Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-04-05 / 130. szám
1994. május 7-8., szombat-vasárnap © dS * V. I'j \ 1 — K l!i f » A < ||pÉS MEGYEI HÍRLAP hétvégi magazinja Évforduló Éppen százötven esztendeje született ezen a napon Pesten Toldy István író. Publicisztikai munkásságát szenvedélyes antiklerikalizmus jellemzi. Színdarabjaiban a kiegyezéskori magyar társadalmi és közéleti viszonyok ferdeségeit bírálja. Számos politikai tanulmánya jelent meg. Fordítói munkássága is ismert. Legfontosabb munkája a hatkötetes A jezsuiták története. Marsról jöttek Az új fiúk, akiket a minisztériumokba és állami szervezetekbe a kormány emberei bepakoltak, Marsról jött csodalények a magyar társadalom szemében: valamilyen teljesen félreeső zugában üldögéltek a kádári társadalomnak, vagy nyugati emigrációból tértek haza, és egyáltalán nem ismerték a hazai körülményeket. (Kőszeg Ferenc—Solt Ottilia újságírók) De ha mégis? Gondoltam: drága, kicsi társam, Próbáljunk mégis megmaradni Ebben a gyilkos, vad duláshan. Mikor mindenek vesznek, tűnnek, Tarts meg tegnapnak, tanúságnak, Tarts meg csodának avagy bűnnek. Mikor mindenek futnak, hullnak, Gondoltam: drága, kicsi társam, Tarts meg engem Ígérő Múltnak. Tarts meg engem, míg szögek vernek, Véres szívemmel, megbénultan,. Mégiscsak tegnapi embernek. Karolsz még, drága, kicsi társam? Jaj nekem, jaj, ezerszer is jaj, Ebben a véres ájulásban. De ha megyek, sorsom te vedd el, Kinek az orkán oda-adta, A te tűrő, igaz kezeddel. Ady Endre Halló! Beszélgessünk! Engels ítélete E napokban szemünk előtt alakul a történelem, amely Engels olvasatában azt mondja, hogy „amit minden egyes ember akar, mindenki más akadályozza, és azt, ami kialakul, senki sem akarta”. Keserű iróniája lenne a sorsnak, ha Engels ítélete beteljesedne fölöttünk. (Csepeli György szociológus) Garanciát! Amennyiben az MSZP alapfeladatát teljesíteni akaija, kormányon akar garanciát adni a kommunistaellenes hajszától tartóknak arra, hogy ez nem lesz, sőt, az utódpárti kormány véglegesen felszámolja ennek a hajszának a feltételeit, akkor arra is garanciát kell adnia, hogy az MSZP-kormány nem jelenti a Kádár rendszer restaurációját. (Szabó Miklós történész) Békési tallózó Amikor főiskolás voltam, akkor Vásárhelyen olyan hallatlanul gazdag, eleven és pezsgő szellemi élet alakult ki, amiben kitüntetés volt részt venni. Ott ültünk nyaranként a művésztelepen és egymást hallgattuk. Nem kinyilatkoztatásokat hallgattunk, hanem egymást. Ez nagyon fontos! Jómagam azóta sem tapasztaltam olyan szellemi légkört, mint amilyen Vásárhelyen volt. Ebbe az alföldi mezővárosba kötöttek a kiállítások, a kollégák, barátaim és osztálytársaim, Németh József és Szalay Ferenc, akik a főiskola után Vásárhelyre költöztek. Ez a rendkívül erős érzelmi és szellemi szál azóta sem szakadt el. Szegeden Hamvas István alsóvárosi plébánossal, aki azóta sajnos már meghalt, kötöttem örök barátságot. O szervezett be a Dóm munkálataiba, ő vitt el később Gyulára Bielek Gábor plébánoshoz. Bielek Gábort egyébként — aki eddig három munkát készíttetett el velem: kettőt Gyulán, egyet pedig Békéscsabán — méltán nevezhetem a mecénások mecénásának. (Patay László festőművész vallomása a Délül agy a rországban ) —Halló! Nyári Jánosné Békéscsabáról? —Tessék, itt Nyáriné. — Jó napot kívánok! Nyemcsok László vagyok, a Békés