloda előtt kifliként kunkorodó út egyik felét tűzvédelmi okokból lezárták, másik felén ugyan autókázhatunk, ám tiltják a megállást. Azért a taxik itt teszik ki utasaikat, a beutaltak, a szállóvendégek egy pillanatra megállva a járdára rakják a degeszre tömött csomagjaikat. Nagyjából fennáll a rend, szent a béke. Illetve csak volt. Az említett nap késő délelőttjén ugyanis az MSZP-s országgyűlési képviselők és a nemzetiségek, etnikai kisebbségek szállóbeli találkozójára igyekezvén az újságíró valami felfoghatatlan dolog fül- és szemtanúja lett. Ezt nevezik jámborabb pályatársaink újságírói szerencsének. A szerencséről persze beszélhetnénk... Egy húszas éveinek derekán járó fiatalember állt meg a tiltott útszakaszon nem éppen új, de még mutatós nyugati kocsijával. Éppenséggel oly lezserül, hogy az utána érkezőket megakadályozta a továbbhaladásban. Persze, hogy türelmetlen ilyenkor a várakozásra kényszerített, ám ifjú hősünk „kiosztotta” őket. Erre egy pádon üldögélő — vasúti ellenőrként rendhez szokott— ember elmondta a véleményét: csak egy kicsit kellene előrébb állni, s akkor mindenki kedvére tehetne. Válogatott szitkozódás volt a válasz, melynek részletei aligha tűr- (Foly tatás a 3. oldalon) A cigányok a magyarok bosszújától tartanak Szentetomyáról egyre több hír érkezik hozzánk — sajnos az ott élő emberek nem örömeikről, sikereikről, eredményeikről számolnak be, hanem félelmeikről. Legutóbb pénteki lapunkban számoltunk be arról a falugyűlésről, ahol — a gyilkosságot követően—a szente- tomyaiak az összeférhetetlen cigányokra panaszkodtak. Sérelmeiket a rendőrkapitánnyal és a polgármesterrel is megosztották, remélve, hogy hathatós intézkedéseik nyomán ismét rend és békesség lesz településükön. Vasárnap délután Simon- dán Pál hívta fel szerkesztőségünket. Elpanaszolta, hogy a délelőtti órákban egy cigányasszonynak a magyarok betörték az ablakát. Kérte, tegyen valamit lapunk, mert már így is nagyon kiélezett a helyzet. Az igazságosztó szerepében nem akartunk „tündökölni”, hiszen nem ez a feladatunk, arra viszont kíváncsiak voltunk, ha tényleg történt valami Szentetornyán, akkor az mi volt. Elsőként az Orosházi Rendőrkapitányságot hívtuk fel, vajon tudnak-e az esetről. Az ügyeletes tájékoztatása szerint hozzájuk bejelentés nem érkezett, egyébként az URH-s autó délelőtt járt a Simondán családnál, de — érdekes módon — velük nem közöltek semmit. (Folytatás a 3. oldalon) Közép-Európa-járó vegyszerek Néhány napja rövid hír jelent meg a sajtóban: végre visszaindult Németországba a Duna—Tisza közén letelepített hulladék. Sokan sóhajtottak fel, pedig a hazai közvélemény csak egy kacifántos ügy felszínét ismerhette meg. Azt például tudhattuk, hogy Kecelen, a borkombinát területén szivárognak az óriási vastartályok, valami ismeretlen eredetű folyadék marta szét a vastag falakat, beszivárgott az altalajba, s ki tudja, hogy milyen mértékig mérgezte meg a homoki szőlővidéket. Az akkor még létező híradóműsor, az Egyenleg kiderítette, hogy a külföldi cég magyar származású főnöke egy bukaresti szállodában bujkál a felelősségrevonás elől. Leesett a tantusz. Az egyik német tévéprogramban ugyanis riportfilmet láttam arról, hogy Halle mellett, a kelet-németországi vegyipar központjában tonnaszámra halmozódott fel a mérgező hulladék. Vállalkozó szellemű üzletemberek illegálisan Romániába szállították az életveszélyes anyagot, a szászok lakta Szeben környékén csorgatták szét. A botrány kirobbant, az Erdélyben lefizetett tisztviselők elvesztették