Megyei Hírlap munkatársa. Azért éppen önt választottam beszélgetőtársul, mert a nevében ott szerepel a nyár és azt szeretném megtudni, mivel tölti majd ebben az évszakban a szabadidejét? — Sajnos anyagiak hiányában nyaralást nem tervezhetek. Négy éve mentem nyugdíjba, 8736 forintot kapok havonta, ez még a rezsire sem elég. Bár feliratkoztam a békéscsabai ijúsági házban, a nyugdíjasok klubjában egy kirándulásra, de az ötszáz forintot sem tudtam kiszorítani. — Otthon mivel foglalatoskodik legszívesebben? — Általában rádiót hallgatok, olvasok, főként a szerelmes regényeket kedvelem. Lehet, hogy most tévéhez is jutok, mert egy fiatalasszony felajánlotta: a kerékpáromért ad cserébe egy televíziót. —Nyugdíjba vonulása előtt hol dolgozott? — Á Degré utcai nevelőotthonban voltam mosónő. —Családjáról mondana néhány szót? — Három lányom és öt unokám van, az egyik jelenleg éppen itt tartózkodik. A gyermekeimet egyedül neveltem, már férjhez mentek, és szétszóródtak a megyében. Az egyik Mezőberény- ben, a másik Okányban, a harmadik Újkígyóson lakik. Az állandó rohanásban ritkán jut idejük arra, hogy találkozzunk, de amikor ráérnek, felkeresnek. — Köszönöm a beszélgetést, és a problémák ellenére is kellemes nyarat kívánok! „Végre. Vége. Vége a politikai karneválnak. Kezdődhet az igazi ünnep: a könyv, a kultúra ünnepe. Fellélegezhetünk. Olvashatunk: élhetünk. (Élhetnénk.) Jó volt itt Békéscsabán könyvről beszélni. Kőbányai János” — Az előző sorokat Kőbányai János író, fotóművész, a „Múlt és jövő” című folyóirat főszerkesztője írta olvasóink emlékkönyvébe Békéscsabán járva, a Tevan Kiadónál megjelent új könyvét (Jeruzsálemi évtized) bemutatva Száz éve született Boncza Berta (Csinszka) Csúcsán, 1894. június 7-én született, és 1934. október 24-én Budapesten halt meg Boncza Berta, Ady Endre felesége, költő. Svájci nevelőintézetben nevelkedett. Levelezés útján ismerkedett meg Adyval, akinek 1915-ben felesége lett. A Csinszka becéző nevet Adytól kapta, amelyet később írói névként is használt. Ady halála után Márffy Ödön festőművész felesége lett. Csinszka: Életem könyve című kötetéből való a következő részlet: „1911-ben Svájcban, Lutry- ben, a genfi tó partján egy lányintemátusban éltem. Tizenhat éves, egyetlen kislány. Apám Pesten élt, szép, fiatal anyámat elvesztettem, amikor megszülettem. Tizedik évemig Nagyanyám nevelt Erdélyben, Apám csúcsai birtokán. Tizedik évemben Pestre hoztak az Erzsébet nőiskolába, hol is hat évig kínlódtam a tehetséges rossz tanulók, a saját törvényeiket élő lázadón érzékenyek életét. Az Erzsébet nőiskolából kerültem Svájczba. Adynak a nevét ismertem már évek előtt, az Erzsébet nőiskolában hallottam először beszélni róla. Mikor a Ferenc József díjat kapta, a Vigadóban tartott Ady estre néhány tanítónő jelölt nagylány is elment. Ezek a kedves, okoskodó prepák szerettek engemet, barátkoztak velem és akkor meséltek is arról, amit láttak és ami mély benyomást hagyott bennük. Észrevették Ady sötét tüzű szemét, sápadt, megkínzott arcát, érzéki száját. Volt, aki anyás részvétet érzett iránta, volt, aki őrültnek hitte, de akadt olyan is, aki rosszhiszemű komédiást látott benne. Akkor a gondosan titkolt, iskolákban üldözött folyóiratot is kezembe adták egy pillanatra. A Nyugat Ady számát. Ott láttam meg először gyönyörű, fiatal fejét, amint öklére támaszkodva belebúsul a világba. * (...) Jellemző akkori magamra, hogy a könyvek hetekig fölvágatlanul hevertek az intézeti lányszoba asztalán, de a költő képe keskeny kis aranykeretet kapott. Miért? — ezt akkor magam sem tudtam. Keskeny aranyrámájából mélységes szomorúsággal ré- vedt az én friss, idegen világomba a csodálatos varázsú szem, nyugtalan vonás rándult az érzékeny szájon.(...) ¥ (,..)„Kedves Ady Endre. Itt a francia Svájczban, egy lány- pensionatban ezen a szomorú őszi délutánon kezembe került a maga arcképe és erősen elszomorított. Bocsásson meg, de borzasztó elgondolnom, hogy maga, a ma talán egyetlen élő magyar zseni, ilyen fiatalon, ilyen betegen, ilyen kiélten néz a világba. Nem tudom létezik-e s ha létezik jó-e Magához a Maga Léda asszonya, de kérve-kérem vigyázzon Magára. — Tizenhat éves vagyok s ezért kérem baráti elnézését, mikor ezt a két titokban őrzött verspróbálkozásomat küldöm szíves bírálása végett. Bár itten, kint a franciák között, példátlan, hogy Rostand, vagy más híres ember, egy asszony írását figyelmen kívül hagyja, s számomra igaz ünnep lenne a levele, elkészültem a magyar művészek udvariatlan lustaságára s nem számítok a válaszára.” Pár udvarias zárószó, a cím és név.” Fekete fehéren Intés a győztesekhez „Miért késtek el a gyerekek a szavazás másnapján az iskolából? Mert keresték a vörös nyakkendőjüket!” így szól a vicc, amely a szocialisták győzelmét követő napon meghódította Budapestet. E két sornak — mint általában minden pesti viccnek — fontos üzenete van. Jelzi mindazt a kételyt és bizonytalanságot, ami a baloldali győzelem fogadtatását kísérte. Mostantól a szocialistáké a felelősség. Tőlük várja a nemzet, hogy megái lítsákaz ország ide-oda csapódását, az eladósodás megállítását, az állampolgárok további elszegényedését. Tőlük várja a társadalmi béke megteremtését, az elszabadult indulatok megfékezését, a politikailag végletesen kettészakadt ország nyugalmának megteremtését. De ott a kétely, hogy képesek lesznek-e rá? Uraim, szocialisták, ott a Köztársaság téren! Legyenek erősek, ne engedjenek a csábításnak! Ne kormányozzanak egyedül! Ameddig lehet, tárgyaljanak! Ha ha pedig egyedül maradnak, legyen önmérsékletük! Ne higgyék magukat csalhatatlanoknak! Ne feledjék Orbán önöknek címzett szavait: „ezek kötelékben repülnek, hozzák magukkal a régieket!” Ne engedjék hát be soraikba a karrieristákat és a szolgálattételre jelentkező régi elvtársakat, a revansra vágyó lapulókat! A mamelukokat se! Ne akarjanak engedelmes sajtót, saját rádiót és televíziót! Zárják le végre a múltat! Az előzőt is, meg az azt megelőzőt is! Ne hivatkozzanak unos untalan az előző kormány bűneire! Ne üldözzenek senkit! Ne hagyják, hogy embereik pártösszeköttetéseiket felhasználva zsíros pozíciókba jussanak, igazgatótanácsokba üljenek és elvtársi segédlettel meggazdagodjanak! Ne haladjanak visszafelé! Ne engedjék megdönteni a demokráciát önmaguk által! Ne nézzék le a népet, és ne akarjanak tizenötmillió magyar nevében kormányozni! Még lélekben sem. Kormányozzanak csak tíz és fél millió magyar állampolgárt és legyen felelősségérzetük a határon kívül élő magyarok iránt! Uraim, szocialisták, ott a Köztársaság téren! Önökön múlik, hogy lehet-e még egyszer baloldali veszéllyel riogatni az országot! Gondoljanak minden döntésük előtt a négy évvel ezelőtti eredményükre! . „ Arpási Zoltán