állásukat, a német környezetvédelmi miniszternek kis híján a bársonyszékébe került az ügy. Csak úgy úszta meg, hogy bejelentette: a hulladékot haza szállíttatja. Nos, nem lennék meglepődve, ha végre kiderülne, hogy a vegyszer kijutott ugyan Ér- délyből, de nem jutott el Németország keleti felébe. A speciális tartálykocsi feltűnt a nagylaki vagy a gyulavári határállomáson, el is indult nyugati irányba, de félúton, valahol a Duna mentén, Kecel táján „elakadt” a szerelvény. A többit már sejtjük. A kulisszák mögött megkezdődött az alkudozás, a magyar meg a német környezetvédelmi minisztérium szakemberei csöndesen intézték az ügyet, lám, már el is indult Kecelről a vonat. De vajon megérkezik-e Németországba? Akad még ország útközben, ahol meg lehet szabadulni a mérgező szállítmánytól. Zöldi László Gombos Lajos őrbottyáni harangkészítő szólt az újkígyó- siakhoz, s garantálta, ugyanúgy szól, mintáz 1 944-es Fotó: Kovács Erzsébet Takácsy Dénes, Újkígyós egykori esperes-plébánosa egy feljegyzésében a következőket írja 1944. június 26- án: A községi katolikus templom 1924-ben készült ón, ezüst és réz ötvözetű harangját ma vitték el ágyúcsőnek beolvasztani. Az iparügyi miniszter rendeletben ígérte, hogy a háborúba vitt harangokat, illetve azok értékét öt éven belül megtérítik valamennyi település számára. Az újkígyósi harangot alig vitték el a vasútállomásig, amikor megszólalt a légiriadó szirénája. Rossz ómen... És valóban. Újkígyós népének öt év helyett ötven esztendőre volt szüksége ahhoz, hogy a háborúba elvitt harangja helyett egy ahhoz hasonlót helyezzenek el a templom tornyába. Tegnap délután, fél évszázaddal az említett légiriadós nap után a falubeliek felavathatták az új, négymázsás harangot, amelynek készítője, az őrbottyáni Gombos Lajos garantálta, hogy az ugyanúgy szól majd, mint az 1944- es. A harangot dr. Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök szentelte fel. Az eseményen megjelent Újkígyós valamennyi volt káplánja is. Ugyanezen a napon avatták fel a legmodernebb szerkezetű, több százezer forintba kerülő templomi toronyórát is, amellyel a helyi ön- kormányzat ajándékozta meg az egyházat és a község lakosságát. Az avatások után Gyulay Endre szentmiséjén vehettek részt a hívek.----R1A Figy elem akciós ár! Ha kifizeti jobban jár! Ha előre befizeti, kedvezményes áron vásárolhat dorogi Konix korommentes brikettet 690 Ft/q áron a Békési Kistüzépen. 30 q feletti vásárlás esetén ingyenes házhoz szállítás. Építkezők, építtetők figyelem! Építőanyagok, burkolok, nyílászárók, fenyő fűrészáru nagy választékával várjuk Önöket. ISMERJÉK MEG NÉHÁNY ÁRUNK ÁRAT! Román cement 690,— Ft/q Cement 350/20 750,— Ft/q Cement S—54 megrendelhető 920,— Ft/q Oltott mész 560,— Ft/q Homok 850,— Ft/m3 Sóder 1 500,— Ft/m3 B—30-as blokktégla 29,— Ft/db Kisméretű tégla Mezőtúri pillértégla Szigetelők Zsákos bitumen Fenyő fűrészáru Farostlemez Faforgácslap Nádszövet Fehér csempe (15x15) Hódmezővásárhelyi 22,5 x 30 fagyálló burkoló Vastalicska Akácoszlop 13,50 Ft/db 22,— Ft/db 960 Ft/tek.—2800 Ft/tek. 1 060,— Ft/zsák 18 500,— Ft/m3—31 000,— Ft/m3 550,— Ft/db 1 450,— Ft/db 480,— Ft/tek. 720,— Ft/m2 780,— Ft/m2 3 650,— Ft/db 350 Ft/db Önnek csak egy telefonjába kerül és a vásárolt anyag házhoz kerül. 30 q feletti vásárlás esetén ingyenes kiszállítás. Bő választék, olcsó ár. Rendelje meg tüzelőjét — építőanyagát BorbélynálI Telefon/fax: (66) 341-739. Telefonszámaink: (66) 341-112, (66) 382-355, (66) 350-097. Borbély László, Békés, Kossuth u. 19.